„A covid alatt leesett a tantusz. Rájöttem, hogy irgalmatlan nagy baj van.” Fáy Zsolt életében egyszer már volt egy fordulat, úgy húsz évvel ezelőtt, harmadik gyerekének megszületése után elbúcsúzott munkamániás énjétől, elhagyta a tíz–tizenkét órás munkanapokat, és pontban ötkor mindennap jógázni kezdett. Jóga, meditáció, bodywork, pszichodráma – sok mindennek helyet csinált akkor az életében (ezt később meg is írtuk: Forbes, 2014/7), majd erre az „újraértékelési folyamatra” rakódott 2020-ban az előbb idézett radikális felismerés.

Fizikus-pszichológus feleségével ugyanis egyre több szakcikket olvastak a nagyüzemi mezőgazdaságról, a feldolgozott élelmiszerekről és arról, hogy mennyire nincs meg a megfelelő ásványi anyag a nagyüzemi zöldségekben, gyümölcsökben. Egy ELTE-s tanulmány különösen megérintette a jódhiányos magyar talaj és az ízetlen, tápanyagszegény paradicsomok közötti összefüggésről, és levonta a következtetést: „Nagyon sokfajta módon van elrontva az életünk.”
Zsolt addigra már rég túl volt azon, hogy gyorséttermekbe járjon, jó ideje nem evett húst, és alkoholt sem ivott. „Huszonévesen még ittam, harmincasként kevesebbet, negyven fölött legfeljebb iddogáltam, de az ötvenes éveimben az alkohol már tiltólistára került” – mondja. Elvei és értékei az aprócska – 0,5 százalékos piaci részesedésű – MagNet Bank irányításában is kezdettől megjelennek: vegyipari szennyező cégeket vagy például fegyvergyárakat nem finanszíroznak, és minden egyes új ügyfelük után elültetnek egy fát, most hetven–nyolcvanezer tőnél járnak.

A covid első évében mégis úgy érezte, hogy megint változtatnia kell. A döntésből nemcsak egy maréknyi reggeli kapszula lett („a feleségem elkezdett irgalmatlan mennyiségű táplálékkiegészítővel tömni”), hanem hogy leköltöztek balatonszárszói nyaralójukba, és merőben új szokásokat vettek fel. Első lépésben beszereltettek a házukba egy komoly vízszűrő berendezést. Még több vegyszermentes zöldséget és gyümölcsöt kezdtek enni, és azóta is mindent – tojást, tejterméket, a húsevő családtagoknak háztáji csirkét – helyi termelőktől szereznek be.

Zsolt kéthetente két napra jár Budapestre méretes, de zöld rendszámos autójával, hogy személyesen is ellássa bankelnöki teendőit, egyébként Szárszóról zoomol, olykor lótuszülésben. Továbbra is mindennap jógázik, biciklivel jár, napi harminc–negyven perceket úszik a Balatonban, vagy ha viharos a szél, kite-szörfözik az erre alkalmas siófoki partoknál.
A tó vizét télen sem kerüli el, belefogott ugyanis egy többelemű méregtelenítő programba. Ennek része, hogy a holland úszó-motivátor Wim Hof módszerét követve a legkeményebb télen is kéthetente öt–nyolc percet eltölt a jéghideg Balatonban. „Ülök az egyméteres vízben, és pánikolok – mondja a kérdésre, hogy ilyenkor áll, vagy mozog-e a háromfokos vízben –, elveszítem a végtagjaimat.”

Hisz benne, hogy a sejtek megújulásához és a méregtelenítéshez épp erre a pánikra van szükség, és ezt két dolog tudja előidézni: a hideg és az éhezés. Utóbbit nagyjából egy félévente magára rótt böjtöléssel (a mitofast vagy mitokondriális fasting nevű kúrával) teszi, ilyenkor hat-hét napig nem eszik. Pontosabban az első két nap speciális táplálékkiegészítőket szed, utána 48 (idén tavasszal már 76) órán át csak csapvizet iszik, majd ismét speciális táplálékkiegészítőkkel zárja le a böjtölést az utolsó két napon. Persze átmenetileg rendesen legyengül, akkorra nem is időzít fontos tárgyalásokat, és nem állítja, hogy nagyon kellemes, de ha valaki hosszú ideig akar élni, akkor szerinte ez ott kell legyen a térképén. Ráadásul két–három héttel a böjt után jön a jutalom. „Azt érzem, hogy sose voltam ilyen erős.”

Fáy Zsolt amúgy született városi gyerek, mérnök apával, közgazdász anyával, informatikus végzettséggel, sok évtizedes bankári múlttal és jelennel. Most mégis a Szárszóhoz közeli Lengyeltótiban beszélgetünk, ahol – és ez is a covid idejére esett felismerések következménye – megvásárolt egy húszhektáros területet, és mellé egy harminchektáros szántót, hogy fiával és hozzáértő szakikkal az ország jelenleg legnagyobb permakulturális tájregenerációs projektjébe kezdjenek.

Az egykori KISZ-tábor a 60-as években élte fénykorát, volt benne camping, szálloda, vízicsúszda és még helikopter-leszállópálya is, hogy a KISZ-titkár gyorsan odaérjen – na, ez mostanra nagyjából mind az enyészeté lett. A csúszda rozsdás és használhatatlan, a hotel lepusztult, a campingből csak a vizes­blokk és a Kádár-kori feliratok maradtak meg, de már látszik, hogy valami más is elindult.

Egyszer a retrohotel is megszépül (már simítgatják), és permakulturális oktatóközponttá válik, a terület egy romantikus csücskében esküvőket lehet majd tartani, és már másodszor zenei fesztivált is rendeznek a permakultúra és az elektronikus zene nagyjából 800–1000 fős hazai rajongótáborának. Már van permakulturális mandalakert, biodóm sokféle haszonnövénnyel, árnyat adó fűzkupola, „ehető tó” egytől egyig ehető vízinövényekkel, nem messze horgász- és fürdőtó, és a lényeg: a szántóföld.

Utóbbival türelmesen és szisztematikusan bánnak. Első lépésben azt akarják elérni, hogy húsz helyett hetven–nyolcvan centis – jódban és más ásványokban gazdag – termőtalaj jöjjön létre, ahol legfeljebb tíz év múlva, vegyszermentes valódi zöldségek és gyümölcsfák nőnek. (Borsó már van, annyi, hogy Zsolték és helyi barátaik kommunában pucolják, és két hete azt eszik.) Az alapelv szigorúan a permakultúráé, vagyis hogy minimális emberi beavatkozással és a legteljesebb körforgással hasznosítsák, amit a természet ad. A nap melegét, a bokrok, fák árnyékát, a vízfelület fényvisszaverő képességét és a növények kölcsönhatását például úgy, hogy az egymás mellé ültetett fajok egyike elpusztítsa a másik kártevőjét.

A víz megtartására külön ügyelnek, ez mindenhol probléma az országban: a vizet meg kell fogni, hogy ne csak átrohanjon a területen, hanem elidőzzön ott, és táplálja a földet akkor is, amikor szárazabb időszak van, vagy egyre szélsőségesebb az időjárás. Épp ezért is a szántó 15–20 százalékát védelmi célra használták el, a szélére véderdőt telepítettek, hogy felfogják a szomszédos, nagyüzemi művelésű földek felől a permetezést, és a véderdő részeként vizes árkokat, csatornákat építettek ki. A maradék 80–85 százalékon termelhetnek majd sok év múlva.
Mindez tehát a Manas Garden (a név a magasabb tudatosságot jelentő szanszkrit szóból ered), egy nagyszabású és igen drága szerelem- és önvédelmi projekt, Zsolt eddig több száz millió forintot költött rá személyes vagyonából. Azt reméli, és meg is célozza, hogy 80–90 éves koráig méltó módon eléldegél, és elkerüli a tipikus civilizációs betegségeket. „A glifozát és a demencia vagy az Alzheimer közötti összefüggést már többen kimutatták, ezeket szeretném megúszni.”
És miközben amolyan hippi prepperként minden rosszra felkészül, és tesz is ellene, új életformájában láthatóan remekül érzi magát. A jógával és légzőgyakorlatokkal kiereszti a banküzemmel járó stresszt, és bár beszélgetésünk előtt még nem úszta le a napi penzumot, két délutáni míting között az is meglesz. Beírta a naptárjába.