Fritz Péter több mint hatvan éve emigrált Ausztráliába Aradról, „a nép paradicsomából”, mára kétmilliárd dollár forgalmú vállalatcsoportot épített fel. Nonprofit agytrösztje, a Global Access Partners többek között a Fehér Házzal, az OECD-vel és a Nobel Alapítvánnyal áll kapcsolatban, Magyarországon pedig utazási irodát működtet Péter az egyik kuzinjával. Nyolcvanévesen könyvet írt kiterjedt, Montághokat, Hatvanykat és Weisseket felvonultató családja életéről, de a világért sem költözne haza azok után, ami a második világháborúban errefelé történt.
„Úgy ötven éve, nem sokkal azután, hogy megalapítottuk a céget, nyertünk egy díjat. Mi lettünk a legjobb exportőr kisvállalat. Húsvét előtt két nappal felhívott egy Paul nevű úriember, hogy szeretne velem találkozni. Mondom: »all right, de miért?« Azt mondja: »Azért, mert megnyertétek ezt a díjat, én meg az adóhivatalból vagyok, és meg szeretném nézni a könyveiteket, hogy nem volt-e valami zűrös valutaüzletetek.« Gyönyörű sztori, igaz? Szép húsvétom volt, végig idegeskedtem, mert az ünnepek utáni csütörtökre jelentkezett be. Komoly razzia lett belőle, két hétig ott kutakodtak. Persze nem találtak semmit. És hogy mi ebből a tanulság? Az, hogy nem szabad kiemelkedni, mert azonnal célba veszik az embert. Még Ausztráliában is.”
Fritz Péter – vagy ahogy a névjegyén áll: Peter von Fritz – díszzsebkendős zakóban, makulátlan üzletember-öltözékben ül velem szemben az Open Books könyvkiadó irodájában, a hazai sztenderdhez képest szokatlanul sokat mosolyog, és időnként kedvesen érdeklődve át akarja venni a kérdező szerepét. Nyolcvanéves, több mint hatvan éve költözött el aradi szülőhelyéről Sydney-be, de pont úgy beszél magyarul, mintha csak a legutóbbi kivándorlási boomban hagyta volna el az országot. Mégsem hallottam még róla soha, és amikor ezt felvetem neki, akkor hozakodik elő Paul, az adóellenőr sztorijával.
Rejtőzködőnek mégsem nevezhető, hiszen vagy százötven céget alapított az elmúlt fél évszázadban, köztük Ausztrália legrégebbi IT vállalatát, a Technical Computing and Graphicsot (TCG), ami monumentális cégcsoporttá nőtt. Neve a 70-es évek elején nagyon avantgarde-nak számított, és olyan innovációk köthetők hozzá, mint az első lottóvalidáló terminál (1988), az első online részvényellenőrzési rendszer (1972), egy a biztonságos átutalások területén úttörőnek számító hitelkártya-ellenőrző rendszer, egy pénztárgépes memóriaegység megalkotása, és még sok hasonló, ma már félig-meddig értelmezhetetlen találmány. Aztán elkezdett tech startupokba fektetni, akcelerátorként tevékenykedni, űrprogramokban részt venni, ingatlanüzlettel foglalkozni. „Dacára annak, hogy ismeretlen vagyok, több társaságunkat a tőzsdére is bevezették” – mondja.
Tíz éve, amikor az első magyar Forbes nyomdába ment, 295 forint volt egy euró, és a fenyegető robotkereskedéstől paráztak a tőzsdéken. Mi történt az első magazin szereplőivel, és mit mutat ez meg az elmúlt tíz évről?
„Magamat láttam tíz év múlva itt, hallottam ezt, a mostani dal hangjait, és attól féltem: nehogy majd ez legyen, csak tíz év múlva ne ez a dal legyen.”
Bereményi Géza a 70-es évek végén írta meg egyik legszebb dalszövegét Cseh Tamásnak, és én azóta is sokszor merengtem, mit gondolhat az író a világról és az országról többször tíz év elteltével. De a dalt azért is dúdolgatom gyakran az utóbbi hónapokban, mert most novemberben a magyar Forbes tizedik születésnapját ünnepeljük, ehhez kapcsolódóan pedig nagyon érdekes és tanulságos visszatekinteni, mennyire alakult át a világunk, mi változott, és mi nem 2013 ősze óta.
Természetesen szűk spektrumú és szubjektív egy egyetlen lapszám cikkeiből kiinduló, a pénzre, gazdaságra koncentráló összevetés, mégis érdekes látni, mi az, ami nagyot változott, és mi az, ami gyakorlatilag semmit. Talán pár tanulság is leszűrhető abból, ami az első Forbes szereplőivel az elmúlt években történt.
Turbulenciában a Wizz Air Annak idején, 2013-ban sokan meglepődtek, hogy az első Forbes címlapján Váradi József és a Wizz Air története szerepelt, pedig akkor már látszott, hogy a cég az évtized egyik legnagyobb magyar gyökerű sikersztorija lehet. Épp a tőzsdei bevezetésre készültek, ezért sok jogi korlátozást is figyelembe kellett venniük azzal kapcsolatban, hogy miről nyilatkozhatnak, és miről nem, de több halasztás után az IPO sikerrel lezajlott. Utána a radar alatt maradó cég kellemesen emelkedő árfolyamát láthattuk egy darabig, a piac lassan észrevette, hogy a feltörekvő légitársaság költségben és profitmarzsban kezdi megközelíteni a nagy testvér Ryanair szintjét, majd 2020-ban kitört az őrület.
A covid megjelenése óta olyan hardcore hullámvasúton van a Wizz a tőzsdén, amin még a legbátrabb utasok sem bírják ki sikítozás nélkül. Óriási felfutásokat és gyors összeomlásokat nem csak a járványhullámok idéztek elő, ezektől függetlenül is hol égbe szállt a befektetők optimizmusa, hol meg a pokol legmélyebb bugyrait idéző depresszió lett úrrá rajtuk.
Most épp az utóbbi szakaszt láthatjuk, amikor az előző időszak tényadataival szemben a várakozások extrém pesszimizmust mutatnak. Mintha a tavaly nyári rengeteg fennakadás nem megfelelő kezelése miatt főleg a brit piacon érezhető reputációs veszteség az ottani brókereket is óvatosságra késztetné, és mintha a külső környezetből jövő kisebb rossz hírek is extrém eladásokat okoznának – miközben a nagy versenytárs stabilan tartja magát.
Jöhet tehát bármilyen rendkívüli esemény, a tőzsde olyan, mint mindig is volt: felkarol és elenged cégeket, a nagy kedvencek is könnyen kiesnek a pixisből, félreárazások mindig is voltak és lesznek.
Saját robotok 2013 táján nagyon menő trend volt a robotkereskedés terjedése, erről szólt az első magyar Forbes Pénz rovatának első cikke. Óriási volt e körül a hájp, nem lehetett tudni, hogy a folyamat hol áll meg. A tőzsdei forgalom mekkora részét veszik át a robotok? Megnőnek-e extrém módon a kilengések, ha a robotok ugyanazt az irányt látják, és arra terelnek mindenkit? Ezek voltak a legfontosabb kérdések, mára pedig kiderült, hogy igazából nincs is semmi látnivaló.
Alig nőtt csak a volatilitás, az amerikai piacok értékeltségi szintje azóta se mutatott semmi olyan extremitást, ami kilógna az előző évtizedekben is tapasztalt optimista és pesszimista periódusok sorából. A gép nem szorította ki az embert a tőzsdéről, ellenben segít neki az adminisztrációban és a gyors végrehajtásban. Felgyorsította a kereskedést, de a piac végső soron a tények, a profitadatok alapján középtávon már lényegében ugyanúgy árazza a cégeket, mint korábban. Ezek után érdekes lesz látni, hogy a nemcsak a tőzsdei kereskedést, hanem az élet minden területét befolyásoló, jelenleg hatalmasat robbanó mesterségesintelligencia-sztori hova fut ki a következő években.
Sztár alapkezelők Az első Forbes legnagyobb pénzügyi sztoriját három kiváló befektetési szakember portréja adta, ők voltak azok, akik a megelőző öt évben abszolút hozamú alapjaikkal a legjobb hozamot érték el. Történetük azóta teljesen eltérően alakult.
Szabó László már tíz éve is hátrább lépett a cégvezetéstől, gazdálkodott is a portfóliómenedzserkedés mellett, a fotókon is bivalyai mellett volt látható. Azóta még jobban elment a gazdálkodás felé, le is adta az alapját, de amellett, hogy mint dupla nyugdíjas talajmegújító ökogazda aposztrofálja önmagát, ő a Hold Alapkezelő fb-elnöke. (A Holdnál épp fontos változások történnek, erről lásd cikkünket a 92. oldalon.)
Szalma Csaba éveken át kiemelkedő hozamot csiholt, ami messze a legnagyobb abszolút hozamú alappá tette az OTP Suprát. Aztán a kívülálló szemével nézve mintha egy szempillantás alatt minden elromlott volna. A covid okozta piaci turbulenciák idején a Supra többször is túl nagy pozíciókkal állt a rossz oldalon, az első, olajpozíción elszenvedett hatalmas veszteséget 2020 második felében az alap épp próbálta volna valamennyire kompenzálni, de 21-ben többségbe kerültek a bukó üzletek, újra rossz évet zárt. A portfóliómenedzsernek át kellett adnia az alap kezelését, és távozott is az OTP Alapkezelőtől. Azóta a Suprát egy háromfős team kezeli, és újra kiváló hozamot ad, az elmúlt egy évben még az extrém inflációt is megverte a huszonhat százalékkal. De az eszközérték ezzel együtt még mindig alacsonyabb, mint ahol a csúnyán bedőlt olaj-longpozíció előtt volt 2020 elején.
Zsiday Viktor viszont ma is a Citadella Alapot kezeli, mint tíz éve. Az alap – aminek jegyeihez a Hold Alapkezelőn keresztül lehet hozzájutni – idén majdnem húsz százalékot termelt, az elmúlt tíz évben pedig átlagosan évi több mint hetet. A portfóliómenedzser népszerűsége töretlen, ismertsége a szűk tőkepiacon túl is egyre nagyobb. Mára ő az egyik legismertebb magyar közgazdász, akire ha megszólal, mindenki odafigyel. A kevés független szakértő egyike, aki nemcsak abba fektet, amibe akar, de akkor és arról is beszél, mond véleményt, amiről akar, nem akadályozzák banki vagy bármilyen céges policy emelte korlátok. Ezzel egyéni befektetőknek is rengeteget segít döntéseik meghozatalában.
Gyerekszámlák Ezt a korabeli cikket azért érdemes újraolvasni, mert a gyerekek előtakarékossága terén mintha megállt volna az idő. Az írás apropóját anno az adta, hogy az akkori Takarékbank leporolta a takarékbélyeg koncepcióját, de elég gyorsan kikophatott a rendszerből, 2015-nél újabb cikket nem is lehet fellelni róla. Ma meg már Takarékbank sincs, pontosabban az utódját láthatjuk az államilag összerántott MBH Bankba olvasztva.
Ami viszont a legfontosabb, az változatlan: a babakötvény ma is a legkedvezőbb konstrukció arra, hogy a gyerekeknek előtakarékoskodjunk. Épp tíz éve vezették be az infláció plusz három százalékos kamatozást, ez ma is él, sőt az elmúlt évek inflációs sokkjában felértékelődött. És még csak most jön a csúcskamat fizetésének időszaka az idei infláció alapján.
Ami pedig megváltozott, az a mindent átható digitális fejlődés következménye: a gyerekszámlák piacán is nagyot hódítottak a rugalmas neobankok, különösen a Revolut.
Kevés cég a tőzsdén Egyoldalas interjúnkban Szécsényi Bálint elsősorban a Budapesti Értéktőzsde alelnökeként nyilatkozott arról, hogy több cég kellene a tőzsdére, és ebben segítene, ha újabb állami vállalatokat privatizálnának a tőzsdén. Ebből nem lett semmi, és igaz, hogy azóta se lepik el a jó magyar cégek a börzét. A BÉT mindig is próbált mindent megtenni a cél érdekében, van külön piac a kisebb cégeknek, kedvező szabályozás, támogatás, évente BÉT 50 lista a tőzsdeképes sikeres vállalkozásokról, de így sem tömörülnek a tőzsde ajtaja előtt. Kudarcról mégse beszélhetünk, az elmúlt tíz évben azért jó pár sikeres tőzsdei sztorit láttunk kiválóan működő hazai középvállalatoktól, elég ha (nem számolva az állami hátszeleseket) csak az Alteót, a Masterplastot, a Glostert vagy az Állami Nyomdát említjük.
És a számok… Amikor elindult a nyomdába a Forbes 2013/1. novemberi száma, egy euróért 295 forintot kellett adni, most, tíz év múltán 385-öt. Ezen nincs mit ragozni, részben a gazdaságpolitika tudatos forintgyengítésének következménye, részben a növekvő országkockázat tükröződik benne, az, hogy a magyar gazdaság alulteljesít a régióban is. Közben viszont a BUX index kiválóan teljesített (háromszorozott, 19 ezer közeléből 56 ezer pontra) két olyan cég vezetésével, amelyik profitja döntő, illetve nagyobb részét a nemzetközi piacokon szerzi meg (Richter és OTP). Az emelkedés nyilván még nagyobb is lett volna, ha a mindenféle és sokszor a semmiből beeső különadókkal nem használná saját tulajdonú fejőstehénként a magyar kormány ezeket a cégeket, amikor épp pénzre van szüksége. A költségvetés helyzete alapján ebben nem is várható a következő években komoly változás.
Ennyibe került egy euró 2013 őszén: 295 Ft 2023 őszén: 385 Ft
Itt állt a BUX 2013 őszén: 19 ezer pont 2023 őszén: 56 ezer pont
Nem vész el, csak átalakul. Két évvel ezelőtti listánkon alig akadt csökkenő becsült értékű cég, tavaly viszont már a szereplők ötöde volt képtelen növekedésre. Idén ez az arány tovább nőtt: a listán minden harmadik cégnek csökkent vagy stagnált a becsült értéke az elmúlt egy évben. Ezzel együtt a top 100 – száz százalékban – magyar cég összértéke jelentősen, csaknem tíz százalékkal tudott növekedni: már nemcsak megközelítik, hanem bőven át is lépik az ötbillió forintot.
Madarász Tamás megjárta Etont, Cambridge-et, majd csellistaként Európát. Aztán át kellett programoznia az agyát a zenéről a matematikára. New Yorkban igazi nagyágyúktól tanulva, az első sorból nézte végig a mesterséges intelligencia (MI) berobbanását már akkor, amikor a ChatGPT még a kanyarban sem volt. Azt mondja, az MI megy előre, mint az úthenger, és nekünk meg kell próbálnunk a legtöbbet kihozni belőle. Annak is, aki most úgy gondolja, hogy ez az egész
őt nem fogja érinteni. Mert fogja.
Az első hétfőn találkoztunk az után a hétvége után, amikor a Hamasz megtámadta Izraelt. Intenzíven figyelik a híreket, de nem idegeskednek. A már több válságot átélt, az aktív vezetéstől most visszavonuló Bilibók Botond hosszabban és olykor filozofikusabban beszél. Harmincegy éves utódja, Szabó Balázs fókuszáltan, gondolatait inkább elhadarva elemez, de mindketten a hosszú távú meggyőződéseket emlegetik. Más habitusúak, sok mindenhez másképp nyúlnak, ez a Hold Alapkezelő működésén is meg fog látszani. Az ország legnagyobb, magyar kézben lévő, független befektetési alapkezelője tizennyolc év után nem csak vezetőt vált.
Az első intró első mondatai kopognak, rövidek. Aztán belejövök. Jó sztorik is vannak itthon, nézek vissza magamra 2013-ból. A jó hír: ma is számtalan jó sztori van itthon, és (bocs) én már akkor is tudtam, hogy nem fognak elfogyni. Jönnek fiatalok, akiknek minden, ami addig volt, történelem, és meg akarják magukat csinálni. Mint Bence, Albert, Kirill […]
