Van az a kilátás, ami már zavar az alvásban. Ebben a luxusszállodában valószínűleg Tokió legcsodásabb panorámája leselkedik rád.
Ősi japán szokás szerint a nyugatias luxusszállodák a felhőkarcolók felsőbb szintjeit foglalják el, így van ez ebben az esetben is, a 39 emeletes Otemachi One Tower felső hat szintje tartozik a szállodához. A császári palota felé néző szobákból érzetre szinte át lehet ugrani a telekszomszédhoz (szerencsére nem nyílnak akkorára az ablakok), ott persze a fű is zöldebb, mint a felhőkarcolók tövében.
Sétálgatáshoz jobban passzol ugyan a Ginza városrész, de innen a legbrutálisabb a kilátás, és kiváló összeköttetések vannak akár taxival, akár tömegközlekedéssel, vagy a közeli főpályaudvarnak köszönhetően könnyedén sinkanszenre is pattanhatunk. Itt van a helyi Deák tér is, ahol öt metróvonal keresztezi egymást. A föld alatti világ amúgy megér egy csatangolást, ezen a környéken a felszín alatti dzsungel is izgalmakkal teli, mintha tükröződne a fenti világ: büfék, éttermek, kávézók, üzletek helyenként több szinten lefelé.
A hotelélményhez szinte naplemente-garancia jár, rengeteg szobából élvezhető majdnem az egész város látványa, Sibuja és Sindzsuku felhőkarcoló-erdeivel, de a leglátványosabb a kora este, amikor kigyúlnak a fények, és közben vörösre színeződik az égbolt. Szerencsés esetben a távolban a japánok szent hegye, a Fudzsi hósapkája is látszik.
Bali egyszerre paradicsom a nászutasoknak, a jógiknak és a szörfösöknek is, utóbbiak a déli Uluwatu hullámaiért a világ végéről is eljönnek. A nyugati part viszont kész időutazás, se beach club, se night club, csak az óceán dübörög. De a koromfekete homok, a buja dzsungel és a tengerparti rizsföldek birodalmában ott a sziget legkifinomultabb új szállodája is, ami alig egy év alatt feltette a nyugati partszakaszt a balinéz turistatérképre.
Írta: Cseke Eszter és S. Takács András
Reggel hétkor találkozó a szörfoktatóval az egyik uluwatui strand bejáratánál. Ilyenkor még jegyet sem szednek a mindig mosolygós balinéz bácsik a bódéban. Túl korán van. Egy-két óra múlva már özönlenek majd a világ minden tájáról érkező Insta wannabe-k, hátizsákosok, szörfösök, tetoválóművészek, orosz hipszterek és a többiek. A bódés bácsiktól minden egyes embernek jut egy mosoly. Bárcsak tudnánk, hogyan csinálják… Közben megjön Bintang, a szörfoktató, aki Jáváról való, és az egyik legprofibb és legszigorúbb tanár hírében áll.
Szörfdeszka a fejre, és már indulhatunk is le a sziklába vájt lépcsősoron. Hogy hány lépcső, azt inkább nem számoljuk, de egyszer csak kiszélesedik a kőfolyosó, és smaragdzöld vizű öbölben találjuk magunkat. A strand széléről induló áramlat nagyban megkönnyíti a kievezést, pont kipiheni magát az ember a következő nekünk való hullámig. A horizonton vulkánok rajzolódnak ki, és a legszerencsésebb napokon egy-egy szivárvány is feltűnik valahol a messzeségben, vagy a távoli partokat szitáló esőfelhők nyelik el tekintetünket.
Meghatóan jó érzés tud lenni korán reggel kint lenni a vízen, és csak siklani a hullámokon. Közben sokat tanulunk a tengerről, a különböző fajta hullámokról, az időjárásról, a természetről, és még magunkról is. Szörfözés után boldogan kortyolgatjuk a kókuszt a parton, és a sok evezéstől elgémberedett vállainkat próbáljuk kimozgatni.
A partról néhány száz lépcső vezet fel a sziklaszirtek tetejére, ahol a szörfön túli élet kezdődik. Egymást érik a kedves francia pékségek, a házias olasz éttermek, a stílusos koktélbárok és a szállodák. Az egyik kedvencünk a rusztikus MU Bungalows, húsz éve építették fel kőből és fából a két leghippibb uluwatui strand fölé. Tizenhat különálló házikót lehet itt kivenni, kicsit vagy nagyot, tengeri kilátással vagy anélkül, a sziklaszirten vagy hátul a kertben, apró terasszal vagy épp hatalmas kanyargó úszómedencével, kétszáz vagy hétszáz dollárért éjszakánként. A vendégek csak a szirtre épített közös medencénél és étteremnél találkoznak. Itt olyan naplemente szolgálja a hátteret az óceánparti vacsorához, amiért önmagában érdemes asztalt foglalni. De a legjobb kilátás a szakácsnak jut, aki a szirt legszélén süti a halakat és a tenger gyümölcseit a vendégeknek.
Kora reggel ugyanitt frissen préselik a zellerlét a szörfösöknek, akik korán fekszenek és korán kelnek, ahogy a hullámok megkívánják. A MU Bungalows a családos szörfösök szállodája: mire apuka, anyuka vagy a tinédzser gyerek kikecmereg a tengerből és visszatér, hogy még pont elérje a kiadós reggelit, már gyerekzsivaj tölti meg a medencét. Friss gyümölcstál, avokádós pirítós, buggyantott tojás, joghurt, granola és balinéz kávé hivatott pótolni az elégetett kalóriákat.
A MU Bungalows mosdó-installációja.
Sármos gerendák a szúnyogháló felett.
Villánkban az uluwatui utazók itt felejtett könyveiből kész kis könyvtár kerekedett az elmúlt húsz évben, leginkább angol, német és holland kötetekből. A medence körül négy függőágy várja az alang-alang (a helyi nádtető) árnyékában, hogy a déli napfénytől elrejtőzve, egy-egy könyv társaságából kora délutáni sziesztába merüljenek a vendégek.
Uluwatu fehér homokos strandjain a hippi hullámlovasok mellett megjelentek a luxusszörfösök, sőt azok is, akik egyáltalán nem szörföznek, csak a luxust keresik, az árak pedig az egekbe szöktek. Egy három hálószobás óceánparti villáért ma akár ötezer dollárt is elkér a sziget legdrágább szállodája, szilveszterkor pedig Flat Boy Slim játszik majd az egyik strandon.
A házak építésekor és berendezésekor végig szem előtt tartották a tulajdonosok, hogy hol is vetették meg a lábukat, így aztán ez a hely húsz év alatt sem ment ki a divatból. A sármos balinéz hotel hangulata ma is garantálja a telt házat, pedig ma már óriási a verseny Uluwatuban. A hálószobákba a múlt századból átmentett antik faajtókon lehet belépni, a baldachinos ágyak fölött tekintélyt parancsoló gerendák őrzik a szörfösök álmát, a medencére néző L alakú nappali, amerikai konyha és bár pedig tökéletes nagycsaládos helyszín akár közös főzésre, akár csak az esti szörf előtti punnyadásra. A medencét kókuszpálmák, fehéren virágzó frangepáni fák, ciklámen murvafürtbokrok és tonnás kövek szegélyezik, a kert végében gyönyörű balinéz szentély kukucskál ki a virágok közül a villalakókra.
A szentéllyel szemben, a kert másik végében pedig a komplexum legvagányabb eleme tornyosul a medence fölé: az egykori balinéz rizsraktárt idéző, ám oldalról nyitott antik pavilon, ahol aludni is lehet, ha a vendégek hajlandók hátrahagyni légkondis szobájukat. Keskeny létra vezet fel a nyitott kis bungalóba, a gyönyörűen megágyazott matracok fölött szúnyogháló feszül, és alig pár száz méterre a végtelen óceántól kifejezetten jólesik itt álomra hajtani a fejünket. Mire feljön a hold, már a közeli klubokban sem dübörög a szombat esti basszus, és az éjszaka hátralévő néhány órájára csend köszönt a nyüzsgő Uluwatura.
Vacsora a MU teraszán az óceán fölött.
Szörfdeszka és függőágy: Uluwatu legfontosabb kellékei a MU-villa nappalijában.
A dzsungelből beszűrődő fények a Lost Lindenberg teraszán.
Kávégép, gyógyteák és lemezjátszó.
A Lost Lindenberg tornyai az indák között.
A természetes lenágyneművel megvetett ágy a dzsungelre néz.
Elveszett paradicsom A kontraszt nagyobb nem is lehetne Uluwatu és a sziget nyugati partján elterülő Pekutatan között, ahol helyenként még neve sincs a kilométereken át feketéllő strandnak. És egyszer csak ott terem a púderfinomságú szénfekete homokon három barna napernyő, alatta három pár drapp napágy, a naplementében dübörgő óceán felé tájolva.
Pár méterrel a víz felé tábortűz ropog, körülötte babzsákokon csücsülnek a Lost Lindenberg hotel nyolc szobájának hipszter lakói. New Yorkból, Bangkokból, Londonból, Moszkvából és Ubudból jöttek. Aznapi szörfélményeiket mesélik egymásnak, a közeli folyóhoz tett kirándulásukról beszélgetnek. Még véletlenül sem kerül szóba az Európában dúló háború, pedig pár szemvillanásból látszik, hogy egy-egy vendégnek a nyelvén van már, hogy rákérdezzen az újonnan érkezett orosz párnál, de győz a tapintat, és inkább aktuális olvasmányélményekről, meditációról és transzgenerációs traumáról diskurálnak a vendégek.
A fürdőszoba spalettáján átfúj a tengeri levegő.
Szoba kilátással.
Napágyak a koromfekete parton.
Ugyanez folytatódik az egyetlen hosszú vacsoraasztalnál is, a gasztronómiával kiegészülve, annál is inkább, mert a Lost Lindenberg vegán bio konyhát visz, a fenntarthatóság jegyében. Tábortűz, közös asztal és városi fiatal értelmiségiek a világ minden tájáról egy elhagyatott, lélegzetelállítóan szép balinéz tengerparton, ahol többször látni könyvet a vendégek kezében, mint mobiltelefont – valami ilyesmi lehetett a koncepció, amikor egy frankfurti hotellánc tulajdonosa és családja megálmodta ezt a búvóhelyet. Felkérték Bali két legdivatosabb építészét, a fenntartható, természetes és harmonikus dizájnban utazó Alexis Dorniert és Max Jencquelt, és megszületett ez az Avatar-filmek díszleteibe illő álomhotel. A tengerparti dzsungelben négy faborítású torony nyújtózkodik egészen a lombkorona szintig, de annál nem feljebb. A négy toronyban két-két végtelenül ízléses lakosztály, panorámaablakokkal, egyedi ágyneművel, kör alakú baldachinnal és a hotelnek hímzett díszpárnákkal. A leginkább korpulens alakjairól ismert kolumbiai szobrász, Botero szobrait idéző figurák történetei a párnákról visszaköszönnek az étlaptól a fürdőszobai kiegészítők csomagolásán át mindenütt, egészen az elektromos motorig, amivel mámorítóan szabadon lehet a naplementében száguldozni a végtelen tengerparton. Még a partra kivezető kanyargó kis ösvény is gondos tereprendezésről árulkodik, minden alkalommal eláll a lélegzetünk, amint a tekergő fák között kijutunk a fekete homokos partra.
Amikor egyszer itt szolgálják fel a mandulatejes kapucsínót, kiderül, még az étkészletet is Jencquel belsőépítészei tervezték (a kávéskészlet is a tengerpart színeire és formáira rezonál). Ezt a már-már művészi teret olyan szintű személyre szabott vendéglátás tölti meg, amit még Balin is ritkán tapasztalunk, például minden vendéget a keresztnevén szólít a személyzet, a pincértől a szörfoktatón át a szakácsig. Így amikor az év legjobb hotelszobáját hátrahagyva a gyerek kedvéért leköltözünk a tengertől úgy ötven méterre felállított katonai sátorba éjszakázni, az itt dolgozó helyi srácok a lámpát és a paplant is úgy adják be, és úgy kívánnak szép álmokat, mintha nem is egy hotelben járnánk, hanem vendégségbe jöttünk volna Lindenbergékhez. Minden szörfös álma, hogy hajnalban felkel, álmosan belepréseli magát a szörfruhájába, és kibattyog a partra, nem motorozik, nem autózik, hanem egyenesen begyalogol a habokba. A Lost Lindenberg pontosan ezt kínálja: az esős évszakban, amikor a szálloda előtti partszakasz hullámai nem törnek meg rögtön, és nem zúdulnak le vad robajjal, túl kevés időt hagyva a siklásra.
Mi épp a száraz évszak végén vagyunk itt, ezért sokan bepattannak a hotel vintage Volkswagen kisbuszába, hogy elzötyögjenek Medewiig, ahol Bali leghosszabb szörfhulláma húzódik. De szép kis lecke a hotel előtti szörfözés is: párszor sikerül felállni, de aztán mikor már többet vagyunk a víz alatt, mint felett, feladjuk, és menekülünk kifelé az erős áramlat és a keményen aláhulló hullámok elől. Tíz perccel később már a mangrove bokrok takarásában, a méregzöld vizű medencében vigasztalódunk, közben a bárból Sérgio Mendes szól a tengeri sós levegőtől már akadozó lemezjátszón. De bármilyen rövidre is sikeredett ez a mai szörfözés, a tengeren lenni mindig felér egy újjászületéssel.
Hamarosan vége az extrém magas lakossági állampapírkamat időszakának, újra a kisbefektetők figyelmének középpontjába kerülhetnek a részvények. A magyar piac kicsi, de a miénk, itt is vannak kiváló cégek, kiváló történetek, az árfolyamok pedig gyakran egymással szembe is mozognak, minden időszaknak megvannak a kedvencei, nyertesei. Összegyűjtöttük, hogy mit kínál ma a BÉT 10+1 ígéretes vállalata – kicsik és nagyok, csúcson és mélyponton levők, mindenféle iparágból.
Brúnó fiam idén szeptemberben kezdte a középiskolát. Az első tanítási nap első tanórája után – biztosan kijavít majd, amikor idáig ér a jegyzetemben, mert náluk ezt epochának hívják – küldött egy képet. A boldogult emlékű Pesti Hírlap 1990. május 3-ai számát mutatta, a harmadik oldalt, ahol két írásom is olvasható az előző nap történéseiről. Az első történelemstúdiumon ugyanis az […]
Immáron nyolcadik alkalommal ismerte el a K&H azon magyar családi cégeket, amelyek üzleti gyakorlata példaértékű lehet más vállalatok, vagy akár a kisebb vállalkozások számára is. A 2016-ban életre hívott K&H családi vállalatok kiválósági díj idei nyertesei között sokféle cég akad a környezettudatos tehenészettől kezdve a családi autókereskedésen keresztül az építőpiari nagyvállalatig. A K&H családi vállalatok […]
A családi vállalkozásoknak rendezett hagyományos Családi Gálánknak mindig különleges hangulata van. Régi kapcsolatok, generációs összefonódások, az egy cipőben járunk otthonos érzése a fehér abrosz fölött is. Ilyen volt az idei.