Lényegében teljesen felkészületlenül behullani egy európai városba, és remélni, hogy így is bele lehet nyúlni olyasmikbe, amik nem lehetnének akárhol — ehhez turistacsapdákon trenírozott ösztönök mellett egy kellően jó város is kell. Barcelona ilyen.
„A tintahal – mutat tányérunkra kopaszodó és a hűvös helyiségben, januárban is kicsit gyöngyöző homlokú asztaltársunk –, a tintahaluk nagyon jó.” Ezt egyrészt ezen a ponton már tudjuk (kicsit túl van grillezve a hal, de van olyan friss, hogy ez se álljon neki rosszul), másrészt a szakvélemény afféle megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásként cseng Jordi – mellé ültettek minket a taverna ajtajánál – többnyire teli szájából. Ha tudnánk katalánul, Jordinak minden titkát ismernénk már, mert a társaságunk helyett kihangosítóval whatsappozva dobja fel az ebédjét. Fél órával vagyunk szerda dél előtt, ő úgy a nyolcadik fogásánál tart, és természetesen egyik sem a tintahal volt: termetes rákok, fehérbab kolbásszal, fokhagymás-paradicsomos pirítós meg a rend kedvéért egy bomba.
A felszínt nézve nem egyértelmű, van-e Barcelonának a paellától a friss galíciai tenger gyümölcseiig ívelő pánhispán összeolvadásban, meg persze az összes globális hype-ot minden városban az asztalra tevő posztmodernben is érvényes kulináris identitása azon túl, hogy saját szószuk van a sült krumplira. Ám ha van, annak biztosan része a bomba, ez a másfél négyzetkilométeres területen, a ma bevándorlókkal színesedő, eleve alig pár száz éves egykori halásznegyedben, Barcelonetában elterjedt étel.
Egy darált hússal töltött, közepes túrógombócnyi krokettgolyóról van szó – eddig sima házias komfortkaja –, amit a legenda szerint itt, a La Cova Fumadában tálaltak először híg majonéz és egy sriracha-szerű csípős szósz keverékével, hogy aztán egy mintegy három háztömb sugarú körben mindenki másolni kezdje. Jól csúszik, pláne a ház kancsóból locsolt fehérborával – hogy miért nem kötelező kellék a Torontótól Budapestig a világban elszórt tapasozóklónokban, arra a legerősebb tippem az, hogy a végén még túl hamar és túl olcsón lakna jól a kedves vendég, bár a mindenféle sonkás-sajtos krokettek voltaképp ennek a felhúzott verziói.
Ahol tudott, hibázott, és aztán tanult belőle. Most ott tart, hogy egy milliárdforintos számlázócéget vezet, vasárnap esténként pedig az RTL-en láthatod viszont. Sárospataki Albert, a Billingo alapító-vezérigazgatója, újabban cápa, egykoron DJ.
A friss Cápák között-évad partedlis pitche, a LovEat szépen, tömören összefoglalja az új cápa, Sárospataki Albert – Albi – szerepét, gondolkodását az üzleti show-ban. Az adásban kemény kritikát kapott a beszélgetésindító előkék ötlete (textil- vagy papírpartedlik tízezer forintos csomagokban, rajta számok, leeszed az egyiket, kikeresed a számhoz tartozó kérdést), még a fegyelmezettebb Balogh Petyából is előhozta, hogy üzletileg mekkora „marhaság”.
„Én bele mertem állni, hogy igenis fontos üzenetet hozott ide, és hálás vagyok érte, még ha nincs is piaci relevanciája a vállalkozásnak” – emlékszik vissza a felvételre Albert. Érdemes minél több oldalról megvizsgálni az ötletet, nemcsak megtérülés szempontból, de a motivációt, a képviselt értéket is. A harminchét éves cápa ezt a szemléletet szerette volna behozni félmillió tévénéző elé.
Pár éve még ő is egy volt a félmillióból, és nyilván eljátszott az ártatlan gondolattal, milyen lenne ott ülni az RTL-en főműsoridőben, mi újat tudna mondani a cápák mellett. „Nem félek kimondani a véleményemet, a döntéseim következményeitől sem tartok. Büszkén vállalom, milyen vagyok. Merek máshogy játszani” – mondja. Sosem felejtem, belekezdek a következő kérdésbe, mire oldalra dönti a fejét, és hangosat roppan a nyaka. Egy másodpercre mindketten megállunk, majd folytatom a kérdést, és ő ugyanúgy érdeklődően figyel tovább, mintha mi se történt volna. A második nyakropogtatás már nem zökkent ki.
Családjában a szülei voltak az első generáció, akik varrodájukkal vállalkozásba vágtak, innen vannak az alapok. Nyolcadikban került fel Magyarpolányról Budapestre. Nehezen barátkozott, viszont imádta a bakeliteket. Hát persze, hogy elkezdett a Balaton környékén diszkókat csinálni, volt, hogy két–háromszáz embernek pörgette a lemezt, majd lézershow-kkal házalt nagyobb szórakozóhelyeknél.
A főiskola untatta, vállalkozva akart fejlődni, meg kellett tanulnia büszkének lenni rá, hogy nincs papírja. „Mindig támogatom, hogy legyen, de nem ezen múlik.” Ugyanígy nem szégyelli karrierje első tíz évéből a kapufákat sem, mindig ezek mutatták meg, merre az arra. Amikor Ajkán reklámirodát nyitott, elhitte, hogy az egész országból tőle rendelik majd a reklámokkal megszórt pizzás dobozokat, hiszen az Excelben kijött a matek. Csak az életre nincs tuti függvény a táblázatokban, nem tudta eladni az ötletet. „Általában itt akadunk el: van egy ötlet, de nem kérdezzük meg róla a célközönséget.” Ötletből rengeteg van, Albert szerint célpiacba kell fektetni. Meg olyan emberekbe, akiknek nem kell a kezüket fogni, hanem akikkel tovább lehet gondolkodni, skálázódni, ő ebben tud segíteni a műsorban és azon túl is.
Utaztatós cége a 2000-es években két év alatt nőtt másfélmilliárdos biznisszé. Ugyanilyen gyorsan vett el mindent a 2008–2009-es válság. De tényleg mindent, négy hónap alatt tönkre is mentek, Albert pedig magántartozásokba csúszott. „Otthon az áramot is kikapcsolták, gyertyával kellett világítanunk.” Mi volt a kiút? „Ne a világot hibáztasd, és ne is süllyedj önsajnálatba. Legyen annyi önfegyelmed, hogy ezt bármi áron meg akard oldani.”
A Billingo számlázóplatform már ennek szellemében épült fel: ha stabil lábakon az értékrended, ha magabiztosan reagálsz krízishelyzetben, és ha rájössz, hogy a buktató legfeljebb te magad lehetsz, semmi se állhat a növekedés útjába. Persze, idő kellett ehhez is, a Billingo nyolc évig veszteségesen futott, de a kataügy alatt gyorsakat, okosakat tudtak lépni, 2022-re egy év alatt 376 millióról 712 millió forintra ugrott az árbevételük, és nyereségbe fordult a cég. 2023-ban újabb ötven százalékot nőttek. Többet terveztek, csak a gazdasági visszalassulás az ügyfelek forgalmán is meglátszott, de így is milliárdos üzletté nőtt a platform. Három éve a születésnapján rögtönzött diszkóval lepték meg Albertet a kollégái, még lemezpultot is intéztek neki.
Üzleti ebéd alatt sose veszi fel a telefont, pár hónapja mégis kivételt tett, amikor a Cápák között producere, Máté Kriszta hívta (Címlapsztorink: Forbes, 2023/03). Jól tette, néhány találkozás és próbafelvétel után már a hét főre bővült cápakörben találta magát. „Kriszta kérdezte, mi nekem a fontos. Azt közvetíteni a vállalkozók felé, hogy nemcsak a számok döntenek, hanem lehet máshogyan, értékalapon is gondolkodni. Nem kell feltétlenül falhoz szorítani a másikat, én inkább a jót látom meg benne, a szándékot, amiért a vállalkozást létre akarta hozni.” Mindenre hosszan válaszol, látszik, nagyon élvezi a cápásdit. De annyira, hogy háromnegyed órát terveztünk beszélni, egy órát mégis rátettünk, egyszerre kapunk az óránkhoz, hogy már rég indulnunk kéne.
Új korszak kezdődött Magyarország piacvezető gyógyszerkereskedelmi cégénél.Az alapításának 75. évfordulóját idén ünneplő Hungaropharma Zrt. 2024 januárjától regnáló vezérigazgatójával, Füzesi Judittal beszélgetünk a vállalat jelenéről, jövőjéről. A Hungaropharma Zrt. Magyarország 50 legnagyobb árbevételű vállalatának egyike, mégis viszonylag keveset hall róla az átlagolvasó. Füzesi Judit: Igen, ez így van. A Hungaropharma, mint a legnagyobb, nemzeti gyógyszer-nagykereskedő az […]
Fókahányás, lóürülék, beszakadt gát, eltérült hőlégballon és egy furfangos rozsomák. Egy beszélgetés Török Zoltán Uppsalában élő magyar természetfilmessel felér egy jó kis képzeletbeli kalandtúrával. Zoltánt itthon főleg a Vad Magyarország és a Vadlovak – Hortobágyi mese című filmjeiről ismerjük, de eddig százhúsz filmes díjat bezsebelő alkotásait világszerte vetítik. Ő maga ennek ellenére annyira földhözragadt, mint az a gumicsizma, amiben a floridai
Everglades mocsarába ment forgatni.
