Megjelent a Szoboszlai bookazine – vagy ahogy mi hívjuk, Szobozine – 144 oldal tömény Forbes-tartalommal!
Szerkesztette: Bagi László és Kele János
Kívülről minden egyszerűnek tűnik Nem sokat hezitált, amikor mezszámot kellett választani Liverpoolban. Szoboszlai Dominikkal a meghatározó edzőkről, a káoszteremtés mibenlétéről, a válogatottról és a véletlenekről beszélgettünk. Exkluzív interjú a liverpooli 8-assal. Kérdezett: Bagi László és Kele János
„Kell az önbizalom, hogy ezt a szintet fenn tudd tartani, ez azért nem olyan egyszerű a mindennapokban.”
Hideg Nyalat. Így hívták Kiss Enikő egykori válogatott hétpróbázó első fagylaltmárkáját. Aztán bejött mellé többek között a mindenmentes brownie, az almás pite és a málnás kesudiókrémes torta, azóta pedig a Vegaföl, a kókuszgurt, no, meg Enikő személyes kedvence, az édesburgonya-gnocchi. A paleo és vegán kombó meg a vevőknek jött be.
Csokoládé- és kókuszillat lengi be az All In Natural Food gödöllői telephelyét. A pultokon Sacher-torta készül mindenmentes változatban, mandula- és lenmagliszttel, kókusztejjel, paleo almacukorral. Közben egy másik helyiségben málnaöntet kerül a kesukrémes tortára. Minden torta az alapító tulajdonos, Kiss Enikő alkotása. Sokszor éjjelente is fakanállal a kezében süt-főz, és addig áll az üzemi konyhában, amíg tökéletes nem lesz, amit megálmodott. „Azt szeretem, amikor már mindenki hazamegy, és alkothatok. Nemrég olyan tiramisut csináltam, amiről nem mondanád meg, hogy nem eredeti mascarponekrémből van.”
A szeme sem rebben, amikor arra kérem, hogy a fotóhoz fusson a térdig érő pipacsmezőben. Atletikus alkatán és a légies mozgásán látszik válogatott hétpróbázói múltja. Huszonhat éves volt, amikor abbahagyta a versenyzést, de a sport ma is fontos szerepet játszik az életében. Szüksége is van az erőnlétére és az energiájára a sok munkához. Nemrég húzták fel a fagyasztóházat, párjával éjjel-nappal az építkezésen dolgoztak. De ha kell, maga főzi meg kókusztejből és tisztított vízből a joghurtot, és gyakran éjszakáig bent marad a gödöllői üzemben. Erre az esetre ágy is van az irodája melletti szobában.
Enikő mindig maximalista volt. Az 1998-as budapesti atlétikai Európa-bajnokság hétpróbaversenyén egy jól sikerült 183 centiméteres magasugrás után megkísérelte a 186 centimétert is átvinni, fáradásos törést szenvedett a lábfejében, de nem adta fel. Helyből lökött súlyt, mert mozogni nem nagyon tudott, de végigcsinálta. Igaz, hogy másnap alig bírt az ágyból kikelni, de így is tizenharmadik lett.
„Ekkor kaptam az első igazi elismerést édesapámtól – mondja Enikő –, és ezzel egy időben a testvérem is kivívta magának ugyanezt. A bátyám, aki Beleznay Endre művésznéven vált ismert színésszé, akkoriban álriportokat készített Friderikusz Sándor műsorában, és ezzel egy csapásra elismert színész lett. Előtte sokat hallgattam, hogy nem vagyok elég jó, de ez belőlem azt váltotta ki, hogy csak azért is szerettem volna megmutatni. Ennek is köszönhetem talán, hogy mindig mindent meg tudtam csinálni, amit nagyon akartam.” Sportolóélete után egyetlen nagy hiányérzete maradt: egy hajszálnyin múlott, hogy kijusson Sydney-be, a 2000-es olimpiára.
Sok milliárd csíra egy pohárban Enikő az élsport mellett a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerzett diplomát. Utána rövid ideig ingatlanokat értékesített, majd táplálékkiegészítőkkel kezdett foglalkozni. „Egyszer arra kértek, hogy legyek műsorvezető egy céges eseményen. Szaladtam a testvéremhez, hogy adjon már valami tippet, mert nekem nehéz emberek előtt beszélnem. Erre azt mondta, hogy akkor beszéljek az emberek mögött. Mindig mindenből viccet csinál, én meg ezzel kezdtem az előadást. Mindenki nevetett persze, és elmúlt a feszültség.”
Munkájában sok természetgyógyásszal és orvossal találkozott, és megtanulta tőlük, hogy a betegségeket leginkább egészséges táplálkozással lehet megelőzni. Maga is küszködött egy kezdődő bőrbetegséggel, és sportos alakját is szerette volna megőrizni. Akkoriban nagyon divatos volt a paleo diéta, ő a paleo és a vegán ötvözetéből alkotta meg a mindenmentes fogalmát. Talált egy pici cukrászdát Budapesten az Astoria közelében, kibérelte, de nem tudott megélni belőle, mert túl nagy volt a bérleti díj, és kevés a vevő. Kiszállt az üzletből, és szeretett volna egy kis időt adni magának, hogy kitalálja, mivel akar foglalkozni. De azt vette észre, hogy állandóan egészséges ételek receptjeit böngészi, és új mindenmentes recepteken agyal.
Mivel a fagylalt volt a kedvence, nekiállt fagylaltot fejleszteni. 2014 elején otthon a konyhában kísérletezett az akkor kapható legjobb minőségű kókusztejjel. „Mondtam édesapámnak, hogy ez itt nagy üzlet, mire azt válaszolta, hogy felejtsem el, okuljak az előző bukásból.” De nem adta fel. Talált egy félszuterén helyiséget, épp volt benne fagylaltgép is, fagyasztó is. Kétmillió forintért tudta kibérelni, és gyakorlatilag beköltözött fagylaltot fejleszteni. Öt ízzel kezdte. „Sírtam a boldogságtól, amikor láttam, hogy jön ki a gépből a csodálatos minőségű fagylalt.” Megszületett az akkor Hideg Nyalatnak keresztelt termékcsalád. Pár ismerős révén bejutott egy-két boltba, majd hirdetni kezdett a Facebook-oldalán.
A bátyja, Endre is szerepelt a hirdetésekben, talán ezért is nagyon gyorsan lett harminc–negyven viszonteladójuk. Növelni kellett a kapacitást, de mire berendezték a nagyobb üzemet, vége lett a nyárnak. Enikő akkor szembesült vele, hogy a magyar ember ősszel már nem eszik fagylaltot. „Na, az megint kemény időszak volt. Javasolták is, hogy zárjak be, és csak tavasszal nyissak ki újra.” De nem hallgatott senkire, folytatta a fagylaltgyártást, egyedül csomagolt és szállított. És közben rákényszerült, hogy újabb terméket találjon ki.
Ekkor született meg az egyik máig legnépszerűbb terméke, a mindenmentes brownie, aztán az almás pite és a málnás kesudiókrémes torta. Most a süteményekből származik a bevétel 41 százaléka, de az igazi nagy dobás a kókusztejből készült joghurt lett 2015 tavaszán. „Amikor elvittem bevizsgáltatni a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetbe, kinevettek. Mentem az eredményért, és azt mondták, valószínűleg rossz lett a teszt, meg kell ismételni. Majd kiderült, hogy nem volt rossz a mérés, és valóban sok milliárd csíra volt egy pohár kókuszjoghurtban. Ez persze nagyon magasnak számít.”
Kolbásztöltővel krokettet 2019-ben fájó szívvel búcsút mondtak a Hideg Nyalat névnek, bár Enikő szerint a vásárlók – különösen a férfiak – körében nagyon népszerű volt. „Könnyen megjegyezték, figyelemfelkeltő is volt.” De ahogy bővült a termékpaletta, és már nem csak jégkrémet árultak, nem illett a név mindenre. Egyre több partnerük lett külföldön, Szlovákiában és Romániában, és akkoriban kezdtek Ausztriában is terjeszkedni. Új, külföldön is kiejthető név után kellett nézni, ez lett az All In Natural Food.
Közben tovább bővült a termékkínálat mindenmentes levesekkel, édesburgonyás krokettel, gnocchival, szószokkal, egész fagyasztott mindenmentes tortákkal, krémdesszertekkel, smoothie-kkal. Keresett termékük a tejföl mindenmentes alternatívája, a Vegaföl, ami nem tartalmaz hidrogénezett kókuszolajat. Enikő kreativitására nap mint nap szükség van, a gödöllői üzemben sétálva büszkén mutatja, milyen jól lehet a kolbásztöltő géppel krokettet készíteni.
Igyekeznek a legtisztább alapanyagokkal dolgozni, a kókuszgurt fantázianevű joghurtjukba kerülő lekvárt is maguk főzik. A tiszta gyümölcs mellé egy gramm cukor sem kerül, egy inulin nevű prebiotikum és egy édes ízű, öregedésgátló aminosav, a glicin helyettesítik. Enikő szerint jó minőségű alapanyagot beszerezni nehéz. A csokoládéra például kvótát kell lekötni, mert a rossz termés miatt hiány lett belőle a világpiacon. Igazán jó minőségű kókusztejszínt is nehéz találni, ők Indonéziában leltek rá, de erre is kvótát kell lekötni.
„Ez olyan termék, amibe biztosan nem tesznek xantángumit. Mi ezt a nagyon sűrű tejszínt vesszük meg, és tisztított vízzel hígítjuk. Azt szeretem a legjobban a munkámban, amikor új dolgokat hozok létre, olyasmit, ami még nem volt. Nem bánnám, ha több időm lenne termékfejlesztésre.” Ezért nem is zárkózik el egy igazán jó befektetői ajánlattól. Bár eddig egyet sem fogadott el, pedig lényegében az alapítás éve óta, vagyis tíz éve rendszeresen megkeresik potenciális befektetők.
Több mint száz partnernek szállítanak, köztük éttermeknek, Magyarország legnagyobb közétkeztetőjének, a Hungastnak, illetve készételgyártóknak, például a Foodboxnak. Utóbbinak nagyobb kiszerelésekben adnak alapanyagokat, így Vegafölt, túróhelyettesítő krémet, kókuszjoghurtot, illetve vegán és gluténmentes lasagne-lapokat is.
Termékeik kaphatók a Kifli.hu-n és az Intersparokban is. A Spar kommunikációs vezetője, Maczelka Márk szerint a Spar 2019-ben azért döntött az együttműködés mellett, mert az All In Natural Food a fagyasztott, mindenmentes kategóriában innovatív termékeket kínált. A kezdeti néhány millió forintos forgalom a Sparban eladott All In termékekből mára megsokszorozódott. Ma már hetven féle portékájuk van, 2019-ben az angliai Great Taste Awardson gasztronómiai Oscar-díjat is nyertek a Piemont 60 csokoládés törökmogyorókrémmel és két jégkrémükkel.
A Tudatos Vásárlók Tesztjén pedig 2021-ben harminckét epres jégkrém közül a vakteszten az All In mindenmentese győzött a legjobb ízű jégkrém kategóriában, majd bónusznak a csomagolás kategóriát is megnyerte. „Séfek tesztelték a fagylaltokat, és alig jutottak szóhoz, amikor megtudták, hogy a vakteszten első helyezettnek választott fagyi egy paleo és vegán termék lett.”
Vegan Health Kft. Tulajdonos: Kiss Enikő Alapítás: 2017 Létszám: 16 fő Árbevétel (millió forint) 2021 393,7 2022 379,5 2023 397,0 Adózott eredmény (millió forint) 2021 51,7 2022 13,8 2023 14,0 Forrás: Dun & Bradstreet, cégközlés
Írta: Iglódi Csaba Néhány kilométer volt csak hátra a határig. Már amennyiben határnak lehet nevezni, ami Szlovénia és Olaszország között húzódik. Meredeken emelkedő, éles kanyarokkal teli szerpentin kezdődött. Kopott és ütött, vagyis rendeltetésének megfelelően használt szalagkorlát mutatta, hogy nagylegények is koccantak már erre, ezért csak óvatosan duhajkodtam. Négyfős véleménycsapat váltotta egymást hónapról hónapra a pódiumon egy éven […]
A Disfrutar Ferran Adrià legendás éttermének, az El Bullinak közvetlen örököse, és az elődhöz hasonlóan az utód sem tréfál. A sokadik látogatás ellenére még mindig tudnak meglepőt mutatni, sohasem állnak le a kísérletezéssel.
Bogsch Erik egyet megint hátrébb lépett: február végén lemondott a Richter Gedeon igazgatósági elnöki posztjáról. Mint igazgatósági tag és örökös tiszteletbeli elnök továbbra is meghatározza a pesti tőzsde egyik legértékesebb cégének szellemiségét, és bár már nem jár be mindennap reggel 7-re a Gyömrői úti fellegvárba, nem szakadt el a világ szinte minden kontinensén jelen lévő gyógyszergyár életétől. Kulturális különbségekről, gyógyszerkutatásról és Mexikóról is beszélgettünk egy órával azután, hogy publikálták legfrissebb gyorsjelentésüket.