Szabó Gál Bence húszévesen szerény családi cégnek álmodta meg egymillió forint spórolt pénzéből elindított étrendkiegészítő-vállalkozását, és csak annyit akart vele keresni, hogy aztán nyugodtan tudjon meditálgatni és a gyógynövények világában kutatni. Ehhez képest néhány év után már napi hárommillió forint profitot termelt a Gal vitaminokkal, ma pedig négymilliárd forint a cég éves bevétele. Legújabban Pataki Ágival, az egyes számú magyar szupermodellel árulja a szépség és az egészség titkát – kapszulában.
„Nem sokat láttam belőle, mert pogóztunk, de sajnáltam, hogy magasított talpú cipőt hord a szkoliózisa miatt. Tizenévesen nekem is feljebb állt az egyik csípőm, mint a másik. Akartak is az orvosok valami hasonlót adni, kábé olyat, amilyen a nagymamámnak is volt, de apu elvitt egy kiropraktőrhöz, aki helyrerántotta a csípőmet. Talán Iggyn is lehetett volna így segíteni.” Már interjúidőpont-egyeztetéskor kiderült, hogy mindketten ott leszünk a július végi veszprémi Iggy Pop-koncerten, így Szabó Gál Bencével koncertélményeink kitárgyalásával kezdjük, amikor pár héttel később találkozunk. Pontosabban ő mondja el azonnal az egészségügyi meglátásait.
Négymilliárdos céggel a háta mögött minimum Armani inget, de legalábbis galléros Ralph Lauren pólót várna tőle az előítéletes újságíró, ám Bencét annyira nem érdeklik a külsőségek, hogy ha csak teheti, meztelen felsőtesttel jár. Pont ahogy a punk hetvenhat éves keresztapja (Veszprémben is). Nyilván különleges alkalomnak számít, hogy Pataki Ágitól pazar kertjébe kaptunk meghívást az interjúra, így azért egy pólót felvett a rövidnadrághoz – de a szandál hamar lekerül a lábáról.
Bentley „Egymásra néztünk a férjemmel: na, tessék, itt van egy szabad ember. Bence félmeztelenül mászkált fel-alá a szobában, miközben zoomoltunk” – mesél Ági nevetve az első üzleti megbeszélésükről, ami még a covid idején zajlott. De nem csak a járvány miatt nem találkoztak személyesen: Bence alapvetően Tenerifén él, ahová szülei 2014-ben költöztek ki, ő pedig pár évvel később követte őket. Ági és férje, Kovács Gábor egy közös ismerősön keresztül keresték meg, hogy működjenek együtt egy szépségre és egészségre egyszerre fókuszáló multivitamin-csomag megalkotásában. Ők persze konvencionálisan ültek a zoom közben az íróasztalnál, amikor először egyeztettek.
A turistáktól túlcsorduló Kréta és Rodosz között félúton járunk. A két szigetet, Kárpatoszt és Kászoszt pár kilométer választja el egymástól, de két külön világba csöppenünk. Az egyiken csodálatos táj, bájos kis falvak és fantasztikus strandok várnak, a másikon a madár se jár, elbújhatunk a világ elől.
Ülünk a saccra huszonöt éves, rozsdás, lepukkadt, a helyi szokásoknak megfelelően évtizedes porral fedett autóban, az anyósülésen a fejemre lóg a leválni készülő tetőkárpit, amikor Kósztasz úr, a sofőr megszólal: lehet egy kérésem? Általában idegesít, ha a szállásadók azt pedzegetik, hogy ugyan írjak már valami jó értékelést róluk a foglalási oldalon. Most ráadásul még csak pár óra telt el azóta, hogy megérkeztünk a szállásunkra, és a család furcsa nézések közt szegezte nekem a kérdést: komolyan erre mondtad, hogy 9,5 pontos a Bookingon? Nincs amúgy semmi baj Kósztasz úr panziójával, kellemes-átlagos, de messze van a 9,5-től. Mégis egyből, a legnagyobb természetességgel vágom rá: persze, örömmel dobom a tíz pontot.
Azt ugyanis a beszélgetést megelőző néhány órában már összeraktam, hogy egyrészt nála lelkesebb, odaadóbb, de mégse tolakodó vendéglátót keveset láttam eddig. Másrészt kiderült, hogy a szigeten, ahol vagyunk, szinte a madár se jár. Július közepén, amikor a szomszédban, Krétán egymást tapossák a turisták, Kászoszon alig lézeng idegen, külföldit meg aztán tényleg csak mutatóba látni. Persze hogy segítek ennek a jóembernek az értékelés átlagát felhúzni.
Hegyen, völgyön, öblökön A pici Kászoszon igazából nincs semmi, és ez benne a szép. Kopár, lankás hegyek buknak a tengerbe, mint sok más görög szigeten, köztük kicsi öblök, amiket sajátként használhatunk, ha strandolni vágyunk. Ehhez persze autó kell, vagy néhány kilométer gyaloglás. Amikor bérelni próbálok, követem a főfaluban a jelzést az egyetlen bérautós szolgáltatóhoz, de nincs ott senki. Középkorú helyi asszony érkezik, mosolyog tanácstalanságomon, mondja, hogy segít: rikkant egy hangosat, mint kiderül, a tulaj épp az emeleten babázik, lejön, ha valaki keresi. Az erkélyről mondja, hogy autó az nincs, talán majd délután, de leginkább holnap.
Pillantás Kárpatosz északi része felé.
Addig viszont rájövünk, hogy felesleges bérelni. Kósztasz úr bárhova szívesen elvisz a ronccsal (és sose fogad el érte semmit), amúgy meg minden bejárható gyalog, ha nincs nagyon meleg. Kászoszon öt kis falu van, közel egymáshoz, közel a kikötőhöz. Van vagy tíz kijelölt túraútvonal, profi térképet lehet szerválni róluk a helyi turistairodában, tavasszal-ősszel érdemes kalandozni hegyen-völgyön-öblökön át.
Étlap nincs, jó vacsora van A 19. század elején több mint tízezer ember élt itt. Aztán jöttek a törökök. Illetve uralkodtak már egy ideje az egész környéken, amikor 1821-ben elindult a görögök szabadságharca. A kászosziak a török uralom alatt is sikeresen üzemeltettek egy komoly kereskedelmi flottát, de ezt a felkelés idején akadálynak érezték a törökök, akik azon voltak, hogy megerősítsék hídfőállásaikat Krétán. 1824 júniusában átjöttek Krétáról, és lemészárolták a kászoszi lakosság több mint kétharmadát. A sziget ezt kétszáz év alatt se heverte ki, tömegesen vándoroltak ki a lakók előbb Egyiptomba, később Amerikába.
Ma az ezret se éri el a lakosságszám, de többnek tűnik. Pezsgő helyi élet mindenhol, jókedvűen trécselő kászosziak a kis szűk utcákon és a bárokban, néhány görög család a településekhez közeli strandokon. Mintha minden száz lakosra jutna egy vendéglátóipari egység, az egyikben ráadásul az elmúlt évek egyik legjobb vacsoráját kapjuk – jóval a budapesti árak alatt. Kósztasz úr javaslatára ülünk be a kellemes kis strand melletti Emboriósz tavernába, ahol étlap nincs, helyette személyes ajánlatokra számíthatunk a tulajtól, és kiváló fogásokra mindenféle tengeri és szárazföldi állatból.
Mintegy a helyi személygépkocsi-állomány kontrasztjaként, a szigetnek pár éve már saját jachtja van. A Kasos Princess legalábbis jachtszerű kinézetű, modern, max. 150 fős hajó. Multifunkcionális: jár menetrend szerint heti többször a szomszédos Kárpatoszra és egyszer Krétára, sétahajóként a szomszédos kis lakatlan szigetre, és ki lehet bérelni maszek kirándulásokra is. Amikor Krétára megyünk vele, a kapitány egy perccel indulás előtt jön meg motorral, beröffenti a gépet, és már megyünk is – az útitársak szinte kizárólag rokonlátogató, vagy ügyeket intéző helyiek, a hajó pár óra várakozás után indul is haza Kászoszra.
Egész más hangulat A jóval nagyobb szomszéd Kárpatosz más világ, de még csodálatosabb. Kettő az egyben, hiszen a sziget két fele egymástól szinte teljesen függetlenül fejlődött. Szárazföldön egészen a 20. századig nem volt kapcsolat a kettő között, de még a tizenöt éves útikönyvek is azt tanácsolták, hogy a két részt összekötő hegyi úton csak dzsippel induljanak el a nagyon tapasztalt sofőrök. Azóta a kanyargós, vadregényes tájon vezető utat leaszfaltozták, bármilyen kis autóval járható, de sok lehullott kő figyelmeztet, hogy sziklaomlások bármikor bekövetkezhetnek.
Az északi részen mindössze két települést találunk. A tengerparti Diafániban kábé kétszázötven ember él, szép strandja van, néhány kellemes tavernája, meg kirándulóhajója, amivel lehet kóricálni a sziget mentén, pár napra tökéletes kikapcsolódást biztosít. De a lényeg néhány kilométerrel feljebb van. Egy vad hegygerincen telepedett meg Olimbosz falu, és évszázadokig elzártan élte a maga kis életét. A nők ma is népviseletben, hímzett blúzban, kecskebőr csizmában járnak, a pék a szemünk láttára, szabadtéri kemencében süt.
De itt ma már sok a turista, és végig az az ember érzése, hogy a régi szokásokat már csak a turisták miatt tartják fenn. Állítólag húsz éve ez még nem így volt, mára megváltozott – és ebben annak az új aszfaltos útnak is szerepe van. A falucska fekvése, szépsége ezzel együtt sose változik, kár lenne kihagyni.
Fríben, Kászosz fővárosában alig több mint 200 ember él.Taverna Kászoszon: kicsi strand, kevés ember, béke, nyugalom.
Víz alatti és feletti szépségek A déli részen van a sziget nem túl látványos fővárosa, Pigádia, de nem itt érdemes lakni, hanem valamelyik festői kis faluban. A hegyiek közül Menetész nyűgözött le leginkább, ha pedig kis tengerparti búvóhelyet keresünk, ahol szép a strand és van pár kiváló étkezde, Finíkire szavazok. És van két gyönyörű partszakasz, ahol hatalmas hegyek és fenyőerdők adják a hátteret a strandhoz, a gazdag vízivilág miatt órákig nem unjuk meg a pipás búvárkodást: az Aháta- és az Ápela-öböl kihagyhatatlan, de itt már van bőven turista, főidényben a napágyas-ernyős részek is megtelnek, ahogy a parkoló is. Érdemes késő délután menni, amikor már árnyékot adnak a parton a fák, és kevesebb a strandoló.
Kárpatoszon autó nélkül nem sokat látunk, és hiába van sok szolgáltató, nyáron érdemes időben foglalni, jellemzően elfogynak a készletek. Ide már jönnek szép számmal turisták, nem kis részben szörfösök, de nincs tömeg, össze sem vethető a két szomszédos klasszik turistamágnessel, Krétával és Rodosszal. Legalább egy héttel számoljunk, ezalatt kényelmesen becserkészhetjük mindkét szigetet. Teljesen különböző táj, életérzés, hangulat vár Kárpatoszon és Kászoszon.
Ritkán – de szerencsére azért egyre gyakrabban – látni olyan igényes felújítást, mint ezé a balatonszepezdi villaépületé. Tulajdonosai kifejezetten egy régi épületet szerettek volna megmenteni, de a villa kényelmét vendégként most a családon kívül más is élvezheti.
Ékszerspecialista, üzletember és influenszer: Horváth László nem csak hazánkban elismert szakember, nemzetközi szinten is erős márkákat képvisel, miközben saját brandjét is építi. A budapesti székhelyű véleményvezér gyerekkorában szeretett bele az ékszerek és drágakövek világába, történetéből látszik, hogy a minőség és a szaktudás iránti elkötelezettség meghozta a gyümölcsét. A HL Ékszer alapítójával beszélgettünk az ékszer-óra szakmáról, […]
Az információk sokasága azoknak a gyerekeknek a figyelmét is próbára teszi, akik diagnosztikai értelemben nem figyelemzavarosak. Ráadásul a digitális technológia is csak növeli az ingerrengeteget. Hogyan segíthet a szülő és a pedagógus a figyelem és az idegrendszer fejlesztésében?
