Kijev él, de nem aktív. Így írja le bő másfél évvel az orosz invázió 2022 eleji kezdete után az ukrán fővárost az egyik itt élő ismerősöm. Kijev október elején csendes, nyugodt, légiriadótól mentes. Bár az első épület, amit a pályaudvarról kilépve meglátok, a Samsungnak is egykor otthont adó modern, de megviselt irodaépület. Betört ablakok emlékeztetnek a rakéta közeli becsapódására.

Az utcákat járva lépten-nyomon utal valami a háborúra. A homokzsákok a kormányzati intézmények és iskolák ablakai mellett, a toborzóplakátok, a frontról hazatérő vagy oda tartó katonák, a háborús szuveníreket kínáló utcai árusok, a fedett buszmegállók, ahonnan eltávolították az üvegtáblákat, a укриття feliratok, amik nyilakkal jelzik, merre van a legközelebbi biztonságos óvóhely. Bár mint mindenre, az ukránoknak erre is van appjuk. Légiriadóra szintúgy.

Közben a mindennapok ugyanúgy zajlanak Ukrajnának ezen a részén is, mint bárhol máshol. Az iskolák előtt reggelente feltorlódnak az autók a búcsúzkodó diákok és szülők miatt. A kávézók délelőtt üzleti megbeszéléseknek és magányosan dolgozó vagy tanuló fiataloknak adnak helyet. A hideg ellen arcukat sállal fedő biciklis futárok cikáznak. Kijev az itt élők szerint továbbra is üresebb, mint régen, érződik, hogy hiányoznak az emberek az utcákról, de egyre többen térnek vissza. Négy olyan emberrel beszélgettem, akik bár maradhattak volna külföldön, mégis úgy döntöttek, hogy hazaköltöznek.