Volt sikeres cégvezető és cégalapító, de sokkal boldogabb azóta, hogy adott az egójának egy nagyon kemény pofont, és lett egy törzse Costa Ricán. Karafiáth Balázs messze legtöbbször azt a szót ejti ki a száján, hogy: purpose.
Karafiáth Balázs kedvenc tengerpartja Costa Ricán van, épp azon a félszigeten, ahol Dan Buettner is kereste a hosszú, derűs élet titkát. (Buettner könyvet is írt róla, amiből aztán Netflix-sorozat is lett.) Az amerikai író, újságíró szerint Nicoya a világ egyik kék zónája, ahol szokatlanul sokan élnek szokatlanul sokáig és egészségesen.
Ez is lehet az oka, hogy egy ideje a szilícium-völgyi amerikai milliárdosoknak is a nicoyai Nosara a maguk Káli-medencéje, szép számmal vásárolnak ott méregdrága parti villákat. Mellettük viszont él, de legalábbis rendszeresen előfordul egy nemzetközi hippi közösség is a félsziget nyugati tengerpartján. Egyikük Balázs, a Brave Earth nevű kolónia társalapítója. Ő se született hippinek, és huszonévesen messze nem törődött annyit a lelki békéjével, mentális szükségleteivel, mint mostanában. A 90-es években Gerendai Károllyal és társaival ott volt a Sziget Fesztivál alapítói között, majd néhány év múlva kiszállt, önálló céget épített Carnation néven, felfuttatta, kívülről nézve irigylésre méltó sikereket halmozott.
„Abban a kapitalista programban voltam, ami valójában nem szolgálja a magasabb éned, nem szolgálja a lelked, de mivel mindenki ebben a hipnózisban van, ezért jónak és természetesnek tűnik” – mondja a mából. Aztán megébredt, és harminc körül elengedte a CEO-ságot. „Adtam az egómnak egy nagyon kemény pofont, de utólag ezt mindenkinek receptre írnám fel.” Könnyűnek hangzik, de nem volt az. Depressziós lett, volt, hogy nem bírt felkelni, azt érezte, annak se volt értelme, ami korábban volt, de annak sincs, ami akkor van. Aztán lassan tisztult a kép, mind jobban feltérképezte magát, elemezgette a traumáit, majd beült egyedül a Tabán moziba, és megnézte Fliegauf Benedek Feldmár Andrásról forgatott filmjét (Van-e élet a halál előtt? – a szerk.). „Úgy jöttem ki a moziból, hogy na, ez az ember lehet, hogy tudna nekem segíteni.”
Lakatos István, a Bravogroup Holding társtulajdonosa, a Cápák között egyik befektetője harminchét éve teniszezik. Néhány éve minden napját ezzel kezdi, sőt sokszor első tárgyalásaira is a pálya mellett ül le. A végletekig a számok embere, már azt is tudja, hány évesen indulna a szenior atlétikai világbajnokságon.
Jövő hét péntek, Park Teniszklub, 8:30 – ezzel a címmel írtunk portrét Lakatos Istvánról, becenevén Focusról és a Bravogroupról 2017-ben. Hétfő, Park Teniszklub, 9:30 – lehetne ennek a cikknek a címe, Istvánnal most is fővárosi törzshelyén találkozunk. Pár éve már nemcsak heti kétszer jár ide, minden napját tenisszel kezdi. Azt mondja, nála ez kevésbé feszültséglevezetés, inkább a napi rutin része. Fiatalabb korában középtávfutó volt, edzője a sérülésveszély miatt nem igazán engedélyezett neki más sportot, így csak huszonhét évesen (ekkor került a Bravogroup elődjéhez, a Műszertechnikához) kezdett teniszezni Széles Gábor cégalapító ösztönzésére. A tenisz mellett 2001-es gerincműtéte óta heti két-háromszor úszni és gyógytornázni is eljár.
„Gyakran a teniszpályán kezdődik a napom üzleti része is” – mutat a pálya melletti épületre, afféle home office irodája van az emeleten. Sokszor szervezi ide a tárgyalásokat a reggeli meccs utánra, és a korai maileket is itt olvassa el, mielőtt bemegy az irodájába. „PÉTER!” – így van beírva a telefonjába Lakatos Péter neve. Tulajdonostársa – mutatja István a kijelzőn – már aznap is 6:54-kor hívta. Istvánál nincs olyan, hogy munkaidő, őt bármikor lehet hívni, ez az utóbbi évtizedekben nem igazán változott. Ugyanakkor – Lakatos Péter szavaival – „űzött vadként” éli a mindennapjait, soha sincs ideje, hogy nem konkrét dolgokban elmélyedjen, morfondírozzon. Viszont a konkrét feladatoknál az elejétől a végéig meg akar érteni mindent, több órát is eltölt egy problémával.
„Nem vagyok stresszes, de több dolgom van, mint időm, és olyankor fel vagyok pörögve. Bejön hozzám valaki, és érzi rajtam, hogy sietnie kell, mert van tíz percem, és a következő ember már ott áll az ajtómban.” Ha nem is meditatív alkat, monotonabb tevékenységekkel – például úszás közben – azért ki tud kapcsolni. „Olyan jól érzem magam ebben a közegben, hogy összefolyik a munka a magánélettel. Nekem ez az egész egy játék, meg rejtvényfejtés, meg verseny.” Mára megtanulta a top-down priorizálást. „A fontost elválasztani a fontostalantól – idézi Fiala Jánost. – Nekem nem lehet féloldalasnál hosszabb anyagot küldeni, mert visszaküldöm. Vagy beteszem a Chat GPT-be.” Arra a kérdésre, hogyan tudja összeegyeztetni a munkát a magánélettel (három felnőtt gyereke van), azt mondja: apósa nagyon szorgalmas, végtelen munkabírású ember volt, Istvánba is ugyanezen tulajdonságok miatt szeretett bele a felesége. „Sok mindent elviselt annak idején, amikor napi tizennégy, tizenhat órákat dolgoztam. Ritkán látott, tudomásul vette, hogy este nyolc előtt sohasem vagyok otthon.”
A munkatempójából 2001-ben vett vissza valamelyest, amikor meg kellett műteni a gerincsérvét. Ekkor érezte meg először, hogy nem sebezhetetlen. A sportban szerencsére nem vetette vissza nagyon a sérülése, sőt nyolcvanegy évesen szeretne elindulni a senior atlétikai vb-n. Itt is a győzelemre hajt, hetvenévesen még nem lenne sok esélye, mondja. „Láttam videókat, hogy nyolcvanéves emberek milyen fizikai állóképességgel rendelkeznek, hogyan futnak. Mai fejjel azt gondolom, ez nekem is meglesz. Arra kell figyelnem, hogy az izomzatom, a súlyom és minden rendben legyen.”
Ma alig néhány kilóval több, mint amikor tizenkilenc évesen leszerelt a katonaságtól. Egyáltalán nem hedonista, az étkezést a létfenntartás részének tartja, nem eszik sokat. „Általában háromnegyed háromkor elzavar a titkárnőm enni, mert háromkor bezár a konyha.” Azt mondja, sok klassz dolog van a világban, amire nem jut ideje, például szívesen zongorázna és lovagolna, de mindig annak örül, amit meg tud csinálni. „Valószínűleg ettől vagyok boldog és elégedett.”
Ultraprémium termék, szűk piac, óriási potenciál. Ifjabb Duda Ernő cége nem mást tud, minthogy mindent megmér rajtad, szétanalizál, és a végén azt is megmondja, meddig és mire számíthatsz, és hogyan nyújthatod meg az életed.
Tóth Viktor ötvenöt éves, negyvenöt éve versenyez, huszonöt éve vegán, húsz éve edz és készít fel – úgy mondja – bajnokokat. Szerinte mindenki bajnok lesz, aki kitűzött célja elérésével erősebb, öntudatosabb, egészségesebb és örömteli emberré válik. Irányítása alatt lettek világ-, Európa-, országos bajnokok, határaikon túllépő hétköznapi emberek, és váltak gyerekek a sport szerelmesévé.
2028-ra az öregedéslassítás 183 milliárd dolláros piaccá nőhet. Persze, hiszen mindenki kíváncsi a hosszú élet titkára. Van, aki hosszú podcastokat is meghallgat érte. Kik a legismertebbek – és legmegosztóbbak?
Kevesebb inger és rohanás, több zöld, befagyó Balaton, amit jó megbámulni, az óvoda felé ugyanazok a szembejövő nénik, helyben termő paradicsom, frissen fejt tej. És munka, annyi, hogy az ember veséje leszakad, de élvezi, és értékeli a dolgos hajnalokat, mert igenis szépek. A Balaton-felvidékre költözők egy része azt mondja, nem kikapcsolódni kell vidékre menni, hanem úgy kell ott élni, hogy ne kelljen kikapcsolódni. Mások csak békés home office-nak használják a falusi otthont, vagy hátradőlnek, hogy a gyerekeik jobb környezeti hatások közt nőnek fel, mintha Budapesten maradtak volna. Már júniusban parasztbarnák, és ha a jólléthez még közösséget is találnak – az sem baj, ha nem a megszokott sznob, értelmiségi buborékukból –, szinte minden adva van a hosszú, boldog élethez.
