Daubner Béla nyolcvanhárom éves, de elméjének és testének működése alapján biztosan letagadhat jó pár évet. Szerinte a mindsight, vagyis az elme működése határozza meg, hogyan élem meg az életemet. Adott körülményeket értékelhetek jónak és rossznak is, így minden belőlem indul ki. Én teszem elégedetté magamat az életemmel, még ha a felelősség tudatát nehéz is elviselni.
A híres cukrászdinasztia leszármazottja a longevity megtestesítője. Másfél óra alatt bejárjuk Indiától Európán át Amerikáig az egész világot, a teremtéstörténettől a Koránon át a napi politikai eseményekig a vallás- és világtörténelmet. Csak mazsolázni lehet tartalmas beszélgetésünkből. Majd gyorsan megírni, mert előre szól: napokon belül elvonul, két hónapon át nem kommunikál senkivel, se személyesen, se írásban. Irigylem érte.
Egy tanulmány szerint a magyarok negyvennégy százaléka vágyik hosszú életre, de csak harmincnyolc százalékuk érzi úgy, hogy fel is van rá készülve. Három tényezőtől éreznének így elsősorban: ezek a jóllét, az anyagi biztonság és az egészség. Hogy állunk velük? Valóban ezekre van szükség? Szerintem egyik sincs meg, most pláne nincs. Ráadásul az anyagi biztonság kérdése is túl van fűtve.
Az idő egy teremtett konstrukció, a perc, az óra, a nap csak viszonyítások. Ha valaki hosszúvá akarja tenni az életét, egyrészt megnyújthatja időben, másrészt a fejlődés révén. A fejlődés pedig nagyon kis mértékben függ az időtől. Attól függ, hogyan szervezem az életemet, és mennyit gyakorolok, meditálok, mennyire vagyok tudatos. Például, ha valaki orvosilag diagnosztizálható betegséggel születik, attól még fejlődhet rengeteget, élhet teljes életet, noha időben rövid lesz az élete.
A világ lakosságának több mint fele a keresztényekkel ellentétben nem a lineáris életben hisz, hanem a szinguláris létben. Utóbbi esetben a fejlődéssel megszerzett részünket visszük tovább. A mesterem mindig azt mondta, hogy amikor meghalunk, csak nagykabátot váltunk. Csak a személyiségünk jön velünk, és azt építjük újjá. Hogy milyet építünk föl, nem a körülményeken múlik, hanem rajtunk. Azon, ahogyan a körülményeket kezeljük.
A gyerekek gyerekebbek tudnak maradni Balin, a felnőttek többet mozognak, lazítanak, és nem húzzák fel magukat például dugóban araszolás közben. Halmos Ádám, az Open Books alapítója a minőségi élethez szerinte szükséges különleges pillanatokból jó sokat megélt az elmúlt két évben családjával Balin, európai identitása és a cégvezetés azonban hazaszólította. Pontosabban Lisszabonba, ám a kétlaki életet nem adja fel.
„Nem úgy terveztük, hogy ott éljük le az életünket. Egy évre indultunk, kettő lett belőle, és elképesztően feltöltő volt” – mondja Halmos Ádám. Éppen a júniusi könyvhétre költöztek haza családjával Bali kulturális központjából, Ubud városából. Az volt az egyik fő motivációjuk két éve, hogy a gyerekeik hadd járjanak kis ideig az ottani különleges nemzetközi iskolába, a dzsungel közepén működő Green Schoolba. (Korábban Baráth Barna, a REAL School alapítója költözött ki oda a családjával, és át is vette egy időre az iskola menedzselését, aztán Cseke Eszter és S. Takács András – az On the Spot – rendezkedtek be Balin, többek között azért, hogy a fiuk kipróbálhassa a Green Schoolt.)
„Fantasztikus közösség alakul ott mindig, ráadásul úgy, hogy a tagok két-három évente lecserélődnek. Kilencven százalékban expatok gyerekei járnak az iskolába, olyanok, akik jellemzően egy-két évre költöznek Balira” – meséli Ádám. Mindannyian vagy azért mennek oda, hogy sabbaticalt vegyenek ki, és pihenjenek, vagy hogy távolról dolgozzanak, kizökkenve az addigi életritmusukból.
Az a közös bennük, hogy valami nagyon újszerű élményt akarnak adni a gyerekeiknek, és van idejük rá, hogy a család sokat legyen együtt. A balinéz kultúra mindennek különleges alaphangot ad.
Azért a negatívumokat sem hallgatja el. Indulat nélkül, a maga nyugodt módján, afféle érdekességként meséli el – ha már maga is iskolaalapító (Halácsy Péterrel ők hozták létre anno a Budapest Schoolt – a szerk.) –, hogy miben lehetne jobb szerinte a Green School. „Abban bizony fejlődhetnének, hogy mekkora kihívásokat állítanak a gyerekek elé, mert van olyan korcsoport, ahol nem challengelik őket eléggé. Nyilván minden gyerek más élethelyzetben van, amikor ott tanul, így másképp hat rá az iskola teljesen egyedi a curriculuma. Elképesztő történetek vannak, találkoztam például olyan nyugat-európai családdal, ahol a gyereket az öngyilkosság elől menekítették Balira, és ott szinte kicserélődött. Sok a megható sztori, családok jönnek ott helyre, mások meg szétmennek, erősen energizált az a hely.”
Ádám afféle buddha üzemmódban ül velem a kávézóban – bár utólag azt mondja, talán inkább csak a hőség miatt tűnt olyan nyugodtnak –, az sem zavarja, hogy percekig kell várnia a kártyaterminál működésére. Pedig közben a kiadója standjánál már kisebb tömegek várják a dedikálásokat: Alföldi Róbertet, Csányi Vilmost, Gárdos Pétert, Kepes Andrást. Úgy tűnik, tényleg jól megtanulta a türelmet Balin – nem mintha korábban idegesnek ismertem volna meg. Azt mondja, a balinéz emberek nagyon elfogadók, amiben biztosan szerepet játszik, hogy minden pillanatukat meghatározza a szakralitás, legyen szó mezőgazdasági tevékenységről, ünnepekről, amiből számtalan van nekik, avagy halálesetről.
„Az expat közösség már csak azért sem stresszes, mert ebben a közegben él, másrészt mert sokan épp azért mennek Balira, hogy ne legyenek stresszesek. Nem az van, hogy ott nem kerülsz dugóba, sőt gyakrabban kerülsz bele, mint itthon, de a balinézek végtelen nyugalommal reagálják le a stresszes helyzeteket. Dühbe gurulhatok ötpercenként, ráfoghatom a gyerekkori traumámra, vagy lehet az is, hogy mosolyogva végigülöm a dugót. Mi kint megtanultunk így tenni. Igaz, az elképesztő páratartalomtól és a konstans harminc foktól el is kezd az ember más tudatállapotba kerülni.”
Trópusok után mediterrán világ Sokkal több időt szánnak arrafelé a mindennapokban a sportolásra, főleg a keleti mozgásformákra, a jógától a meditáción át a relaxációig, ami mind segít a stresszmentes életben. Komoly sport Balin a tollaslabdázás, de nem a parton ütögetnek, mint a Balatonnál, hanem csarnokban, szigorú edzéseken játszanak.
„Önmagamhoz képest meglepően sokat táplálkoztam vegán módon. Az biztos, hogy nem akarom elhagyni a húst, de az a közeg jobb volt a növényi étrendhez, és jobban tudtam figyelni a testem reakcióit, hogy mi esett jól. Nem a hosszú élet a jó cél, hanem az a fontos, hogy tudunk-e minőségi életet élni, sok-sok jó pillanatot eltölteni a családunkkal és azokkal, akikkel szeretünk együtt lenni. Ilyen különleges pillanatból nekünk nagyon sok adódott az elmúlt két évben. De nekem az is ilyen, amikor a szerzőimmel egyeztetek. A jó beszélgetések tényleg fel tudnak tölteni.”
Persze a gyerekeik nem váltak buddhista szerzetessé, de nyilván hatott rájuk, hogy papucsban, rövidnadrágban flangálhattak, és a sárban dagonyázhattak egész nap. „Gyerekebbek tudtak maradni azáltal, hogy több időt töltöttek a természetben, zöld vette őket körül, és kevesebb digitális eszközt használtak. Ubudban lényegében falusi életet él az ember, és közben a világ legjobb gyógyászai, jógatanárai gyűlnek ott össze.”
Abban viszont elfáradt Ádám, hogy közben a cégvezetést ötórás időeltolódással, kéthavonta hazajárva vigye. „A mentális kapcsolgatás a két világ közt főleg az elején volt nehéz – mondja –, mert amint hazajöttem, a stresszes közeg azonnal beszippantott. Át kellett állítanom az agyam, hogy olyanokkal beszélgetek, akiknek itt reggel van, és tegnap mondjuk tüntetésen voltak.” Délkelet-Ázsiát többé-kevésbé körbeutazták az elmúlt két évben, és amúgy is visszavonzotta a családot Európa. Azt mondja, kint is leginkább európaiakkal barátkoztak, és nyilván hiányzott a magyarországi – vagy inkább az európai – magaskultúra, az az ő igazi közegük. Ám mivel a nemzetközi létformát fent akarták tartani, ősszel Lisszabonba mennek egy kis időre úgy, hogy megtartják a kétlakiságot.
„A világ az én kék zónám, vagy mondhatnám, a mindenkori otthonom a kék zóna” – nevet Ádám, és azt gondolom, éppen úgy meg tudná indokolni, ha mondjuk Helsinkibe vagy Izlandra, netán Szicíliára költözne, mint ahogy megmagyarázza, miért választották most Portugáliát. Mindenesetre logikusan hangzik, hogy a trópusok után a mediterrán világot is kipróbálják. Azt mondja, ott nagyon sok nemzetközi iskola van, csak az elmúlt egy-két évben négy–ötezer új hely nyílhatott, hiszen ma már több mint egymillió expat él a tízmilliós Portugáliában. Az ingatlanárak pár éve még elég alacsonyan voltak, akkoriban rengetegen költöztek ki a napsütötte országba, és a portugál Golden Visa program az egyik legkeresettebb rezidens befektetési program volt tavalyi megszűnéséig, rengeteg britet és amerikait vonzott Lisszabonba és környékére.
„Nem reménykedünk, hanem a lehetőségeket vesszük számba, tegnap tanultam Máté Gábortól, hogy ezt így kell. Szóval megnézzük a lehetőségeket, hogyan lehet ott nyugodt életet kialakítani.”
Anne Marshall Zwack, mindenki „nonnája” humorral éli életét Olaszországban, Ausztriában és Magyarországon, és erről könyvet is ír, egyelőre fejben. Derűs bölcselkedéseinek központi színtere egy karosszék.
Magyarország nemzetközileg is kiemelkedően rosszul teljesít a megelőzhető halálozások terén, azaz olyan betegségek rövidítik meg az életünket, amiket tudatossággal meg lehetne úszni, vagy orvosilag jó eredménnyel lehetne kezelni. Minden ötödik közülük a helytelen táplálkozás következménye. A felnőtt lakosság hatvannyolc százaléka túlsúlyos vagy el van hízva, harminc százalék küzd magas vérnyomással, tizenhárom százalékának magas a koleszterinszintje, és legalább nyolc százalékuk él diabétesszel.
Rúdtánc, netán hangulattól függően bokszolás, kitartó terápiás munka, esti színészbüfés iszogatás helyett pedig egy hosszú séta hazafelé. Pető Kata színész szerint ezek az akár közhelynek is mondható tippek a mentális egészség és a jóllét titkai. Legalábbis az ő életében mostanság.
Hippokratész mondta állítólag, hogy az élet rövid, a mesterség kitanulásához viszont idő kell. Van benne valami. Nyilván szeretne az ember egyszerűen tovább élni, ezért minden önkínzás, összpontosítás a hosszú élet titkának megfejtésére. Mit tettek a zenetörténet nagyjai, hogy megőrizzék egészségüket? Egyáltalán, fontosnak tartották-e ezt a kérdést, vagy élték bohém életüket, és mit sem törődtek a holnappal?