Jókor voltam jó helyen – szeretik ezt mondani azok az emberek, akikről írunk. Most én éreztem így magam. Álltam a Magyar Zene Házának színpadán, és a magyar üzleti világ krémjének olvashattam fel Küllői Péter életútjáról és filantróp teljesítményéről. „Vezetése alatt vált a Bátor Tábor profi, nagy hatású, független és átláthatóan működő szervezetté.” Ebben a mondatban benne van huszonkét év […]
Jókor voltam jó helyen – szeretik ezt mondani azok az emberek, akikről írunk. Most én éreztem így magam.
Álltam a Magyar Zene Házának színpadán, és a magyar üzleti világ krémjének olvashattam fel Küllői Péter életútjáról és filantróp teljesítményéről. „Vezetése alatt vált a Bátor Tábor profi, nagy hatású, független és átláthatóan működő szervezetté.” Ebben a mondatban benne van huszonkét év építkezése, ami inspirációt, példát adott magyar üzletembereknek és civileknek. Többek között Gauder Milánnak is, akit – a Bridge Budapesttel közös díjunk keretében – idén az Év Filantrópjává választott a civil zsűri, míg Küllői Péter az Év Filantróp Példaképe díjat vehette át. Az Elkötelezett Polgár díjat Horn Péter kapta, róla portrét is olvashattok ebben a számban. Volt még felemelő pillanat az idei Magyar100 Gálán. Idősebb Bárány Lászlónak, a Master Good alapítójának és Zettwitz Sándornak, a 77 Elektronika létrehozójának kézfogása is különleges volt a színpadon. Mindketten olyan teljesítményre voltak képesek, amire kevés magyar vállalkozó a 90-es évekből.
Milliárdos nagyvállalatot építettek, és a nemzetközi piacon is megállták a helyüket, sőt Európán kívül is terjeszkedtek. A Master Goodnak Vietnámban van jó ideje üzeme, a 77 Elektronika idén nyitott Kínában gyárat.
Írta: Iglódi Csaba Egy üzleti közösség találkozójára készültem, amikor robbant a hír: Joe Biden visszalépett. Gyorsan kiderült, hogy Kamala Harris lesz Donald Trump ellenfele, én pedig azzal kezdhettem a színpadon, hogy bármelyik született amerikai is győz, nekem egy jó üzenete legalább lesz a történetnek. Ha Harris a befutó – állítottam –, akkor nem csupán a korosztályom, hanem az évfolyamom képviselőjeként […]
Írta: Iglódi Csaba
Egy üzleti közösség találkozójára készültem, amikor robbant a hír: Joe Biden visszalépett. Gyorsan kiderült, hogy Kamala Harris lesz Donald Trump ellenfele, én pedig azzal kezdhettem a színpadon, hogy bármelyik született amerikai is győz, nekem egy jó üzenete legalább lesz a történetnek. Ha Harris a befutó – állítottam –, akkor nem csupán a korosztályom, hanem az évfolyamom képviselőjeként költözik a Fehér Házba. De ha Trumpnak áll majd a zászló, az szédítő távlatot mutat. Nem a „béketeremtés huszonnégy óra alatt” vagy a „húszmillió bevándorlót deportálunk” doménben, hanem hogy közel a nyolcvanhoz is „van élet”. Ráadásul micsoda élet! Alakult, ahogy alakult, de nekem ennyi biztosan megmaradt, így csináltam magamnak fikciót a valóságból. Így hajlítottam szabadon a tényeket.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Januárban Árvai Eszter tér vissza!
A minden csibészségre kapható sors úgy alakította, hogy az előző évad után újra a Forgóban lehetek. Ráadásul az első írásom szinte pontosan a születésnapomon jelenik meg. A hatosból és nullából álló szám – milyen furcsa, hogy elsőre csak körülírni mertem! –, szóval a 60, minden korábbi évfordulónál jobban elgondolkodtatott. Talán nem bántok meg senkit vele, ha ezzel a Forgóval kicsit én is ünnepelek.
Visszahangzik bennem, hogy a kor nem érdem, hanem állapot. Nem vitatom, hogy állapot, de azt állítom, hogy igazi érdem, ha olyan állapotban éled meg azt a bizonyos kort (bármelyiket, voltaképpen), hogy legyen okod az optimizmusra. Első regényem, a Dreher-szimfónia talán legtöbbet idézett gondolata pontosan illik ide is: „Ami rajtad múlik, az rajtad ne múljon!” Valamennyi területre igaz, úgy az intellektuálisra, mint a fizikai erőnlétire, a kapcsolatira szűk családi körben, közeli barátok között, vagy a távoli ismerősökre is. És érthető arra a beazonosíthatatlan közösségre, ahol már voltaképpen ismeretlenek gondolkodására is hatással vagy.
Egykori tanárom, akitől sokat tanultam az újságírásról, idén volt kilencven. Dolgozik, előad, könyvet ír, tanít. Bólogatva olvastam a születésnapi bejegyzését. Aztán elolvastam még egyszer, most pedig ide is idézem egy mondatát. „Megtanultam, hogy az életet csak az teheti hasznossá és értékessé, aminek van értelme, de elviselhetővé csak az, aminek nincs.” Már pontosan érzem a megállapítás súlyát, s talán a megértéssel is jól haladok.
Sokáig nem értettem viszont, miért akaszt meg minden korábbi születésnapomnál jobban az idei. Aztán a homlokomra csaptam: hát a generációs élmény! (Köszönet Steigervald Krisztiánnak.) Tizenéves koromban azok, akik akkor a hatvanas éveiket taposták, még partizánként vagy éppen partizánok ellen harcoltak a második világháborúban. Rozogának láttam őket, céltalannak.
Talán ezért van, hogy legalább negyven éve mindig több célom van, mint amennyit el tudok érni, s mindig magasabbra törnek, mint aminek az elérését remélhetem. Jogos a kérdés, hogy miért. Ma már tudom: mert álmodni jó! Ha nincs álom, értelmetlen a valóság is. Vagy, ha nem is teljesen értelmetlen, de érdemtelen, mert nem erőfeszítés eredménye, hanem csak dobja a sors. Mindenféle mértékadó kutatás is azt mutatja, hogy a lehetőségeink csupán harmadát-felét teljesítjük be. Vagy az ambíció hiányzik, vagy a három igen a legfontosabb kérdésekre: kész, képes és alkalmas vagyok-e arra, amire szánom magam?
Ha már az előbb említettem a Dreher-szimfóniát, álljon itt még egy párhuzam. Franz Anton Dreher megszállottan hitt benne, hogy sörfőzdével együtt dinasztiát is alapít. Mégis, hetvenöt éves koráig kellett várnia, míg végre fia született, s vele esély arra, hogy az örökség értő kezekbe kerül. Ha ez a csodaszámba menő gyermekáldás nem következik be, bizony az ő meséje is hamar véget ér.
Történetmesélésben Az Ezeregyéjszaka meséi megkerülhetetlen, a világ egyik legcsodálatosabb könyve. Elringat, gondolkodásra sarkall, beszippant. Azt tanítja, hogy csak addig maradhatsz életben, ameddig van olyan történet, amit (még) meg szeretnél osztani. Seherezád azért mesél, hogy jogot szerezzen a másnaphoz. Haladékot kapjon, ha úgy tetszik. Nagyon vigyáz rá, hogy az elbeszélés kerek legyen annyira, hogy elégedettséget keltsen, de elrejti benne a folytatás ígéretét is, hogy felkeltse Sahrijár szultán kíváncsiságát.
Talán a folytatásosság miatt élt már kezdettől a fejemben, hogy az új könyvem három részből áll majd. Késmárki Bertalan kalandjainak első része, Az ígéret szép szó szeptemberben jelent meg. Talán első, már nyilvánossá lett állomása annak az útnak, amibe idén vágtam. Írom, ahogy gondolom, nem finomítok rajta. A most kezdődő évtizedet életem legjobb évtizedévé teszem. Ki tart velem?
A szerző szenior vezetési tanácsadó, a Your Way Consulting alapítója és regényíró.
A Forgó tagjai: Árvai Eszter, Nagy Szabolcs, Halácsy Péter, Iglódi Csaba.
Zsolt Orsolya édesapja szerette volna, ha lánya is mérnöknek tanul, de ő a közgazdaságtant választotta. Két éve vette át a Multi Alarm Zrt. vezetését, és azóta levezényelte a legnagyobb konkurens felvásárlását.
Csintalan békaárus, versenyfutó, vadóc rocker szülésznő, a nagy magyar megasztár. Több tízezerszer játszott slágerszerző, tizennyolc éve a könnyűzenei élet állócsillaga. Rúzsa Magdi az újabb, már hatodik sportarénás duplázására készülve is mindig többre törekszik, a melót sem spórolja ki semmiből, ami az ő hangján szól. Aranyak, platinák, megtöltött koncertterek, milliós követőtábor, üzleti és szakmai stratégia, generációs slágerek, és kicsit sem utolsósorban: a jóisten. A Rúzsa Magdi-sztori.
El lehet mondani ezt a történetet úgy is, hogy néhány nagyon okos ember kitalált valamit, és tudatosan haladt egy irányba, meg úgy is, hogy bukdácsoltak, de a végére tényleg összeállt valami, amiért egy nagy spanyol cég több mint kilencmilliárd forintot fizetett. Az utóbbi verzió jön, az Omixon őszinte sztorija.
