Két erős nő, anya és lánya a családi gyászból kiemelkedve építették tovább a rájuk hagyott Feszl Optikát. A holisztikus szolgáltatásban hisznek, ahogyan a szakma egyik hazai megújítójának számító nagyapa is egykor.
„Jó, de mi történt ma az üzletben?” – kérdezte a családi vacsorákon az ötéves Adrienn, ha a szülei és nagyszülei éppen nem meséltek este semmit arról, ki jött be aznap az optikába új szemüvegért, milyen csiszolási technikát alkalmaztak, milyen új termékek jöttek. Nem csoda, hogy ő is optometrista lett, és ma már édesanyjával ketten vezetik a csaknem százéves optikát a fővárosi Pilvax közben.
1927-ben nyílt meg itt egy apró üzlet, akkor még L.Door.L. optika és látszerészet néven. Az alapító házaspár 1941-ben vette maga mellé tanoncnak az alig húszéves Feszl István Lászlót, még végzettség nélkül. A közös munkát néhány évre katonaság és hadifogság szakította meg, de István lassan kitanulta a szakmát, és az idősödő tulajdonosok 1957-ben neki adták el a boltot. „Onnantól ők vezették nagymamával. Sokáig csak ketten, segítség nélkül dolgoztak, mindent kézzel csiszoltak” – meséli kis híján hetven évvel később az unoka. Adrienn nagyapja életének gondosan kijegyzetelt állomásaival teli papírokkal készült az interjúnkra. „Én sem tudok fejből mindent” – nevet édesanyjára. Feszlné Szepesi Gyöngyi a család kutyáját, Rumlit simogatva hallgatja lányát. Az üzlet emeletén, a vizsgálótérben ülünk, különféle high-tech műszerek és vizsgálóberendezések között, a vásárlók hangja felszűrődik hozzánk.
Anya és lánya: Feszlné Szepesi Gyöngyi és Feszl Adrienn a családi optikában.
Anya és lánya: Feszlné Szepesi Gyöngyi és Feszl Adrienn a családi optikában.
Ez egy holisztikus szakma Feszl István László előbb látszerész lett, majd optometrista végzettséget is szerzett, és részt vett a Magyar Optikus Ipartestület (MOI) 1989-es megalapításában. Egészen 1995-ig ő volt az elnöke, azután az örökös tiszteletbeli elnöke. Közreműködésével szervezték Tihanyban az első Optica Hungaryt 1991-ben, majd kétévente újra. Ma is ez a szakmai kongresszus a látszerészközösség találkozóhelye, csak azóta a Millenárison rendezik meg.
A Nagymező utcai megújult N28 ebédmenüje úgy megvett minket, hogy vacsora helyett először újból ebédelni fogunk visszamenni.
Két és fél évvel ezelőtti nyitása után nem sokkal már írtam az N28-ról. Emlékszem az estére, a parádés borlapra (pázmándi és tokaji illetőségű borászok mozognak a háttérben és a lapon is, de nekem egy mátrai vörösbor íze, Barta Annáé vésődött a nyelvembe, amit azóta sem találok sehol máshol), a vendégteret uraló delikátpultra, és másra, sajnos, nem. Azaz az ételekből semmire, vissza kellett olvasnom, hogy a húsos pintxók (bárételek) működtek nekünk akkoriban leginkább.
De mostanra híre ment, hogy a szó összes értelmében megváltozott a konyha, amit egy – a menzaliga fölötti, nem akármilyen hétköznapra szánt ebédek viszonylatában – igen vonzóan árazott ebédmenü is képvisel. A sonkáspult eltűnt, helyette félszigetszerűen a konyha tálaló része türemkedik be a bisztrósra vett vendégtérbe. Kihalófélben lévő fajtát képviselő, a betérő turistákat is kifogástalan angolsággal informáló főúr fogad, már a tekintetével egyértelművé teszi, hogy a jelenlétében nem fog megtörténni az a becstelenség, hogy a szék támlájára kerüljön a kabát.
Az opciók ígéretesen szezonálisak és értelmesen szűkre szabottak: az előétel és a leves kérdése egy igen-nem kérdés, öt főétel, háromféle desszert van még az ebédlapon. Lehetne vadas nyulat vagy resztelt kacsamájat is kérni, szerintem szerencsés az irányváltás a nyitáskori baszkos vonalhoz képest, és az erős magyar boros háttérrel is természetesebb egységet képez.
Az aznapi előétel parasztsajt-ropogós. Sajtkrémmel és citrusos töksalátával jön, és a „mondd, hogy tavasz, anélkül, hogy kimondanád: tavasz” feladvány egyik helyes megfejtése. (A sajt érdemben nagyáruházakon túl mutató beszerzési forrásokról is árulkodik.) A leves egy több ponton kiemelkedő kacsaleves. Egyrészt felismerhetően kacsaízű, másrészt – alighanem a lepirított csontok révén – megvan az a szükséges mélysége, amitől az ember egyszerre egy elképzelt kandalló mellett, a tápláléklánc egy szerencsés pontján érzi magát, ami nem triviális egy ebédlevestől.
A vékony hasábokra vágott zöldségek tankönyvi módon roppannak benne, az omlós hússal töltött tésztabatyu tökéletes komfortétellé teszi, de igazán emlékezetessé attól válik, hogy a főúr megkérdezi, amit az asztalszomszéd külföldiektől nem: „jöhet hozzá egy kis házi csípős?” Ez egy erőspaprikás olajat jelent, amiből a kávéskanál hegyére jutó cseppek is megadják azt a dimenziót, amit a Rendes Magyar Férfi származású étteremlátogatók nem sok abroszos helyen találnak meg.
joghurthab
joghurthab
kacsaleves
kacsaleves
A főétel makrélafilé és burgonyapüré, utóbbi korlátosan érdekes (szerintem ez műfaji adottság, amit csak úgy lehet meghaladni, ha az arányok annyira elbillennek, hogy már krumplis vaj a helyes megnevezés), ellentétben a vaszabis káposztasalátával, aminek globálisan elterjedt dolognak kellene lennie, az ideális kiszerelése pedig a vödör volna.
A lezárásnál is újszerű érzésekkel kell megküzdenem: mint csokoládéreceptor és általában véve az édes száj hiányával együtt élő ember, többnyire tanult megértéssel figyelem, ahogy mások izgalmi állapotba kerülnek a desszertválasztástól, de itt a napi lehetőségek mindegyike van annyira ígéretes, hogy nem azon kell gondolkodni, legyen-e egyáltalán zárófogás. Végül az epres túrókrém és a málnasorbet-val kínált máktorta fölé kerekedik a turbolyás-szedres joghurthab.
Kellemesen füves ízvilágú zöldfűszerrel még nem találkoztam tojásételes környezeten kívül, és tök jó ötletnek bizonyul: szépen összejátszik a joghurt és a gyümölcs fanyarságával, egyedül a szeder szottyos állagáért kár. De ez legyen a legnagyobb baj, mint ahogy az N28 legnagyobb problémája is az legyen, hogy annyira kedvező árú, flottan pörgetett és végig érdekes az ebédmenüje, hogy látatlanban inkább javasolnék két-három ebédet, mint egy szintén ígéretes, de értelemszerűen vacsoraárban mért vacsorát. Ha ennél jobb dologra is el lehet költeni mostanság ételfronton hét–nyolcezer forintot Budapesten, tudni akarok róla.
makrélafilé
makrélafilé
parasztsajt-ropogós
parasztsajt-ropogós
N28 Budapest VI., Nagymező utca 28. A teszt időpontja: 2024. április 26. Ezt ettem: Négyfogásos ebédmenü: 7250 Szervizdíj: 870 Összesen: 8120 forint
Az elmúlt hónapokban alighanem minden budapesti autós találkozott már a CityNext ledfalaival. A közcélú tartalom mellett kereskedelmi reklámokat is megjelenítő eszközök nem csak, hogy jobban vonzzák a tekintetet, de segítségükkel az eddigi 10-12 naposmunkafolyamatot egypercesre sikerült rövidíteni. Horváth Márton egy közterületi médiacég fejlesztési igazgatója volt, majd öt év után gondolt egy merészet, és otthagyva biztos […]
Hogyan kezeled, ha első számú vezető vagy, és rákos leszel? Mit mondasz a kollégáknak? Hogyan és mennyit adsz le a munkádból? Mikor térsz vissza, hogyan találod meg újból a motivációd és új helyed a cégben, ami amúgy nélküled is jól elműködött? Gazsi Zoltán Eisberg-főnök betegségének és gyógyulásának tanulságai.
Egy nagy influenszer vagy ötven mikroinfluenszer? Mi kerül több tízmillió forintba egy megállapodásnál? Aki politizál, annak kampec? És ki akar káromkodó streamerekért fizetni?
Egyre nagyobb érték a közösség, nem csak a közönség. Újra itt a legsikeresebb tartalomgyártók listája: kik azok, akik a több száz ezres követős profilokból valós üzleti értéket tudnak mutatni a hirdetői piacnak? Mi történik egyáltalán ezen a piacon?
Anya és lánya: Feszlné Szepesi Gyöngyi és Feszl Adrienn a családi optikában.
