A kert nemcsak azért van, hogy dolgozzunk, hanem hogy gyönyörködjünk és pihenjünk benne, sőt elsősorban arra van, vallja Szomoru Miklós kertészmérnök, és ennek megfelelően alakította ki Pilisszentkereszten talaj- és ökotudatos angolkertjét. Az ehhez szükséges szaktudást Angliából hozta, egyre bővülő díszkertjéből pedig időközben márkát és vállalkozást épített.
„A Kensington-palotánál már akkor méhlegelők voltak. Először néztem is, hogy itt nem kaszálnak?” – meséli Szomoru Miklós, akit sokan az Egy kertész kertje Pilisszentkereszten nevű közösségi oldalairól ismernek, de már több mint húsz éve tervez kerteket. Miközben angliai élményeiről mesél, egyszer csak élénk madárhangot hallok a hátam mögül. Az étkezőasztaltól hátra fordulva látom meg a madaras órát. Délután három órát jelez. „Madármániás is vagyok” – mutat Miklós mosolyogva az óra után a körülöttünk lévő porcelánokra.
Az angolkertekbe – hol máshol – Angliában szeretett bele, amikor 2008-ban egy londoni kertfenntartó és kertépítő cégnél helyezkedett el. Sokat dolgoztak a város északi részén, Hampsteadben tipikus György korabeli, vörös téglás házak, kisebb villák kertjeiben. „Ami itthon elegánsnak, szépnek számított, az ott szóba sem jött, hanem ott volt az a rengeteg növény. Sok fa, sok virág, ezernyi évelő, és már akkor voltak méhlegelők a kertekben.”
Miklós sokszor gyalog, mindig más útvonalon tette meg a metróval is egyórás utat greenwichi albérletéig, így bőven volt ideje megcsodálni az útba eső, nem is akármilyen parkokat (például Hyde és Victoria). Sok-sok évvel később pedig elkezdte megvalósítani a maga vidéki Angliáját, itthon, Pilisszentkereszten.
Az Amazonason úszkáló luxus-üdülőhajón nemcsak a kajmánles az izgalmas, hanem a konyha is,
az egyik főfogás például egy különleges, izmos hal.
Sok Dél-Amerikában játszódó bugyuta kalandfilm kulcsjelenete, amikor a folyóba pottyanó főgonoszt falánk ragadozóhalak felfalják. Én is beugrottam közéjük, de vagy nem vagyok elég gonosz, vagy ez is csak egy hollywoodi találmány: még egy kis zsírleszívás se jött össze, rám se hederítettek. A kellemetlenebb ok, hogy egyszerűen nem tűntem elég finomnak, bezzeg amikor pecázni mentünk, a bélcsalira ráfanyalodtak.
Történt mindez a világ második leghosszabb folyóján, az Amazonason, és ugyan szívesen kérkednék a nomád körülményekkel, de az a helyzet, hogy a négynapos kaland egy ultrakényelmes luxusszálloda-hajón zajlott. Ez a világ első Relais & Chateaux minősítésű, azaz nagyon különleges minőséget nyújtó üdülőhajója, ehhez méltó körülményekkel.
A Delfin III a vadregényes, több ezer kilométeren tekergő Amazonas perui szakaszán közlekedik, a Pacaya-Samiria nemzeti parkban. A kabinok minden kényelemmel fel vannak szerelve, a szabadtéri kismedence is remek élmény a fedélzeten, de izgalmasak a motorcsónakos kirándulások és a szafarik is. A vadvilágot éjjel-nappal megfigyelhetjük, láthatunk kajmánt, rózsaszín delfint, mindenféle majmokat és ragadozó madarakat is. Mindezt szakértő kísérettel, még a látóhatáron álló hatvanméteres fán csimpaszkodó lajhárt is kiszúrják menet közben.
De mégis csak a gasztronómia a fő profilom. A koszt eleve nagyon rendben van, de hát a világ egyik legizgalmasabb gasztrokultúrájú országában vagyunk, ahol a természet hihetetlen gazdag választékban kínál friss alapanyagokat. A szint emelkedik, amikor a világ ötven legjobb éttermének egyike, a limai Mayta étterem séfje, Jaime Pesaque a meglepetésvendég, és ő készíti el a vacsorát. Természetesen helyi alapanyagokból főz, például az Amazonasban élő gigászi halból, az arapaimából. A helyiek által csak paiche néven emlegetett halnak különlegesen izmos, feszes és ízletes húsa van. A séf számos csavart belevisz az olyan egyszerű ételekbe is, mint a klasszikus perui fogásnak számító, citrusfélékben pácolt halból vagy kagylóból készülő ceviche. De a kakaó sós rokona, a mocambo bab is bekerül a menübe. A kakaós desszert sem felel meg az európai sztereotípiáknak, az édesség helyett inkább a gyümölcsösség dominálja.
Az alpinista favágás az egyik legveszélyesebb szakma a világon – és az egyik legmacsóbb is. A faápolóknak mégis van lelkük, legalábbis Bubnó Márknak bizonyosan, aki szerint onnantól, hogy hozzányúlsz egy fához, a nevedre veszed. „Marcika” – ahogy zenésztársai emlegetik – évekig dobolt az Anna And The Barbiesban, és alapító tagja a Szent Efrém Férfikarnak. Ősztől Ausztráliában folytatja – a faápolást.
Talán még soha nem változott ilyen gyorsan, hogy hol és hogyan dolgozunk, mint az elmúlt években. A modern vállalatoknak is alkalmazkodniuk kell az új ritmushoz és igényekhez, hogy versenyképesek maradjanak és megfeleljenek a munkavállalók elvárásainak. Ebben a dinamikusan változó környezetben olyan irodai szolgáltató kell, aki képes gyorsan alkalmazkodni és mindenre van válasza. Ilyen a Qubes […]
Semmiben nem tökéletesek: nem is natúrok, nem is organikusok és nem is vegánok az angol Lush kozmetikai portékái. Mert a cég vezetői két lábbal járnak a földön, de amit tudnak, így is megtesznek a környezetért, a rászorulókért és az energiatakarékosságért. Ruth Andrade, az első számú környezetvédelmi vezető Budapesten járt, és beszélt velünk csicseriborsó-főzőléről, Human Rights nevű tusfürdőről, valamint pisztáciahéjról és mangóbőrről is.
Nem is olyan régen kihaltnak számítottak, ma meg már több százan élik háborítatlanul a maguk különleges társadalmi életét a Hortobágyon. A Przewalski-lovakat drónnal vizsgáló magyar kutatók pedig a nemzetközi tudóstársadalom figyelmének középpontjába kerültek.
