Amikor a világ egyik legnehezebben elérhető csúcsétterme még távolabbi vidékre települ át, akkor ott a helyem.
Feröer szigetek eldugott szegletében, egy nemzeti parkban működő két Michelin-csillagos Koks étterem gondolt egy merészet, és a magyarországi népsűrűség harmadával rendelkező otthonát lecserélte egy kicsit még kevésbé nyüzsgő vidékre. Grönlandon a világon a legalacsonyabb a népsűrűség, mindössze 0,03 lakó jut egy négyzetkilométerre (itthon 108). Az étterem által választott településen, Ilimanaqban összesen ötvenhárman laknak, megközelítése a nyári szezonban kizárólag hajóval (jéghegyek között) és helikopterrel lehetséges, télen csakis kutyaszánnal. Háromszáz kilométerrel a sarkkörön túl nem igazán lehet váratlanul beeső vendégekre számítani, annál több szánhúzó kutyára, bálnára és szúnyogra. Utóbbi elég kényelmetlenül emlékezteti az idelátogató foodie-t: nem mindig választhatja meg, hogy a tápláléklánc melyik végén foglal helyet.
Egy Budapest–Koppenhága–Kangerlussuaq–Ilulissat-repülés után már csak másfél órás hajóút választ el a különleges gasztroélménytől, de ez már igazából hozzá is tartozik. A jégfjord hatalmas jéghegyei és a hajón felszolgált falatkák tökéletes bevezetést kínálnak a megérkezéshez, itt tényleg maga az út a cél. Aztán kikötünk a parányi településen, és átérezzük, milyen gondolatai lehettek itt az első misszionáriusnak, Paul Egedének a végtelen hosszú nyári estéken, de abba már nem merünk belegondolni, mik lehettek a fejében a végtelen rövid téli nappalokon, a mínusz ötven fokban megpróbálva egy kis fényt tankolni. Épp az ő egykori házában kapott ugyanis helyet az eddigi legextrémebb gasztrovállalkozás, két nyári szezonra megjelent a csúcsgasztronómia – az egyébként csak igen enyhén hedonista – Grönlandon.
A menü természetesen a helyi adottságokhoz, alapanyagokhoz és gyakran a hagyományokhoz igazodik, és nem riad vissza attól sem, hogy kissé extrém tételek is bekerüljenek. Így kapnak helyet egy kis bálnaszalonna (mattak), sarki hófajd, fókaleves (suaasat), pézsmatulok, na, és a különféle sarki bogyók vagy a rénszarvasvérből készülő desszert. Utóbbi talán nem hangzik annyira csábítóan elsőre (és másodikra sem), de a séf, Poul Andrias Ziska elképesztően élvezhető, izgalmas, örökre emlékezetes és főleg rettentő finom gasztroélményt állít össze belőlük. Egyszeri és megismételhetetlen, hiszen a Koks vendégszereplése ősszel le is zárult a Föld legnagyobb szigetén.
A fiatalok sokáig azt hitték, hogy az Emporium a nagymamák ruhaüzlete. Az utóbbi nyolc–tíz évben ez is kicsit megváltozott, ahogy az alapító, Csapkai Ildikó lányai beszálltak a családi bizniszbe. Kötés-hurkolás, blézerfétis és drága inganyagból készülő maszkok a klasszikus kollekciókkal operáló ruhamárka harmincéves sztorijában.
Amikor új otthonukat tervezték, Csapkai Ildikó külön ügyelt rá, hogy a konyhaablakból rá lehessen látni a kertkapura, hogy majd kiintegethessen az iskolából hazatérő három lányának. Egy időben nem akart más lenni, csak édesanya. Aztán mindössze másfél évig bírta ruhakészítés és üzlet nélkül. Azóta több mint harminc év eltelt, és ma is ebben a 11. kerületi házban tervezi és készíti a család Emporium nevű üzleteibe a mintadarabokat. A konyhaablakból pedig már hét unoka érkezését lesheti.
Ildikó anyai nagyapja a békéscsabai Glória harisnyakötő gyárban volt műszaki vezető, és amikor 1927-ben Budapestre költözött, a gyárat tulajdonló Emporium Rt.-től kapott ajánlólevelet. Mire Ildikó és édesanyja, Laura megtalálta a családi dokumentumok között az írást, már rég megalapították a maguk Emporiumát. Egészen addig fogalmuk sem volt a névazonosságról.
Apai nagyapja könyvkötő volt, édesapja a Kossuth Nyomdában nyomdász. Ildikó ezért az érettségi után – becsületből – nyomdai fényképésznek tanult. Ám hamar rájött, hogy a sötétkamrában végzett kétműszakos munka nem az ő világa. Esténként pluszmunkát vállalt, pulóvereket kötött egy szövetkezetnek. „Úgy éreztem, jobbakat is ki tudnék találni. Önálló akartam lenni” – meséli a Vígszínház melletti üzletük galériáján kialakított fogadótérben. Két évig tanult munka mellett, hogy megszerezze a kisiparosi munkához szükséges kötő-hurkoló ipari végzettséget.
Nem tudtam eleget kötni Alig huszonnégy évesen nyitotta meg első boltját Rákospalotán. A harminc négyzetméteres kis kötöde 1981-től öt évig működött. Az egyik felében álltak a kötőgépek, ott kötött Ildikó, a másik felében lógtak az elkészült termékek. Huszonötharminc pulóverrel kezdett, aztán ha eladott hármat, rohant fonalért, hogy újabbakat kössön. Ebben az évben házasodtak össze férjével, akit még a nyomdában ismert meg. Hamar megszülettek a lányok is sorban: Zsófia, Viola és Eszter. „Az anyósom bízott bennem, kilépett a Vegyépszertől, és beállt helyettem a boltba. Hazavittem a kötőgépeket, hol szoptattam, hol kötöttem. Nem tudtam annyit kötni, ami ne kelt volna el.” Ekkor döntött úgy, hogy inkább minden idejét a gyerekeire fordítja. Visszaadta az iparűzési engedélyt, bezárta a boltot.
Másfél évvel később tért vissza a kötéshez, és először egy szövetkezetbe dolgozott be. 1989-ben férjével és szüleivel megalapították az Empórium Ruha- és Kötöttáru Készítő Bt.-t. Édesapja, Csapkai György a logisztikába, szállításba segített be, édesanyja, Laura konfekcióruhákat készített, vitte az adminisztrációt és a hivatalos ügyeket. Első, tizenkét négyzetméteres üzletüket a Csalogány utcában nyitották meg.
„Éhes volt a piac a szép árura. Biztos lehettél benne, hogy ha jó minőséget kínálsz, lesz rá vevő. Konkurencia sem volt, se multik, se kínai üzletek, csak a Corvin Áruház meg a Lottó” – mondja el Ildikó, miért nem érezte kockázatosnak a kezdést. Az Emporium névhez köthető ruhadarabokat a maga ízlésére formálta, hiszen ahogy sok más vállalkozás, az övé is abból indult, hogy nem volt megelégedve a kínálattal. Autodidakta módon tanult, nemzetközi vásárokra utazott, katalógusokat bújt. „Nem tartom magamat tervezőnek. Erre ott vannak a megfelelő emberek. Ahhoz van érzékem, milyen ruhadarabok milyen anyagból lesznek jók.”
Óvatos lépésekben növekedtek, előbb az apró üzletet cserélték szinte ugyanott egy nagyobbra, majd lett nagyobb telephelyük. Egyre több butik kínálatába kerültek be, aztán önálló üzleteket nyitottak. Már két szabász dolgozott a kezük alá. Varrodájuk sosem volt, a varrást mindig kiszervezték profi csapatokhoz, csak a szabászat és a mintadarabok készítése maradt náluk, mindig lojális kollégákkal. Többen az alapítás éve óta emporiumosok.
A családi cégben dolgozó Eszter, Viola és az édesanyjuk, Ildikó, aki az Emporiumot alapította.
Ha most amputálunk, a test megmarad Blézerek, elegáns nadrágok, a hétköznapokban is használható alapdarabok vannak a kínálatukban. „Sokan úgy hallanak az Emporiumról, hogy az anyjuk vásárol nálunk, és vele jönnek el. A fiatalabb korosztály azt hiszi, hogy a nagymamák ruhaüzlete. De az utóbbi nyolc–tíz évben mintha ez is kicsit változott volna.” Ezt már Eszter mondja, Ildikó legkisebb lánya, ő mint projektvezető vesz részt a családi cég munkájában.
„Elkezdtek kikerülni abból a stílusbélyegből, hogy csak az idősebb korosztálynak készítenek ruhákat. Megújulást látok a termékeiken, az üzletükben tartott shoppingnapon rengeteg ruha közül választottunk mi is” – mondja Kovács Orsolya, a Yurkov stílustanácsadó cég alapító-vezetője.
A csúcsidőszakban tizennégy üzletben voltak kaphatók az Emporium ruhadarabjai, Budapesten saját, vidéken partnerüzletekben. 2000-ben Ildikó franchise-rendszert alakított ki, csak az ebben részt vevők maradhattak partnernek. Így lehetett előre tervezni a gyártást, az alapanyag-vásárlást, a kollekciókat. De az üzleti modell legnagyobb előnye az volt, hogy közvetlen visszacsatolást ad, melyik áru kelendő, mivel van probléma. „Így gyorsan tudok reagálni” – mondja.
Házassága időközben véget ért, Ildikó elmondása szerint a nehézségeken a munkatársak közössége is segített átlendülni. 2008-ban a gazdasági válság erősen megrengette őket, forgalmuk a felére esett. Ekkor még az árukészlet nyolcvan–kilencven százalékát maguk gyártották. 2022-ben már csak a forgalom hatvan százalékát adták az itthon készült termékek, a többit a külföldi partnerektől vásárolt darabok.
„A nagyapámtól hallottam a 30-as évekbeli válságról, hogy az három éven át tartott. Gondoltam, addig csak kihúzzuk. Aztán kicsit hosszabb lett.” A nagyjából hetvenfős csapatot sokáig nem akarta elengedni, végül 2013-ra kényszerűségből huszonnégy fősre karcsúsodtak. „Mindenünk elúszott, amit még tetézett egy svájci frankos hitel is. Utóbbi önmagában katasztrófa volt. De tudtam, ha most amputálunk, a test megmarad. Akkor még újjá lehet épülni.”
Öt fővárosi üzlet maradt, a telephelyet felszámolták. Azóta is a 11. kerületi családi házban készülnek a mintadarabok, a gyártás nagy része vidéki varrodákban – Szombathelyen, Békéscsabán, Debrecenben – zajlik.
Eszter sohasem érzett pressziót, hogy a családi cégben kössön ki, nem is tervezte. Az enteriőrtervezés érdekelte, a Krea Design Iskolában végzett, de amikor azon a pályán nem nyílt előtte út, kézenfekvőnek érezte, hogy beszálljon az évtizedek alatt felépített családi vállalkozásba.
Kisebbik nővére, az International Business Schoolban diplomázó Viola kezdettől ide vágyott, most stylistként erősíti az Emporiumot, korábban a marketing is hozzá tartozott. Az elsőszülött Zsófia ma már a Momén dolgozik, a covid idején három kisgyerek mellett nehezen tudott a céges válságkezelésre koncentrálni. „Nekem is megnyugvás volt, hogy kilép, így nem függ az egész család jóléte egyetlen forrástól” – mondja Ildikó.
Nálunk nincs oversize A covidban az elegáns ruhakollekciók eladási számai a nulla felé tendáltak. „Gyakorlatilag üres volt a város, csak a taxisok álltak sorban az üzlet előtt. Várták, hogy mikor jön a maszkszállítmány.” Mert ha már ruhát nem tudtak eladni, az anyagokból varrtak maszkokat, orvosoknak és kórházaknak ingyen adták őket. „Nálunk egy blézer ötvenezer forint, azért a párszáz forintos maszkért egyértelműen nem kértünk tőlük pénzt” – mondja Ildikó. Felcsillan a szemem: a blézerek és az ingek anyagaiból is készültek maszkok? Eszter mutatja a mögöttem lógó elegáns fekete-fehér felsőt, olyan maszkjuk pont van még.
Hosszas előkészítés után épp a 2020-as a bezárások előtt készült el az online felület, Eszter egyik nagy projektje. Így a vásárlóik megtalálhatták volna őket – már ha akarták volna. De események, üzleti találkozók híján nem volt nagy keletje az eleganciának. Ma a forgalom tizenegy százaléka jön a webshopból.
„A covidéra első tavaszi kollekcióját két éven át nézegettük, pedig rendes időben két hónap alatt ment volna el. De nem kellett sehova, lelazult az öltözködés, az igényességet elfújta a szél” – mondja Ildikó. És hogy be tudják-e engedni a divat szélsőségekbe átcsapó változásait? Csínjával. Mivel törzsvevőiknek köszönhetik, hogy kisebb-nagyobb veszteségekkel, de kijöttek a válságokból, felelősséget éreznek, hogy ne dőljenek be a divat szeszélyeinek. A sportcipő-blézer térhódításával megbékélnek, de fazonjaik és szabásmintáik az örök divat vonalán mozognak. „Nálunk például nincs oversize, az a mi vásárlóinknak nem áll jól.”
Empórium Ruha és Kötöttáru Kft.
Alapítás: 1995
Tulajdonosok: Csapkai Ildikó, Csapkai György, Csapkai Györgyné
Adózott eredmény (millió forint) 2021 7,3 2022 19,5 2023 n. a.
*Becslés. Forrás: Dun & Bradstreet, cégközlés
Amikor az ember meglát egy ilyen viccesen fellengzős ruhaipari cégnevet, mint az Emporium, egyből egy dél-kínai fészerre vagy egy keralai garázsra gondol, ahol a valóságban három alulfizetett nagymama robotol. Én legalábbis biztosan. Erre mit tudok meg a Forbesból? Hogy egy rákospalotai fészerre kellett volna gondolnom, ahol Csapkai Ildikó robotolt egymagában, miközben Kádár János végképp elvesztette az eszét. Micsoda újság!
Ha az utcán sétáló járókelőket arról kérdeznénk, mire is jó a molekuláris medicina, valószínűleg kevesen tudnának érdemben válaszolni. Még nehezebbnek bizonyulna az a kérdés, hogy mi a transzlációs medicina, pedig a definíció egyszerű: alapkutatási eredmények orvosi gyakorlatba való átültetése, ami a betegek javát szolgálja és javítja az egészségügyi ellátást. Viszont ha arra lennénk kíváncsiak, hogy […]
Nem fognak eltűnni a személyes tárgyalások, ám a céges pénzügyek jó részét már most is könnyen lehet automatizálni – mondja Czimer Gergely, a Raiffeisen Bank vállalati digitálisés fizetési megoldások területének vezetője. Hogy áll most Magyarországon a vállalati pénzügyek digitalizációja? Nemzeti szinten összességében jól állunk a digitális ügyintézésben. A banki szolgáltatásoknál persze látni kell azt is, […]
Hét gyerek, akiknek a témazáró dolgozat helyett az ülés, az evés vagy a kommunikáció a legnagyobb feladat. A Völgyzugolyházban jártunk, és megtudtuk, milyen a munkaerőpiac egyik legnagyobb mentális terheléssel járó pozíciója.
