Madárfüttyben babakocsit toló, harminc eleji párok és velük szemben kutyagoló tacskóseregek pórázkavalkádja, amiben még csak felbotlani sem lehet, olyan széles a járda, hogy mindenki elfér egymás mellett. Sőt jut hely még a kávézó teraszának is, ahol filterkávét vagy kraftsört szürcsölgetve omlanak össze a mellettük megszülető babás-kutyusos-szirupos látványtól.
Ehhez hasonló képsor, nyáltenger városimázs-videókból szokott folyni, ezért is álljunk meg egy cikk erejéig, és sétáljuk végig a 9. kerületi Tompa utcát. Öt sarkon, durván háromszázötven méteren testesül meg mindaz a harmónia, amit egy 21. századi világpolgár elvárhatna egy modern belvárosi lakóutcától.
Kellemes hatásfokon pezsgő élet, szuper helyek, széles járdák ivókúttal, tele paddal, árnyékos fasorral, tömött parkolók helyett nyugis teraszok és kanyargó, egyirányú kocsiút 30-as táblával, sarkonként megforduló menetiránnyal, ami nemcsak a gyalogosoknak, de a mindkét irányban közlekedő bringásoknak is biztonságot nyújt. Mintha a Tompa minden vonásával azt üzenné az autósoknak, hogy húzzatok innen – és ez így van jól.
A 90-es évek elején elinduló középső-ferencvárosi rehabilitációban meglepően korán, már 2002-ben elnyerte mostani állapotát az utca, és ma kvázi helyi főutca gyanánt szeli át a Körút–Üllői–Haller–Mester ölelte területet. Szóval nem véletlen, hogy a Tompa lett a több évtizedes megújítási projekt legfőbb haszonélvezője, nem beszélve az utca végéből kitárulkozó Ferenc téri parkról, aminek vidámsága már-már giccsbe hajlóan idézi meg a választási kampányfilmek plasztikus idealizmusát. Távol álljon tőlem a felhőtlen optimizmus, pedig tényleg ilyen pöpec ez a környék.
