A legnagyobb titkot bolygatják

A z olajban utazó texasi üzletember, Alex Cranberg amerikai illedelmességgel kér elnézést, amiért késve jelentkezik be Zoom-hívásunkba Jacksonville melletti birtokának verandájáról. Akcentusa nem a várt, könnyen beazonosítható déli mormogás, és a kezében sem whiskey, hanem müzliszelet van – ennyit a Jockey Ewing-klisékről. Floridában még bőven süt a nap, állapítja meg nevetve, ahogy az övénél meglehetősen sötétebb videóképemről észreveszi a hatórás időeltolódást.


Cranberg stanfordi tanulmányok, majd az egyik legnagyobb magántőke-társaság, a General Atlantic Partners olajberuházásainak irányítása után alapította meg harminc éve vállalatát, az olaj- és földgázkutatással foglalkozó Aspect Energyt – azóta is feleségével, Cathy Cranberggel vezeti. Vagyonuk negyedét, több mint hétszázmillió dollárt fektettek be Belize­ben, Kurdisztánban, Peruban, valamint Kelet-Közép-Európában. Messze a legnagyobb az aktivitásuk mifelénk: a horvát, szlovák, román és ukrán kutatások mellett Magyarországra a befektetett tőke közel négyötöde, 540 millió dollár jutott, amivel 41 millió hordó kőolaj-egyenértéknyi olajtartalékra bukkantak.


Az Aspect sztorija önmagában is érdekes lenne, most mégis az üzletember egészségéről kezdünk el beszélgetni, és nem csak a small talk kedvéért. Cranberg az olajbiznisz mellett onkológia-gyógyszerészeti befektetésekben is érdekelt, különösen azóta, hogy felesége befizette egy San Diegó-i egészségügyi startup újszerű, a páciensek teljes génállományát is elemző diagnosztikai felmérésére, és kiderült, hogy Cranberg szervezete egy génelváltozás miatt hajlamos a vérrögképződésre.