Hámori Barbara megreformálta a magyar gyártású fikciós sorozatokat, milliókat ültet le a tévé elé, cége, a Scripted Productions milliárdos bevételt termel. A városi lány falusi sorozatokat ír és rendez, és most a game show-kban robbantana nagyot.
„Átküldték az epizódot, és olyan gagyi volt, hogy nem akartam hinni a szememnek.” 2016-ban, amikor Hámori Barbara megnézte a nálunk később A mi kis falunk néven befutott sorozat eredeti, szlovák verzióját, a reakciója finoman szólva sem volt pozitív. „Magyar televíziós szemmel pocsék anyag volt, ugyanakkor elkezdtem megérteni, hogy itt paradigmaváltásra van szükség.” A Horná Dolná Szlovákiában pokoli erős számokat hozott, a teljes lakosság 57 százaléka nézte. „Addig mindenki azt hitte, hogy az amerikai sorozatokon szocializált magyar közönségnek magyarosított NCIS meg Helyszínelők kellenek. Ekkor lett világos, hogy nincs így. A kelet-európaiaknak kelet-európai tartalmat kell gyártani.”
Barbara ekkor még a Content Lab and Factory égisze alatt dolgozott Kapitány Ivánnal és Kapitány-Diószegi Judittal. Csakúgy, mint később a Scripted Productionsnél, független gyártóként maguk fejlesztettek fikciós termékeket, és házaltak velük. Meglátták a sorozatban a fantáziát, és leforgatták a pilotrészt. „Bevittük a TV2-höz, és kiröhögtek minket. Az RTL-nél azt mondták, érdekes, kutassuk le – mondja Barbara. – A fókuszcsoport felrobbant, még sosem láttam ilyet. Egyszerűen megőrültek érte.” Az eredmények meggyőzték az RTL-t: megrendelte az első évadot a pajkaszegi falusi lakosság humoros mindennapjairól. Az első epizód a 18–49 éves lakosság körében több mint 33 százalékos közönségaránnyal kezdett, és ma is a csatorna egyik zászlóshajója.
„Elindult a bukolikus időszak az életemben. Én lettem a fővárosi kislány, aki falusi sorozatokat ír és rendez.” Barbaráék olyan terméket raktak le a magyar médiapiacra, ami nemcsak kimagaslóan sikeres lett, de kilőtte az új trendet is, a falusi vonalat. A Drága örökösök, majd később a Keresztanyu négy-négy évadját is 800 ezren nézték. „Barbara figyeli és észreveszi, kinek mire van szüksége, és nagyon proaktívan jön az ötleteivel. Ugyanez történt a Drága örökösöknél is – mondja ezt már Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese. – A telenovella reneszánszát neki köszönhetjük.”
Gyengélkedő ipar, már az év elején elszálló költségvetési hiány, romló növekedési várakozások. Nem indult jól az év, de legalább magasabb szintre emelkedett a kormány és a jegybank vitája is, csak a 400-as forint ijesztő közelsége tekerte le a hangerőt. A Forbes negyedéves makrogazdasági jelentése.
A stagnálós év vége után egyértelműen romlottak a magyar gazdaság kilátásai 2024 első három hónapjában. Ami eddig a vártnál gyorsabban javult (infláció), az kifulladt – pontosabban elérhette a mélypontját –, ami eddig is rossz volt (növekedés), az még rosszabb lett. A sokáig igen feszes munkaerőpiac is gyengül, meg a tavaly szinte végig erős forint is megindult lefelé, karcolta a 400-as szintet. A beragadt uniós források ügyében nincs új hír, sőt a Bizottság által kiutalásra ítélt bő tízmilliárd eurót is vitatja az Európai Parlament – perre mennek, de ez alapvetően politikai ügy, és nem valószínű, hogy érdemi befolyása lesz a továbbiakra.
Kormány-jegybank csörte Ami eddig is tök értelmetlenül és könnyen elkerülhetően okozott aggodalmat a piacokon, akár pusztán a forint gyengítésével megnehezítve a gazdaságpolitikai célok elérését, szintén folytatódott. Már nem kicsit, hanem nagyon ütötte egymást a jegybankelnök és a gazdasági miniszter. A külföldi befektetők csak csóválják a fejüket, hogy mi folyik itt. Az ugyanis, hogy nálunk rendkívül stabil a politikai hatalom, elvileg komoly előny, és legalább részben kompenzálhatná annak a negatív hatását, hogy az erős hatalom összevissza jogalkot, és szívesen nyúlkál bele a piaci folyamatokba, piaci szereplők zsebébe.
Erre azt látják, hogy a hatalom két legfontosabb szereplője minduntalan egymásnak feszül, a legfőbb monetáris politikai döntéshozó és a kormány gazdaságpolitikáját szinte egy személyben eldöntő tótumfaktum vitája nem csitul. Fontos látni, hogy mindketten beleütik az orrukat a másik dolgába, de nem azonos súllyal. Matolcsy jegybankelnök bárhol és bármit dolgozott is, mindig elmondta a véleményét – nyilván szerencsésebb lenne, ha a vitákat a háttérben rendeznék, de a jegybankelnök csak észt oszt, véleményez, nem tud beleavatkozni a törvényhozásba.
Nagy Márton ellenben nemcsak szavakban kritizál, sőt elvár döntéseket (leginkább gyorsabb kamatcsökkentést) az elvileg független jegybanktól, de intézkedéseivel jegybanki hatáskörbe is beavatkozik. Ez nagyobb baj, mint hogy milyen szinten megy a személyeskedő szájkarate, amiben viszont Matolcsy a kezdeményező.
Abban, hogy a forint márciusban csúnyán megindult a lejtőn, lényegében az összes piaci szakértő szerint elvitathatatlan szerepe volt – a gyenge makroadatok, mindenekelőtt a költségvetés egyre ramatyabb helyzete mellett – a kormány-jegybank csörte eszkalálódásának. A kormány a jegybanktörvény módosításával tervezte rövidebb pórázra fogni az MNB-t (nagyobb hatáskört adva a felügyelőbizottságnak arra, hogy az igazgatóságot a jegybank alapvető feladataiban ellenőrizze), ami a nemzeti bank szerint egyértelműen a függetlenség csorbítása.
Amikor az euró-forint kereszt már csak pár fillérre volt, hogy tavaly január óta először átbukjon a 400-as szinten, mintha egy pillanatra beleszippantottak volna a békepipába, és a kormány és a jegybank is beszállt a hazai pénz védelmében. Előbbi jelezte, hogy újragondolják a jegybanktörvény tervezett módosítását, Virág Benedek MNB-alelnök pedig arról kommunikált a piacnak, hogy nyugi, nem fogják túlzásba vinni a kamatcsökkentést. Ez így együtt elegendő volt, hogy mintegy két százalékkal eltántorítsa a forintot a 400-as határtól.
A jegybank februárban még száz bázispontot tudott vágni az alapkamaton, és a makroadatok alapján (dezinfláció rendben, külkermérleg pozitív, növekedésnek viszont jól jönne a támogatás) benne volt a pakliban, hogy március végén is jöhet egy újabb százas, de mivel a túl gyors forintgyengülés inflációs ugrást okozhat, a várakozások az 50–75 bázispontos vágás felé mozdultak el. A jegybank végül a 75 bázispontra lassítást választotta, és nyugtatott, hogy a továbbiakban adatvezérelten még lassabb ütem várható.
Máshogy számol az Exceljük Igazi csapdahelyzet ez, épp ezért érthetetlen, hogy miért vágják maguk alatt a fát az érintettek a nyílt színi beszólogatással. Nem kétséges, hogy a minél gyorsabban csökkenő kamatszint lenne kívánatos, abban azonban vita van, hogy milyen áron, illetve hogy a kényszeres vágás egyáltalán gyógyír lenne-e a növekedési bajokra. 2023-at 0,9 százalékos (naptárhatással kiigazítva 0,7) recesszióval zárta a magyar gazdaság, és az idei visszapattanás mértékére vonatkozó becslések is araszolnak lefelé. Már Nagy Márton sem álmodik négy százalékról (márciusban elismerte, hogy szigorúan külső okok miatt ez már nem reális), a piac ennek inkább csak a felét kezdi valószínűsíteni.
A gazdasági miniszter szentül hiszi, hogy minden eszközzel élénkíteni kell a gazdaságot, és ehhez képest járulékos veszteség, ha kicsit elszáll az infláció és a költségvetés hiánya. A jegybank elsődleges mandátuma viszont az infláció célsávba terelése, ezért érthető az óvatos monetáris politikája. De emellett a közgazdászok nagyobb része is arra hívja fel a figyelmet, hogy hiába élénkítünk vadul, ha amúgy a keresleti oldal bűn gyenge. Attól még nem fog elkezdni egy cég ezerrel beruházni és többet termelni, hogy az állam lenyomja a hitelkamatot, csak ha azt is látja mellé, hogy lesz igény a termékére. Márpedig most itthon is gyenge a kereslet, és külföldről is az.
Itthon tavaly ősz óta ugyan infláció felett nőnek a bérek, ezt nem kezdték el költeni a háztartások, gyenge a fogyasztás. Azzal pedig, hogy a munkanélküliség nőni kezdett, az idei reálbérnövekedési várakozások is szelídültek, nőtt az esélye, hogy a fogyasztás tartósabban lagymatag marad. Fő exportpiacaink is gyengélkednek, különösen Németország. Az ipari termelésről szóló adatok hóról hóra halványabbak a vártnál, idén év elején is mínusz látszik a pocsék tavalyihoz képest is (a legutolsó adat a januárról szól, 4,1 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához képest), lényegében a covid közepén, 2021 elején látott termelési szintet láthatunk.
Ebben a helyzetben nem könnyű optimistának lenni, és a főbb gazdasági mutatókra becsléseket adni, mert senki se tudja, meddig mehet el Nagy Márton a növekedéshajkurászással. Az elmúlt években bármi új, megemelt költségvetési hiánytervet bemondott ő vagy Varga Mihály pénzügyminiszter, az már az előző nap irreális volt, és nem tudni, lesz-e olyan pont, amikor valóban behúzzák a féket és jön a megszorítás-kiigazítás, vagy hagyják a hiányt szállni szabadon, amíg valami kényszer be nem int (újabb gyors forintgyengülés vagy leminősítés).
A piac idei éves 2–2,5 százalék körüli növekedési és decemberiév/év változásra vonatkozó 5–5,5 százalékosinflációs várakozása abból indul ki, hogy az aktuális hiánycélt (3-ról 4,5 százalékra emelték márciusban) már megpróbálja a kormány betartani. Csakhogy tavaly is ilyen hit volt, de a beruházások leállításán túl komoly kiigazító lépés nem történt, három alatti helyett hat százalék feletti hiány lett a vége. Nagy Márton szerint ez az idei friss 4,5 százalék már megszorítás nélkül tartható, de az elemzőknek máshogy számol az Exceljük, annak alapján vagy bevállalnak valami kiigazítást (reálisan a júniusi választások után), vagy ismét tovább emelkedő deficit a reális.
Végül felmerülhet még egy fontos kérdés: elvitte a kiscica a reptérvásárlást? 2023 végén rengeteg hír volt arról, hogy már csak a szerződések utolsó simításain dolgoznak. Ehhez képest nem jött semmi bejelentés újabb három hónapig, de úgy tűnik, ez nem jelenti azt, hogy letettek volna róla. Nagy Márton legutóbbi nyilatkozata szerint nagyon komplex az ügy, a tulajdonosok mellett a hitelezőkkel is meg kell egyezni. A romló gazdasági helyzet és kilátások mellett valóban nem lehet könnyű jó üzletet összehoznia az államnak.
Az előző rész tartalmából: „Ősszel még a növekedésmánia-egyensúly vita volt napirenden, személyi ellentétekkel fűszerezve. Az év végére eldőlt, hogy a költségvetési fegyelmet pártolni látszó Varga Mihály pénzügyminiszter szava az eddigieknél is kevesebbet fog számítani, Nagy Márton gyakorlatilag teljhatalmat kap a miniszterelnöktől gazdaságpolitikai kérdésekben – vagyis lehet vadul a növekedést hajkurászni, nem akkora probléma, ha közben borul a költségvetés. Az év végére Nagy Mártontól igazi bravúrt rendelt a kapitány: ha már szerintük a jegybank magasról tesz rá, törje le ő az inflációt, és a rendkívül ramaty állapotban levő költségvetés ellenére vegye meg a budapesti repteret az év végig.” (Forbes, 2024/1)
LEAD A Forbes a teljesítmények mögötti emberi történeteket mutatja be és azt a kontextust, amiben ezek az eredmények létrejönnek. Célunk egy olyan közösség létrehozása, ami tudatosan lép előre és fejlődik – de történeteinkkel nemcsak őket akarjuk összekötni, hanem inspirálni mindenkit, hogy elhiggyék: ilyen út bárki számára bejárható.
Bő másfél évszázaddal azelőtt, hogy Andrea Bocelli a 90-es évek közepén világszerte befutott a Time To Say Goodbye című romantikus dallal, családját már jól ismerték agrárgép-vállalkozásáról egy kis toszkán településen. Traktorvásárlók helyett az elmúlt csaknem húsz évben nyaranta tízezres turistatömeget vonz a Bocelli név Lajaticóba: a falu végi Teatro del Silenzio nevű szabadtéri színházban minden júliusban sztárvendégekkel lép fel a híres tenorista. Pár éve fia, Matteo is belépett a showbizniszbe, nemrég az Oscar-gálán énekelt apjával – hamarosan pedig Zalában dalol.
Mobilján – már – nincsenek orosz alkalmazások vagy hírszájtok. Krekó Péter, a Political Capital elemzőintézet igazgatója dezinformációs kutatásairól híres, de a konteók és a geopolitikai folyamatok mellett a világ legjobbnak értékelt borairól sem marad le.
