Egy texasi bevette a kis magyar gyógyszercég vadonatúj tesztpiruláját – rég született ekkora gyógyszerkutatási siker Magyarországon, mint most. Amerikai befektetők és amerikai szabadalom révén a krónikus izomgörcsöket oldó MPH-220 még közelebb jutott ahhoz, hogy tényleg gyógyszer legyen belőle. A Motorpharma kutatói most magabiztosabbak, könnyebben élnek, mint két éve,
és már egy új szeren dolgoznak.
Október 12-én tizenegy boldog kutató komolyabb koccintásra gyűlt össze az ELTE természettudományi karának egyik ötödik emeleti tárgyalójában. Történetesen aznapra esett, hogy Málnási-Csizmadia András és Gyimesi Máté két év után újabb Forbes-interjúra készült, de nem ez adta az apropót. Ugyanekkor egy óceánnal nyugatabbra, valahol Texasban bevette az első ember a Motorpharma első szabadalmaztatott gyógyszerjelöltjét egy narancssárga kis kapszulában. Ezért volt torta, pezsgő és betűs lufiból fellógatva az ünnepelt neve: MPH-220. Szaknyelven mondva megkezdődött tehát a humánklinikai vizsgálatok első fázisa, amikor egészséges önkéntesekben próbálják ki a gyógyszerjelöltet, hogy kiderüljön, vannak-e mellékhatásai vagy kockázatai. A Duna partján kortyolgató csapat különösebben nem izgult, patkányon, kutyában és disznóban már nagyon biztonságos volt a szer Budapesten és Amerikában is.
Ha most hatvannégy egészséges tesztalanyon, fokozatosan emelt dózisban is annak mutatkozik, mehet tovább a Fázis II. vizsgálatokra (várhatóan jövő tavasszal), ahol száz–kétszáz – súlyos és krónikus izomgörcsökkel élő – betegben mérik most már a hatásosságát. Majd ideális esetben nagy betegszámnál is bizonyítják (Fázis III.), hogy a gyógyszerjelölt piacképes.
Már eddig eljutni is szinte hihetetlen egy gyógyszerkutató életében, a tipikus pálya évtizedeken át tartó laborkísérleteken, méréseken, publikációkon, apró sikereken, de legfőképp rengeteg kudarcon át ível, még akkor is, ha tudományos értelemben közben nagy eredmények születnek. Egy gyógyszerjelöltet ugyanis csak akkor lehet letenni az asztalra, ha üzleti potenciál is van benne: kellően sok embernek tud hatékonyan és elérhető áron segíteni ahhoz, hogy visszahozza sok-sok év méregdrága kutatási, kísérleti és engedélyeztetési folyamatának dollármillióit.
Huszonévesek, üzletük mögé közösséget építenek az ételpazarlás elleni küzdelemmel, és közben profitra és világsikerre is törnek. Egészen másképp vállalkoznak, mint a szüleik generációja, már nemzetközi befektetőik, nemzetközi piacaik és még nemzetközibb álmaik vannak. Perepelica Kirill, Wettstein Albert, Zwecker Bence és Zsoldos Botond, avagy az egyetemről elinduló Munch sztorija – mostantól új üzleti modellel.
„Túl hangosak voltunk, ezért elköltöztek” – nevet Wettstein Albert, a Munch társalapítója és rögtönzött túravezetője. A startup Hercegprímás utcai lakáslabirintusában járunk. Albert egy gipszkarton fal hűlt helyére mutat: kivetették, így már a szomszéd iroda is a Munché. Meg a második emeleti, még félig üres helyiség is. Kell a hely, terjeszkednek, lassan az egész társasházat belakják. Hároméves menetelés után új üzletágat indítanak, ami még több megmentett ételt és féláron beszerzett jó fogásokat hoz a felhasználóiknak. Meg persze jutalékot a Munchnak.
Mintha egy kollégiumban sétálnánk. Az átlagéletkor alig lehet huszonhétnél több, a bútorok bájosan hektikus összképe, a falon lógó fotókollázsok meg a kúl munkahelyek kötelező kellékei – a csocsóasztal vagy a félig-meddig formát öltött bárpult – tovább erősítik a fiatal közösség hangulatát. Alberték régi konyhabútorát egy hűséges Munch-felhasználó szerelte be, a csempét a közösségimédia-menedzser, Virág édesapja rakta le, a falakat szombati munkanapokon festették zöldre.
Itt-ott sejlik csak fel a multik első érintése: az új részleg dizájnasztalai inkább passzolnának egy menő tanácsadó irodához, mint egy kolesz kinézetűre bootstrappelt vállalkozáshoz. A körbevezetés után ülünk be a már kellemetlenül hideg ősz ellen tüntetően szaunamelegre fűtött kis tetőtéri tárgyalóba. Ez a Munch origója. Innen kezdte a négy alapító – Albert mellett Zwecker Bence, Zsoldos Botond és Perepelica Kirill – meghódítani a társasházat, és ételmentő bizniszükkel most itt gyűjtenek lendületet fél Európa meghódítására is.
Csontváz – Nekem a kókuszvíz a kedvencem. Egy hét alatt megittam vagy öt litert. Amúgy csődbe vitt volna. – Kirill meg a granolákat szereti. Vagy az a barátnőd, Kirill? – Én, imádom!
A 2020 nyarán megalapított társadalmi vállalkozást szinte a bölcsőjétől követjük: a Munch alkalmazás piacra dobása után alig pár hónappal már megírtuk a négy fiatal egymásra találását és ötletét. Cápák között, Spar-szerződés, „30 sikeres magyar 30 alatt” lista, egy befektetői tárgyalás belülről – számon tartottuk a fontos mérföldköveket. Három év alatt Albert, Bence, Botond és Kirill love brandet épített. A Munch ma már országosan ismert márkanév, alapítóit több tízezer főt számláló aktív közösségük tízéves címlapunkra repítette.
A fiúk nem állnak le, épp nagyszabású nemzetközi dobbantás előtt állnak. Tetőtéri beszélgetésünk – Albert után Bence és Boti mellé Kirill Bordeaux-ból tárcsáz be – ráadásul egybeesik egy új szolgáltatás hivatalos bevezetésével.
A novemberben induló Munch Market a jelenlegi applikáció vakfoltjait célozza meg, és alapjaiban változtatja meg a vállalkozás működésének körülményeit. Míg a muncholás eredetileg azt jelenti, hogy az éttermek és boltok ebéd után vagy záráskor megmaradó ételeiből összeállított meglepetéscsomagokat lehet átvenni egy előre meghatározott idősávban, a Market folyamata már jobban hasonlít egy hagyományos bevásárláshoz. A gyártók készletmaradékai, szépséghibás termékei között mi válogathatjuk össze jelentős kedvezménnyel a kívánt árukat (túlnyomórészt tartós élelmiszereket), aztán a Munch partnere házhoz is szállítja a csomagot. Az eredeti vízió, az ételmentés tehát megmaradt, de a Marketnél tágabb tartalommal bír. A termékek lejáratát már a nagyker-kisker kapcsolatok szabályainak megfelelően kell értelmezni. A boltok sokszor már nem készletezik a következő pár hónapban lejáró termékeket, és a gyártók raktáraiban is maradnak olyan szezonális áruk, amiknek a következő szezonra már túl rövid lenne a lejáratuk. Sérült gyűjtőcsomagolások, kiskereskedelmi forgalomba végül nem kerülő vizsgálati minták lehetnek még a termékek (például granolák, csipszek, kókuszvíz) felbukkanásának okai.
Tavaly novemberben kezdték el az ötletet kipróbálni – először szűk felhasználói körben, majd márciustól a Marketnek létrehozott külön platformon. Hat hónapig tartott a tesztüzem, és eddig szándékosan nem kommunikáltak róla, hogy még a teljes gőz előtt „kiessen az összes csontváz a szekrényből”.
A Market-koncepció bevezetését korábbra tervezték, sőt eredetileg ezzel a tervvel indították volna útjára a Munchot, mondja Boti, a projekt felelőse. Végül bölcsebbnek és könnyebbnek látták, hogy az ellátási lánc egy későbbi szakaszán, az éttermek és a fogyasztók találkozási pontjánál építik fel a márkát – és ha az majd eléggé ismert lesz, visszatérnek a Market ötletéhez. A gyártók vagy akár az önálló bolthálózattal rendelkező nagykereskedelmi szereplők becsatornázása a Munch-modellbe már jóval szofisztikáltabb és esetenként aktívabb üzleti működést kíván. Jelenleg húsz szerződéses ügyfelük egy része foglalkozik csak a göngyölegek megbontásával és a csomagok összeállításával. A kész csomagokért értékesítésük után a Munch futárt küld. Ha a gyártó nem akar a komissiózással bíbelődni, partnercégen keresztül biztosítanak neki raktárszolgáltatást, ezzel lényegében megszüntetve az adminisztrációs-operációs terhet.
A bevételi modell már az eredeti platformhoz hasonlít. Mindkét esetben az egyedi szerződésekben meghatározott, kétszámjegyű jutalékból jön a Munch bevétele, ami az applikációnál még kiegészül egy minimális összegű, fix tagsági díjjal a partnerektől. (A Marketnél nem szednek fix díjat.) De egyéb részarányokat, az új piactérre vonatkozó adatokat már nem árulnak el, és ezzel visszakanyarodunk oda, hogy miért vágtak bele a Market fejlesztésébe. A piactérrel ugyanis nemcsak két fontos korlát – az idősávok és a helyszínhez kötött működés – mögül mozdulnak ki, hogy mindenkinek elérhetővé tegyék a Munch szolgáltatását, hanem versenyelőnyt is szerezhetnek a nemzetközi porondon.
Farkasszem – Hova költöztök a következő tizenkét hónapban? – Én Athénban vagy Splitben szeretnék élni. – Ez egy nagyon fontos szempont, hogy Bencének tengerpart jusson.
Egy ideiglenes, két romániai városban futó tesztüzem után tavaly ősszel Csehországban lépett nagyot a Munch csapata: egyesültek a 2019-ben alapított Nesnězenóval, amivel az első külföldi piacot integrálták a hálózatukba háromszázezer felhasználóval. A tranzakciót pénzmozgás nélkül zárták 2022 szeptemberében – a cseh cég tulajdonosai részesedést kaptak a Munchban –, és Kirill három hónapra Prágába költözött, hogy az egyesülést segítse.
„Bébi, kamasz, fiatal felnőtt” – sorolja nevetve Kirill működésük érettségét a szlovák, a cseh és a magyar piacokon. A nyáron megkezdett szlovák terjeszkedésért a cseh csapat és új alapítótársuk, Jakub Henni felel, így a magyarok már új piacok felé mozdulnának.
Trendi duma lenne, de az üzleti ügyfeleknek szoftveralapú szolgáltatást nyújtó vállalkozásokkal (azaz a B2B SaaS startupokkal) ellentétben mégsem Nyugat-Európát vagy Amerikát emlegetik, mikor a további terjeszkedésről kezdenek beszélni. Inkább Csehországtól Görögországig nézelődnek. Kirill kilenc-tíz országot sorol, a következő két évben három-négyet céloznának meg közülük. A cseh és szlovák terjeszkedés után Románia lesz a következő, ott jövő év első felében indulhat a Munch.
Bukaresten túl konkrét piacokat már nem mondanak: szeretnék megőrizni a vállalkozás alkalmazkodóképességét, és küldetéstudatuknak megfelelően majd oda lépnek, ahol a legtöbb ételt tudják megmenteni, és a legnagyobb piaci részesedést elérni.
A Baltikumba egyelőre nem mennének, ennek prózai oka van: a verseny. A nyugat-európai piacon a Munchhoz hasonló, ételmentő szolgáltatást kínáló startupok még a magyar vállalkozás 2020-as indulása előtt szereztek jókora előnyt. Talán túlzás lenne végérvényesen telítettnek nevezni a dán, a svéd vagy a francia vállalkozások – köztük a Too Good To Go, a Karma és a Phenix – által uralt régiót, viszont a felhasználókat és partnereket felszippantó többéves fór túl magas belépési korlátot állít a magyar vállalkozás elé.
Egy ilyen szolgáltatásnál a hálózathatás ördögi köre adja az egyetlen lényeges előnyt. Minél több partner van a kínálatban, annál több felhasználó regisztrál, és minél nagyobb a felhasználói bázis, annál szívesebben csatlakoznak további éttermek. A hagyományos ételfutár-platformokkal ellentétben ráadásul itt már kevésbé valószínű, hogy egy partner több applikációval pepecselne – elvégre naponta csak öt–tíz csomag feleslegtől akar megszabadulni. „A legnagyobb nemzetközi versenytársainkkal még nem akarunk farkasszemet nézni” – bólint az irányra Albert. Így a kezdeti játéktér a dél-európai régióra szűkült, ahol a versenytársak legyőzésére koncentráló „vörös óceán”-stratégia helyett versenymentes kék óceánban úszhat a négy alapító.
Ahogy a Market indítására, a nemzetközi terjeszkedésre is a startup indulása óta tudatosan készülnek. Mégis két év kellett az első lépésekhez – szemben a hasonló vállalkozások „born global”-szemléletével. Hogy miért vártak eddig, az szintén az üzletmenet logikájából fakad, mondják. A Munch hiperlokális, azaz szigorúan helyhez kötött szolgáltatást nyújt. Amíg egy szoftveralapú cég képes szinte azonnal skálázódni, náluk jobban kirajzolódnak az ország- vagy még inkább a városhatárok.
Különben sem akarták, hogy akkor induljon el a vonat, amikor még szerelik a síneket. Az első két év az önerőből való építkezésről, a tudásbázis kialakításáról, a márka erősítéséről szólt. A megfontolt, egészséges növekedés Magyarországon már cash-flow pozitív üzletmenetbe fordította a Munchot – a 2023-as évre már közel 400 millió forintos, főként jutalékból érkező bevétellel számolnak, a platformon áthaladó forgalom ennél jóval nagyobb –, és a mostani friss befektetéssel végre nagyszabású terjeszkedésbe foghat a csapat.
Cápák és angyalok – Őszinte leszek, én utálom ezeket a kategorizálásokat. – Túl van misztifikálva. A lényeg, hogy… – …a magot elvetettük. (Nevetnek.)
Az applikáció kezdeti ismertségén is sokat emelt az RTL-es üzleti reality, a Cápák között. Itteni szereplésükkel érdemelték ki az első befektetést. Közvetlenül a műsor után meggyőzték a Magyar Élelmiszerbankot is, és még két angyalt, Czirják Lászlót és a svéd Torkel Fargellt, így 2021 márciusában nagyjából százezer eurós kört zártak. A cápás-angyalos beugró után júniusban jött a következő, 37 millió forintos convertible loan – ekkor is üzleti angyalok (Czirják és Torkel újrabefektetése mellett Jared Schrieber, Koppány Olivér és Szőke Márton) szálltak be az ételmentő-bizniszbe.
A nemzetközi ambíciók ecsetelése előtt halkan megemlítik: épp most zárják új befektetési körüket, de amíg nincs zöld lámpa, csak foghíjas információkat lehet kihúzni belőlük. Annyira friss az üzlet, hogy még meg sem érkezett a pénz a számlájukra, így felvezetőnek inkább a tavalyi üzletkötésüket kezdik ecsetelni – eddig még arról sem adtak hírt.
Az első két kör után a Munch tavaly tavasszal kezdett házalni az első komolyabb befektetésért. 1,2 millió eurót szerettek volna bevonni. Ötszázezer eurós finanszírozást vezető befektetőt kerestek, a többit üzleti angyalok kisebb befektetéseiből kalapolták volna össze. Többek között az OXO-val is tárgyaltak, végül a Fiedler Capital lett a befutó: Hegedüs Róbert és Bocskov Jordán kockázatitőkealapja korábban már két másik magyar startup, a Seon és a Bitrise sikersztorijaiban is megjelent.
A Fiedler mellett egy szlovén alap, a Silicon Gardens, egy cseh társ, a Tilia Impact Ventures és három angyal – Szőke Márton, Záborszky Péter és Martin Duhaček csatlakozott a „régiós szinten magvető körnek megfelelő összeghez”. (Pontos számot nem mondanak.) A cápák Balogh Petyán kívül kiszálltak: befektetői kérés volt, hogy az elaprózódott tulajdonosi struktúrát rendezzék, mondják, ők vásárolták ki a Tomán–Moldován–Lakatos–Balogh Levente-kvartett négyszázalékos részesedését.
A 2022 szeptemberében befejezett tranzakcióval fogtak igazán szelet a vitorlájukba. Ennek köszönhetően tudják megduplázni működésüket – harmincról hetven főre nő a Munch-csapat –, és a friss befektetőkön keresztül végre becsatornázzák azt a nemzetközi kapcsolatrendszert, amivel kijelölik maguknak a régiós bajnok pozícióját.
„Nagyon érdekes tanulság volt, hogy hány ajtót nyithat meg előtted egy jó befektető. Robi az összes befektetői sörözésre becsempészett minket, és mint tudjuk, hajnali kettőkor épülnek a legjobb kapcsolatok” – mondja nevetve Bence.
Időközben felvillan a zöld lámpa a legújabb tranzakció előtt, így büszkén kezdik mesélni, hogy új befektetőiket is (részben) Hegedüséken keresztül ismerték meg. Ahogy az idén nyárig tartó, a cseh és szlovák piaccal bővülő dinamikus növekedés után eljutottak a következő kör igényéhez, igazi nagyágyúkkal kezdtek tárgyalni. Végül a marketplace-sztorikra specializálódott angol–holland Piton Capitallal, a New York-i FJ Labsszel és két üzleti angyallal – Christopher Muhrral, valamint Kai Hansennel – egyeztek meg.
A befektetési összeg itt sem hangzik el, és nem szeretik a körök megnevezését sem. (A Forbes becslése alapján a kör értéke négymillió euró. A Munch szerint a becslés túl konzervatív.) De nem is ez a lényeg, mondják. A kockázatitőke-alapokkal és a két üzleti angyallal nemcsak a régiós terjeszkedést előmozdító tőkéhez férnek hozzá, hanem kiemelkedően fontos tudásukhoz is.
A Piton Capital ugyanis a hálózathatásra épülő üzletek – mint például a Munchhoz hasonló online piacterek – segítésében szerzett jelentős tapasztalatot, míg az FJ Labs két óriás, az Alibaba és a (Magyarországon a Netpincér-üzletről ismert) Delivery Hero születésénél bábáskodott. Az angyalok szintén belülről látták a hasonló startupok skálázását és kiszállási lehetőségeit: Muhr azzal a – Munchhoz hasonlóan a kedvezményes kuponokat kínáló – Citydeallel lett sikeres üzletember, amit az amerikai nagyágyú Groupon vásárolt fel. Hansen pedig a német–osztrák piacon működő ételkiszállító startupját, a Lieferandót adta el 103 millió dollárért a Takeaway.com-nak.
Exit – Csak arra koncentrálunk, hogy cseszett jó céget építsünk. – És a befektetőknek mit mondtok? – Ugyanezt.
Exitterveket nem említenek. Nem az eladás a cél, hanem hogy sikeres vállalkozást építsenek. És ezt úgy nem lehet, hogy az alapító már az első pillanatban azon gondolkodik, hogyan adjon tovább a startupján.
A befektetőknek nyújtott elvárt értékajánlat ennél összetettebb. A kockázatitőke-alapok és az üzleti angyalok érdeke, hogy a startup sikeressége mellett kiemelkedő megtérüléssel kamatoztathassák pénzüket. Ehhez nem tudnak tíz–húsz évig egyhelyben ücsörögve várni, leginkább tőzsdei kibocsátásra (IPO-ra) vagy felvásárlásra számítanak.
Utóbbi a Munch életében is kiemelkedő szerepet kaphat. Ha a tőkeerős, nagyobb hálózattal rendelkező nyugat-európai konkurensek valamelyike be akarna lépni a régióba, vagy vissza akarna szorítani más versenytársat ugyaninnen, ahhoz a Munch akvirálása lehet a kulcs. „A Munchban ennél sokkal nagyobb lehetőség rejlik – vélekedik egy potenciális felvásárlásról Hegedüs Róbert. – A következő két-három évben nagyobb ambícióval más piacokat is bevehetnek. Hiába vannak nagy játékosok Nyugat-Európában, az amerikai piac még kevésbé telített, és ott egy-egy nagyvárosi övezet önmagában akkora, mint Európában egy egész ország. Bőven felnőhetnek akkora céggé, amekkora startupot Magyarországon még nem láttunk. Simán a Seon, Bitrise-kategóriában is mozoghatnak majd.”
„Én ezt nem látom. Szép exit lesz, de nagyon más a növekedési lehetőségük. Nem számítanék unikornisra” – mondja Pistyur Vera, a Bitrise-ba is befektető Oktogon Ventures partnere. Szerinte az első komolyabb felvásárlási ajánlat akkor jöhet, ha a Munch már négy-öt országban működik. Addig nem más a dolguk, mint a „kőkemény matekozás” – mérlegelni, hogyan tudják dinamikus terjeszkedéssel úgy növelni a cégértéket, hogy a lehetséges felvásárlónak (és az alapítóknak) még megérje egy későbbi tranzakció.
Az, hogy pár huszonéves srác ezt akár harminc alatt megcsinálhatja, önmagában izgalmas helyzet, teszi hozzá Vera. „Már csak azért is, mert ezzel a tapasztalattal felvértezve bármilyen lehetőség megnyílik előttük. Ott akár jöhetnek majd az unikornisok is.”
– Az utolsó lélegzetvétel kilövés előtt. – A vihar előtti csend! – Bár lehetne néha egy kicsit csendesebb. – A vihar előtti vihar!
Munch-őrjárat
Hozzátartozik a Munch-életérzéshez, hogy posztolod a szerzeményed. Október közepén ilyen volt a felhozatal Hajós utcai szerkesztőségünk közelében.
Október 17., hétfő, 19.26 Bite Bakery Café VII. Király utca 59. 4200 Ft helyett 1600 Ft Ó, van Jókenyér a kínálatban! Itt lehet már Forbes magazint is kapni, így kötelességemnek érzem a zarándoklatot a Nagymező utcai pékségbe. De vásárlás helyett túl sokáig pörgetem az appot, elkel a két csomag, és így megtapasztalom a Munch alapvető igazságát: aki lemarad, kimarad, sok szerencsét másnapra.
Alternatívának a Bite-ot választom. Az oktogoni Bite rosszabb értékelése elriaszt, így inkább a Király utcai pékséghez sétálok. A pultban meglepetéscsomag helyett blokkok várnak: ezek tartalmát átfésülve lehet választani a kínálatból. Izgalmas, mintha lottószelvények közül válogatnék, végül egy húsimádó és egy cheddar-omlett bagel társaságában cammogok vissza az irodába. A blokk szerint ráadásul majdnem háromezer forintot spóroltam, és még a két szendvics is friss.
Kedd, 20.30 Nemzetközi Kínai V. Hercegprímás utca 4. 2690 Ft helyett 1350 Ft
Ismét lemaradok a Jókenyérről, a fene egye meg! Akkor kipróbálom a Nemzetközi Kínait. Albert, a Munch társalapítója gyakran jár ide, hiszen csak pár lépésre van az irodájuktól. Itt tudta meg azt is, hogy a jubileumi Forbes címlapjára választotta a csapatát a közönség és a magazin zsűrije. Már csak egy srác vacsorázik itt, amikor az átvételi sáv legelején betoppanok a Hercegprímás utcai kínaiba. Lehet választani, és még teljes a kínálat, így a bevált recepthez fordulok: szezámmagos és amerikai csirke tojásos rizzsel. Érzem, hogy ezzel most nem csináltam akkora üzletet, mint a tegnapival, már ami az árat illeti. De hősiesen megmentettem a kukától az ételt, és több már úgysem férne belém, így elégedetten zárom a napot.
Szerda, 18.06 Jókenyér VI. Nagymező utca 12. 2600 Ft helyett 1290 Ft
Mintha trombitaszóra lépek, diadalittasan, a Nagymező utcába a Forbes Flow próbája után. Kora délután végre le tudtam csapni a Jókenyérre. Aztán rájövök, hogy nem képzelődöm, a szomszédos Bartók konziban hangversenyre készülnek a diákok.
Itt már nem bökhetek rá a pultban sorakozó ínyencségekre, oldalról adják az előre, névre készített zacskót. Ez tehát az első igazi meglepetéscsomag, az irodába visszaérve gyermeki kíváncsisággal bontogatom. Gesztenyés táska, pizzás csiga, spenótos-ricottás tekercs, két zsemle és két kifliszerűség – bingó! Az elsőt el is majszolom (muncholom?), a pizzás csiga szolidaritásból Zsiborás Gergőnél köt ki – épp a Forbes Money Summitra készül.
Csütörtök, 17.34 Starbucks VI. Oktogon tér 4. 2750 Ft helyett 1650 Ft
Fáradok. Kávét! Cukrosat és nem túl kávéízűt, venti mochát blonde roastból, ahogy szoktam rendelni – és ha már kiugrok az irodából, egybekötöm egy munchcsal a sétát. A Starbucks oktogoni üzletében megkérdezik, vettem-e már innen csomagot. Nem, mondom, így jön a gyors magyarázat: két szendvicset és egy süteményt vihetek magammal. Gyors fejszámolás: jóval drágább 2750 forintnál.
Az irodánkban Kirillnek mutatom a szerzeményem. Bordeaux-ból repült volna haza az interjúnkra, de bombariadó miatt másnapra tették a járatát – így Párizsba vonatozott, hogy ne késse le a Forbes címlapfotózását. Két sonkás croissant-t és egy sajttortát pakolok az asztalra, majd felajánlom neki az egyiket. Biztos alig volt ideje enni, ahogy átrohanta fél Franciaországot. „Ó, nem akarom megenni a munchodat” – mondja illedelmesen, aztán bevallja: a sonkás croissant pont a kedvence.
Péntek, 15.50 Munch V. Hercegprímás utca 18. 4000 Ft helyett 2000 Ft
A heti habzsolás után már megpihennék, de nem adhatom fel a tesztet. A Forbes Flow-n pörgetem az applikációt, és a csapat Hercegprímás utcai irodájához biggyesztve is látok egy átvehető csomagot. MunCharity. Ez meg mi?
„A MunCharity utalvány vásárlásával lehetővé teszed, hogy nélkülöző családok ajándék meglepetés ételcsomagokhoz jussanak” –olvasom a leírásban. A vásárlásból befolyt összeget szétosztják és feltöltik a korábban karitatív partnerszervezeteken keresztül regisztrált családok MunCharity-tárcáiba, így ingyen foglalhatnak és vehetnek át megmentett ételeket. Dupla jótett, szuper! Legyen!
Tizenötmillió dollár. Nem a legnagyobb, de biztos, hogy az egyik legtanulságosabb befektetési sztori. Négy társalapítóból már csak három tud mesélni róla. Lélekben mind a négyen hajtják az okosautós, okosvárosos Commsignia motorját.
Nem vész el, csak átalakul. Két évvel ezelőtti listánkon alig akadt csökkenő becsült értékű cég, tavaly viszont már a szereplők ötöde volt képtelen növekedésre. Idén ez az arány tovább nőtt: a listán minden harmadik cégnek csökkent vagy stagnált a becsült értéke az elmúlt egy évben. Ezzel együtt a top 100 – száz százalékban – magyar cég összértéke jelentősen, csaknem tíz százalékkal tudott növekedni: már nemcsak megközelítik, hanem bőven át is lépik az ötbillió forintot.
Október 19–20-át végig a Corinthia Hotel Budapestben töltöttük. A második Forbes Money Summittal nyitottunk. Még zuhanunk, vagy ez már a landolás? Ács Gábor főmunkatárs vezényletével a legmegbízhatóbb magyar befektetőkkel, alapkezelőkkel és elemzőkkel próbáltuk megfejteni. Elhangzott pár fontos mondat.
Ha az utcán sétáló járókelőket arról kérdeznénk, mire is jó a molekuláris medicina, valószínűleg kevesen tudnának érdemben válaszolni. Még nehezebbnek bizonyulna az a kérdés, hogy mi a transzlációs medicina, pedig a definíció egyszerű: alapkutatási eredmények orvosi gyakorlatba való átültetése, ami a betegek javát szolgálja és javítja az egészségügyi ellátást. Viszont ha arra lennénk kíváncsiak, hogy […]