Kevesebb inger és rohanás, több zöld, befagyó Balaton, amit jó megbámulni, az óvoda felé ugyanazok a szembejövő nénik, helyben termő paradicsom, frissen fejt tej. És munka, annyi, hogy az ember veséje leszakad, de élvezi, és értékeli a dolgos hajnalokat, mert igenis szépek. A Balaton-felvidékre költözők egy része azt mondja, nem kikapcsolódni kell vidékre menni, hanem úgy kell ott élni, hogy ne kelljen kikapcsolódni. Mások csak békés home office-nak használják a falusi otthont, vagy hátradőlnek, hogy a gyerekeik jobb környezeti hatások közt nőnek fel, mintha Budapesten maradtak volna. Már júniusban parasztbarnák, és ha a jólléthez még közösséget is találnak – az sem baj, ha nem a megszokott sznob, értelmiségi buborékukból –, szinte minden adva van a hosszú, boldog élethez.
„Legalább lesz egy karmapontom” – mondja Józsa László dokumentumfilmes, amikor interjúnk után elvisz a következő beszélgetőtársamhoz a Balaton-felvidéken. A Káli-medence kis falvai közt kanyargunk, egy-egy rövid dudálásból kiderül, hogy szinte minden szembejövő Laci ismerőse. Miközben a kék zónák után a kék túráról fecsegünk, amiről nemrég filmsorozatot forgatott, gyönyörködöm a dimbes-dombos tájban, mint egy városi, aki még nem látott levendulamezőt.
A helyi vörös homokkőből épült házak előtt méretes hortenzia- és leanderbokrok, néhol a kertben egy-egy ló legel, a kacskaringós, itt-ott keményen emelkedő utakon elvétve turisták e-bicajoznak és kirándulnak – már a szinte giccsbe hajlón kellemes látványtól is valami elképesztő nyugalom lesz úrrá az emberen. És akkor még meg sem kóstolta a közeli Tagyon-hegy bioborát antalfai kecskesajttal. Vagy leginkább: még nem költözött ide.
Merthogy az utóbbi évtizedekben tömegek vettek maguknak második, sőt még inkább állandó otthont a Káli- vagy a Pécselyi-medence és a Nivegy-völgy – egymástól legfeljebb tíz–tizenöt percnyi autóútra levő – falvaiban. Nyáron szinte mindenütt üzemel legalább egy kisbolt, de ha nagyobb bevásárlásra van szükségük az itt lakóknak, akkor is fél óra alatt eljutnak Tapolcára vagy Veszprémbe.
A színészmesterség mindenről szól, csak a kiszámíthatóságról nem, ennek ellenére Ónodi Eszter megtalálta azt a ritmust, amivel testileg-lelkileg egészségesnek mondhatja magát. A futást, úszást, biciklizést meditációnak használja, a stresszt átkonvertálja magában a színpadon kiadható erővé.
„A legutóbbi kerek születésnapomra egy különösen részletes szűrőcsomaggal leptem meg magam, a szokásos laboron kívül a fül-orr-gégészettől a kardiológián át az ortopédiáig minden volt benne” – mondja a városligeti hőségben Ónodi Eszter. Amúgy is minden évben elmegy egy teljes körű kivizsgálásra, és ezt mindenkinek kötelezővé tenné. Allűrmentes, egyenesen, határozottan beszél, pont, ahogy az egészségéért is tesz: ha eldönt valamit, nem keres kifogást, csak következetesen, de az újdonságokra nyitottan véghez viszi.
Ha viszont valami nem válik be, nem fél változtatni, mert hallgat teste jelzéseire. Így volt ez az időszakos böjtöléssel vagy más néven az ablakos diétával is. Ez azt jelenti, hogy meghatározott időablakban eszik. Először azzal kezdte, hogy reggeltől evett néhány órán át, majd amikor ezt nem érezte megfelelőnek, délutáni ablakra váltott.
„Az egyetlen, amit sajnálok az időszakos böjttel kapcsolatban, hogy nem kezdtem el előbb. Sokkal jobban érzem magam a bőrömben az utóbbi évben, amióta így táplálkozom.” Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy délután kettő és hat, vagy ritkábban nyolc között eszik, amúgy marad a víz, a tea és a kávé. Januárban a glutén- és tejmentességet is hozzátette. „De ezenkívül mindenevő vagyok, krumplit, húst és édességet is eszem” – teszi hozzá nevetve, hogy érezzem, élvezi az életet így is, sőt!
Eszter az a gyerek volt, akit sportolás helyett zongoraórára és rajzszakköre küldtek. A mozgásról sokáig a kudarcosnak megélt általános iskolai testnevelésóra rossz emléke maradt meg. A színművészetin azonban az egyik tanára jelezte, hogy szerinte kik a „hízásra hajlamos” diákok, akiknek jobban kell majd figyelniük magukra. Ő is köztük volt, és ez elindította az egészségesebb étkezés és a sport útján. „Sértődés helyett inkább azt éreztem, hogy jó adag szeretet és törődés volt ebben.” Azt mondja, nincs benne rossz érzés, inkább örül, hogy ennek köszönhetően időben kezdett el foglalkozni az egészségével.
Eszternek minél monotonabb egy sport, annál jobb. „A futás és az úszás legalább annyit, ha nem többet tesz hozzá a mentális egészségemhez, mint a fizikaihoz. Ez a legjobb meditáció. Teljesen kikapcsol és megnyugtat.” Futni a Meseautó című film forgatása előtt kezdett, és a kezdeti kényszer gyorsan átváltott huszonöt éve kitartó addiktív örömtevékenységgé. A biciklizés évek óta a mindennpjai része, az úszás újabban lett az. Ha sűrű napja van, és más mozgás nem férne bele, de van egy negyvenperces szünete, teker néhány kört. Ha délután fáradtabbnak érzi magát, az alvás helyett a futást választja, mert így az esti előadáson sokkal frissebbnek és energikusabbnak érzi magát.
„A munkám okozta stresszt a munkámon vezetem le.” Szerinte a színészet sok színésznek az első számú pszichoterápiás foglalatossága. Sokszor történt meg vele, hogy egyre nőtt benne a feszültség, de arra gondolt, de jó lesz az esti előadáson levezetni és kijátszani magából. Így alakul át a színpadon a stressz neki és az előadásoknak is sokat adó erővé és energiává.
„Néha szorongok, hogy mikor kapok egy vizsgálat után rossz hírt – mondja. – Talán ezért is fordítok ennyi energiát a bajok megelőzésére.” Neki az egészséges ember olyan valaki, akinek nincsenek fájdalmai, nincs elhízva, fitt, és egy kis mosoly is van az arcán. Ahogyan energikusan és életörömmel tele beszél, arra gondolok: ő ennek a definíciónak tökéletesen megfelel.
Úgy vagyok az önismereti munkával (coach, terápia, csoportterápia), mint rendes ember a fogorvossal. Akkor is megyek, ha éppen nincs bajom, mert tudom, hogy akkor kisebb eséllyel lesz. Az a tapasztalatom, hogy önismereti munka közben könnyebben jön létre a kapcsolódás magammal és más emberekkel. Ezek a kapcsolódások pedig töltenek. Máshogy, mint a család vagy a munka. Mások máshol töltődnek. Zsiborás Gergő kollégám például […]
Daubner Béla nyolcvanhárom éves, de elméjének és testének működése alapján biztosan letagadhat jó pár évet. Szerinte a mindsight, vagyis az elme működése határozza meg, hogyan élem meg az életemet. Adott körülményeket értékelhetek jónak és rossznak is, így minden belőlem indul ki. Én teszem elégedetté magamat az életemmel, még ha a felelősség tudatát nehéz is elviselni.
A híres cukrászdinasztia leszármazottja a longevity megtestesítője. Másfél óra alatt bejárjuk Indiától Európán át Amerikáig az egész világot, a teremtéstörténettől a Koránon át a napi politikai eseményekig a vallás- és világtörténelmet. Csak mazsolázni lehet tartalmas beszélgetésünkből. Majd gyorsan megírni, mert előre szól: napokon belül elvonul, két hónapon át nem kommunikál senkivel, se személyesen, se írásban. Irigylem érte.
Egy órán belül elérhető vonattal, kellemes a természeti és az épített környezet, van már hippi szórakozóhely is alter koncertekkel, a szombati piac pedig tizenéve jó sztenderdet hoz az újhullámos termelői piacok világában. Nagymaroson nyugis és komfortos az élet, nem csoda, hogy a 2000-es évek közepétől sokan szívesen települtek ki oda Budapestről, vagy legalábbis vettek ingatlant – amíg találtak. Hasonlóan kedvelt helyek Zebegény, Kismaros és Verőce is, és azt mondják az odaköltözők, az a legjobb, ha az ember nem az egyik települést vallja az otthonának, hanem egyenesen dunakanyari identitást vesz fel.
Lakatos István, a Bravogroup Holding társtulajdonosa, a Cápák között egyik befektetője harminchét éve teniszezik. Néhány éve minden napját ezzel kezdi, sőt sokszor első tárgyalásaira is a pálya mellett ül le. A végletekig a számok embere, már azt is tudja, hány évesen indulna a szenior atlétikai világbajnokságon.
