Terepmunkáiban és szépprózájában is a sokszínűség foglalkoztatja, valamint az, hogy mit lehet kezdeni a történelmi pillanatokkal. Vonnák Diána kulturális antropológus, író második hazája a 2014-es kijevi forradalom után Ukrajna lett, ám végül Nagy-Britanniában tudta megteremteni magának a megfelelő körülményeket a távoli kutatásokhoz és az alkotáshoz. Alig múlt harminc, de régóta érdemes odafigyelni arra, mit mond például háborúról, függetlenségről, társadalmi szerepekről.
„Már hetekkel az ukrajnai háború kitörése előtt ki volt készítve a bug out bagünk, amit az ukrán nevéből kiinduló szójátékkal csak »szorongós hátizsáknak« neveztünk. A legszükségesebb használati tárgyainkat és az óvóhelytérképünket pakoltuk bele arra az esetre, ha menekülni kell – meséli Vonnák Diána kulturális antropológus, Ukrajna-szakértő. – Ott ültünk lőtávolban a határon felsorakozott százezernél is több orosz katonától, de mivel nem éltünk még át hasonló helyzetet, nem tudtuk, hogyan kellene felmérnünk, minek mekkora a kockázata. Haditudósító barátaink, néhány veterán és azok, akik nagyon módszeresen tájékozódtak, persze mondták, hogy vegyük komolyan, de nehéz volt ebben a bizonytalanságban döntéseket hozni.”
Végül pár héttel azelőtt, hogy az oroszok tavaly februárban lerohanták Ukrajnát, a legtöbb nemzetközi szervezet hazaparancsolta onnan az alkalmazottait. Diána is elhagyta Ukrajnát, de azóta is visszajár abba az országba, ahol 2014 óta rendszeresen évi több hónapot töltött, és főleg kulturális, műemlékvédelmi projekteken dolgozik.
Diána gyerekkorában is inkább felfedezős, fiúsnak mondott regényeket olvasott, mintsem pöttyös könyveket. Igazi tomboy típusú lány volt, nem voltak neki komfortosak a klasszikus lányos dolgok, nem szeretett habos-babos rózsaszínbe öltözni, rövid haja volt, sportolt, sokat olvasott.
Mi a közös a 3-as metróban, a budapesti rakpartokban, egy berlini egyetemi parkban és egy menő apartmanházban Miamiban? Sokan nem is tudják – legfeljebb érezték –, hogy ültek már a magyar VPI dizájnmanufaktúra betonpadjain. Vagy sakkoztak az egyik köztéri asztaluknál, ittak az egyik kútjukból, vagy támasztották a tárolójukhoz biciklijüket.
„Maradhatsz egyslágeres, mint például a Europe együttes. Vagy ráülhetsz a hullámra, ami szerintem sokkal nehezebb, mint behúzni egy nagy sikert” – mondja Varga Péter István. Cége, a VPI neve – amiről nem nehéz kitalálni, hogy az alapító monogramja – szinte egyet jelent az érdekes formájú, sima felületű, rendkívül szilárd köztéri betontermékekkel. „Bármerre jársz az országban, itthon már nem sok város van, ahol ne lenne bútorunk.”
Ő is úgy kezdte a pályáját a 2000-es évek elején, mint sok más fiatal építész: beült egy nagyobb irodába alkalmazottnak. Részt vett a Bartók Béla út és a Kosztolányi Dezső tér felújításának tervezésében, aztán – ahogy a filmekben szokott lenni – a sikeres időszak közepén két-három hét alatt megváltozott minden. Sem a munkában, sem a magánéletében nem alakultak jól a dolgok, és egyszer csak ott állt állás, lakás és barátnő nélkül. A legjobbkor nyert meg egy nürnbergi ösztöndíjat, és ezzel kezdetét vette egy kétéves útkeresés.
Kint véletlenül betévedt egy szimpóziumra, ahol a betonról volt szó, és ez annyira magával ragadta, hogy onnantól csak ezzel az anyaggal akart dolgozni. „Mindig közel állt hozzám, hogy valamit kézzel hozzunk létre. Az építészeti stúdiómunkában ettől eltávolodsz. Számítógépen tervezel egy házat, ami nagyon sokáig tart. Ez túl távol van a megfogható anyagtól. A betonnál az ötlet és a megvalósulás között direkt kapcsolat van. Nem tudsz úgy foglalkozni vele, hogy ne törődnél magával az anyaggal.”
Péter hazatérése után elkezdte – később el is végezte – a doktori képzést (DLA), és megalapította a VPI Kft.-t. A munkaideje nagyobb részét ekkor még a hagyományos építészeti tervezés tette ki. A Palatium Studióval a 4-es metró állomásain dolgoztak, amihez jól jött a látszóbetonban szerzett tudása. Ekkoriban találkozott Vajda Szabolcs tájépítésszel is.
„A gyártóüzemébe mi, építészek már csak szájtátani megyünk. Nyugat-európai szintű manufaktúra – a mennyiséget tekintve talán már nem is manufaktúra. Mind a gyártóüzem, mind a cég abszolút profin van felépítve” – mondja Erő Zoltán, Budapest főépítésze, a Palatium Studio alapítója, akivel több mint két évtizede ismerik egymást.
Mint a rossz kabarékban A betonban az az érdekes, hogy elvileg minden feladatra egyedi keverék kell belőle. Péter szerint nincs is olyan, hogy ideális beton. A másik, ebből következő tulajdonsága, hogy sokszor nagyon furcsán tud viselkedni. Vagyis, ha valaki különleges termékeket szeretne gyártani, nem árt előtte sokat kísérletezni – de még így is sok kudarcos próbálkozása lesz.
Ők is így tettek, egy betontechnológus cég raktárának udvarán fogtak kísérletekbe Vajda Szabolcs tájépítésszel, aki ma a cég műszaki és fejlesztési igazgatója. Szőnyi Éva – ma már nyugdíjas – betontechnológus (nagy névnek számít a szakmában) eleinte tanácsokkal látta el őket, de amikor arról kérdezték, hogy bizonyos adalékok megváltoztatásakor mi történik, sokszor ő is csak azt válaszolta: „Petikém, nem tudom. Próbáljátok ki, és mondjátok el, mi történt.”
Sok próbálkozás után végül olyan erős anyagot sikerült kikísérletezniük, amivel egészen karcsú áthidalásokat, különleges formákat lehet elkészíteni. A kísérletezés itt úgy értendő, hogy a többtonnás alkotások anyagához bizonyos összetevőket ékszermérlegen kell kimérni.
Hamar híre ment, hogy Péterék anyagokkal és köztéri utcabútorokkal kísérleteznek. Az egyik angyalföldi parkfelújításhoz meghívták őket, hogy találjanak ki egy érdekesebb padot. Ebből lett a Paunoch Renátával tervezett, cikcakkban telepíthető Zigza, amivel rögtön elnyerték a Magyar Formatervezési Tanács Különdíját. A padok máig ott állnak, ahová egy évtizede letették őket. Azt a hat padot tíz hétig, saját kezűleg gyártották. Az első kísérleti példányok darabokra törtek, közben elfolyt több száz liter beton. Péter tudta, hogy ha nagyobb megrendelést kapnak, fejlődniük kell, céget kell építeni. Ehhez nagy tanulság volt, hogy még a németországi ösztöndíj alatt londoni építészirodákhoz járt interjúzni, és ott azt látta, hogy még a tizenöt fős cégnél is struktúra van.
Az első termékek végül a Villányi úton, a Kertészeti Egyetem kampuszának egyik alagsori laborjában születtek meg. Hiába műszaki emberek, mindenre azért ők sem gondolhattak. „Tökéletesen alkalmatlan helyiség volt. Az elején mi is elkövettük a nagyon klasszikus hibát, ahogy a rossz kabarékban szokott lenni. Senki se gondolta végig, hogy ki fog-e férni a pad. A végén tényleg egy-két milliméteren múlt, hogy ki tudtuk hozni.”
Azt az ötven négyzetmétert gyorsan kinőtték. „Amikor ott vacakoltunk a műhelyben, hogy kifér-e az a nyamvadt pad az ajtón, megfordult a fejemben, hogy ezt az egész amatőrködést milyen jó lenne magunk mögött hagyni. És elképzeltem magam előtt egy szép nagy, világos, daruzott csarnokot.” Kocsiba ültek, cikáztak a kerületben, szó szerint utcáról utcára járva keresték a kiadó helyiségeket. Úgy hetven négyzetméterig mertek álmodozni – aztán találtak egy sokkal nagyobbat a Fehérvári úton. „Azért jöjjenek el, nézzék meg” – hangzott a vonal túlvégén, amikor már majdnem elköszöntek.
„Odamentünk, és tudom, hülyén hangzik, de ott volt az a csarnok, amit elképzeltem.” Csak épp sokkal nagyobb, mint amire éppen akkor szükségük volt, és ennek megfelelően drágább is, de végül sikerült megállapodniuk. „Van is egy régi fotóm, hogy leraktuk a kis motyónkat, pár vödröt a 270 négyzetméter közepére, és néztük, hogy mit fogunk itt csinálni. Ma már majdnem ezer négyzetméteren gyártunk.”
A látványos áttörést a Millenáris Széllkapu hozta el, oda már eleve az ő termékeiket tervezték be. Padokat, valamint a vízjáték betonlapjait fejlesztették ide. Utóbbihoz például 711 darab állatmintás grafikával díszített, fúvókával ellátott vagy világító lapot kellett legyártani, és ennek a csaknem hetvenhét tonna betonelemnek végül milliméter pontosan kellett illeszkednie a helyszínen.
Velo A kerítések, villanypóznák és stoptáblák konkurenciája. A bárhová gyorsan telepíthető biciklitárolókért megkapták az egyik legrangosabb elismerést, az iF Design Awardot. Dizájn: Varga Péter István, Nagy-Mihály Márk
M3 A metrófelújításnál több állomásra szállítottak padokat. Az egyik legizgalmasabbat a Sporaarchitects csapatával fejlesztették ki. A felhőszerű végeredményhez arra volt szükség, hogy a betonöntést másodpercre pontosan megtervezzék. Dizájn: Varga Péter István, Nagy-Mihály Márk
Sakkasztal Dizájn: Nagy-Mihály Márk
Reform500 A Reformáció Emlékév keretében a budapesti Kálvin téren egyes térkövek helyett betonból készült elemeket helyeztek el, a reformáció nagy nemzetközi alakjaitól és magyar szerzőktől származó idézetek kerültek rájuk. Dizájn: Szabó Levente, Polgárdi Ákos
kavics + széllkapu A pad 3D szkenneléssel és CNC-vágással készülő öntőformába öntött masszív betontárgy. Tömege egy tonna, a héjszerkezet mégis csak öt-hat centi vastag. Dizájn: Fülöp Fruzsina, Varga Péter István
Utcabútor vagy műalkotás? A kérdést az Építészfórum szerzője tette fel pár éve. A VPI Kavics nevű termékéről írt, amit akkoriban dobtak be az utcabútorpiac állóvizébe. Ezt tekintik az első flagship terméküknek, rengeteg nemzetközi díjat és megkeresést is hozott nekik. A cég termékei fontos szerepet kaptak a budapesti 3-as metró felújításánál, ott vannak a Városligetben, a Margitszigeten, a Kopaszi-gátnál és az új atlétikai stadionnál. „Elkezdtünk egyeduralkodók lenni – és ez nem jó érzés.
Felrémlett, hogy így elég hamar telerakjuk az országot. Egyértelmű volt, hogy exportálni kell.” A Kavics óta eltelt néhány évben bútoraik megjelentek az USA-ban, Portugáliában, Szlovákiában, Romániában, Német-, Lengyel-, Cseh- és Horvátországban is. Az utcabútorok egyik legnagyobb gyártója, a Magyarországon is piacvezető Mmcité ugyanis felvette a kapcsolatot a nála jóval kisebb magyar céggel. A cseh vállalat éves forgalma negyvenmillió euró, a portfóliójában korábban mégsem volt beton. Azóta hét országban forgalmazza Péterék termékeit. Az export még csak tíz százalék körüli arány hoz a VPI eladásaiban, de az a cél, hogy ez belátható időn belül magasabb legyen.
„A beton mint utcabútor-alapanyag használata már a huszadik század első felében általános volt Magyarországon is” – mondja Pécsi Máté, az Objekt Tájépítész Iroda egyik vezetője. Dél-Európában pedig még elterjedtebbek az efféle ülőfelületek, mivel négyévszakosan használhatók. Péter mostanában városi problémákkal foglalkozik, például a mikromobilitással. Gyorsan változik, ahogy közlekedünk, és sok helyzet van, amikor hirtelen sokan látogatnának el valahová, ahová egész évben viszont kevesen. Elég a lezárt hétvégi rakpartokra vagy egy sporteseményre gondolni. Erre találták ki például a szállítható biciklitároló-rendszereket, amiket két ember néhány perc alatt telepíteni tud. „Miért ne lehetne a városi bútor is rugalmas? Mint egy kerti partin: ha jön az eső, beviszed a székeket a nappaliba.”
Gombócból sok, Forbes Flow-ból sosem. A hely, ahol megtapsolják a húszéves sneakerárust, mert azt mondja, idén forgalmat dupláz. Vagy ahol Gulyás Márton helyet cserél Vitray Tamással, hogy utóbbi ne tekerje ki középen ülve a nyakát. És ahol együtt fotózkodik tíz év sok-sok Forbes-munkatársa, régi és új egyaránt, mintha csak tegnap találkoztak volna legutóbb a szerkiben. (Igen, leírtam!) Nincs belőle két ugyanolyan, az idei viszont tényleg megismételhetetlen. Jubileumi év jubileumi eseménnyel a Corinthia Hotel Budapestben, a QR-kódok mögött Forbes.hu-s tudósításokkal.
Az első hétfőn találkoztunk az után a hétvége után, amikor a Hamasz megtámadta Izraelt. Intenzíven figyelik a híreket, de nem idegeskednek. A már több válságot átélt, az aktív vezetéstől most visszavonuló Bilibók Botond hosszabban és olykor filozofikusabban beszél. Harmincegy éves utódja, Szabó Balázs fókuszáltan, gondolatait inkább elhadarva elemez, de mindketten a hosszú távú meggyőződéseket emlegetik. Más habitusúak, sok mindenhez másképp nyúlnak, ez a Hold Alapkezelő működésén is meg fog látszani. Az ország legnagyobb, magyar kézben lévő, független befektetési alapkezelője tizennyolc év után nem csak vezetőt vált.
Nem fognak eltűnni a személyes tárgyalások, ám a céges pénzügyek jó részét már most is könnyen lehet automatizálni – mondja Czimer Gergely, a Raiffeisen Bank vállalati digitálisés fizetési megoldások területének vezetője. Hogy áll most Magyarországon a vállalati pénzügyek digitalizációja? Nemzeti szinten összességében jól állunk a digitális ügyintézésben. A banki szolgáltatásoknál persze látni kell azt is, […]
A Chemaxon nevét itthon kevesen ismerik, pedig a gyógyszeripar világelitjébe tartozik, szoftvereit a globális nagyágyúk mind használják. Radar alatt lett milliárdos cég, és az alapító időben megérezte, mikor kell hátrébb lépnie.
