Amikor exkollégáim megkérdezték, lenne-e kedvem elmesélni a történetem a magazin hasábjain, azonnal igent mondtam annak ellenére, hogy a kérdésre határozott „nem” volt a válaszom. Nem, nem lenne kedvem. Sőt most sincs, és igazából az egészhez nem volt soha, de a rák már csak ilyen: nem kérdezi meg, hogy van-e kedved hozzá, hogy kész vagy-e rá, netán a szeretteid készek-e.

Csak úgy jön, rosszabb esetben csendben, addig-addig falatozva a testedből, amíg késő nem lesz. Jobb esetben úgy jársz, ahogy én, több mint időben észreveszi egy szemfüles orvos, méghozzá egy teljesen más témájú vizsgálat apropóján, hogy az esetleges második rákdiagnózisnak már magad menj elébe, tudatosan, felkészülten. Persze az a legjobb eset, ha ez az egész sosem történik meg veled – de mint mondtam, senki sem kérdez, ugye…

Az önvizsgálatról, a hererákról, valamint egyéb hasonló betegségekről a kimondottan szakorvosok által szerkesztett Urodoki.hu-n is érdemes tájékozódni. Peti ezen felül meetupsorozatot indított: a Férfiegészség Meetupon kimondottan férfioldali, -szervi betegségekről van szó, szakemberek bevonásával, ismeretterjesztő céllal.

Hererák 1.0
2020 sokaknak vízválasztó év volt. A járvány következményei hosszú időre meghatározták az egész világ működését, sokan vesztették el szeretteiket, ismerőseiket, vagy nyögték a gazdasági következményeket. Én ugyanebben az évben váltottam munkahelyet (a Forbestól a SZTAKI-hoz mentem tudományt kommunikálni), és bár ez önmagában is elég stresszes helyzet tud lenni, egy rutinnak induló egészségügyi vizsgálat még súlyosabbá tette azt az őszt.

Egy késő szeptemberi estén kerültem egy budai egészségcentrum urológiájára. A fiatal, magabiztos orvos kérdezett párat, hümmögött, majd megkért, hogy feküdjek fel a vizsgálóasztalra, mert szeretne megvizsgálni ultrahanggal. Már a vizsgálat elején sokat időzött egy adott területen, majd szólt a nővérnek, hogy kérjen labort. „Nézzünk tumormarkereket is!”
A diagnózis: hererák, egészen pontosan seminoma típusú daganat, ami még mindig korai fázisban növekszik, de azért a jobb herém nagy részét már elfoglalta. Habár az első kérdésem az volt, hogy vegyek-e még tartós tejet, alapvetően szerencsés helyzetben voltam. A seminoma ugyanis a legjobban kezelhető rosszindulatú daganat, kilencvennyolc százalékban gyógyulással ér véget. Ugyanakkor nem vidám dolog, egyrészt sokakat kínosan érinthet, másrészt, ha nem figyelünk rá, áttéteket képezhet, egészen az agyig.

Egy hónappal később, októberben már a Semmelweis Egyetem urológiai klinikáján feküdtem, hogy eltávolítsák a jobb herémet. A műtét sikeres volt, mivel pedig a vizsgálatok nem mutattak terjedést, az utókezelést is megúsztam. Se kemó, se sugár, csak követés, hét évig, és eleinte negyedévente, majd félévente, végül évente kell ellátogatnom az onkológiára, hogy vérvizsgálattal és képalkotó eljárásokkal ellenőrizzék, nem tért-e vissza a hererák. Az első. Vagy akár a második.

Hererák 2.0
Mielőtt továbbmegyünk, érdemes tisztázni pár alapvető dolgot a hererákkal kapcsolatban. A kiváló prognózisról már volt szó, arról viszont nem, hogy ez a fiatal férfiak leggyakoribb daganatos megbetegedése – annak ellenére, hogy egyébként ritka ráktípusnak számít. Általában tizenöt és harminc év között jelentkezik, Magyarországon átlag hatszáz esetet regisztrálnak évente, és legtöbbször a fehér lakosság körében fordul elő, de persze nem kizárólag.

Az ilyen daganatok két főbb csoportba sorolhatók. A már említett seminoma lassabban terjed, és kevésbé látványos a fejlődése, ellenben emiatt nehezebb is időben észrevenni. A non-seminoma típusú heredaganatok közé minden más olyan herében növekvő tumort sorolnak, ami nem seminoma, és bár sokféle van, alapvetően mindegyik sebesebben okoz tüneteket, és gyorsan terjed. Illetőleg a fiatalabbak körében ezek a daganatok a gyakoribbak.

A here páros szerv, de a fizikai közelségük ellenére a herék között nincs szoros összeköttetés. Azaz olyan nincs, hogy a hererák az egyik heréről a másikra átterjedjen. Ehelyett a hasi nyirokcsomókba szokott először áttétet adni, majd onnan tör felfelé a mellkasba és a fejbe.

Ugyanakkor a herék viszonylag kicsi és érzékeny szervek, amiket szinte lehetetlen úgy biopszia alá vetni, hogy az esetleges rákos sejtek ne jussanak ki belőlük, megfertőzve más szöveteket.
Így annak ellenére, hogy az orvosok abban biztosak, amit a képalkotó eljárások és a vérvizsgálatok mutatnak, valójában csak akkor tudják diagnosztizálni a betegséget, illetve megállapítani, hogy milyen típusú daganattal állnak szemben, ha már kivették a herét.

A hereeltávolítás viszonylag gyors műtét, úgy fél-háromnegyed óra alatt megvan. Az alhason át húzzák ki a szervet, hogy minden összekötő szövetével együtt, egyben távolíthassák el.
Egy herével ugyanolyan teljes életet lehet élni, mint kettővel, az pedig, hogy valakinek kétszer egymás után hererákja legyen, nagyon ritka, egy-két százalék közé teszik az esélyét az eddigi tanulmányok. De persze vannak olyan kórelőzmények, amik fokozzák ennek esélyét.

Ilyen a gyerekkori hereleszállási zavar is. Nekem volt, bár nem sokra emlékszem belőle, csak hogy menni kellett vele orvoshoz, és ezért néha kimaradtam a suliból. Aztán szép lassan el is felejtettem az egészet. Sajnos azonban az efféle kórelőzmények hajlamossá teszik az embert a hererákra, nekem pedig az első műtétem után is végig ott motoszkált a fejemben, hogy lehet ebből második kör is.

És lett. Fél évvel az első diagnózis után egy ultrahangvizsgálat mutatta ki, hogy a megmaradt, bal herémben is növekszik egy apró daganat. Ezt a szervet 2021 júliusában vették ki, és bár a műtét ezúttal is rövid volt, illetve továbbra sem szorultam utólagos kezelésekre, sajnos egy dologgal számolni kellett. Többet nem fog annyi tesztoszteron termelődni a testemben, amennyi egy egészséges férfinak kell. Ezt a hormont a herék termelik, és a hiedelemmel ellentétben nemcsak szexuális funkciókat támogat, hanem a csontsűrűségtől a stressztűrőképességen át megannyi lelki-fizikai tényezőért felelős.

Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Nos, életem végéig hormonterápiára szorulok, ami a gyakorlatban egy szakember által két-három havonta beadott injekciót jelent. És persze nem lehet ­gyermekem. Legalábbis nem a megszokott módon, de az asszisztált reprodukciós eljárások csodájának hála a feleségemmel novemberre várjuk első kislányunkat.

Persze nem mindenkinek van ekkora mázlija. Sokan csak a tünetek felerősödésekor veszik észre, hogy baj van. A herék viszonylag kicsi, érzékeny szervek, ha megváltoznak, fájnak, az mindig rosszat jelent. Oda kell figyelni magunkra, ez a legfontosabb tennivalója minden potenciális érintettnek. De ha már sokat késel, ezzel sincs minden veszve, a modern kemotrápiás eljárásoknak köszönhetően elég ritka, hogy valaki hererákban hal meg. Feltéve, persze, ha orvoshoz fordul, és eljár a kezelésekre.

Megelőzés nincs, de elővigyázatosság van
Most szokott jönni a „tanulság” rész, amikor a szerző szemlesütve megmondja a tutit, hogy mit csinált rosszul, amiért így járt, és ti mit csinálhattok nála jobban. Hát, most nem jön. Miért? Mert a hererák nem előzhető meg. Ihatsz literszám C-vitamint, imádkozhatsz esténként a régi istenekhez, gyakorolhatsz mindfullnesst, vagy futhatsz maratonokat, tök (hehe) mindegy.

Ha hererákot dob a gép, hererákod lesz, és a legtöbb, amit tehetsz, hogy rendszeresen ellenőrzöd magad. Ezt a zuhany alatt érdemes, havonta egyszer. Megmatatod, az ujjaiddal végigtapogatod a heréid, és ha bármilyen eltérést, megnagyobbodást tapasztalsz, orvoshoz fordulsz. Jobb esetben nem találnak semmit. Rosszabb esetben végigmész azon, amin én, és aztán jól leszel. De tartozol magadnak annyival, hogy óvatos vagy, és rendszeresen ellenőrzöd magad.

Mit tehetsz még? Habár az egészséges életmód nem tud a hererák elébe menni, számtalan más betegséget megelőzhetsz vele. És még abban is segít, hogy egy komolyabb daganat esetén a szervezeted jobban viselje a kezeléseket. Szóval igenis érdemes egészségesen táplálkozni, sokat mozogni, nem elhízni, és úgy összességében tudatosabban élni. A betegségeim után életmódot váltottam, rendszeresen sportolok, figyelek rá, hogy mit eszem, és igyekszem kizárni az életemből a káros szokásokat. Mert tartozom magamnak ennyivel. És persze mindazoknak, akik mellettem álltak, támogattak, segítettek.

Az ember hajlamos a saját érzéseivel foglalkozni, de a magam részéről biztos vagyok benne, hogy a szeretteimnek ez az egész nehezebb volt, mint nekem. Így igenis megérdemlik, hogy vigyázzak magamra, és megtegyem, ami tőlem telik. Ezt a cikket sem azért írom, mert kedvem van hozzá. Nincs. De úgy érzem, muszáj figyelmeztetnem azokat, akik elolvassák, mert nekik is vannak szeretteik, álmaik, céljaik, és ha csak azon múlik ezek elérése, hogy figyelnek-e magukra, akkor kutya kötelességem papírra vetni ezeket a sorokat. És most, hogy elolvastátok a cikket, nyomás ellenőrizni magatokat! Abba még nem halt bele senki.

Írta: Smejkál Péter, a Forbes volt újságírója