„Pár lépésre a házunktól volt a négyes számú általános iskola, és a fal túloldalán kezdődött a Duránda, az egyik legdurvább magyarországi roma gettó. Az egyik első élményem az iskolából, hogy nálam hat–nyolc évvel idősebb srácok fenyegetnek, hogy hozzak szendvicset meg pénzt. Meg hogy le kell harapnom a béka fejét, mert az poén.”

Akárhogy nézzük, a gyöngyösi gyermekévek nem tűnnek felhőtlennek. Pedig a kis Viktor tanár szülők gyermeke lévén viszonylag jól védett, színes közegben nőtt fel. A verekedéseket mégsem mondta el otthon, valószínűleg megértette, ha az apja esetleg beavatkozna, őt veszélyeztetné. Amikor meglátszott rajta egy-egy bunyó nyoma, inkább azt mondta, ő volt. Azért is kapott.

„A gyerekkorom durva atrocitások sorozatával kezdődik. Nem egyedül voltam így, de negyedik körül bandát szerveztem. Fölálltunk, hogy így nem lehet, ez másként lesz. És innen jön, hogy szerintem elég jól értem a nehéz körülmények között élő emberek világát. És innen eljutni oda, hogy egy roma kisfiút fogadunk örökbe, nagyon hosszú utazás volt. Vadászunk egymásra, aztán azon gondolkozni, hogyan lehet közöttünk hidat verni, és hogyan lehetne változtatni a kialakult helyzeten. Nagy önismereti utazás volt.”

A levonókkal fizető bandavezér
„Nálunk öt gyerek mellett elég kiszámíthatatlanul fogynak a dolgok” – mondja Lénárt Viktor még az interjú előtt, amikor egy kávé mellett azon viccelődünk, hogy náluk mindenből eggyel több van otthon, ne érje váratlanul, ha elfogy valami. A gyerekkori sztoriktól negyven évre, a szülői háztól nyolcvan kilométerre, egy 5. kerületi irodaépületben ülünk, Viktor cége, a ZEL Group tárgyalójában. Nem is tárgyaló ez, inkább egy kis amfiteátrumszerű helyiség, nézőtérrel, színpaddal, néhány irodai kellékkel, a falon graffitivel. Szokatlan, de nem kellemetlen hangulatú tér.

„Az általános iskola kemény volt – mondja. – Ez a traumatizáció nagyon nehéz teher volt nekem. Ennek azért van köze az érzékenységemhez, és ahhoz, hogy lelkész lettem.” De a lelkészségig még hosszú út vezetett. Az iskolában az erősebb ellenállók köré szerveződtek a többiek, hogy védjék magukat. A bandába sorra csatlakoztak azok, akiket korábban megvertek, nem romák és idővel romák közösen. Együtt már nehezebb volt őket sarokba szorítani, kirámolni, játékaikat elvenni. Igen, játékot, mert a szereplők mégiscsak gyerekek, amit jól mutat, hogy először autós matricákkal – ahogy ő mondja: levonókkal – fizetett. Kialakult egy sajátos árfolyam, akárcsak ma mondjuk a focis kártyáknál. A dolog működött, megvédték magukat, csakhogy – ilyen a hatalom természete –, egy idő után azért ők is belekeveredtek ebbe-abba, kisebb, olykor nagyobb stiklikbe.

„Biztonságot adott, hogy tartoztunk valahová. Érdekes egyébként, hogy ez már nagyon a vezetésről szólt. Működött piciben és nagyon ösztönösen. Ez a világ ott, nyersen, sokat segít, hogy most jól értsem a vezetés lényegét, és ne bonyolítsam túl. Ha mondjuk megkérdezel, hogyan lehet megmérni, mitől életképes egy kultúra, azt nagyon le tudom egyszerűsíteni. Azt fogom kérdezni tőled, hoznak-e áldozatokat az általuk vallott értékekért. Ha ezt látod, hogy igen, az egy életerős, jó kultúra. Mi is hoztunk áldozatot egymásért, a közösért.”

Budapestre tizenévesen került, a Kossuth Lajos Gimnáziumban a tantárgyak egy részét németül tanulták. Kollégista volt, és többnyire kertészeti munkákból élt, felásta a kollégium környékén a kis telkeket, füvet nyírt, bokrokat metszett. A gimnázium után már inkább éjszakai munkákat vállalt, mozit takarított, kamiont rakodott, hotelben dolgozott. Éjszaka munka, aludt néhány órát, nappal iskolába ment, megint aludt néhány órát, aztán éjszaka megint dolgozott.
„Hogy mit szerettem ebben a világban? Az életről szólt. Közel kerültem sokféle emberhez. Amikor egy pornósztár lejön a recepcióra, és zokogva elmeséli az életét, és kiderül, hogy az egyetlen komoly kapcsolata egy kakas volt gyerekkorában a tanyán, és aztán levágták, és ez volt az élete traumája… Az éjszakában sokat lehet tanulni az életről.”

Már teológus volt, a bandát rég hátrahagyta, de egy hobbi sokáig megmaradt: a bunyó. Nem járt edzésekre, nem volt sem edzője, sem klubja, csak maga a küzdelem. Az utcán, a katonaság alatt a században, bajnokságban, fogadásból, vagy amikor az élet úgy hozta. Azt is meg kellett tanulnia, hogy mikor ne avatkozzon bele, ki ellen ne álljon ki, mert neki is megvannak a korlátai.
Felszentelése előtt letette a nem létező kesztyűt, de továbbra is azt gondolja, hogy „ez nagyon érdekes világ, amiből sokat lehet tanulni a valóságról. Általában nem azok nyernek, akik a leghangosabbak, iszonyat sokat számít a fókusz, a fejből játék, a pszichés állapot. Olyan zoom, annyira erős jelenlét, ami sok szempontból párhuzamba állítható a meditációval, a tudatállapotok közötti váltással. Leszűkül az idő meg a tér, gyakorlatilag bekerülsz egy csőbe.”

Látszólag véletlenül keveredett oda
Bár a családban voltak lelkész ősök, a szülőkkel nem gyakorolták a vallást. Viszont már egészen kicsi gyerekkorában imádkozott, amikor baj volt. És hát, volt baj. A bandából két út létezett: volt, aki börtönbe került, és volt, aki kiemelkedett. Közvetlenül a rendszerváltás előtt, úgy tizenhét évesen, ő és még néhány bandatárs elmentek egy előadásra Gyöngyösön.

„Egy pap állt kint, és a teremtéstörténetről beszélt. Butaságokat butaságra halmozott. Ott állt, csillogott a szeme, nagyon el akarta mondani, de közben racionálisan minden létező fronton elvérzett. Talán ez volt, ami megfogott. Megfogott, ami a szemében volt. Mi az, ami ennyire egyértelmű lenullázás közben is annyira alapvetően fontos, és neki annyira egyértelmű, hogy nincsenek hozzá szavai, elfogytak, nem tud valójában racionális érvet mondani, és mégis annyira lázasan, annyira szeretné megosztani a tapasztalatát. Ez rám úgy hatott, hogy elmentem egy könyvesboltba, és vettem egy Bibliát.”

Éjszakánként beült a kollégium szárítóhelyiségébe. Hajnali kettőre beállította az órát, és olvasott. „Ott voltak olyan isten­élményeim, hogy azt mondtam, erre mindent felteszek. Nem láttam, és azóta sem tapasztaltam sehol többet annál, mint ami ott megtalált. Aki ott megtalált.”

Be is adta a jelentkezést a teológiára, és konfirmált. „Akkor adtak rám egy ilyen kis hacukát – meséli –, ami idáig ért, mert a kisebbeknek volt kitalálva, hülyén és lelkesen is néztem ki ott a konfirmáción.” Felvették, aztán a teológián háromszor írta meg a felmondólevelét, és háromszor nem adta be, mert mindig kapott egy olyan példaképet az élettől, akire azt mondta, így érdemes csinálni.

Az egyik az a Balikó Zoltán volt, aki a háború alatt gyerekeket hozott haza Németországból, később fizikai munkások között dolgozva vesztette el a fél tüdejét. A másik Sztehlo Gábor, ő SS-tiszteket vett rá, hogy zsidó gyerekeket vigyenek a nyakukban különböző mentőhelyekre. Ezerszám mentett életeket, majd elindította a Gaudiopolist, az elárvult gyermekek örömköztársaságát.

„Amikor ilyen hétköznapi szenteket láttam, azt gondoltam, na, ezért érdemes. Nem a rendszer nehézsége vagy az emberek esetlensége a fókusz, hanem az Isten szentsége ezekben az emberekben. Erre tényleg föltettem az életemet, és ez máig így van, ez az élet közepe.”

A teológia mellett filozófiát kezdett hallgatni, ami sokat segített, hogy pontosabban beszéljen egy újabb „nyelvet”, jobban értse, hogyan ér össze a lélek és a fej. Később pszichológiai módszertani képzéseket is felvett. Hat év alatt pszichodráma-vezető lett, megalapította a Láthatatlan Színházat, és kitalált egy színházi módszertant – továbbfejlesztett változatáról már doktorit is írtak Finnországban –, sok csoportot és önismereti munkát vezetett, emellett fókuszolást és integrált pszichológiai módszereket tanult.

„A három nyelv, a filozófia, a pszichológia és a teológia valójában mind ugyanarról az emberről beszél, három megvilágításban. Ha az ember túllát a létezésén, kitekint a végtelenbe, és azt látja, hogy porszemnyi időben, térben és mindenhogy, akkor kérdez. Minek vagyok itt? Mi az értelme? Ez a spiritualitás ösvénye. A keresés az út, a válasz a hit. A filozófia és a pszichológia ugyanerre a kérdező emberre néz két más megközelítésben.”

Nyolc évig járt különböző egyetemekre, aztán 1998-ban lelkésszé szentelték, és elkezdődött a máig tartó szolgálat, életének központi eleme. Az óbudai segédlelkészség után főként gyerekekkel és fiatalokkal dolgozott, az evangélikus egyház ifjúsági munkájának országos vezetője volt. Ekkoriban találkozott itthon egy két éve Japánban élő lánnyal. Amikor a lány visszament a szigetországba, levelezni kezdtek.

„Kimegyek utána, hogy találkozzunk, még nincs komoly szándék. Viszont amikor meglátom a metróban, ott van egy ilyen minden sejtemet átjáró nagybetűs BUMM, ez a mindent betöltő telitalálat. Egy nappal később játszunk, hogy ő a karkötőm, és akkor én azt mondom, hogy figyelj, inkább legyél a feleségem. A legnagyobb meglepetésemre rögtön igennel felelt.” Még ott össze is házasodtak december 31-én.

A feleség egy darabig még kint maradt, úgyhogy Viktor egyedül ment el itthon az apósához. Addig csak egyszer találkoztak, akkor is összevesztek. „Megyek Debrecenbe, és azon gondolkozom, hogy most akkor mivel nyissak. Hogy »helló, akkor hol alszom, és mi a vacsora«? Erős nyitás. Amikor megérkeztem, ki volt rakva két hosszú sor stampedli pálinka, és apósom azt mondta, hogy akkor most ezt először megisszuk, aztán beszélgetünk.”

Szervezetfejlesztő gurunak képzeltem
„Ja, hogy hogy kerül egy pap a bizniszbe? Rájöttem, hogy a vezetők támogatása a kulcs a jövőhöz, meg egy jobb világhoz” – válaszolja, amikor az éles váltásról kérdezem. Amikor a drámacsoportban megosztotta a dilemmáját, és rögtön ketten is jelentkeztek, hogy emberek fejlesztésével foglalkoznak, nem nézné-e meg a céget. Megnézte.

„Arra jutottam, hogy ez közel áll hozzám. És itt kapcsolódott össze a gyerekkorom, a banda, a vezetés, a színház, a pszichológia, a teológia. Amerikában nagyon sok lelkész vagy keresztyén hátterű toplistás szervezetfejlesztő van. Ez nálunk még eléggé elszeparált két világ, valószínűleg a szocializmus évei miatt is.”

A cég a TMI (a későbbi Grow Csoport) volt, és az aktuális miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc érdekkörébe tartozott. Egy külföldi hálózatnak, a TMI Internationalnek fizetett jogdíjat, így működtek 1994 óta, és a hazai piacvezetők közé tartoztak. Viktor ebben a szervezetben lett vezetőfejlesztési tréner és tanácsadó. Néhány év múlva az akkori vezető, Viktor mentora, Eszes László javaslatára a csapat úgy döntött, hogy kihozzák a céget a külföldi ernyő alól és az aktuális tulajdonosi körből, függetlenítik a brandet, és önállóak lesznek. A stratégia helyesnek bizonyult.
Közben beindult Viktor pályája, és most ugrunk az időben. „Bekerültem a szervezetfejlesztésbe, és akkor long story short, 2012-ben megvettem a Grow-t, meghatározó többségi tulajdont szereztem. Persze nem volt kockázatok nélküli lépés.” A döntésre föltette a házát és a gyerekei összes megtakarítását, mert egyszerűen úgy volt vele, hogy ha igaz mindaz, amit a vezetőknek tanácsolnak, annak itt is működnie kell. Nem döntött rosszul, mert – ismét csak long story short – ezzel a csapattal már megötszörözték az árbevételüket.

Viktor egy következő lépésben arra fogadott, hogy a mesterséges intelligencia be fog robbanni, és teljesen átalakítja a szakmájukat. A Grow-nál nem mindenki látta így, ezért nekilátott egy új szakmai keretrendszer kidolgozásának. Eladta a közben félmilliárd közeli árbevételűre nőtt Grow részvényeinek egy részét, és a tőkéből technológia fókuszú üzletet kezdett felépíteni. Végül 2022-ben alapította meg a ZEL Groupot, vezetésébe olyan szakembereket nyert meg, mint Lencsés Gergő, a General Electric globális alelnöke, Kondor Bence, egy adótanácsadó cég tulajdonosa és Lám István, az egyik legértékesebb egykori startup, az IT-biztonsággal foglalkozó Tresorit társalapítója.

A ZEL a zero emission leadership rövidítése. Azt vallják, hogy minden szennyezés, akár mentális, akár fizikai, a fejben kezdődik, és a közös problémák megoldása a döntéshozóknál, a vezetőknél van. Ha a vezető pszichésen, mentálisan és üzletileg hatékony, kevesebbet is szennyez. A vezetők támogatásához megalkottak egy új, a vezetés minden területét felölelő modellt és mérőrendszert. Ez valójában egy térkép, amivel a vezetők megérthetik a kulcsösszefüggéseket, a lehetőségeket és a fájó pontokat, vagyis hogy mire kell koncentrálniuk. Ezt kombinálják a cégek alapértékeivel és a legújabb technológiákkal.

A ZEL csapata szerint a kevesebb szennyezés vagy az értékorientáció nem azt jelenti, hogy minden egyes munkavállaló boldogságát kell keresni, és közben elengedjük a hatékonyságot és a teljesítményt. „A wellbeinget sokan összekeverik a wellnesszel. A jólét és a motiváció egyik fontos forrása például az is, amikor áldozatot hozunk azért, amiben hiszünk.”

Viktor szerint ilyen kérdés a négynapos munkahét is: „Nem hiszek benne, hogy meg fog állni. Azért nem, mert verseny van, és ha mondjuk Dél-Koreában meghirdetik a hatodik munkanapot, Európában meg a négynapos munkahetet, és Dél-Koreában megkérdezzük, hogy mi akar lenni a gyerek nagykorában, és azt mondja, hogy mérnök, művész, színész, orvos, Európában meg influenszer, sztár meg gazdag, akkor elég egyértelmű, hogy ezt a meccset ki fogja megnyerni.”
„Viktor hozza magával az amerikai gondolkodásmódot, érződik rajta, hogy világlátott ember. Könnyen szót értesz vele – mondja róla egy ismerőse, még az interjú előtt. – Nagyívű zseni, karizmatikus ember, aminek az az árnyékos oldala, hogy operatív vezetésben, menedzsmentben nem olyan erős, de ezzel talán ő is tisztában van.”

Az őt szintén jól ismerő Lencsés Gergő szerint ebben van valami, de ez is csak úgy igaz, hogy brutális mennyiségű munkát vállal. Sohasem késik meetingről, és ha ott a határidő, mindent időben elküld, mondja a GE globális gázturbina­-gyártási üzletágának volt vezérigazgatója, ma már a ZEL Group egyik partnere. „Az, hogy vizionárius – vágja rá, amikor Lénárt Viktor legkülönlegesebb képességéről kérdezem. – A legfontosabb dolgokról tud mélyen gondolkozni. Amúgy ebből van a legtöbb vitánk is. Mérnök vagyok, nekem az a szuperképességem, hogy megkérdőjelezem jól a dolgokat, neki meg az, hogy előre lássa, mi fog történni. Jóval a ChatGPT forradalma előtt elkezdtünk dolgozni nagy nyelvi modellekkel, mert ő – a húga amúgy nyelvész – azt mondta, ez fenekestül fel fogja forgatni a tanácsadói szférát.

És ezúttal is neki lett igaza, bár a változás nagyságrendjét és sebességét még ő is alulbecsülte. Mivel nagyon okos, gyors és jó debattőr, nem biztos, hogy rögtön átmennek a vitában az üzenetek. Nem azt mondom, hogy nem hallgat meg, csak felkészültnek kell lenned. Viktorban azt szeretem, hogy nem Linkedin­-bölcs. Magyarországon nagyon fáj, hogy mennyire közhelyesen buták a vállalati megmondóemberek.”

„Bár nem tudtam pontosan, mi a munkája, mi a munkahelye, de szervezetfejlesztő gurunak képzeltem, amikor megismertem” – mondja Benkő Vilmos, az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnöke, üzletember. Tíz éve, egy vacsorán találkoztak először. „Kicsit furcsa lesz, hogy mire emlékszem. Itt volt egy jóképű, összeszedett evangélikus lelkész. Sűrűn találkozni olyannal, aki elkötelezett, de nála valóban átütőnek éreztem a karizmát.”

Viktor most Finnországban él feleségével, Réka Virpivel és öt gyerekükkel. Két évre terveznek, ebből egy már eltelt, és már ennyi idő alatt is rengeteg tapasztalatot szereztek. A projektet maguk között horizontfeszegetésnek hívják. Amikor azt kérdezem, mit fog magáról mondani a gyerekeinek tíz–húsz év múlva, mit is csinált apjuk, azt válaszolja, hogy csatornatisztító volt. „Úgy gondolok magamra, hogy nem én teszek jót. De igyekszem jól becsatornázni a jót a körülöttem élők életébe. A lehető legjobbat átengedni magamon, így értem a csatornát. Jól közvetíteni az értékalapú vezetői hatékonyság, az emberi szabadság, a gyógyulás, a szerethetőség lehetőségét.”