„Túl egyszerű csak bedugni a kulcsot, aztán elindítani az autót. Engem sokkal jobban érdekel, hogyan működik a motor, ezért vásárlom a második világháborús Willys dzsipeket, és bütykölöm őket a műhelyemben. Nem is gondolnád, de már kétszáz euróért hozzá lehet jutni ilyen veterán roncsokhoz.” Elsőre meglepő hobbi egy huszonhat éves, nonstop mosolygó olasz aranyifjútól – még akkor is, ha kétszer is elmondja, hogy véletlenül sem a háborús vonal érdekli a Willysekkel kapcsolatban.
Hamarabb gondolná róla az előítéletes átlagember, hogy bőrcipőket vagy drága órákat gyűjt a festői toszkán családi birtokon. Márpedig Matteo Bocelli – a híres-neves Andrea Bocelli másodszülött fia – azzal tölti a legszívesebben az idejét a Pisától nagyjából ötven kilométerre lévő, alig több mint ezres lélekszámú Lajatico dimbes-dombos vidékén, hogy dzsipjével furikázik. Ha meg itt a szarvasgombaszezon, az erdőben bóklászik, gyűjti az olasz konyha kedvelt alapanyagát, és szívesen vesz részt a családi olívaszüretben is.
Lajatico, pontosabban annak La Sterza nevű, mélyebben fekvő része szinte pár házból és egy hatalmas hangársorból áll, utóbbin messziről virít a Bocelli felirat. No, nem az énekest reklámozza, hanem az 1831-ben itt megtelepedett família által alapított, mezőgazdasági gépeket forgalmazó céget. Az ipari épületek mellett, az egykori alkatrészbolt helyén ma étterem működik, szintén a Bocellik, konkrétan Andrea bátyja, Alberto tulajdonában. Van saját márkájú proseccójuk, szarvasgombakrémjük, olívaolajuk és persze boruk. (Épp csak a csokimousse-on nincs rajta a nevük, ami nagy hiba, mert az a legjobb.) A borászat csaknem nyolcvanéves szőlőkkel és klasszikus toszkán fajtákkal operál, mint például a sangiovese, a malvasia, a trebbiano és a cabernet sauvignon.
