Túlszaporodó nyulak, szülő nők, lombfúvó, drákói szigorral adott zöldhitelek. Jordán Ferenc hálózatkutató biológus szerint az embernek vissza kellene fognia magát, de nem akarja, a kapitalizmus növekedéskényszere pedig még mindig kőbe van vésve. Mi a megoldás? Van megoldás?
Írtam Szomoru Miklós kertjéről (124. oldal), egy békén hagyott kertről. Ásásmentes, nyáron is alig kell locsolni, van benne ősgyep, és nincs permetezés, mert a kártevők majd elintézik egymás között, amit kell. Az ember vége, a természet esélye című könyvedben te is azt írod, hogy a természetet békén kell hagyni. Költői a kérdés, de miért nem csinálja mindenki ezt? Nagyon tetszik, amit mesélsz, és igaza van, valahogy így működik a természet. Mindenki békén hagyhatná a kertjét, és ehetnénk békén hagyott kertekből leszakított gyümölcsöket. Azért nem ilyen a világ, mert nyolcmilliárdan vagyunk. Ha nem lennénk ennyien, élhetnénk úgy, mint az ősember, aki a mezőgazdaság előtt szedett málnát, fogott halat, lőtt vadat, és ezzel nem is volt az égvilágon semmi probléma. Mindenből annyit szedett, hogy jusson a következő évben is, tehát fenntartható módon csinálta.
Nehéz megmondani, hogy mennyi, de ha mondjuk félmilliárd ember élne a Földön, lehet, hogy mindenki ihatna friss forrásvizet, szedhetne csipkebogyót, és ehetne félig kukacos almát, de nem tehetjük meg. Nyolcmilliárd ember etetéséhez kell a modern mezőgazdaság, kellenek a műtrágyák, a nagyüzemi táblák, és ott tartunk, hogy szinte semmi olyat nem csinálunk, ami fenntartható lenne. Az új ígéretet hozó technológiai megoldásokkal legfeljebb annyit érünk el, hogy elodázzuk a problémákat.
A nagyüzemi mezőgazdaság csúcsra van járatva, körülbelül harminc növény adja az emberiség élelmiszerszükségletének kilencvenöt százalékát. Amikor először olvastam, meglepődtem ezen a kis számon. Mik a veszélyei, hogy már a növényvilág sem eléggé diverz? Egy mérhetetlenül alacsony diverzitású világot építünk a mezőgazdasági területeken. Ezek a növények hatalmas monokultúrákban élnek, ahol állandó emberi asszisztenciára van szükség. Az agronómusok naponta nézik, hogy mi történik egy ilyen, nemesítési szempontból is jól megtervezett táblán. Enélkül egy perc alatt összeomlana az egész. A monokultúra a legsérülékenyebb rendszer, még akkor is, ha őrült pénzeken mindent elkövetünk, hogy védjük, és működjön. Egy diverz ökoszisztéma sokkal stabilabb, de a mezőgazdaságban erre nincs szükség és lehetőség.
Írta: Iglódi Csaba Néhány kilométer volt csak hátra a határig. Már amennyiben határnak lehet nevezni, ami Szlovénia és Olaszország között húzódik. Meredeken emelkedő, éles kanyarokkal teli szerpentin kezdődött. Kopott és ütött, vagyis rendeltetésének megfelelően használt szalagkorlát mutatta, hogy nagylegények is koccantak már erre, ezért csak óvatosan duhajkodtam. Négyfős véleménycsapat váltotta egymást hónapról hónapra a pódiumon egy éven […]
Írta: Iglódi Csaba
Néhány kilométer volt csak hátra a határig. Már amennyiben határnak lehet nevezni, ami Szlovénia és Olaszország között húzódik. Meredeken emelkedő, éles kanyarokkal teli szerpentin kezdődött. Kopott és ütött, vagyis rendeltetésének megfelelően használt szalagkorlát mutatta, hogy nagylegények is koccantak már erre, ezért csak óvatosan duhajkodtam.
Négyfős véleménycsapat váltotta egymást hónapról hónapra a pódiumon egy éven át. A 2023/24-es évad a végéhez ért, hamarosan új szerzők jönnek!
Sok száz méter magasan voltunk, jólesett lenézni a gyufásdobozzá zsugorodó házakra. Gyönyörködtető volt a keskeny utakkal behálózott völgy, az elszórt falvak és a csillogó vízfelületek földöntúli harmóniát sugároztak. Balról szakadék, jobbról sziklafal – nem ideális körülmények ahhoz, hogy szemből feltűnjön egy őrülten nagy betonkeverő. Pedig így történt. Mindketten fékeztünk, és perceknek tűnő pillanatokig farkasszemet néztünk. Lehetetlenség volt elférni egymás mellett.
Valami isteni szerencse folytán senki sem állt (még) mögöttem, így menekülőre fogtam. Tolatva, persze. Az első kanyart elrontottam, sikerült korrigálni, de a magabiztosságomnak nyoma sem maradt. Reménykedve néztem hátra hol megfordulva, hol a tükörbe pillantva, hol a tolatókamerát nézve, de se egy pihenő, se egy öblösebb ív, nem tudtam elbújni. A betonkeverő követett, már ha a szemből jövő agresszív rám mászást egyáltalán követésnek lehet hívni. Kivert a víz. Próbáltam szemkontaktusba kerülni a sofőrrel, de ahogyan David Mann-nak Steven Spielberg első komolyabb filmjében, a Párbajban nem sikerült az őt üldöző kamionsofőrt meglátnia, nekem sem jött össze. Nem lassított a pulzusomon, hogy ebben a szorongatott helyzetben jelenetről jelenetre visszajöttek a képkockák a végeláthatatlan utakkal, az iskolabusszal és a sokáig pörgő kerekekkel.
Közben más filmek is elindultak. Ahol menekülés közben meredek lejtőkön és éles kanyarokban vezet a hős, természetesen hátrafelé. Közben vagy lő, vagy őt lövik, de a sminkje hibátlan, haja szála sem görbül, arcán mosoly, és csak pörgeti a kormányt és nyomja a gázt, hogy jobban csikorogjanak az abroncsok.
Na, Szlovéniában, azon a keskeny hegyi úton tolatni nem ilyen élmény volt. Igaz, közben haladtunk már vagy egy kilométert, már ha a haladás visszafelé útra is helyes kifejezés. (Nem az.) Fejlődtem is, mert egyre ritkábban kellett korrigálni, büszke is voltam magamra, és arra gondoltam, hogy a kitartóan támadó betonkeverő vezetője elismerően nyugtázza, amit lát. Ez azért visszaadott valamit az elveszített önbizalmamból.
Szuggeráltam a Google Térképet, és láss csodát, feltűnt rajta egy bekötő út. Elképzeltem, ahogy megkönnyebbülve befordulok rá, és így kitérek végre a jármű útjából. De nem így történt, mert a tolatókamera egészen mást mutatott. Azon egy családi egyterű közeledett, a benne ülők gyönyörködtek a tájban, talán éppen az uzsonnát majszolták, a gépkocsi vezetője pedig egy helyi híreket sugárzó adót kereshetett a rádión. Nem tudok eléggé hálás lenni neki, hogy a megosztott figyelme is elegendő volt, hogy elkerülje velünk az ütközést. A teli gázt satufék váltotta, én is beletapostam, meg persze a monstrum is előttem. Álltunk néhány másodpercig. Elégedetten konstatáltam, hogy mostanra mi lettünk a szalámi a szendvicsben, védve voltunk mindkét oldalról. Aztán újra tolatni kezdtünk, immár konvojban. Az első komolyabb kanyarban a toyotás leradírozta a jobb oldali visszapillantóját, de ennél nagyobb baj nem történt.
Sok kilométer tolatás után már tíznél is többen haladtunk ráklépésben. Aztán a szerpentinbe végre becsatlakozott a magánút. Befordultam, leállítottam a motort és a kormányra dőltem. „Itt, ha vesztettem is, jól jártam” – zakatolt a fejemben Müller Péter Sziámi sora az URH előadásában. Jól jártam, mert a tolatás megtanította, hogy jöhet olyan akadály, amit se lerombolni, se megkerülni, se átugrani nem lehet, és a legjobb válasz rá, ha kitérek az útjából. Megtanította, hogy a tükör a legjobb barátom. És megtanította, hogy nem minden helyzetben az „előre” a helyes út, olykor vissza kell menni addig az elágazásig, ahol újra lehet tervezni.
A szerző szenior vezetési tanácsadó, a Your Way Consulting alapítója, valamint pályakezdő regényíró.
A Forgó tagjai voltak: Nemes Dániel, Litkai Gergely, Sásdi Helga és Iglódi Csaba.
A kert nemcsak azért van, hogy dolgozzunk, hanem hogy gyönyörködjünk és pihenjünk benne, sőt elsősorban arra van, vallja Szomoru Miklós kertészmérnök, és ennek megfelelően alakította ki Pilisszentkereszten talaj- és ökotudatos angolkertjét. Az ehhez szükséges szaktudást Angliából hozta, egyre bővülő díszkertjéből pedig időközben márkát és vállalkozást épített.
Beton.Hofi, T. Danny, Diller Kevin: telt házzal ment le a Flow-val együtt rendezett első Influencer Summit a Millenárison, a Gourmet Fesztivál mellett. 742 résztvevő, 26 előadó.
Hideg Nyalat. Így hívták Kiss Enikő egykori válogatott hétpróbázó első fagylaltmárkáját. Aztán bejött mellé többek között a mindenmentes brownie, az almás pite és a málnás kesudiókrémes torta, azóta pedig a Vegaföl, a kókuszgurt, no, meg Enikő személyes kedvence, az édesburgonya-gnocchi. A paleo és vegán kombó meg a vevőknek jött be.
Nyári könyvajánlónk olyan, mint a löncshús (a jóféle!), van benne minden, a szocreál magyar építészettől az agy és a bélrendszer közötti kapcsolatig. A Tündérkertből kiszabadulnak a gyümölcsfák titkai, és felbukkan Háy János új regénye is, töményen átitatva a jól ismert Háy János-os stílussal. És akkor az eddig kiadatlan Janikovszky Éva-kötetet még nem is említettem!
