Sürög-forog óbudai konyhájában, még épp befejez egy telefont, de már kávét csinál nekem. Ismerem a történetét, tudom, hányszor, hányféle rákbetegségen, műtéten és durva kezelésen esett át az elmúlt néhány évben, de nem látom rajta. Energikus, mosolygós és pozitív, mint mindig, rám is olyan hatással van, mint azokra, akik közösségi médiás posztjait követik, friss könyvét olvasták, vagy üzleti közösségekben beszélni hallották: feltölt. Tavaly ősz óta negatív CT-leleteket produkál, és igen hosszú távú tervei is vannak, olyan kék zónává szeretné tenni Magyarországot, ahol átlagon felüli arányban érik meg a százéves kort. De előbb még megajándékoz egy gluténmentes zsömlével, amint megtudja, hogy lisztérzékeny vagyok.
„Néha érdemes az életünkre úgy tekinteni, mint egy nagy szabadulószobára. Tele van megoldandó izgalmas rejtélyekkel, utcákkal és zsákutcákkal. Időnként zárt ajtókat találunk, de ha megfejtjük a kódokat, mindig tovább tudunk haladni, és végül érdekes, értékes, szeretettel teli élet lesz a jutalmunk. Életem aktuális fejezetének, az elmúlt négy évnek a Betegség-szabadulószoba címet is adhatnám. Igyekeztem jó döntéseket hozni, megváltoztatni a működési módomat, időt nyerni és kiszabadulni. Súlyos ajtókon félelmetesnek tűnő lakatok függtek, de összekapaszkodtunk a családommal, és végül megtaláltuk a kijáratot. Az én szabadulószobám nagyszerű példa rá, mennyivel többek vagyunk együtt.”
(Idézet a könyvből)
Amikor diagnosztizálták nálad a rákot, műtét és kemoterápia előtt álltál, majd amikor időről időre a tested újabb részén ütötte fel a fejét a betegség, akkor mint cégvezető, milyen gondolatok kavarogtak benned? Mennyire voltál kész rá, hogy elengedd a munkád, hogy átadd az irányítást, és egyáltalán, megfordult a fejedben, hogy meddig tudod vagy akarod ezt csinálni?
Én mindig mindent úgy próbáltam megoldani, hogy legyen B tervem. Olyan esetekre, amikor nem jön be a kamion, amikor át kell szervezni az embereket, áramszünet van, kiesik egy beszállító, bármi előfordulhat, ez a vezetők élete. Egy betegségnél viszont, és ez nagy tanulság volt, nem tudsz előre gondolkodni. Mindig CT-ről CT-re, orvosról orvosra haladsz, és hiába kérdezed, hogy doktor úr, mi lesz majd, ha a CT ezt vagy azt mutatja, senki sem válaszol. Majd megnézzük, ha odaérünk.
Tehát el kellett fogadnom, hogy nem tudom úgy alakítani és szervezni a dolgokat, ahogy megszoktam, mert az emberi szervezet egyszerűen túl bonyolult. Nem lehet látni, hogy pontosan mekkora az a folt mondjuk a májon, hogy hova terjed át, szóródik, nem szóródik, ezer fontos részlet van, nem tudod az összes vonalat felfejteni. És ilyenkor nem tehetsz mást, fölfekszel a szörfdeszkára, és hagyod, hogy vigyen a víz, majd meglátod, merre sodor.
