A szegregátumból az egyetemre – lényegében ez Bódis Kriszta és a Van Helyed Alapítvány nem kicsit ambiciózus célja. A pszichológus, író, dokumentumfilmes a 90-es években az ózdi Hétes-telepen segített a gettóban élőknek, az utóbbi tíz évben pedig komplett oktatási-fejlesztési rendszert épített fel. Addig dolgoznak az ózdi szegregátumokba született gyerekekkel, amíg el nem jutnak az érettségiig vagy egy szakmáig, szinte kivétel nélkül. Sőt, néhányuk az egyetemig.
Kriszta pedig közben még ír is, most éppen egy erős nőről szóló regénysorozatot.
„Én azt szeretném csinálni, mint a Kriszta, csak magas, politikai szinten.” Bódis Kriszta ma is meghatódik, amikor eszébe jut, hogy Galambica Rozi sokáig ezt hajtogatta, miután bekerült az ózdi Van Helyed Stúdióba (VHS). Rozi a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó alapítvány egyik első pártfogoltja volt, hatodikos korától a Van Helyed rendszerének növendéke. Olyan szorgalmasan tanult, hogy felvették az AKG-ba, így tizenhárom évesen budapesti kollégiumba került. Most már harmadéves egy hollandiai egyetem nemzetközi tanulmányok szakán. Rozi AKG-sként egy ideig egész jól megbirkózott azzal, hogy számára felfoghatatlan jómódban élő gyerekekkel járt egy osztályba. De amikor a családját otthon kis híján kilakoltatták, azt a feszültséget már nem bírta elviselni az elit budapesti közegben. Szégyellte a helyzetét, nem merte senkinek elmondani, hogy a szülei nem tudták fizetni a megemelt bérleti díjat a víz nélküli, fűtetlen ózdi lakásban. Depressziós lett, egyre többet hiányzott az iskolából. Kriszta és munkatársainak értő patronálása nélkül valószínűleg a hozzá hasonló, ózdi szegregátumokban élő sok-sok roma gyermek sorsára jutott volna.
„Nagyon nehéz a gyerekeknek feldolgozniuk, hogy ők jobb körülmények közé kerülnek, tanulhatnak, ennivalót és szállást kapnak, miközben a családjuk otthon nélkülöz. Volt, aki tőlünk vitte haza nekik a mustárt, vagy amit talált – és ő nem tolvaj, csak egy kétségbeesett gyerek!” – mondja Kriszta. Rozi végül elmondta nekik, mi a helyzet, Krisztáék pedig összefogást kértek az iskolától. A szülők és az iskola összegyűjtöttek annyi pénzt, hogy az ózdi család megvehessen egy apró házrészt a helyi Velence-telepen. Ez az egykori munkáslakásokból álló telep a roma családok lakta tizenhat ózdi szegregátum egyike. Ezekből jelenleg százhúsz növendék kap patronálást mindennap az ózdi VHS-ben és a budapesti VHS+ kollégiumában. „Nem is értem, hogyan tudják az egészet kézben tartani. Foglalkoznak a gyerekekkel, működtetik az ózdi stúdiót, azon is gondolkodnak, hogy minél több gyereket fel kéne vinni pesti iskolákba, ott szállást, támogatást, ennivalót adnak nekik, és még az itthon maradt családjaikkal is törődnek” – mondja Móni, Rozi édesanyja az ózdi konyhájukban. Keksszel és frissítővel kínál minket, Krisztát – akár egy régi családi barátot – öleléssel üdvözli.
„Móni pont a rendszerszemléletről beszél – bólogat Kriszta. – Arról, hogy az egyedi esetekből össze tudtunk tenni egy struktúrát.” Rozinál még egyedül járta le ezeket az utakat, önkéntesek segítettek, most már ott tartanak, hogy például a Kürt Gimnáziumban kvótájuk van, és minden évben felvesznek a gyerekeik közül akár hármat is. Rendszeres szakmai kapcsolatban vannak a legjobb magániskolákkal, például a pesthidegkúti Waldorffal, az AKG-val és a Politechnikummal.
„Csak gyártsatok, majd lesz piac” – mondta mindig Juhász Sándor a feleségének, Icának. Ketten építették fel az Izsáki Házitészta Kft. elődjét, amit sokáig ez a mondat vitt előre. Aztán egy másik mondat – „ezt így szoktuk, hagyjátok rám” – hét éve a csőd szélére sodorta őket. A kényszerű és fájdalmas generációváltás közben sikerült megmenteni az alföldi tésztagyárat, ahol ma naponta tizenöt tonna tésztát gyártanak.
Izsákra érve nem lehet eltéveszteni a családi házas övezetbe ékelt két nagyobb építményt, a tésztagyárat és vele szemben egy ezerötszáz négyzetméteres raktárépületet. A gyár bejáratánál tésztakészítő gép – Juhász Zsolt, a családi vállalkozás egyik tulajdonosa és ügyvezetője restaurálta –, mögötte a falon egy 1970-es, molinó nagyságúra nagyított fénykép. Rajta három asszony gyúrja a tésztát a kunszállási Alkotmány Termelőszövetkezetben, középen a későbbi izsáki tészta megálmodója, Ica. Vagy ahogy Zsolt emlegeti: Ica mama.
Zsolt tizenhárom éves volt, amikor meghalt az édesanyja. Édesapja, Juhász Sándor újraházasodott, Ica mama lett a második felesége. Ő első házasságából született lányát hozta a családba, ma Szilvia is fontos része a vállalkozásnak. 1988-ban két fél családból lett egy egész, írják a honlapjukon patchwork családjukról. A tésztás családi vállalkozás története is ekkor indult, bár Ica mama már jóval előbb megismerkedett a tésztakészítéssel.
„Mama hetvenkét évesen is bejár, nem lehet leültetni, örökmozgó. De nem is akarjuk kivenni a kezéből a munkát” – nevet Zsolt. „Elmondtam rólad szinte mindent, mama” – mondja, amikor Ica belép a tárgyalóba. A tésztakészítés – főleg ahogyan annak idején ő tanulta az édesanyjától – nem egy ideges műfaj. Belőle is nyugalom árad, jól kiegészíti Zsolt pörgését. „Ez nagyon szép szakma, nehéz elszakadni a tésztáktól. Büszke vagyok a gyerekeimre, hogy sikerült nekik átadni a tudást, de itt vagyok a háttérben.” Ica mama összesen ötvennégy éve „tésztázik”, harmincnegyedik éve a családi vállalkozásban.
Tarhonyával kezdték, aztán jött a rengeteg féle tészta.
Tizenhat éves korában került Kunszállásra, az Alkotmány Tsz-be, ahol a nulláról építették fel a tésztaüzemet. Ezt tizennyolc éven át vezette, közben minőségellenőri és laboránsi képzettséget is szerzett. Miután Juhászék az új családdal Izsákra költöztek, először házuk pincéjében rendeztek be egy tésztaüzemet, és a melléképületeket alakították át készáru- és alapanyagraktárrá. „Ennek a generációnak, akik a rendszerváltáskor lettek vállalkozók, nem tanították meg, hogy mit hogyan kell csinálni. De a túlélési ösztön és az akarás kihozta belőlük az eredményeket” – mondja Zsolt. Apja, Sándor agronómusból lett vállalkozó, kezdetben Ica mama szaktudása volt az egyetlen kapaszkodójuk.
Tarhonyával kezdték, aztán jött másik specialitásuk, a levestészta, napi négy-öt mázsa volt a házi üzem kapacitása. Az ekkor még „Juhászné száraztésztája” márkanéven árult termékeket egy Wartburg kombival terítették hatvan–hetven kilométeres körzetben. A hiánygazdaságban könnyű volt eladni, jól profitált a vállalkozás, és a bevételeket visszaforgatva fejlesztették az üzemet. Ha Zsolton múlt volna, ő inkább elmegy repülőgéppilótának, de végül nővérével beszálltak a családi vállalkozásba. „Gyerekkorunktól azt láttuk, hogy ez rengeteg munka, de megéri. Ráadásul vonzó volt fiatalon, hogy azonnal keresőképesek lettünk” – emlékszik vissza Zsolt.
Azt mondják, jó szolga módjára mindent maguk csináltak, a szállítástól a tojástörésen át a tészta szárításáig. Zsolt és felesége, illetve Szilvia és férje is aktívan részt vettek a munkában. Zsolt tizennyolc évig járt rendszeresen az Izsák–Záhony-útvonalon, a határon pakolták át és indították el a tésztát. Oroszország komoly megrendelőjük volt a 2010-es évek elejéig.
Olyannyira, hogy miután az otthonukból átköltöztek egy nagyobb, ugyancsak egy családi házból átalakított üzembe Izsákon, még onnan is tovább kellett bővíteni a gyártást, hogy ki tudják elégíteni a keresletet. Így került a gyártás másik része Kunszállásra, ahol a korábbi, Ica mama által már jól ismert téesz tésztaüzemét élesztették újjá. Innen már a multikat és egyre több bel- és külföldi partnerüket is ki tudták szolgálni. „Becéloztunk egy olyan piaci rést és volument, amire még nem volt meg a piacunk” – mondja Zsolt. Apja sokszor előre gondolkozott, amint lehetett, ingatlant vett, hogy bővülhessenek. „Csak gyártsatok, majd lesz piac” – mondta gyakran. Kunszálláson tojás nélküli körettésztákat gyártottak, de volt ott egy kisebb üzemük is, ahol a híres lúdgége tészta készült. Ez egyedi páratartalmat és szárítást igényel, nem lehet vegyíteni a többi tésztával. Ma is külön gyártják, levédett minta alapján.
Oroszország idővel önellátó lett tésztából, így Juhászék átszabták a gyártást, és a teljes automatizálás helyett egyes tésztákat – például a levesbetéteket – megtartották manufakturálisabb keretek között. Zsolt azt mondja, így az egyedi vevői igényeket is jobban ki tudják szolgálni. Havonta átlagosan 650–700 vevőjük van, és 48 féle tésztát gyártanak. A tésztákhoz a tojást – napi 45 ezer darabot – a közeli Kerekegyházáról, két partnertől vásárolják. Ők kifejezetten az Izsáki Házitészta Kft.-nek kifejlesztett genetikájú csirkéket nevelnek, tojásuk fehér héjú. Ennek köszönhető, hogy a tojássárgája, és maga az izsáki tészta is mindig ugyanolyan színű.
A huszonnegyedik órában „Oda soha nem hívtak, ahol minden működött” – mondja Ács Sándor. Igazi válságmenedzser, számos kisebb és nagyobb céget helyezett új alapokra, például a Vegyépszert és a GYSEV-et. Az Autóker privatizációjának előkészítésében is részt vett, és végigcsinálta a Ganz-Transelektro csoport reorganizációját. 2016-ban ment az Izsáki Tésztához, hogy sínre tegye a családi vállalkozást. Juhász Sándor ugyanis súlyos beteg lett, de az utolsó pillanatig, 2017-es haláláig nem adta ki a kezéből az irányítást. „Elcsíptünk mondatokat, abból tudtunk tanulni – mondja Szilvia. – Amikor édesapám – végül is így hívom – lebetegedett, minden egyszerre zúdult ránk. Akkor tudatosult bennünk, hogyan áll a cég.”
Zsolt is azt mondja, apja utolsó éveiben rossz irányba sodródott a cég, ráadásul volt egy nagyon rossz mondat, amit Sándor sokat hangoztatott. „Ezt így szoktuk, bízzátok rám.” Ezzel a megközelítéssel azonban havi tizennégy–tizennyolcmillió forint veszteséget termeltek, és mire Ács Sándor megjelent, 350–360 millió forintos határidőn túli tartozást görgettek maguk előtt. Zsolt szerint kicsit felettük is elment az idő, amikor képbe kerültek a multik. „Volt, hogy úgy jöttünk ki egy multival való tárgyalásról, hogy nem tudtuk, most eladtunk vagy vettünk.”
„A szülők, Sanyi bácsi és Ica néni – a vállalat lelke és tudása – nagy hatással voltak rám, úgy gondoltam, nem szabad tönkremennie egy ilyen cégnek” – magyarázza Ács Sándor, hogy miért vállalta el a megbízást. Úgy látta, a fiatalokban megvolt a vágy, hogy működjön a cég, de nem volt meg hozzá a tudásuk. Ugyanakkor elfogadták Sándor véleményét, és nagyon precízen végrehajtották a javaslatait. „Tulajdonképpen ez a fegyelem mentette meg őket, és hogy elhitték, munkával ki tudnak lábalni a nehéz helyzetből.”
Sándor szerint Szilviának oroszlánrésze volt a folyamatban, ő volt a siker kulcsa. Szilvia a családi munkamegosztásban a gyártásért felel, és nyolc éve öccsével együtt vezeti a céget, erre szerényen annyit mond, a szüleiktől látták az elveket, hogy merre kell menni. Olyan értékrendet kaptak, hogy a mélyponton is bekapcsolt az elhivatottság. „Zsolti a fej, én meg a kéz” – mondja arról, hogy mindkettejük temperamentumára szükség van.
Ács Sándor sok helyen látott már olyat, hogy eltörik a csapat, mert nem bírják a terhelést, de Juhászék a konfliktusos helyzetben is meg tudták tartani azt a családi békét, amivel meg lehetett oldani a súlyos problémát. Kockázatos tárgyalások után megegyeztek a fő szállítókkal, hogy tartsanak ki a cég mellett, és egy új kereskedelmi igazgatóval, a multiknál is edződött Rácz Róberttel újjászervezték a kereskedelmet. Az apa még látta, hogy helyreálltak a dolgok.
Ica mama és Juhász Zsolt, a patchwork család két tagja a restaurált tésztagéppel.
Legyenek szívesek gyártani egy kamion tarhonyát A tárgyalóban egy vitrinben a családi kép mellett néhány tasakos Maggi levest és egy óriási, maggis fémdobozt szúrok ki. Talán egy díj lehet. A svájci levesóriás tasakos leveseiben bő másfél évtizedig izsáki tészta (elsősorban préselt csiga és eperkocka) volt, és a Knorrnak is beszállítói voltak. Az utóbbi években kissé csökkent ezeknek a főzős leveseknek a forgalma, és átvette a helyüket az instant, amit csak meleg vízzel kell felönteni.
Ők viszont Izsákon kifejezetten a magyaros, hosszan főzött húslevesekbe is gyártanak tésztát, például gyufa- és cérnametéltet, lúdgégét. Próbálják megőrizni a gyártás manufakturális, kevésbé gépesített részét. Ez a nagyobb munkaerőigény miatt kevésbé jövedelmező, de nekik fontos, és egyelőre kereslet is van rá.
Termékeik a nagy multikban is ott vannak, de a nyitnának a diszkontláncok – Penny, Aldi, Lidl – felé is. Az Auchannak, a CBA-nak és a Coopnak gyártanak különböző sajátmárkás, soktojásos tésztákat is. Zsolt most az elszálló energiaárak miatt látja nehéznek a helyzetüket. Miután tavaly háromról harmincmillió forintra ugrott a havi gázszámlájuk, több tízmillió forintos beruházással villanykazánra álltak át, hogy legyen alternatíva. Költségeik harminc–harmincöt százalékkal nőttek, miközben most az áraikat az inflációs nyomás enyhülésével már lefelé kellene vinni.
Amikor az üzem publikus részére lépünk, úgy tűnik, Zsolt minden gondot maga mögött hagy. Nagyjából húsz percre azt is elfelejti, hogy elsősorban fotózni jöttünk a gyártórészre, és lelkesen meséli, hogyan lesz a lisztből és a tojásból tészta. Az egyik gépsoron tarhonya vár szárításra, a másikon még éppen nyújtják a tésztát. A tizenhat szárítóhelyiség egyikébe is benézünk, de csak rövid időre – itt azért jóval magasabb a hőmérséklet, átlagosan tizenkét óráig száradnak itt a tészták. A nyolctojásos tészta egyébként azért nyolctojásos, mert egy kiló liszthez adnak nyolc tojást. Csakhogy ebből a szárítási veszteség miatt nem jön ki egy kilogramm száraztészta. Az üzem elődjében a csomagolóhelyiség egy nagy asztal volt mérleggel, most jóval nagyobb területen csomagolnak. Egy asszony éppen a Csehországba induló izsáki tésztát teszi zacskóba olyan gyorsan, hogy nem is tudok közben fotózni.
Tizennégy országba exportálnak, a környező országok szinte mindegyikébe szállítanak, de negyedévente Amerikába is kiküldenek egy hatalmas konténer tésztát, és kóser termékeket is gyártanak. Kanadában és Svédországban több évtizede partnerük egy-egy ottani magyar bolt. Az első kanadai rendelést még a családi házas kisüzem kapta. Ica mama emlékszik, amikor megcsörrent a folyosón a piros telefon: legyenek szívesek legyártani egy kamion tarhonyát. Ma már naponta átlag tizenöt tonna tészta gördül le a gyártósorokról. Amikor azonban 2010-ben megvették azt a telket, ahol a gyár áll, és édesapjával leütötték a karókat a lucernás és vadszőlős területen, Zsolt úgy érezte, túlvállalják magukat a hatszáz millió forintos, hitelből finanszírozott beruházással. Az egész család megkérdőjelezte a hatalmas fejlesztést, és pár napos családi csetepaté is volt belőle. „Édesapám azt mondta, hogy »értsétek meg, ez kell«”.
Zsolt a gyártúra végén a raktár felé mutatva megjegyzi: ha nagyobb raktáruk lenne, jóval nagyobb forgalmat is kezelni tudnának. Bár konkrét lépéseket még nem tettek a bővülésre, szerintem gondolatban már leszúrta valahol az újabb négy karót.
Izsáki Házitészta Kft.
Alapítás: 2004 (A rendszerváltás óta gyártják a tésztát, eleinte egyéni vállalkozóként.) Tulajdonosok: Juhász Sándor Józsefné (41,3 százalék), Juhász Zsolt (36,3 százalék), Ö. Kovácsné Baranyi Szilvia (22,4 százalék) Létszám: 67 fő
Árbevétel (milliárd forint) 2021 1,3 2022 1,6
Adózott eredmény (millió forint) 2021 6,2 2022 40,8 Forrás: Dun & Bradstreet
Ezért van szüksége egy startupnak például egy olyan mentorra, aki akár többször is végigcsinálta már a folyamatot. Mert ő nem a termékbe, hanem a cégfelépítés problémájába szerelmes.
Olyan gazdasági modellt építünk, amihez semmilyen erőforrásunk nincs meg, inflációban és recesszióban ülünk, és ha körbenézünk a régióban, legalább 400-as euró lenne logikus. Amikor Jaksity György elemez, nem lesz sokkal jobb kedved, de biztos, hogy tisztábban látod a világ és benne Magyarország dolgait, mint addig. A Concorde Értékpapír legismertebb alapító tulajdonosa és az ország egyik legholisztikusabb befektetője szerint bár ördögi körben vagyunk, csinálni kell a dolgokat.
Magáról azt mondja, nem vállalkozna Magyarországon, ha annyira pesszimista lenne, mint amilyen a híre, de ha valami nem jó irányba megy, arról nem tudja azt mondani, hogy jó irányba megy. Négy éve nem ült repülőre, mert minden megváltozott. Egyvalami nem: ahogy Jaggernek a Stones, neki harminc éve a Concorde a hobbija.
Bali egyszerre paradicsom a nászutasoknak, a jógiknak és a szörfösöknek is, utóbbiak a déli Uluwatu hullámaiért a világ végéről is eljönnek. A nyugati part viszont kész időutazás, se beach club, se night club, csak az óceán dübörög. De a koromfekete homok, a buja dzsungel és a tengerparti rizsföldek birodalmában ott a sziget legkifinomultabb új szállodája is, ami alig egy év alatt feltette a nyugati partszakaszt a balinéz turistatérképre.
