Daubner Béla nyolcvanhárom éves, de elméjének és testének működése alapján biztosan letagadhat jó pár évet. Szerinte a mindsight, vagyis az elme működése határozza meg, hogyan élem meg az életemet. Adott körülményeket értékelhetek jónak és rossznak is, így minden belőlem indul ki. Én teszem elégedetté magamat az életemmel, még ha a felelősség tudatát nehéz is elviselni.
A híres cukrászdinasztia leszármazottja a longevity megtestesítője. Másfél óra alatt bejárjuk Indiától Európán át Amerikáig az egész világot, a teremtéstörténettől a Koránon át a napi politikai eseményekig a vallás- és világtörténelmet. Csak mazsolázni lehet tartalmas beszélgetésünkből. Majd gyorsan megírni, mert előre szól: napokon belül elvonul, két hónapon át nem kommunikál senkivel, se személyesen, se írásban. Irigylem érte.
Egy tanulmány szerint a magyarok negyvennégy százaléka vágyik hosszú életre, de csak harmincnyolc százalékuk érzi úgy, hogy fel is van rá készülve. Három tényezőtől éreznének így elsősorban: ezek a jóllét, az anyagi biztonság és az egészség. Hogy állunk velük? Valóban ezekre van szükség? Szerintem egyik sincs meg, most pláne nincs. Ráadásul az anyagi biztonság kérdése is túl van fűtve.
Az idő egy teremtett konstrukció, a perc, az óra, a nap csak viszonyítások. Ha valaki hosszúvá akarja tenni az életét, egyrészt megnyújthatja időben, másrészt a fejlődés révén. A fejlődés pedig nagyon kis mértékben függ az időtől. Attól függ, hogyan szervezem az életemet, és mennyit gyakorolok, meditálok, mennyire vagyok tudatos. Például, ha valaki orvosilag diagnosztizálható betegséggel születik, attól még fejlődhet rengeteget, élhet teljes életet, noha időben rövid lesz az élete.
A világ lakosságának több mint fele a keresztényekkel ellentétben nem a lineáris életben hisz, hanem a szinguláris létben. Utóbbi esetben a fejlődéssel megszerzett részünket visszük tovább. A mesterem mindig azt mondta, hogy amikor meghalunk, csak nagykabátot váltunk. Csak a személyiségünk jön velünk, és azt építjük újjá. Hogy milyet építünk föl, nem a körülményeken múlik, hanem rajtunk. Azon, ahogyan a körülményeket kezeljük.
Úgy vagyok az önismereti munkával (coach, terápia, csoportterápia), mint rendes ember a fogorvossal. Akkor is megyek, ha éppen nincs bajom, mert tudom, hogy akkor kisebb eséllyel lesz. Az a tapasztalatom, hogy önismereti munka közben könnyebben jön létre a kapcsolódás magammal és más emberekkel. Ezek a kapcsolódások pedig töltenek. Máshogy, mint a család vagy a munka. Mások máshol töltődnek. Zsiborás Gergő kollégám például […]
Úgy vagyok az önismereti munkával (coach, terápia, csoportterápia), mint rendes ember a fogorvossal. Akkor is megyek, ha éppen nincs bajom, mert tudom, hogy akkor kisebb eséllyel lesz. Az a tapasztalatom, hogy önismereti munka közben könnyebben jön létre a kapcsolódás magammal és más emberekkel. Ezek a kapcsolódások pedig töltenek. Máshogy, mint a család vagy a munka. Mások máshol töltődnek. Zsiborás Gergő kollégám például azt mondja, ő ezt megkapja García Márqueztől, általában az irodalomtól és a Fradi-meccsektől. (Jól mondom, Gergő?)
A testemmel még nem bánok ilyen jól, mint a lelkemmel. Pedig egy éve rendszeresen úszom, bele is teszek negyven–hatvan percet alkalmanként, de a hátamnak ez érezhetően nem elég, én meg nem hallgatok rá. A hosszú, derűs élethez pedig test és lélek jól tartása egyaránt szükséges. És akkor a „mostantól már tényleg egészségesen eszem” fellángolásokról még be se számoltam. Különleges szám lett ez a longevityújság, az egész magazinban – először a magyar Forbes történetében – egyetlen témát járunk körül. Most kevés üzleti sztorit találsz – azért van –, sokkal több személyes történetet olvashatsz arról, ki hogyan igyekszik jól élni. Valójában ez az igazi luxus, ez az igazi „how to spend it?”, nem a hotel, az étterem és az óra. How to spend your life? – mondanánk angolul.
Arról beszél evezős, pszichológus, gyártulajdonos, befektető és buddhista, hogyan próbál, igyekszik jól élni. Hogyan töltsd el az életed, ha már kaptál egyet? Végül is ez a legnagyobb kincsünk, és ezt jobb pillanatokban minden további spirituális élmény nélkül is tudjuk. Csak azt a fránya egyensúlyt, de nehéz megtalálni! Hogy ebben a praktikus, gyereknevelős, munkába járós, vágyakozós életben is megálljuk, megtaláljuk a helyünket, meg a lelki egyensúlyunk is meglegyen, és el tudjunk engedni… úgy kb. mindent. De akkor ki ad reggel szendvicset a gyereknek?
Generál Pétertől sokat tanultam, ő volt a coachom, a pszichodráma-csoportvezetőm és a pszichodráma-kiképzőm is. Egyik mondatát különösen szeretem idézni: „Angolul az ember nem human doing, hanem human being”. (Pont, ahogy Anne Zwack is mondja.) Az egyensúly keresésében nagy kincs, ha van mestered. Ahogy neki is volt: Daubner Béla. Vele is készült interjú a lapban (igen, kedves budai olvasók, a név nem véletlenül ismerős), ahogy megkérdeztük MacPherson Évát, Karafiáth Balázst, Ónodi Esztert és Laár Andrást is. Van egy jó hírem: nem egyszer egymással ellentétes tapasztalatuk van a hosszú és derűs élethez vezető útról, így mindenki kiválaszthatja a hozzá passzolót. Pszichodráma vagy Fradi-meccs.
Sose ment nyugdíjba, és nem is tervez ilyesmit az ország legismertebb tévés geológusa. Már csak rövid túrákat tesz, de Juhász Árpád nyolcvankilenc évesen is kvázi főállása mellett készíti filmjeit és írja könyveit.
Finnország már hetedik éve vezeti a legboldogabb országok listáját. A boldog emberek tovább élnek, és ez nem afféle üres közhely. A finnek születéskor várható élettartama átlagosan nyolcvankét és fél év, és hasonlóan hosszú életnek örvendenek a többi skandináv állam lakói is. De mi a hosszú élet finn titka?
Anne Marshall Zwack, mindenki „nonnája” humorral éli életét Olaszországban, Ausztriában és Magyarországon, és erről könyvet is ír, egyelőre fejben. Derűs bölcselkedéseinek központi színtere egy karosszék.