Elég siralmas negyedéven van túl a magyar gazdaság, nagyon gyenge a GDP-adat, és egyértelműen romlottak a további kilátások. A gazdaságpolitikai döntéshozók közben egymást okolják, nehezen sikerül eldönteni, a hiány legyen-e nagyobb, vagy újabb megszorítások jöjjenek. A Forbes makrogazdasági összefoglalója.
Nagyítóval kell keresni a pozitívumokat a gazdaságban, és mintha a gazdaság fő irányítói is elvesztették volna a türelmüket: vadul hibáztatják egymást elismerve, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint amit korábban maguk is lelkesen kommunikáltak.
Már nemcsak Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, hanem Orbán Viktor is beleszállt a jegybankba, hogy képtelen az inflációt csökkenteni, ezért ezt a feladatot a kormány végzi el helyette. Matolcsy György viszont a kormányt ostorozza azért, mert a költségvetési politika szembe megy a jegybank szigorú monetáris politikájával, ezért magas az infláció. Nagy Márton szerint az államnak azért kell élénkítenie a hitelezést, mert az égbe emelt jegybanki kamatszint miatt a piaci hitelezés lehalt, ez halálos döfés a cégeknek és az áhított gazdasági növekedésnek. Matolcsy közben úgy emlékszik, hogy a tojás volt előbb, a kamatot már a túl laza költségvetés ellentételezésére kellett durván megemelniük tavaly októberben.
A valóság? Az elég hajmeresztő, hogy bár Matolcsynak sok mindenben igaza van, de a kormányra tolná a jegybanknak az utóbbi években elkövetett legnagyobb baklövését is. Hiszen a drasztikus kamatemelésre azért volt szükség, mert az MNB tavaly szeptemberben – túl korán, messze az inflációs csúcs előtt, ráadásul a korábbi vállalásaival szemben, így a hitelességét is kikezdve – bejelentette a kamatemelési ciklus végét tizenhárom százalékon. Erre jött a forint zuhanórepülése, ezt kellett megállítani a vészkamatemeléssel. Ezek a kritikák tehát mindenki részéről jogosak.
Brúnó fiam idén szeptemberben kezdte a középiskolát. Az első tanítási nap első tanórája után – biztosan kijavít majd, amikor idáig ér a jegyzetemben, mert náluk ezt epochának hívják – küldött egy képet. A boldogult emlékű Pesti Hírlap 1990. május 3-ai számát mutatta, a harmadik oldalt, ahol két írásom is olvasható az előző nap történéseiről. Az első történelemstúdiumon ugyanis az […]
Írta: Iglódi Csaba
Brúnó fiam idén szeptemberben kezdte a középiskolát. Az első tanítási nap első tanórája után – biztosan kijavít majd, amikor idáig ér a jegyzetemben, mert náluk ezt epochának hívják – küldött egy képet. A boldogult emlékű Pesti Hírlap 1990. május 3-ai számát mutatta, a harmadik oldalt, ahol két írásom is olvasható az előző nap történéseiről. Az első történelemstúdiumon ugyanis az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével idézték meg a múltat, annak ködében pedig felsejlett egy fiatalember is, aki történetesen én vagyok.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Novemberben Nemes Dániel tér vissza!
Idősebbek emlékezhetnek rá, a később születettek pedig talán megtanulták, hogy éppen egy nappal korábban ült össze a szabadon választott Országgyűlés, s választotta első lépésben elnökévé Göncz Árpádot. (Ez volt az alkotmányos út ahhoz, hogy második lépésben a köztársasági elnöki székbe emeljék.)
Pimaszul ifjú voltam a történelmi pillanathoz, de ennyi év után is tisztán emlékszem, ahogy a szavazási szünetben – titkosan voksoltak a képviselők – remegő lábakkal léptem oda Gönczhöz, és bemutatkoztam. Nem volt TEK, nem volt sajtófőnök, aki elráncigált volna, ja, és valamennyi újságíró szabadon mozoghatott a T. Házban, csak arra kellett vigyáznom, hogy az a bizonyos tojáshéj a fenekemen ne akadályozzon a közlekedésben.
Kissé talán esetlenül igyekeztem megfelelően tisztelettudónak, de semmiképpen sem alázatosnak látszani, ő pedig keresetlen és laza volt. Villáminterjú készült, egyetlen kérdéssel: a gazdasági bajokon túl – már akkor is voltak, hogy mást nem mondjak, vágtatott az infláció – mit tart Magyarország legnagyobb gondjának?
(Itt arra biztatnám az engem olvasó Kedves Olvasót, hogy hajtsa be a Forbest, tartson két perc szünetet, vegyen nagy levegőt, és gondolkodjon el: ma, 2023. október valahányadikán hogyan felelne erre a kérdésre? Kész a leltár? Folytatom.)
Göncz Árpád így: „A társadalom, nem a maga hibájából, de beteg. Ha mi most jól megalkotjuk azokat a kereteket, amelyek között magához tud térni, (…) öntisztító és öngyógyító képessége működni tud, akkor ezt a betegséget ki lehet heverni. (…) A társadalmat meggyógyítani nem lehet, az csak magától gyógyulhat meg, azáltal, hogy felismeri önmaga létérdekét.”
A már majdnem elnök nyomdakészen fogalmazott, ezért nem indultam vissza azonnal a szerkesztőségbe, hanem megvártam az eredmény kihirdetését, bár tudtam, hogy papírforma lesz, mert a nagyok, az MDF és az SZDSZ (mindkettőhöz értelmező lábjegyzetet kellene írni talán) jó előre megegyezett róla. Aztán iszkiri a szerkesztőségbe, mert a Parlament épületében rendelkezésre álló két telefonvonalra a vidéki kollegáknak nagyobb szükségük volt, s leadtam a cikket.
Sose felejtem a tanítást, amit még a karzaton ülve kaptam egy sokat megélt újságírótól. Göncz megválasztása után az ülésterem szinte felrobbant. Szólt az „éljen” és a „hurrá”, harmincnál is több szovjet-orosz megszállásban töltött év után ismét szabadon választott elnöke lett az országnak. Jelképesen is visszaszereztük az önrendelkezésünket, előttünk állt a szebb jövő. Közelebb került Európa, távolabb az elnyomás, jól odamondtunk a diktátoroknak.
A legkülönfélébb pártállású és múltú képviselők felálltak a helyükről, ölelkeztek, és könnybe lábadt szemmel néztek körül. Önkéntelen én is tapsolni kezdtem. Egészen addig ütöttem össze a tenyerem, amíg a sajtópáholyban felém nem fordult egy ősz férfi, akiről tudtam, hogy már a háború (2. világ) idején is tollforgató volt. Szelíden, hogy meg ne sértsen, és halkan, hogy más ne hallja, ezt mondta: „A karzat nem tapsol, ifjú barátom.” Körülnéztem, a karzat tényleg nem tapsolt. Inkább figyelt, hogy tudósíthasson, és jegyzetelt, hogy legyen mire támaszkodnia, amikor diktálni kezd.
A karzat nem tapsol – máig visszhangzik a fülemben. Újságírói magatartásról, a kellő távolságtartásról, a „harag és elfogultság” nélkül végzett munkáról nekem azóta is mindig ez jut az eszembe. A szerkesztőm ezzel a címmel adta nyomdába nyúlfarknyi írásomat: A beteg társadalom meggyógyulhat! (A korabeli vágyakozó lelkesedést és a megbúvó kételyt is mutatja a kijelentő mondat végére szerkesztett felkiáltójel.)
Sajnos, Göncz Árpád már nincsen köztünk, pedig nagyon kíváncsi lennék, hogyan válaszolna a kérdésre: megtörtént-e a gyógyulás? Én viszont azóta, hogy kamasz fiam az első gimnáziumi órája után bemutatta nekem azt a bizonyos fiatalembert a múlt század 90-es éveiből, ezen töprengek.
A szerző szenior vezetési tanácsadó, a Your Way Consulting alapítója, valamint pályakezdő regényíró (Dreher-szimfónia – Komlótól a koronáig).
A Forgó tagjai: Nemes Dániel, Litkai Gergely, Sásdi Helga és Iglódi Csaba.
Sokkoló árakkal találkozik, aki az új lakások közül csemegézne, és garantáltan töri a fejét, mi kerül Budapesten egy négyzetméteren akár négymillió forintba.
Ki ne tudná, milyen a táplálkozásban kompromisszumot kötni: az egészség miatt lemondani a kedvenceinkről, vagy pont fordítva. Egy svéd márka, úgy tűnik, átvágta a gordiuszi csomót, egy magyar páros pedig felfigyelt a N!CK’S trendi, cukor-, glutén- és pálmaolajmentes édességeire. Lovasné Lénárt Fanni és Lovas Balázs olyan rágcsálnivalókat forgalmaznak, amik a legnagyobb márkákkal is felveszik a […]
A Forbes.hu-n megjelent első revolutos, csalós cikkem óta egyre-másra sodorja elém az élet a károsultak eseteit. Bőven vannak már tanulságok, de az is egyre világosabb, hogy lehet bármekkora zseni valaki, akkor sincs igazán védve.
A szegregátumból az egyetemre – lényegében ez Bódis Kriszta és a Van Helyed Alapítvány nem kicsit ambiciózus célja. A pszichológus, író, dokumentumfilmes a 90-es években az ózdi Hétes-telepen segített a gettóban élőknek, az utóbbi tíz évben pedig komplett oktatási-fejlesztési rendszert épített fel. Addig dolgoznak az ózdi szegregátumokba született gyerekekkel, amíg el nem jutnak az érettségiig vagy egy szakmáig, szinte kivétel nélkül. Sőt, néhányuk az egyetemig.
Kriszta pedig közben még ír is, most éppen egy erős nőről szóló regénysorozatot.
Infláció és jegybanki kamatok – a világgazdaság és a befektetők számára 2023 őszén ez a két legnagyobb kérdés. A covid okozta lezárások feloldása és a nyugaton a lakosságnak juttatott pénzügyi támogatások nyomán hirtelen árfelhajtó kereslet jött létre. Az árak több országban a béreket is elkezdték magukkal húzni, ami a jegybankok rettegett inflációs ár-bér spiráljához vezethet. A kamatemelések célja nem csupán a megtakarítások ösztönzése, hanem a gazdasági aktivitás […]
Nem kérdés, mi most a legjobb kockázatmentes befektetés: az inflációkövető állampapírokat, ezek közül is a Prémium Magyar Állampapírt még bő egy évig nem veri semmi. De mivel minden pénzt sosem érdemes egy irányba terelni, és mert PMÁP-ból legfeljebb huszonötmillió forintért lehet vásárolni, jó tudni az Államkincstár többi ajánlatáról is. Csemegéző.
