Hámori Barbara megreformálta a magyar gyártású fikciós sorozatokat, milliókat ültet le a tévé elé, cége, a Scripted Productions milliárdos bevételt termel. A városi lány falusi sorozatokat ír és rendez, és most a game show-kban robbantana nagyot.
„Átküldték az epizódot, és olyan gagyi volt, hogy nem akartam hinni a szememnek.” 2016-ban, amikor Hámori Barbara megnézte a nálunk később A mi kis falunk néven befutott sorozat eredeti, szlovák verzióját, a reakciója finoman szólva sem volt pozitív. „Magyar televíziós szemmel pocsék anyag volt, ugyanakkor elkezdtem megérteni, hogy itt paradigmaváltásra van szükség.” A Horná Dolná Szlovákiában pokoli erős számokat hozott, a teljes lakosság 57 százaléka nézte. „Addig mindenki azt hitte, hogy az amerikai sorozatokon szocializált magyar közönségnek magyarosított NCIS meg Helyszínelők kellenek. Ekkor lett világos, hogy nincs így. A kelet-európaiaknak kelet-európai tartalmat kell gyártani.”
Barbara ekkor még a Content Lab and Factory égisze alatt dolgozott Kapitány Ivánnal és Kapitány-Diószegi Judittal. Csakúgy, mint később a Scripted Productionsnél, független gyártóként maguk fejlesztettek fikciós termékeket, és házaltak velük. Meglátták a sorozatban a fantáziát, és leforgatták a pilotrészt. „Bevittük a TV2-höz, és kiröhögtek minket. Az RTL-nél azt mondták, érdekes, kutassuk le – mondja Barbara. – A fókuszcsoport felrobbant, még sosem láttam ilyet. Egyszerűen megőrültek érte.” Az eredmények meggyőzték az RTL-t: megrendelte az első évadot a pajkaszegi falusi lakosság humoros mindennapjairól. Az első epizód a 18–49 éves lakosság körében több mint 33 százalékos közönségaránnyal kezdett, és ma is a csatorna egyik zászlóshajója.
„Elindult a bukolikus időszak az életemben. Én lettem a fővárosi kislány, aki falusi sorozatokat ír és rendez.” Barbaráék olyan terméket raktak le a magyar médiapiacra, ami nemcsak kimagaslóan sikeres lett, de kilőtte az új trendet is, a falusi vonalat. A Drága örökösök, majd később a Keresztanyu négy-négy évadját is 800 ezren nézték. „Barbara figyeli és észreveszi, kinek mire van szüksége, és nagyon proaktívan jön az ötleteivel. Ugyanez történt a Drága örökösöknél is – mondja ezt már Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese. – A telenovella reneszánszát neki köszönhetjük.”
Tartós pamutból készülő, nagyrészt egyszínű, kényelmes, különleges fazonú ruhák – a magyar Nonplus márka nem rohan a gyorsan változó divat után, vevői nagy része visszatér hozzájuk. Az alapító, Kiss Sarolta nem készült ruhatervezőnek, ahogy nőtt a forgalma, úgy tanult bele fokozatosan az üzletbe.
Az emberen legyen a hangsúly, aki viseli őket!” Így magyarázza Kiss Sarolta, a Nonplus nevű magyar ruhamárka alapítója, miért nem voltak soha harsányak, nagyon díszesek és mintásak a ruhái. Amikor belépek a letisztult, a fehér árnyalatai uralta, fényben úszó, úgynevezett home butikba, Saci természetesen Nonplus öltözékben fogad. Más dizájnerekhez hasonlóan ő is a maga ízlésére alapozta márkáját. Azért a klasszikusabb fekete és szürke színű ruhák mellett már meg-megjelennek a tavaszias darabok is, élénkebb színekben.
Saci azt mondja, kombinálhatóságra és divathullámoktól mentes, időtálló dizájnra törekszik, de hogy piacképes tudjon maradni, fél szemmel figyelnie kell a trendeket is. Ezért idén először kifejezetten a divatban jártas PR- és marketingszakemberrel dolgozik. A Nonplus stílusát megőrizve, a szezonális kínálatba igyekszik becsempészni némi friss színt, mintát. „Ezen dolgozunk, hogy beengedjük a trendeket is, de vegyék annyian az alapdarabokat, hogy ne kelljen loholni a gyorsan változó vásárlói igények után. Most szűrjük, mennyire kell beengedni a divatot” – mondja az új kolléga, Kárpáti Krisztina.
Csaknem kilencszáz modelljük van, havonta nagyjából ezer ruhát készítenek el. Majdnem mindent Saci tervez, bár időnként azért együttműködik másokkal, például jelmez- és díszlettervező húgával, Kiss Borbálával. A modellezést, a mintavarrást viszont külsős szakemberek végzik. „Nem tudok szabásmintát csinálni. Volt, hogy meg akartam tanulni, de rájöttem, hogy akkor kettő kellene belőlem, és erre nem vágytam” – vallja be.
Makik Sacinak volt honnan hoznia a kreativitását, édesanyja Katona Zsuzsa szobrász, édesapja a 2014-ben elhunyt Kiss Zoltán László festőművész, a Kisképző (Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola) néhai igazgatója. Míg két húga hasonló pályákra készült, Saci gyerekekkel akart foglalkozni, óvodában vagy csecsemőosztályon. Elvégezte az óvónőképzőt, és a tanítóképző felvételijére készült, de a kettő között úgy gondolta, kipróbálja a dekorsulit. Aztán ott ragadt, mert végre azt érezte, hogy igazán azt csinálja, amit szeretne.
Azt mondja, nem volt ebben semmilyen szülői nyomás. „Tudták, hogy úgyis megtalálom, amit akarok. Szabadon neveltek, sosem kényszerítettek, hogy teljesítsünk a suliban. Művésztelepen laktunk, ilyen helyekre jártunk nyaralni is. Rengeteg kiállításmegnyitóra kísértük a szüleinket. Csak felnőttkoromban jöttem rá, hogy nem minden családban ilyen a gyerekkor.”
Lakberendezést is tanult, aztán mint tipográfus végzett a Momén. Volt dekoratőr, lakberendező, utolsó – ahogy fogalmaz – „beülős” munkahelyén, a Pesti Estnél, grafikus volt. Aztán a 2008-as válságban sokaktól, így tőle is megváltak. Saci a 150 ezer forintos végkielégítését használta fel, hogy beindítsa régóta dédelgetett álmát, egy letisztult, minimalista, minőségi alapanyagokkal dolgozó, hosszú távra készülő ruhákat forgalmazó márkát. Hobbinak indult, a sok-sok egyéb munkája mellett. Napközben próbált beletanulni, intézte a varrodát, anyagokat keresett. Esténként pedig teljesítette megrendelői többnyire grafikusi megbízásait.
Kezdetben a Wampon és más dizájnvásárokon adta el ruháit, majd jött az első Nonplus üzlet, egy pop-up store a budapesti MOM-ban 2012 karácsonyán. A következő év februárjában egy évre kibérelte a helyiséget, és ide már termelni kellett az árukészletet, meg kellett fizetni az eladókat. „Ez addig hobbi, amíg csak próbálkozol. Aztán ha megugranak a számok, már kellenek gazdasági ismeretek. Minden élesben zajlik. Nem értettem a működési költségekhez, csak azt tudtam, hogy minőséget és stílust akarok készíteni. Közben kellett megtanulnom.”
Idővel a pop-up store-ból kis üzlet lett a Madách téren, majd a MOM-ban, és egy showroom az Andrássyn. Ezzel párhuzamosan indították be és fejlesztették a webshopot. Kialakult a törzsközönségük, ma is ők adják a vevők jelentős részét. A webshop az erősebb láb, a forgalom 85–90 százaléka onnan jön.
„Magyarországon, ahol nincs textilipar, eleve nem lehet fenntartható a ruhagyártás” – mondja. De ha már ezek a körülmények, próbálnak minél több lépésben figyelni erre. Hazai varrodában, az igények alapján vagy kis szériában készülnek a ruhadarabok, így nincs el nem adott készlet. A maradék anyagokból sapkák, kesztyűk, makik (játékfigurák) készülnek, egy részük kórházakba, alapítványokhoz kerül. Rendszeresen dolgoznak deadstock, vagyis gyártónál maradt anyagokból, limitált darabszámban. Minden lebomló csomagolásba kerül, a jó minőségű pamuttermékek hosszú éveken át megőrzik minőségüket.
Ezzel maga alatt vágja a fát, hiszen ha örökké jó az alapdarab, nem jön vissza a vásárló, jegyzem meg. Nevet, és igazat ad. Nemrég épp egy barátnője közölte vele: minek járjon hetente az üzletbe, ha tíz éve hordja a nála vett nadrágját, és nincs szüksége másikra?
Saci férje, Eszenyi Zoltán segít a cégvezetésben is, de főként a kommunikációs és marketingfeladatokért felel.
Mindenki megvette otthonra a pamutruháját Ma már nincs tavaszi-nyári, vagy őszi-téli kollekció, hetente jelennek meg szezonális darabok, illetve mindig van egy heti szett. Ez a minikollekció előrendelés alapján készül két-három hetes vállalási idővel, így sohasem marad beragadó készlet. Befektetőjük nem volt soha, legfeljebb családtagoktól kértek kölcsön rövid időkre. Saci azt mondja, nem akarta beáldozni kreativitása szabadságát a nagyobb léptékű fejlesztésekért.
Épp bezárták az Andrássy úti üzletet, és a MOM mögötti lakópark egyik kis lakásában tartottak fenn showroomot, amikor jöttek a covid miatti lezárások. Arra nem is számítottak, hogy az otthoni bezártság a kényelmes viseletek felé fordulást, nekik pedig rengeteg munkát hoz. A számok meglódultak felfelé, több emberre, nagyobb helyiségekre volt szükség. Ezért költöztek a mostani, már nagyobb butik showroomba is.
„Mázlink volt, hogy eleve ilyen ruhákat csináltunk, megvolt a készlet. Ismertek az emberek, nem kellett őket meggyőzni. Aztán persze visszaestek a számok, miután mindenki megvette otthonra a pamutruháját” – nevet Saci.
A szarkazmus a 2023-as évnek, a nem jól sikerült megújulásnak szólt. Új színekkel és mintákkal, steppelt kabátokkal kísérleteztek. Saciék szerint a törzsközönségük nem kattant rá, az újak felé pedig nem kommunikálták eléggé. „Sokaknak tetszett a kollekció, de soha ennyi negatív kritikát nem kaptunk azoktól, akik rendszeres vásárlóink. Megújultunk, kicsit belebuktunk, de mint mindig, jövünk ki a gödörből.” Figyelik a trendeket, de mivel tartós anyagokkal és kiforrott ízléssel dolgoznak, csak apró lépésekben közelítenek hozzájuk. Az óvatos ötvözés a kulcsszó. Most erősítenek az influenszermarketingen, és a külföldi piacon angol nyelvű, eurós webshopppal nyitnak újra. Tavaly még jelen voltak a Zalando és a Wolf and Badger kínálatában is, bevételeik 20–25 százalékát adták ezek a webáruházak. De a hullámzó forgalom, az óriási jutalékok, a zökkenőkkel teli logisztika és kommunikáció túl sok háttérmunkát kívánt.
Saci pedig elkezdett határokat szabni. Minden napját képes lenne kitölteni a Nonplusszal, de szüksége van keretekre. Péntekenként ezért nem dolgozik – interjút sem ad aznap, bármennyire szeretném –, olyankor pihen, meditál vagy tanul. Most éppen jógaképzésre jár, a szakadatlan pörgés közepette nyugalmat talál benne.
Míg mások táborokban töltötték a nyári szünidőt, Tóth Diána a szüleivel az Alföldön dinnyét szedett, kamiont pakolt, majd hajnalonta a nagybanira kísérte őket. Tizennégy éve dolgozik a családi gazdaságban, többek között azon, hogy az emberek lássák, honnan kerül az asztalukra az élelmiszer.
Megháromszorozta nyereségét, és közel ezer milliárdos profitot termelt tavaly az OTP csoport – magyar viszonyok között szédítő szám. Ahogy az év elején erről és az OTP más eredményeiről beszélgetett Fekete Emese és Ács Gábor, arra jutottam, ez megér egy szokatlan Forbes-címlapot, ahol nem az alapító, hanem maga a cég van a középpontban. Emese és Gábor pedig elkezdtek […]
Extra dizájn extra igényekre. Ezt adják a Dembell Motorhomes luxus-lakóautói potom 1,3 millió euróért. Az 530 lóerős szörnyek Nagytarcsán látják meg először a napfényt. Mutatjuk, hogyan.
