Írta: Ács Gábor · Közreműködött: Fekete Emese

„Egy biztos, ha 97-ben nem lakást veszek a Tusnádi utcában (Budapest, 12. kerület, Kissvábhegy – a szerk.), hanem OTP-t, ma a Tusnádiban az egyik ház összes lakását megvehetem, plusz minden lakáshoz vehetek egy autót, minden autóra egy menő e-bringát, és még akkor is marad annyi részvényem, hogy annak az osztalékából minden hónapban megkapjam a bruttó magyar átlagbért – nettóban. Persze minek vennék tizenkét lakást, ha az OTP-vel sokkal jobban járok? Ez tényleg beszarás.”

Erre a velős következtetésre jutott egy sok-sok éve tőzsdei befektető barátunk, amikor kiszámolta velünk, mennyit hozott a konyhára az OTP annak, aki a bank 95-ös tőzsdére lépésekor bevásárolt a papírból, azóta is tartja, és az eddigi huszonkét osztalékfizetésből mindig további OTP-részvényeket vett. Ő annak idején a CA-IB brókercégnél dolgozott (ők vezényelték le akkortájt a legtöbb magyar tőzsdei kibocsátást, így az OTP-ét is), évtizedek óta szorgos és sikeres kisbefektető, és amúgy ma is tart a portfóliójában OTP-t.

Első komolyabb befektetési döntését nagyjából ugyanakkor hozta meg, amikor a „remegő kezű kisbefektető” kifejezés megszületett, és terjedni kezdett a magyar tőzsde környékén a 90-es évek közepén. Akkor jelentek meg nagy számban a piacon a magánbefektetők, és égették meg magukat rendszeresen, amikor jöttek a komoly felíveléseket követő nagy szakadások. Az 1996–97-es nagy árrobbanást ugyan már egyértelműen az okozta, hogy megjelentek a Budapesti Értéktőzsdén a nagy intézményi befektetők, amikor viszont jöttek a zuhanások, sokszor hallhattuk, hogy a kisbefektetők pánikolnak, miközben a profik higgadtan reagálnak.

A Magyar Nemzeti Bank negyedéves értékpapír-tulajdonosi statisztikái az első időkben adtak is tényszerű alapot, hogy széles körben elterjedhessen a remegő kezű kisbefektetők legendája. Az első két krach idején (a szép emlékű ázsiai és orosz válság, 1997 és 98) valóban csökkent a kezükben levő részvények aránya, az új évezredbe lépve azonban már a statisztika alapján is egyre halványabb lett ez az összefüggés. Meg persze az is egyértelművé vált, hogy kicsit bonyolultabb a „kinek mennyire remeg a keze” összefüggés annál, hogy csökken-e a háztartások részvényaránya.

A 98-as omlás után a nagyot bukó kisbefektetők jelentős része egyszerűen otthagyta a tőzsdét, átcsatornázta a pénzt az ingatlanpiacra, és beindította a magyar lakáspiac első nagy boomját. De közben a következő években is sok pénz áramlott a befektetési alapokba, ezeknek a vásárlásai-eladásai pedig az intézmények soron jelenik meg, holott a tevékenységüket nagy mértékben befolyásolja, hogy a remegő kezűek épp hordják befelé a pénzt, vagy kivonják.

És ez már nem csak a kinek remeg jobban kérdést teszi nehezen megválaszolhatóvá. A tőzsdén elég sokszor veszi át az árfolyamok irányítását az, hogy épp milyen az alapok flow-ja, de az alapkezelők véleményének változása okozta átsúlyozások, nagyobb vételek-eladások is ugyanúgy komolyabban elmozdíthatják az árfolyamokat.

De nem csak a magyar alapoké. Szép lassan megtanulták a magyar kisbefektetők is, hogy a tőlünk távoli események is okozhatnak tartós és érthetetlennek tűnő trendet a magyar piacon. A feltörekvő piacokra (így a magyarra is) szakosodott alapok vételei-eladásai befolyásolják leginkább a trendet. Elég egy komolyabb probléma valamelyik nagy feltörekvőnél, a befektetők pénzt vonnak ki, az alapkezelő meg ott is elad, ahol semmi gubanc.

Sőt, sokszor ott ad el, ahol még magasak az árak, amit nem érint a probléma, rossz esetben meg ott, ahol még épp tud, mert maradtak vevők. Olyan is előfordult, hogy a régióban volt a nagybefektetők számára kihagyhatatlan nagy részvénykibocsátás, oda voltak kénytelenek átcsoportosítani, amihez el kellett adniuk egy csomó magyar részvényt is.

Történhet bármi, visszapattan
De hogy jön ide az OTP? Úgy, hogy az idő haladtával az előző egyre több év tapasztalata mindig az volt, hogy bármi történhet bárhol, a magyar bankpapír előbb-utóbb visszapattan, a magyar kisbefektetők ezért ilyenkor rutinszerűen elkezdték zsákolni. Eltelt harminc év, és eddig mindig bejött – hol lassabban, hol gyorsabban, de mindig új csúcsra ment ki a papír.

Minél nagyobb volt a zuhanás, annál látványosabban jelentek meg a legendás remegő kezűek a vételi oldalon. 2009-ben látványos sorok alakultak ki a brókercégeknél, hogy az emberek értékpapírszámlát nyissanak, de amikor az oroszok lerohanták Ukrajnát, és pár nap alatt tízezer forint alá zuhant a kurzus, ugyanez lett a reakció.

OTP forever – ez ivódott be, okkal, a számok magukért beszélnek. A többi részvény teljesítménye a fasorban sincs a bankpapíréhoz képest. Aki az 1995-ös IPO-nál megvette a részvényt, és azóta ücsörög rajta, potom 234-szeresére növelte a befektetése értékét (az osztalékokat is beszámítva). Vettél százezerért, van 23,4 milliód. Az infláció ez idő alatt nyolcszoros volt, a BUX-kosárba fektetve 44-szeresére lehetett növelni a befektetést, a lakáspiac (ha megszakítás nélkül kiadtuk az ingatlant) 21-szerest hozott.

Ezek után már csak három kérdés maradt. Mitől menetelt ekkorát az OTP? Aki eladott, miért maradt ki a buliból? És fennmaradhat-e ez a brutálisan jó teljesítmény? Röviden: azért emelkedett ennyit, mert ennyire kiváló a pénzügyi teljesítménye. Az adott el, aki ebben időközben nem hitt, és akkor maradhat fenn a trend, ha kitart az elképesztő profitbővülés.

Kicsit részletesebben: azt, hogy mitől függ az OTP-részvény mozgása, maga az elnök foglalta össze tömören legutóbbi interjúnkban. „Leginkább itt, a részvényárfolyamnál vélem felfedezni – mondta Csányi Sándor –, hogy a teljesítmény nemhogy másodlagos, hanem harmadlagos vagy negyedrendű kérdés. Az elsődleges az, hogy milyen az általános befektetői hangulat a világpiacon, ezen belül pedig éppen hogy látják a bankszektort. Utána hogy mi a helyzet a fejlődő piacokon, ahová mi be vagyunk sorolva, erre jön rá az ország megítélése, és csak utána az OTP teljesítménye. Lehetünk mi nagyon jók, de ugyanolyan eredménnyel itt, adott esetben harminc–negyven százalékkal kevesebbet is érhet a részvényünk. Azzal, hogy az egész régióban vezető szereplőnek számítunk, mára valamennyire oldani tudtuk ezt a problémát.”

Ez az elemzők szerint is pontosan így van. Az utolsó nagy zakó a háború kitörésekor azért volt súlyos, mert az OTP orosz és ukrán kitettsége miatt aggódtak a befektetők, és akkor pattant vissza komolyabban a kurzus, amikor a vártnál sokkal jobb eredményeket közölt a bank.

Jelenleg az általános befektetői hangulat a világban alapvetően kedvező, csúcson van sok tőzsde, és a bankok megítélése is inkább pozitív. A feltörekvő piacokkal kapcsolatosan nagyobb a bizonytalanság, de ez még nem indokolná azt a húsz–huszonöt százalékos diszkontot, amivel az OTP több mutató alapján is forog a szektortársakhoz képest. Nemigen marad más ok, mint az országkockázat.

Magyardiszkont
A magyar kormányok szinte hagyományosan kiválóak abban, hogy céltáblát rajzoljanak a saját testükre, és előszeretettel tolakodnak abban a sorban, ahol a „leggyengébb láncszem” plecsnit osztogatják. Még az előző garnitúrának sikerült így beleszaladnia a 2008-as válságba, nem véletlenül a Magyarországot szimbolizáló OTP-t shortolták lelkesen a spekulánsok, többek között Soros György hedge fundja.

A bőséges 2010-es években Orbánék helyre pöccintették a költségvetést, de közben unortodox, kiszámíthatatlan megoldásokkal, összevissza és akár visszamenőleg kivetett különadókkal sokkolták a piacot. Mostanra ez az állandó bizonytalanságban tartás és kapkodás megmaradt, de visszajött hozzá a beboruló költségvetés, amire még több ad hoc kiszámíthatatlan megoldással reagálnak. Nagyrészt ezzel magyarázható, hogy a komoly árfolyamemelkedés mellett is erős diszkont van az OTP-ben annak ellenére, hogy a bank már csak a profitja harmadát gyűjti be itthonról.

Egyre inkább a külföldi leánycégek teljesítménye határozza tehát meg a bank profittermelő képességét a következő években. Eddig abszolút sikeres az a sokat hangoztatott stratégia, hogy legalább tízszázalékos piaci részesedésű bankot akar az OTP üzemeltetni, ahol pedig ez nem jön össze, onnan nem fél kivonulni. A mindenféle hazai kormányzati intézkedések egyre kevésbé tudják befolyásolni a bank eredményességét, ezért egyre kevésbé üti meg az árfolyamot egy-egy olyan teher, amit a bankok nyakába varr az állam. Az árfolyamnak a „magyardiszkont” csökkenésén keresztül természetesen jót tenne, ha kiszámíthatóbbá válna a magyar gazdaságpolitika, de a költségvetés helyzetét látva erre rövid távon nem látszik sok esély.

Mi lett 100 ezer forintból 30 év alatt?
Ha inflációval növelted
(durva közelítéssel állampapírba fektetted):
839 3 00 ft
Ha lakást vettél, és kiadtad
(évi 4 százalékos hozammal):
2 104 522 ft
Ha BUX-kosárba fektetted:
4 366 843 ft
Ha OTP-részvényt vettél*:
23 441 703 ft
*Az 1200 forintos kibocsátási árfolyamon, és később minden osztalékot visszaforgattál.