A magyar termálvíz erős hívószó, jól meg lehet vele szólítani a külföldi vásárlókat, gondolta Bokrosi Máté és Florián Bence. Erre alapozták prémium márkájukat, és bejött: ma már Koreában és Kanadában is sokan fürdenek Zador szappannal. Az ázsiai turisták a repülőtereken nem egyszer az összes illatot kihozatják az üzletek raktárból, hogy válogassanak.
Írta: Varga Veronika
„A reptéri mérlegen méregettük a szappanokkal megpakolt kisbőröndöt, nehogy több legyen huszonöt kilónál, közben telefonon egyeztettünk a webfejlesztőnkkel, hogy azonnal élesítse a webünket, és állítsa be a céges mailcímeinket is. És útban a reptérre ugrottunk be a taxival a nyomdába, hogy elhozzuk a még meleg katalógusokat és első névjegykártyáinkat” – meséli Bokrosi Máté, a Zador Europe Kft. egyik alapítója. 2014-ben, másfél év tervezés és előkészítés után épphogy elkészültek a hétféle Zador szappanból álló első kollekciójukkal, amikor hívták őket Dubajból, hogy bekerültek egy nagynevű közel-keleti beautyexpóra. Másnap már indulniuk is kellett a kiállításra.
Az első kiskereskedő partnerüket is ezen a kiállításon szerezték, méghozzá Bahreinből. „Óriási lendületet adott nekünk ez az expo. Itt látta először a nagyközönség élőben a szappanokat, és mi is itt vetettük bele magunkat az éles üzletbe” – mondja a másik tulajdonos, Florián Bence. Ők ketten öt évvel korábban találkoztak először, barátok lettek, pár évvel később pedig már azon ötleteltek, milyen céget tudnának indítani. Akkoriban sokat túráztak együtt, a márka neve is egy túrán született meg. Olyan nevet kerestek, aminek idegen nyelven sincs negatív jelentése, könnyű kimondani, egyszerű, és valamilyen kötődésük is van hozzá. Így amikor a Pécsely melletti Zádor-várat mászták meg, egyszerre néztek össze, hogy ez lesz az.
Tartós pamutból készülő, nagyrészt egyszínű, kényelmes, különleges fazonú ruhák – a magyar Nonplus márka nem rohan a gyorsan változó divat után, vevői nagy része visszatér hozzájuk. Az alapító, Kiss Sarolta nem készült ruhatervezőnek, ahogy nőtt a forgalma, úgy tanult bele fokozatosan az üzletbe.
Az emberen legyen a hangsúly, aki viseli őket!” Így magyarázza Kiss Sarolta, a Nonplus nevű magyar ruhamárka alapítója, miért nem voltak soha harsányak, nagyon díszesek és mintásak a ruhái. Amikor belépek a letisztult, a fehér árnyalatai uralta, fényben úszó, úgynevezett home butikba, Saci természetesen Nonplus öltözékben fogad. Más dizájnerekhez hasonlóan ő is a maga ízlésére alapozta márkáját. Azért a klasszikusabb fekete és szürke színű ruhák mellett már meg-megjelennek a tavaszias darabok is, élénkebb színekben.
Saci azt mondja, kombinálhatóságra és divathullámoktól mentes, időtálló dizájnra törekszik, de hogy piacképes tudjon maradni, fél szemmel figyelnie kell a trendeket is. Ezért idén először kifejezetten a divatban jártas PR- és marketingszakemberrel dolgozik. A Nonplus stílusát megőrizve, a szezonális kínálatba igyekszik becsempészni némi friss színt, mintát. „Ezen dolgozunk, hogy beengedjük a trendeket is, de vegyék annyian az alapdarabokat, hogy ne kelljen loholni a gyorsan változó vásárlói igények után. Most szűrjük, mennyire kell beengedni a divatot” – mondja az új kolléga, Kárpáti Krisztina.
Csaknem kilencszáz modelljük van, havonta nagyjából ezer ruhát készítenek el. Majdnem mindent Saci tervez, bár időnként azért együttműködik másokkal, például jelmez- és díszlettervező húgával, Kiss Borbálával. A modellezést, a mintavarrást viszont külsős szakemberek végzik. „Nem tudok szabásmintát csinálni. Volt, hogy meg akartam tanulni, de rájöttem, hogy akkor kettő kellene belőlem, és erre nem vágytam” – vallja be.
Makik Sacinak volt honnan hoznia a kreativitását, édesanyja Katona Zsuzsa szobrász, édesapja a 2014-ben elhunyt Kiss Zoltán László festőművész, a Kisképző (Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola) néhai igazgatója. Míg két húga hasonló pályákra készült, Saci gyerekekkel akart foglalkozni, óvodában vagy csecsemőosztályon. Elvégezte az óvónőképzőt, és a tanítóképző felvételijére készült, de a kettő között úgy gondolta, kipróbálja a dekorsulit. Aztán ott ragadt, mert végre azt érezte, hogy igazán azt csinálja, amit szeretne.
Azt mondja, nem volt ebben semmilyen szülői nyomás. „Tudták, hogy úgyis megtalálom, amit akarok. Szabadon neveltek, sosem kényszerítettek, hogy teljesítsünk a suliban. Művésztelepen laktunk, ilyen helyekre jártunk nyaralni is. Rengeteg kiállításmegnyitóra kísértük a szüleinket. Csak felnőttkoromban jöttem rá, hogy nem minden családban ilyen a gyerekkor.”
Lakberendezést is tanult, aztán mint tipográfus végzett a Momén. Volt dekoratőr, lakberendező, utolsó – ahogy fogalmaz – „beülős” munkahelyén, a Pesti Estnél, grafikus volt. Aztán a 2008-as válságban sokaktól, így tőle is megváltak. Saci a 150 ezer forintos végkielégítését használta fel, hogy beindítsa régóta dédelgetett álmát, egy letisztult, minimalista, minőségi alapanyagokkal dolgozó, hosszú távra készülő ruhákat forgalmazó márkát. Hobbinak indult, a sok-sok egyéb munkája mellett. Napközben próbált beletanulni, intézte a varrodát, anyagokat keresett. Esténként pedig teljesítette megrendelői többnyire grafikusi megbízásait.
Kezdetben a Wampon és más dizájnvásárokon adta el ruháit, majd jött az első Nonplus üzlet, egy pop-up store a budapesti MOM-ban 2012 karácsonyán. A következő év februárjában egy évre kibérelte a helyiséget, és ide már termelni kellett az árukészletet, meg kellett fizetni az eladókat. „Ez addig hobbi, amíg csak próbálkozol. Aztán ha megugranak a számok, már kellenek gazdasági ismeretek. Minden élesben zajlik. Nem értettem a működési költségekhez, csak azt tudtam, hogy minőséget és stílust akarok készíteni. Közben kellett megtanulnom.”
Idővel a pop-up store-ból kis üzlet lett a Madách téren, majd a MOM-ban, és egy showroom az Andrássyn. Ezzel párhuzamosan indították be és fejlesztették a webshopot. Kialakult a törzsközönségük, ma is ők adják a vevők jelentős részét. A webshop az erősebb láb, a forgalom 85–90 százaléka onnan jön.
„Magyarországon, ahol nincs textilipar, eleve nem lehet fenntartható a ruhagyártás” – mondja. De ha már ezek a körülmények, próbálnak minél több lépésben figyelni erre. Hazai varrodában, az igények alapján vagy kis szériában készülnek a ruhadarabok, így nincs el nem adott készlet. A maradék anyagokból sapkák, kesztyűk, makik (játékfigurák) készülnek, egy részük kórházakba, alapítványokhoz kerül. Rendszeresen dolgoznak deadstock, vagyis gyártónál maradt anyagokból, limitált darabszámban. Minden lebomló csomagolásba kerül, a jó minőségű pamuttermékek hosszú éveken át megőrzik minőségüket.
Ezzel maga alatt vágja a fát, hiszen ha örökké jó az alapdarab, nem jön vissza a vásárló, jegyzem meg. Nevet, és igazat ad. Nemrég épp egy barátnője közölte vele: minek járjon hetente az üzletbe, ha tíz éve hordja a nála vett nadrágját, és nincs szüksége másikra?
Saci férje, Eszenyi Zoltán segít a cégvezetésben is, de főként a kommunikációs és marketingfeladatokért felel.
Saci férje, Eszenyi Zoltán segít a cégvezetésben is, de főként a kommunikációs és marketingfeladatokért felel.
Mindenki megvette otthonra a pamutruháját Ma már nincs tavaszi-nyári, vagy őszi-téli kollekció, hetente jelennek meg szezonális darabok, illetve mindig van egy heti szett. Ez a minikollekció előrendelés alapján készül két-három hetes vállalási idővel, így sohasem marad beragadó készlet. Befektetőjük nem volt soha, legfeljebb családtagoktól kértek kölcsön rövid időkre. Saci azt mondja, nem akarta beáldozni kreativitása szabadságát a nagyobb léptékű fejlesztésekért.
Épp bezárták az Andrássy úti üzletet, és a MOM mögötti lakópark egyik kis lakásában tartottak fenn showroomot, amikor jöttek a covid miatti lezárások. Arra nem is számítottak, hogy az otthoni bezártság a kényelmes viseletek felé fordulást, nekik pedig rengeteg munkát hoz. A számok meglódultak felfelé, több emberre, nagyobb helyiségekre volt szükség. Ezért költöztek a mostani, már nagyobb butik showroomba is.
„Mázlink volt, hogy eleve ilyen ruhákat csináltunk, megvolt a készlet. Ismertek az emberek, nem kellett őket meggyőzni. Aztán persze visszaestek a számok, miután mindenki megvette otthonra a pamutruháját” – nevet Saci.
A szarkazmus a 2023-as évnek, a nem jól sikerült megújulásnak szólt. Új színekkel és mintákkal, steppelt kabátokkal kísérleteztek. Saciék szerint a törzsközönségük nem kattant rá, az újak felé pedig nem kommunikálták eléggé. „Sokaknak tetszett a kollekció, de soha ennyi negatív kritikát nem kaptunk azoktól, akik rendszeres vásárlóink. Megújultunk, kicsit belebuktunk, de mint mindig, jövünk ki a gödörből.” Figyelik a trendeket, de mivel tartós anyagokkal és kiforrott ízléssel dolgoznak, csak apró lépésekben közelítenek hozzájuk. Az óvatos ötvözés a kulcsszó. Most erősítenek az influenszermarketingen, és a külföldi piacon angol nyelvű, eurós webshopppal nyitnak újra. Tavaly még jelen voltak a Zalando és a Wolf and Badger kínálatában is, bevételeik 20–25 százalékát adták ezek a webáruházak. De a hullámzó forgalom, az óriási jutalékok, a zökkenőkkel teli logisztika és kommunikáció túl sok háttérmunkát kívánt.
Saci pedig elkezdett határokat szabni. Minden napját képes lenne kitölteni a Nonplusszal, de szüksége van keretekre. Péntekenként ezért nem dolgozik – interjút sem ad aznap, bármennyire szeretném –, olyankor pihen, meditál vagy tanul. Most éppen jógaképzésre jár, a szakadatlan pörgés közepette nyugalmat talál benne.
Bő egy éve ugrottál ki huszonegy év multis csúcsmenedzserségből. Hogy élsz most?Mozgalmasan. Hosszú listám volt, hogy mi lesz a Mastercard után, na, ennek talán a harmada jött be, és annak, amit ma csinálok, a jó részét nem sejtettem. Mi volt a listádon?Hogy egy évig a világ nagy problémáin dolgozom ingyen és bérmentve (World Food Programme, World Vision), de ezek a projektjeim […]
A magyar Proofminder mesterséges intelligenciát használva segít a gazdáknak, hogy a földjükön lássák minden növény tövét, levelét, esetleges betegségeit is, és ennek megfelelően, célzottan avatkozhassanak be. Négy kontinensen dolgoznak együtt a termelőkkel.
„Itt nem mindent ti csináltok, ugye?” – kérdezik gyakran Matus Dórától és Tárnok Lászlótól a házaspár több mint kétezer fás birsültetvényét látva. „De, mi!” – hangzik a válasz. A Birsbirtok a paszternáktól és egy régi japán kistraktortól jutott el oda, hogy ma már a Dél-Dunántúl legtöbb pálinkaházában az ő termésükből készül a birspálinka.
