Megtalálod a Budapest Park backstage-ében, tízmilliós lejátszásai vannak. Pedig nem zenész, mégis már több mint tíz éve ott a csúcson. Miki357 legutóbb a covidgeneráció sztárjainak sikerét jósolta be hihetetlen érzékkel. A klip- és reklámrendező, aki csak azért nem nyert Klipszemlét, mert ő maga az. Nem mellesleg kocsmatulajdonos, nem is akárhol.
Hol vagyunk? A Nívóban, a Flórián téri aluljáróban, 13–14-es szám. Régen virágzó kis világ volt, három kocsma is üzemelt itt. Most ez az utolsó vendéglátóipari egység, de itt, az aluljáróban van például Budapest legjobb lángosa is. Nem vagyok nagy lángosos, de aki teheti, kóstolja meg. A Nívót pár hónappal ezelőtt vettük át, kedves kis baráti kocsmát akartunk csinálni belőle, olyat, ami kilép a belpesti helyek közegéből. Tervezünk a szomszédban fotógalériát is nyitni, Gyros Galéria lesz a neve, mivel gíroszos volt ott ezelőtt.
Miért vettetek kocsmát? Mindig érdekelt a vendéglátás. Innen kétszáz méterre születtem, tulajdonostársam, Pálffy Andris százötven méterre. Papp Viktor a harmadik kolléga, ő is óbudai lett, Rimóczi Imi pedig a Moszkva térről jár ide.
Kocsmázol, klipet forgatsz, a Budapest Parknak is dolgozol. Hogy fér bele minden? A Parkban kreatív producer vagyok, ott sok projekt fut. Most csináljuk a Winterfestet, kétnapos fesztivál decemberben az MVM Dome-ban. Andrissal emiatt kezdtünk el gondolkodni egy kis fotós műteremben, ahol hobbiszinten, kikapcsolódásképp fotózgatnánk a projektjeinket. A Margit-negyed megpályáztatott egy ingatlant a Dugattyús-házban, tavaly sikerült megnyernünk, hamarosan meg is nyitunk. Mostanra inkább kreatív hub lesz belőle vágóstúdióval, közösségi irodával, zenei lábbal, de művészi rezidenciaként is szolgálna. Érdekes, sokszínű projekt, erre találtuk még meg a kocsmát is.
2022. november 30-án jött ki a ChatGPT első verziója. Mintha csak tegnap lett volna? Vagy mintha már ezer éve? Bárhogy is legyen, az életünket, azt napok alatt felforgatta.
1. Minden felgyorsult A ChatGPT-nek csak két hónap kellett a százmillió júzerhez (igaz, a Threadsnek pedig öt nap).
2. Nagyobb, mint az összes többi együtt 2024 szeptemberére így alakult a nagy generatív MI-eszközök forgalma.
3. A legnagyobb függők Az indiaiak! Íme, az a tíz ország, ahol a legnagyobb arányban használnak ChatGPT-t. Az Egyesült Államok csak a tizenkettedik, 23 százalékkal.
4. Unikornisok Az egymilliárd dollár felett értékelt magáncégek listája.
5. Elveszi a munkádat? A Világgazdasági Fórum 867-féle foglalkozás több mint 19 ezer feladatát vizsgálta meg, hogy hol fog új világot hozni az MI.
6. Amúgy kié az OpenAI? 2015-ben nonprofit szervezetként indult, 2019-től hibrid, capped-profit (A külső befektetések bevonására, de a nonprofit jelleg megtartására szolgál.) modellben létezik, nonprofit anyavállalattal, ami tulajdonolja és ellenőrzi a profitorientált szervezeti egységet.
Ősszel azt pletykálták, a nonprofit irányítást hamarosan felszámolják, és forprofitra hangolják a cégstruktúrát. Ez veszélyeztethet MI-biztonsági szempontokat, ami miatt elvileg a nonprofit modellt kitalálták.
7. Sam Altman, a botrányhős? Tavaly novemberben váratlanul kirúgták, de öt nap múlva visszahívták a vezérigazgatói székbe. Most azt pletykálják, hogy a forprofit tervekkel együtt ő is közvetlen tulajdonrészhez juthat. Az elmúlt hónapokban több fontosabb szék is felforrósodott, Mira Murati technológiai vezető is otthagyta a laboratóriumot.
Altman nem mindennapi életét itt írtuk meg: Forbes Tech, 2023/11.
Altman nem mindennapi életét itt írtuk meg: Forbes Tech, 2023/11.
8. A Microsoft szerepe A redmondi óriás kisebbségi tulajdonos az OpenAI-ban. Se veled, se nélküled a partnerségük, merthogy ezzel párhuzamosan egymás versenytársai is, például a Microsoft Copilot miatt.
A Microsoftnak egyensúlyt kell teremtenie az OpenAI technológiájának kiaknázása és a túlzott kiszolgáltatottság elkerülése között. VS. Az OpenAI-nak gondosan kell haladnia a termékfejlesztéseivel anélkül, hogy elidegenítené legnagyobb befektetőjét és partnerét, a Microsoftot.
9. Szemtől szemben a Google-lel? Októberben elindult a ChatGPT Search. Az OpenAI GPT-4o modelljének finomhangolt változatán alapszik, már netről származó információkkal, fényképekkel dolgozik, valamint a releváns forrásokra mutató linkeket jeleníti meg.
10. Mi lesz az újabb nagy dobás? Az ágentív MI!
„Záros határidőn belül eljutunk oda, hogy mindenkinek a zsebében asszisztensek fognak lapulni, akik komplex folyamatokat hajtanak végre, autonómiával ruházzuk fel őket.” (Tilesch György kiterjesztettintelligencia-guru,az EY újonnan létrehozott, régiós MI-tanácsadói központjának társvezetője)
Idén ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját a Miele. A máig családi tulajdonban lévő német márka legendás háztartási készülékei sok esetben generációról generációra szállnak, a gyerekek kirepülése a családi fészekből pedig egyben jó apropót kínál a frissítésre – hiszen arra a minőség miatt máskülönben nemigen van szükség. Az 1899-ben Németországban alapított cég megalakulása óta a Miele és […]
Elhinni, kitartani, beletolni a munkát, jó ügynököt választani. Mind kell a tehetség mellé, hogy valaki Magyarországról, radar alól a világ legfontosabb kosárlabdaligája, az NBA előszobájába kerüljön. Valerio-Bodon Vincent készen áll, hogy berúgja az ajtót.
A nehéz emberi sorsokat bemutató dokumentumfilm elkészítése hosszútávfutás, tele mélypontokkal, mentális akadályokkal. Kiss Viki Réka producer több mint tíz éve veszi az akadályokat, és filmjei sorra hoznak el jelentős díjakat. Eddigi karrierjében az alkotók felelősségének dilemmája a nemrég bemutatott Kix című dokumentumfilmben csúcsosodott ki.