A világ legsikeresebb befektetőcégének vezetői kilencven felett is aktívak maradtak, Charlie Munger századik életévében is dolgozott, és a kilencvenhárom éves Warren Buffettnek sincs esze ágában se leadni a vezérigazgatóságot.
Mit mondanak ők a hosszú életről?
Tavaly ősszel egy olyan életútinterjút adott a CNBC üzleti hírcsatornának Charlie Munger, a világ talán leghíresebb befektetési cégének, a Berkshire Hathaway-nek az alelnöke, amit a századik születésnapján terveztek levetíteni. A bemutatót azonban előbbre kellett hozni, mivel Munger harminchárom nappal a nagy születésnapi parti előtt meghalt. Ez még inkább az érdeklődés középpontjába helyezte a beszélgetést, már csak azért is, mert a milliárdos nem kerülhette ki a hosszú élet titkára vonatkozó kérdéseket, és adott is komoly válaszokat.
Persze azoknak, akik követték a Berkshire történetét és Munger korábbi nyilatkozatait, sok újat nem mondott, de rendkívül frappánsan foglalta össze a lényeget: kerüld el a nyilvánvaló hülyeségeket mind a munkában, mind a magánéletben. Arról, hogy mik ezek, korábban többször beszélt, de ha röviden három pontban akarjuk összefoglalni, érdemes inkább Munger barátját és üzlettársát, Warren Buffettet idézni. Szerinte az hosszabbítja meg az életünket, ha a következő hármat kerüljük el: pia, nők és tőkeáttét.
Alkoholügyben természetesen a túl nagy (sőt legújabb ajánlások szerint bármennyi) fogyasztás kerülendő, a nőkkel meg a sok kapcsolati probléma. A tőkeáttéttel viszont el is jutottunk Buffett befektetési filozófiájához, ami a világ egyik leggazdagabb emberévé tette őt: azt mondja, hogy ne vegyünk részvényt vagy vállalatot hitelből. Csak azt költsük erre a célra, amink már van, de a nyereséget ne éljük fel, hanem forgassuk vissza. És ez úgy kapcsolódik a hosszú élethez, hogy tőkeáttét nélkül nem kell idegeskednünk a befektetéseink miatt, mert ha körültekintően választunk, jöhet válság vagy bármilyen piaci turbulencia, ki tudjuk ülni, és a végén a minőségi befektetés megtérül.
Daubner Béla nyolcvanhárom éves, de elméjének és testének működése alapján biztosan letagadhat jó pár évet. Szerinte a mindsight, vagyis az elme működése határozza meg, hogyan élem meg az életemet. Adott körülményeket értékelhetek jónak és rossznak is, így minden belőlem indul ki. Én teszem elégedetté magamat az életemmel, még ha a felelősség tudatát nehéz is elviselni.
A híres cukrászdinasztia leszármazottja a longevity megtestesítője. Másfél óra alatt bejárjuk Indiától Európán át Amerikáig az egész világot, a teremtéstörténettől a Koránon át a napi politikai eseményekig a vallás- és világtörténelmet. Csak mazsolázni lehet tartalmas beszélgetésünkből. Majd gyorsan megírni, mert előre szól: napokon belül elvonul, két hónapon át nem kommunikál senkivel, se személyesen, se írásban. Irigylem érte.
Egy tanulmány szerint a magyarok negyvennégy százaléka vágyik hosszú életre, de csak harmincnyolc százalékuk érzi úgy, hogy fel is van rá készülve. Három tényezőtől éreznének így elsősorban: ezek a jóllét, az anyagi biztonság és az egészség. Hogy állunk velük? Valóban ezekre van szükség? Szerintem egyik sincs meg, most pláne nincs. Ráadásul az anyagi biztonság kérdése is túl van fűtve.
Az idő egy teremtett konstrukció, a perc, az óra, a nap csak viszonyítások. Ha valaki hosszúvá akarja tenni az életét, egyrészt megnyújthatja időben, másrészt a fejlődés révén. A fejlődés pedig nagyon kis mértékben függ az időtől. Attól függ, hogyan szervezem az életemet, és mennyit gyakorolok, meditálok, mennyire vagyok tudatos. Például, ha valaki orvosilag diagnosztizálható betegséggel születik, attól még fejlődhet rengeteget, élhet teljes életet, noha időben rövid lesz az élete.
A világ lakosságának több mint fele a keresztényekkel ellentétben nem a lineáris életben hisz, hanem a szinguláris létben. Utóbbi esetben a fejlődéssel megszerzett részünket visszük tovább. A mesterem mindig azt mondta, hogy amikor meghalunk, csak nagykabátot váltunk. Csak a személyiségünk jön velünk, és azt építjük újjá. Hogy milyet építünk föl, nem a körülményeken múlik, hanem rajtunk. Azon, ahogyan a körülményeket kezeljük.
Hogyan kezeljük a körülményeket mi, magyarok? Itt éjjel-nappal mindenki panaszkodik. Nyolcvanhárom éves vagyok, én körülbelül hatvan éve tudatosítottam, hogy körülöttem állandóan panaszkodnak. Mindig van rá ok. Ezt harsogja a tömegkommunikáció, a közösségi média. De ha állandó elégedetlenségben élek, értelmét veszti a hosszú élet. Egyáltalán mikortól gondoljuk úgy, hogy hosszú az az élet? Én az elégedettségben mérem. Erre tanítom a tanítványaimat is, hogy törekedjenek rá.
Éltem a Rákosi- és a Kádár-rendszerben is, az elégedetlenség mindig megvolt. És most sem élünk olyan nagy biztonságban. A kérdés az, mitől éli meg valaki úgy, hogy neki van például gazdasági biztonsága. Elég, ha a kiadásaimat fedezem? Félre is teszek? Mihez viszonyítok? És ha már viszonyítok, az az elmeműködés, vagyis mindsight kérdése. Ez a kulcs. Ezzel az a baj, hogy Magyarországon nem tudják az emberek például, hogy mi az elme.
Mert mi az az elme? És hogyan kell úgy működtetni, hogy elégedettek legyünk? Bár a keletiek több ezer éve dolgoznak az elmével, és meg is határozták, nyugaton nem ismerték. Daniel Siegel pszichiáter és gyerekgyógyász, a UCLA (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles) professzora, a Mindful Awareness Research Center alapítója és társigazgatója. Az ő vezetésével határozták meg egy kongresszuson 1992-ben, hogy az elme emberi testbe beágyazott, emberi kapcsolatokban megjelenő információ- és energiaáramlás.
Daubner Béla pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta, pszichodrámaterapeuta és jógatanár, asszertív tréningeket és terapeutaképzéseket vezet.
A híres Daubner cukrászdinasztia tagja, érdeklődése azonban más irányba terelte. Esztergályos szakmunkás végzettség és katonai szolgálat után kezdte az orvosit, 1971-ben lett általános orvos. Volt vidéki háziorvos, majd csatlakozott a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének pszichoszomatikus munkacsoportjához. Megismerkedett a különböző pszichoterápiás módszerekkel és a hipnózissal, aktívan részt vett a 70-es évek pszichoterápiás mozgalmában. A Magyar Pszichiátriai Társaság alapító tagja volt. Dolgozott pszichiátriai osztályon, vezetett pszichoszomatikus részleget és pszichoterápiás osztályt. Munkájában alkalmazott pszichodrámát és hipnoterápiát is. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület egyik alapítója. Még tizenévesen, akkor tiltott könyveket olvasva ismerkedett meg a jógával, azóta gyakorolja. Már Indiában tanulmányozta az ájurvédát, 1997-ben az egészségügyi minisztertől ájurvéda orvosi címet kapott.
Ezt hogyan kell értelmeznünk? Nem könnyű jelenségek, helyzetek, életesemények viszonylatában vizsgálni, de nem lehetetlen. A legfontosabb, hogy mindent mi teremtünk meg, az elménkkel. Dualitásban gondolkozunk. Tehát meg kell határoznunk, hogy mi a rossz, és hogy mi a jó. Ha én rossznak élek meg valamit, az többnyire azért van, mert megtanultam, hogy az rossz. Amit jónak, arról megtanultam, hogy az jó. Ennek nyilván van abszolút értelme is, de az értékek megjelenése mindenképpen kulturális.
Ezek szerint tulajdonképpen szociálisan és kulturálisan megtanult értékek ellen kell dolgoznunk, ha az elménk működését megváltoztatva akarunk elégedettebbek lenni? Igen, mondhatjuk így.
És hogy lehet megvalósítani? Itt lép be az önismeret. Az, hogy önmagamról mit gondolok, mit hiszek, tudatosítom-e az elmeműködést. Ez gyakorlatokkal fejleszthető, de a keleti meditációs technikáknak is ilyen hatásuk van. A jógában, buddhizmusban jártas vagyok, a többi iskolában kevésbé, de azt tudom, hogy az alaptételekben nincs különbség. Aki befelé dolgozik, mindenképpen ugyanarra az eredményre jut.
Ken Wilber társadalomtudományi teoretikus szerint a fejlődés egyik eleme a felnövés. Ennek során a személyiség egyre bonyolultabb lesz a magzati léttől kezdve az anyával való szimbiózison át a legmagasabb szintig, a tudományos gondolkodás szintjéig.
Tartunk e felé a tudatosodás felé? Hogy áll vele a magyar társadalom? A topon lévő emberek tudományosan gondolkoznak. Csak hát nincs elég hatalom a kezükben, hogy változásokat indítsanak el. Azok ellenben sokan vannak, akik ott tartanak a gondolkozásban, hogy a biztonságot a pénz jelenti, és ennek minden külsődleges jele a fontos. Nézzük csak a közlekedést. Kevesen használják arra az autójukat, hogy pusztán közlekedjenek vele. Ehelyett a hatalom, az erő jelképe. Most olyan mintákat látunk és tanulunk, hogy az a biztonságom, ha sokat keresek. Hogy akinek nincs pénze, állása, az nem ember. Hiába szent érték, hogy megéljem az anyaságot, felszentelődjek a gyerekért, ha nincs miből, ha a rászorulókat a kormány nem segíti.
Visszatérve a fejlődéshez, ehhez el kell szakadnom mindattól, amit tanultam, amit a környezetem alaptételnek elém rakott. De minél fejlettebb értékeket vetítek a világomra, annál inkább úgy érzem, még mindig nem a valóságot élem meg. És itt van szerepe annak, mennyire egészségesen élek, hogyan működtetem a testem, mert keretet, biztonságot ad.
Hogyan bánhatok legjobban a testemmel? Testünket három rendszer irányítja: az idegrendszer, az immunrendszer és a hormonrendszer. Rengeteg gyógyszerrel bombázzuk a hormonrendszerünket, túlterheljük az immunrendszerünket. Utóbbi arra szolgál, hogy megvédjen, de ha például mindent fertőtlenítünk magunk körül, akkor nincs edzésben. Az egésznek a csúcsa az idegrendszer: itt van az, ami az átlagember működését szabályozza, az elme. Az elmeműködés a korona. Ezek egyensúlyának függvénye, ki mennyire él harmonikusan. Magamban kell megteremtenem a harmóniát, és az áthatja a világgal való kapcsolatomat is.
Az ájurvédával azért foglalkoztam, hogy megtanuljam a testemmel való harmonikus együttélés elméletét. Ebben a rendszerben egész másképp gondolkoznak, mint a nyugati tudományos világ. Az orvostudomány szerint ugyanolyan körülmények között ugyanarra az eredményre kell jutni. Az ájurvédában azonban mindenkinek van egy veleszületett testtípusa, amit a testben lévő életenergiák egyensúlya határoz meg. Az arány teljesen sajátos, nincs két egyforma ember, aki ugyanarra a dologra ugyanúgy reagálna. Csak akkor érezhetjük jól magunkat, ha ennek megfelelően élünk, mert minél jobban eltérünk tőle, annál több tünetünk lesz. Aki tartósan eltér, beteg lesz.
Nagyon fontos, de manapság nehezen belátható alapigazság rejlik ebben: hogy mindent én csinálok, mindennek én vagyok az oka.
Pedig általában szívesebben keressük a hibást magunkon kívül. Igen, nehéz elfogadni. Pedig például a bőr betegségében is pszichés problémák jelennek meg, hiszen ez a határ a külvilág és köztem. Akkor jelentkeznek a tünetek, ha problémám van a világgal, amit persze én magam vetítek rá.
Az elfogadásban segít a meditáció, a rendszeres gyakorlás, de ezekhez mind fejlett személyiség vagy a személyiség fejlesztése kell. Mindezeknek nem kedvez a mai fogyasztói társadalom.
Miként akadályozza, hogy meditáljak, fejlődjek? Nagyon megnehezíti az az átvett minta, hogy mindent újra cserélek – autót, házasságot, önfejlesztő módszert. Minden évben indítok meditációs csoportot, általában harminc tanítvánnyal kezdek. Aztán idővel alig tucatnyian vannak, majd a végén csak két-hárman fejezik be. Mert gyakorolni, gyakorolni kell. De elégedetlenek lesznek az előrehaladással, és azt gondolják, más módszer kell. Pedig csak türelemre és gyakorlásra van szükség.
Hippokratész mondta állítólag, hogy az élet rövid, a mesterség kitanulásához viszont idő kell. Van benne valami. Nyilván szeretne az ember egyszerűen tovább élni, ezért minden önkínzás, összpontosítás a hosszú élet titkának megfejtésére. Mit tettek a zenetörténet nagyjai, hogy megőrizzék egészségüket? Egyáltalán, fontosnak tartották-e ezt a kérdést, vagy élték bohém életüket, és mit sem törődtek a holnappal?
Kit kell keresni abban a szobában, aminek a plafonjáról tibeti imazászlók szalagja lóg, a sarkokból gitárok és gitártokok leselkednek, az asztal mellett videós világosításhoz használt lámpák és egy festőállvány áll vigyázzban, a stúdiómonitoron pedig füstölő izzik? Hát Laár Andrást! A KFT zenekar és a L’art pour L’art társulat alapítója a hazai popkultúra kikerülhetetlen alakja, ám az utóbbi években egyre többször mint buddhista gondolkodó szólal meg.
Egy órán belül elérhető vonattal, kellemes a természeti és az épített környezet, van már hippi szórakozóhely is alter koncertekkel, a szombati piac pedig tizenéve jó sztenderdet hoz az újhullámos termelői piacok világában. Nagymaroson nyugis és komfortos az élet, nem csoda, hogy a 2000-es évek közepétől sokan szívesen települtek ki oda Budapestről, vagy legalábbis vettek ingatlant – amíg találtak. Hasonlóan kedvelt helyek Zebegény, Kismaros és Verőce is, és azt mondják az odaköltözők, az a legjobb, ha az ember nem az egyik települést vallja az otthonának, hanem egyenesen dunakanyari identitást vesz fel.
