Százezrek néznek vasárnap esténként a Cápák közöttben. Már az első évadban akartak téged cápának, de akkor nem szeretted volna. Miért?
Zsigerből nem éreztem késztetést médiás megjelenésre, és általában hallgatok a megérzéseimre. Az is közrejátszott, hogy a hitelezési és a coaching­működésemet is nagyon szigorú titoktartás övezi, és nem tudtam, mindez hogyan egyeztethető össze a televízió világával. Emellett az üzleti világban, aki kell, hogy ismerjen, az ismer.

Most mi győzött meg?
Ez egy folyamat volt. Amikor betöltöttem a bűvös ötvenet, elhatároztam, hogy leszámolok a korlátozó hiedelmeimmel, nyitott és kíváncsi leszek az új feladatokra. Akár azt is megengedem magamnak, hogy olyasmit csináljak, amihez csak úgy kedvem van. Ha már a coaching során felsővezetőknek arról beszélek, hogy hasznos kilépni a komfortzónából, gondoltam, akkor ideje, hogy én is kilépjek.

Milyen visszajelzéseket kapsz?
A szatymazi tanító nénimtől a régi raiffeisenes csapatig elérnek, valóságos szeretetcunamiban érzem magam. Azzal még ismerkednem kell, hogy én se legyek túlzottan kritikus magammal, amikor visszanézem az adást. Főleg, hogy ezt egy krónikusan, de tudatosan rejtőzködő életmód előzte meg.

Miről szól az önkritikád?
Alapvetően elégedett vagyok, de a képernyőn kicsit szigorúbbnak látom magam, mint a való életben. Szerintem ennél kicsit lazább és humorosabb vagyok.

Felcsuti Péter, a Raiffeisen legendás vezérigazgatójának idején vezetted a nagyvállalati hitelezési területet. Mit tanultál tőle?
Tőle tanultam meg kezdő bankár koromban, hogy a cash flow és a hozam számít, nem csak a mérlegfőösszeg és az árbevétel. Tudtuk, hogy bizonyos jövedelmezőség alatt nem hagyja jóvá az ügyleteket. De az sem volt elég, hogy behoztam egy milliárdos nagyságrendű üzletet, pontos kalkulációt várt el, hogy mennyi a return on asset (az eszközarányos megtérülés – a szerk.).

A pénzzel milyen a kapcsolatod?
Klasszikus egzisztenciális szorongó vagyok. A pénz nekem a szabadság ára. Tinikoromban megláttam egy Ray Ban napszemüveget a Reálszisztéma kirakatában, elmentem dolgozni, és megvettem magamnak. Vágytam az igényes dolgokra, és jó érzés volt, hogy elő tudtam teremteni, amire szükségem volt. Azóta is imádom az érzést, amikor látom, hogy ott az eredménye annak, amiért dolgoztam. De a pénzszerzést nem tartom elsődleges életcélnak, nekem a „mi az elég?” jó értékmérő.

Mire költesz, és mire nem?
Amikor először lett pénzem a cégünk eladásából, akkor vettem meg életem első dizájnertáskáját és komolyabb autóját. Azóta az autóim egyre kisebbek, a táskáimat, ruháimat pedig inkább magyar tervezőktől szeretem megvásárolni, mert ismerem őket személyesen, és így sikeres magyar kisvállalkozásokhoz megy a pénzem.