„Vannak, akik többé nem jelentkeznek, és vannak, akik évek múlva küldenek egy képet külföldről a családjukról, vagy felhívják a Mamát (minket), hogy minden rendben van – mosolyog Hárdi Lilla pszichiáter, a Cordelia Alapítvány életre hívója és orvosigazgatója. – Egy afrikai menekült hosszú terápián vett részt nálam, majd idővel lett munkahelye, és házasságot kötött egy szintén Magyarországon élő menekülttel. Nemrég behozta megmutatni a gyerekeit, a három piciny lány itt illegette magát rózsaszín és fehér tüllszoknyában. Ők az eredmény.”
Az első beszélgetésekből nem mindig derül ki, mennyi segítségre van szükség. Az Ukrajnából jövőknél gyakran több idő kell. „Amikor megkérdezzük az előttünk ülőtől, hogy van, sokszor az a tipikus válasz érkezik: нормально (normalno). Vagyis minden rendben, minden normális. Aztán elkezdünk beszélgetni, honnan jött, milyenek voltak a régi szép idők. Egész élettörténetek bontakoznak ki, és szép lassan bevezetnek a háborús klímába. Fokozatosan, több ülés alatt alakul ki a »normalno« felszínt áttörő bizalom, és előkerülnek az átélt traumák.”

ADAKOZOL?
Rendszeresen írunk civil
szervezetekről, amelyeket szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így?
Mert Magyarországon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek
van egy kis felelőssége
benne.

Lilla szerint az akár több évtizedes rutin, a verbális és nonverbális rendszer ismerete és mentalizációs képességeik is segítik a terapeutákat, hogy felismerjék, milyen segítség kell az adott személynek. Akad, aki kerek perec elutasítja, de később, amikor a poszttraumatikus stressz utat tör, és kimutatja a foga fehérjét, szüksége lesz az információra, hol kaphat segítséget.
„Nem akarjuk mindenáron kiszedni valakiből a traumáit, az átélt szenvedéseit. Ha együtt tud velük funkcionálni, és folytatni tudja az életét, nem kell őt megbolygatni. Az ukrajnai menekülteknek is gyakran ez az egyik megküzdési módjuk. Mennek tovább, és nem gondolnak rá. Mások viszont, ahogyan korábban is láttuk, az Afganisztánból, Szíriából, Szomáliából érkezettekhez hasonlóan sokszor alig várták, hogy mesélhessenek a borzalmakról, és így megkönnyebbülhessenek” – teszi hozzá Mészáros Márta klinikai szakpszichológus.
A legfrissebb adatok szerint az Európai Unióban a háború két évvel ezelőtti kitörése óta 4,2 millió ember kapott átmeneti védelmet, ezen belül több mint harmincháromezren Magyarországon. Közülük sokan tapasztalták a bőrükön a harcok borzalmait, éltek át kínokat és kínzásokat. Az ilyen menekülők teljes bio-, pszicho- és szociális ellátására és ezáltal a társadalomba való integrálódásának megsegítésére jött létre huszonnyolc éve a Cordelia Alapítvány.

Hárdi Lillát az akkor még létező lipótmezei elmegyógyintézet (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, OPNI) orvosaként „utalták ki” 1991-ben az IRCT (Kínzás Áldozatainak Nemzetközi Rehabilitációs és Kutató Tanácsa) Budapesten tartott nemzetközi kongresszusára. Lilla kedvet kapott a munkához, hamar alapítványt hoztak létre az áldozatok támogatására (ez idővel felbomlott, a „maradékából” jött létre a mai Cordelia). „Zajlott a boszniai háború, Nagyatádra, majd Bicskére jártunk a menekülttáborokba néhány kollégával segíteni.”
Ahogy 1998-ban megindult az Európán kívüli menekültek áramlása is, egyre színesebb és egzotikusabb csoportokkal találkoztak. Beletanultak a különböző kultúrákba, kidolgozták az adott nemzetre, azonos területről érkező vagy azonos bántalmakat elszenvedő csoportokra adaptálható terápiás módszereket. Komplex rehabilitációs rendszerben gondolkodnak.

„A kínzás, a bántalmazás nem az egyén problémája, hanem az egész társadalomé. Beteg az a társadalom, amelyik alkalmazza, és ezzel megbetegíti az egyént. Legsúlyosabb lenyomata a lélekben van.” Lilla halk, nyugodt hangon beszél a megterhelő, rendkívüli szakmai felkészültséget és odaadást igénylő munkáról.

Az átélteknek vannak egyetemes hatásaik: a szorongásos zavarok, a poszttraumás stressz, a depresszió a pszichét érő hatások. A testi kínzás nyomai is gyakran egyértelműek, de vannak specifikus, adott kultúrára, adott országra jellemző kínzási formák, és természetesen a háborúk sem egyformák, magyarázza Lilla. Az afganisztáni konfliktus egészen más volt, mint az iraki vagy most az ukrajnai.

„Óriási különbség – mondja Márta –, ha valakinek például Szomáliában az egész élete polgárháborúban zajlott, vagy egy egyébként egészségesebb közegben nőtt fel, és felnőtten érte egy háború, mint Ukrajnában. Máshogyan alakul emiatt a személyiségfejlődésük, ami a megküzdési stratégiákat és a rezilienciát is befolyásolhatja.”

Mintha egy nem létező lukat akarnánk betömni. Pedig igenis létezik
A háború kitörésekor megkeresték egyes szervezetek az alapítványt. Igyekeznek mindennek eleget tenni, jelenleg ők az egyetlen olyan szervezet Magyarországon, amelyiknek terapeutái vidékre, menekültszállásokra vagy átmeneti menedéket adó ingatlanokba is kimennek, és ehhez meg kell teremteni a forrásokat – magyarázza Csemer Patrícia programmenedzser. Vannak fix támogatóik, például az UNHCR (az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága), rendszeresen kapnak támogatást az IRCT-től, adódnak kisebb magánfelajánlások is.

IRCT
A szervezet azoknak a komplex tüneteit kezeli, akiket egyenruhások – katonák, paramilitáris erők, rendőrök – bántalmaztak, vagy háború és erőszak elől menekültek el. Orvoscsapatot szerveztek a kezelésükre, majd rehabilitációs központot építettek a munka köré.

„2024-ben az EU közepén sokan azt gondolják, hogy az alapvető ellátásnak része a pszichés segítség. A Cordelia állami feladatot lát el, ezért nehéz pénzt szerezni rá, mert az az általános vélekedés, hogy ezt majd az állam megoldja. De azt szoktuk mondani: nem szólnak semmit, nem kapunk semmi, de hagynak dolgozni. Pályázni is nehéz, mert így olyan ez, mintha egy nem létező lukat akarnánk betömni. Pedig igenis létezik.”

Az ukrajnai helyzet kirobbanásakor is csak a nemzetközi szervezetekre számíthattak. Kezdetben minimális erőfeszítéssel is jöttek a támogatások, de mostanra beszűkült a támogatói kör. „Ilyen súlyos témával és megterhelő történetekkel nehéz megcélozni az adományozókat. Amiből most gazdálkodhatunk, éppen arra elég, hogy ki tudjunk menni terepre.”

Amint egyértelművé vált, hogy az Ukrajnából menekülőknek nagy szükségük lesz a segítségre, az alapítvány toborozni kezdte az embereket, a stáb kiegészült oroszul beszélő terapeutákkal, tolmácsokkal, gyerekpszichológusokkal. Önkénteseket azonban nem fogadnak.

„Ez a munka nem végezhető önkéntesen veszélyek nélkül. Szigorú előírásoknak kell megfelelni. Minden emberszakmában nagy a kiégés veszélye, de itt ömlik ránk a traumaanyag.

Hivatásszerűen kell űzni ezt a munkát, szigorúan kell venni a szupervíziót, az együttműködést. A csapat adja a védelmi rendszert, ami megtartja a terapeutát emberi mivoltában, hogy ne betegedjen bele abba, amit hall” – mondja Lilla, de mindennek ellenére nagy kalandnak nevezi az alapítványban, főállás mellett végzett munkájukat. Hogy mi hajtja ebben? „Az emberszeretet, a szakma szeretete, a lelki edzettség, a lelki adottság érzése, hogy fontos az, amit csinálunk.”

A sikerek apró lépések
A Cordelia terápiáinak kulcsemberei a terapeuta mellett dolgozó tolmácsok. Bevezetik őket az adott kultúrába, amire még egy olyan közeli ország esetében is szükség van, mint Ukrajna. Az apró nüanszok, az emberi mozgatórugók ismerete sokban támogatja a pszichológusok és pszichiáterek munkáját.

„Kevesen alkalmasak erre, és nem feltétlenül az a legjobb segítő, aki profi. A beszélgetésben neki kell lennie az összekötő hídnak úgy, hogy sokszor ő van a feszültség közepén. Nem szabad bevonódnia, és nem szabad kivennie az irányítást a terapeuta kezéből. Határokat kell tartania, miközben sok páciens úgy fogja fel, hogy tulajdonképpen a tolmáccsal beszélget, őt tekinti a valódi kapcsolódási pontnak, tőle kér segítséget. Nagy felelősség és megterhelő feladat ez is” – mondja Szász Éva projektkoordinátor. Vikárius trauma, vagyis másodlagos traumatizáció érheti tehát a terapeutákat és a tolmácsokat is. Ezért minden munkanapot az esetek és élmények megbeszélésével zárnak.

A Cordelia életében a sikerek apró lépések. Hogy egy páciens végig tud ülni egy beszélgetést, tud rémálmok nélkül aludni, ki tud menni egyedül bevásárolni. Hogy visszanyeri azt a képességét, hogy egyedül boldoguljon a mindennapi életben. Hogy gyógyszerrel képes kezelni a szorongását, nincs szüksége intézményes kezelésre. Hogy integrálódik, munkahelye, családja lesz, és gyereke születik.

Cordelia Alapítvány a Szervezett Erőszak Áldozataiért
Az alapítás éve:
1996
A csapat
(tagok száma):
összesen
40 fő (menedzsment, terapeuták, szupervizorok és tolmácsok)
Éves költségvetés:
80–100 millió forint
Mit kezdenének 10 000, 100 000
és 1 000 000 forint adománnyal?
10 000:
Működési költségre, irodaszerekre költenék.
100 000 és
1 000 000:
Traumatizált menekültek komplex bio-pszicho-szociális támogatására fordítanák.

Ha csak arra ébreszti rá egy ilyen cikk az embert, hogy ő mennyire szerencsés, és mennyire jelentéktelenek a mondvacsinált problémái, már akkor segítve van. Azt hiszem.