„Benne vagyok a magyar IzzyPayben és a német G+D-ben is, de amúgy igen, most a Kevinbe teszem a legtöbb energiámat. EVP for Expansion vagyok, kérem szépen, valahol az üzletfejlesztési vezető és az utazó nagykövet között. Bankokkal, szabályozókkal tárgyalok, hogy elterjedhessen egy új, kártya nélküli fizetési mód. Nagyon inspiráló, én a kalandért csatlakoztam be. Mondtam is nekik, hogy nem a fizetés motivál, mert ha így lenne, maradtam volna a Mastercardnál. De ha jól csináljuk, és ebből lesz valami forradalmi erejű, netán egy unikornis, nagyon büszke és egyben vagyonos is leszek.”

Néhány héttel ezelőtt Gauder Milán, az egyik legsikeresebb magyar multis ex-topmenedzser mondta ezt a budai Móka kávézó színes székein ücsörögve, érezhetően derűs hangulatban. Sokáig hajtotta a verklit a világ egyik legnagyobb kártyatársaságánál Budapesten, Dubajban majd Londonban, és bő egy évvel ezelőtt hagyta abba egy olyan szabadabb, sokszínűbb életért, amibe több fintech cég, köztük Európa egyik legfrissebb ígérete is belefér. Nincs beosztottja, nem része a szervezetnek, de bekapcsolódott az építkezésbe, mert izgatja, amit a Kevinnél kitaláltak, és ami pont azon mutat túl, amin az előző húsz évében dolgozott a Mastercardnál.

Sufnituning
„Kártyázunk?” Visszatérő kérdés kisebb-nagyobb boltok kasszáinál, nem is számoljuk, hány éve. És válaszul igen sokan már nem is a kártyájukat, hanem a telefonjukat érintik a terminálhoz. „A telefonban rögzített bankkártya adatai átkerülnek a terminálra, onnan az elfogadó bankhoz, aztán a Mastercard vagy a Visa valamelyik központjába, mondjuk San Franciscóba vagy Kansas Citybe, onnan aztán visszajönnek, és megkérdezik a bankot, hogy figyelj, ezen és ezen kártyaszám mögötti bankszámlán van-e elég pénz, és ha igen, akkor szuper, teljesülhet a tranzakció – magyarázza Milán, mi zajlik le ilyenkor néhány másodperc alatt. – A Kevin meg azt mondja, hogy oké, de miért kell ehhez ma már bankkártya, ha úgyis a telefonnal fizetünk, és a banki app úgyis tudja a bankszámlánkat?”

Nem is igen gondolunk bele, de a bankkártya tényleg elég régen, úgy ötven évvel ezelőtt jött létre. Akkor még csak simán az ember nevét írták rá a kártyára, annak alapján írták fel, hogy mennyit kell majd a bankszámlájáról levonni a hónap végén. Aztán mikor már túl sok Kovács István volt, átváltottak számokra, azok azonosították az ügyfeleket (mint egy személyi szám vagy bármi más egyéni azonosító). A bankok a bankkártyaszám alapján ismerték fel az ügyfeleket, és vonták le a számláról a kártyával elköltött pénzt. Tehát minden kártyaszám tulajdonképpen egy számlára mutatott, merthogy azt nem tudtuk magunkkal cipelni a zsebünkben, a kártyát viszont igen.

Milán sok évet tett bele, hogy ne csak maga a kártyás fizetés, hanem egy következő evolúciós fázisban az érintéses (pay pass), majd a mobiltárcás fizetés is teret nyerjen („nem ment gyorsan, mindegyik öt–tíz évet vett igénybe”), és közben azt is látta, mennyi bütykölés és mennyi reszelgetés kellett, hogy minden működjön. Az e-kereskedelem berobbanásával ugyanis hamar kiderült, hogy a virtuális világban sok szempontból problémás a kártya használata, kellett is gyorsan extra kódokkal (CVC, CVV), kétfaktoros azonosításokkal és hasonló biztosítékokkal fejleszteni a rendszert, hogy biztonságos maradhasson. „Ez mind sufnituning volt” – mondja, még ha azért elég sikeres is. 2024-ben még mindig ott tartunk, hogy a kártya jelenti a világ minden táján működő webshopok és fizetési rendszerek közötti legszélesebb átjárhatóságot.
Csakhogy néhány fintech újító, így a Kevin szerint sem feltétlenül kellene már ennek így történnie. „Minek ez a plusz csavar, minek kibocsátani egy kártyát, hogy aztán azt beszkenneljük a telefonunkkal, hogy annak a száma visszamutasson a bankszámlaszámra? – teszi fel a kérdést Milán. – Elég lenne az is, hogy amikor a telefonnal fizetsz, rögtön a bankszámlaszámodat küldjük át a terminálon a bankodhoz, hogy aztán azáltal azonosítsanak téged, és ellenőrizzék a fedezetet.”

A Kevin tehát tulajdonképpen azon dolgozik, hogy visszaegyszerűsítse a folyamatot a bankkártya előtti időkig (nyilván nem a készpénzig) úgy, hogy az azóta kitalált innovációkat – az azonnali átutalás, a telefonnal, karórával fizetés kényelmét – ne veszítsük el. „Úgy tűnik, hogy az emberek szeretik ezeket, mert szép, olcsó, gyors, higiénikus, ezt mind érdemes megtartani, jól működik – magyarázza Milán, mivel nem szeretnének versenyezni. – Csak cseréljük ki mögötte a vezetékeket, és ahelyett, hogy a két globális kártyatársaság rendszerén keresztül fussanak az adatok, legyen egy kis európai, modern vezeték, menjen minden úgynevezett API-kon keresztül.”
Merthogy ez egy sokkal egyszerűbb, olcsóbb és szabadabb, kártyától, amerikai kártyatársaságoktól független, önálló európai pénzforgalmi rendszert eredményezne, miközben nem csorbulna a felhasználói élmény. Senkinek se kellene egy újfajta fizetési módszert (QR-kód beolvasást, NFC-kód beolvasást és hasonló hókuszpókuszokat) tömegesen beépítenie a rutinjába, és a kereskedőknek sem kellene lecserélniük a boltjukba telepített POS-termináljukat, hisz a Kevin rendszere ugyanazt az NFC technológiát használja, ami már ma ott van a bolti terminálokban. Látszólag tehát minden maradna a régiben, a háttérben viszont gyökeres lenne a változás.

Milán azt mondja, a Kevin sikerétől vagy esetleges kudarcától függetlenül mindig ott lesz, ahol a legújabb innováció, a legígéretesebb kezdeményezés előretör.

Megnyújtani a kifutópályát
A Kevint 2017-ben alapították Vilniusban, és nem azért hívják így, mert valamelyik alapító beleszeretett a nevébe, egyszerűen csak kerestek egy teljesen hétköznapi, nagyjából mindenhol ismert nevet. „És mert mindig kiprovokálja, hogy beszélhessünk a cégről” – mondta egyszer egy interjúban az egyik cégtárs. A két alapítót egyébként Pavel Sokolovasnak és Tadas Tamošiūnasnak hívják, egyiküknek húszéves banki, másikuknak tizenötéves ilyen-olyan vállalati múltja van.

Fintechjük kezdettől dinamikusan növekszik, mint sok olyan hasonló cég, amelyik a nagyjából öt éve megnyílt open bankingre épít üzletet. Ennek az a lényege, hogy a pénzügyi szolgáltatók hozzáférjenek egymás adataihoz, vagyis az ügyfelek kifejezett hozzájárulása mellett ne csak a bankjuk lásson rá az adataikra, hanem más pénzintézet is, és akár műveleteket is végezhessen velük. Ijesztően hangzik? Kicsit tényleg az, de van ennek a nyitásnak egy csomó előnye.

Ha nagyobb és automatikusabb az átjárhatóság a bankok között, például egy időnként nyögvenyelős hitelügyintézés sokkal gördülékenyebb lesz: nincs szükség kereseti igazolásra, számlakivonatra, mert a hitelező maga is rá tud nézni a másik bankban vezetett számlára, és ennek alapján reálisan fel tudja mérni a leendő adós helyzetét akkor is, ha nem az ő ügyfele, és gyorsan el is végezheti a hitelbírálatot. Másik példa: megjelenhetnek olyan, akár mesterséges intelligencián alapuló megtakarítási alkalmazások, amik valós időben tudják elemezni számlahasználati szokásainkat, és segítenek spórolni, ahol lehet. Megint más: az open banking arra is jó lehet, hogy az egyik bankszámlába belépve akár több, különböző bankban vezetett számládat is kezelhesd, és például arra is, amitől a Kevin vett repülőrajtot úgy két–három évvel ezelőtt.

Üzleti modelljük ekkor kezdett letisztulni az A2A (account to account), vagyis a bankszámlák közötti direkt tranzakciók irányába, kiiktatva egy köztes szereplőt (esetükben a terminált üzemeltető pénzügyi szolgáltatót és a kártyatársaságot) a pénzügyi szolgáltatások folyamatából. E mögé a vízió mögé már egyre komolyabb befektetők egyre több tőkével álltak be, a Kevinnek így ma kilenc kockatőke-társaság és öt angyalbefektető a tulajdonosa a világ minden tájáról, ők eddig három körben összesen hetvenhétmillió dollárt tettek a cégbe.

Több év csupa pozitív hírei után (az év fintech cége a Baltikumban, újabb és újabb tőkebevonási körök, dinamikusan bővülő, két–háromszáz fős létszám, és egy adat: az online open banking fizetések 25–30 százalékát a Kevin végzi) idén februárban aggasztó jelek is mutatkoztak. Néhány volt és jelenlegi alkalmazott arról számolt be a Siftednek (ez a Financial Times kifejezetten startupokkal foglalkozó újságja), hogy heteket, sőt akár két hónapot is csúsznak a fizetésekkel, és komoly leépítések vannak. Előbbit a Kevin cáfolta, utóbbit pontosította: februárban elküldték a stáb tizennégy százalékát, de nagyjából ugyanekkor történt az is, hogy megnyitották dubaji irodájukat, annyira ígéretesnek érzik a közel-keleti piacokat.

A jó és rossz hírek tehát valószínűleg egyszerre igazak, a Kevin ugyanazt éli meg, amit általában a startupok: állandó finanszírozási igény mellett kergetik álmaikat, a jövőbeli nagy bevételt és a sikert, de még nincs meg hozzá az állandó cash ­flow. „Előtted van egy kifutópálya, de mindig rövidebb, mint kellene, mindig meg kell próbálnod megnyújtani, hogy fel tudj szállni” – mondja Milán, mit él meg ő is ebben a helyzetben.

Szokatlan is neki, a Mastercardnál stabilan beáramló bevételek mellett legfeljebb azon kellett annak idején morfondíroznia, hogyan tekergessék úgy a potmétert, hogy egy-két százalékponttal gyorsabban nőjenek, vagy emelkedjen a profitráta, hisz egy tőzsdei cégtől ezt várják el a részvényesek. A startupvilágban viszont a nekik bizalmat szavazó befektetőknek kell megfelelniük, és állni kell a sarat akkor is, amikor egy versenytárs esetleg bedől, és ezzel elbizonytalanítja a víziót, vagy épp olyan ciklusban van a piac, hogy eleve nehéz forrást találni. (Mint néhány bőséges év után most.)

Versenytárs egyébként akad. A Tracxn.com (a világ talán legnagyobb startupadatbázisa) utoljára április 7-én frissített adatai szerint tizenegy cég próbál pozíciót fogni nagyjából a Kevin terepén, őket a második helyre rangsorolják. A legutóbbi tőkebevonásuk óta úgynevezett soonicorn státuszúnak kezelik, magyarul kinézik belőlük, hogy előbb-utóbb egymilliárd dolláros értékeltségű unikornissá nőnek. A legerősebb konkurenseik a Las Vegas-i Prime Trust (alapítva: 2004; bevont tőke: 171 millió dollár) és még két másik litván fintech, a Kernolab (2019; 1 millió dollár) és az Ibanera (2018; 18,5 millió dollár).

Hólabda
A Kevin ötletét elvileg könnyű eladni. Fogyasztói szemmel szimpatikus – minek fizessünk kártyadíjakat, a kereskedők meg jutalékot –, ha kártya nélkül, direktben számlaszámról számlaszámra is tudunk fizetni (nem átutalással), hanem ráadásul éppen ugyanúgy, ahogy eddig, mobiltárcás, telefonos odaérintéssel. Az is vonzó érv, hogy kiemelhetünk egy sebezhető láncszemet a kockázati mátrixból – a legtöbb banki csaló a kártyaadatokon keresztül támad, minek tegyük ennek ki magunkat, ha nem muszáj?

Makroszinten ezenfelül az európai jegybankok is szerethetik a koncepciót, egyfajta szuverenitási érzés vágyából is felkarolhatják az ötletet, aminek nyomán például letörhető az amerikai kártyatársaságok duopol dominanciája, a tőlük való függés, és kiépíthető egy kisebb, olcsóbb, független európai fizetési rendszer. Utóbbi érv kisebb súllyal számított, amíg egy-egy ország fizetése nagy részben készpénzzel működött, és kis részben ment két amerikai központú cégen keresztül, ez biztonságos is volt, és versengő is. De ha megfordul az arány, és egy ország fizetéseinek már döntő többsége a Visa és a Mastercard szerverein fut Amerikába, rögtön kiszolgáltatottabb egy ország, sőt akár egy kontinens is, ilyenkor jól jön a több lábon állás.
Hiába hangzik jól, egy jó ötlet csak akkor hoz forradalmi változást, ha azt hirtelen sokan kezdik el logikus újításnak gondolni, ha elindul a hólabdaeffektus, és a nagy szereplők hajlandók is nagyjából egyszerre ráfordulni. „Olyan, mint egy nagy sakkjátszma vagy egy játékelméleti döntés. Elmegyek az Erstébe, ott azt mondják, jó, de az OTP benne van? Máshol meg azt kérdezik, melyik másik ország csinálja már?” – mondja Milán, mit is jelent kvázi utazó nagykövetnek lenni, amit tavaly ősz óta gyakorol.

Dubajtól Nyugat-Európáig mindenhol a top 3–5 bankkal és jegybankokkal beszélget, és bár általában azt éli meg, hogy „nekem ajtót nyitnak”, ő is látja, hogy nehéz dolguk van. „Fél év alatt kiderült, hogy az európai piacok egyértelműen igénylik a kártyatársaságokat kikerülő, európai, modern és azonnali átutalásra épülő megoldásokat, de persze kérdés, hogy ezt a Kevin tudja-e majd a legjobban betölteni. A szellem mindenesetre kiszabadult a palackból, és a Kevin hoz egy ilyen megoldást a bolti telefonos fizetésre.” Méghozzá keletről nyugatra, vagyis a Baltikumból indulva és Dubajig elnyúlva Szerbián, Magyarországon, Lengyelországon és Csehországon át haladva most éppen Ausztria és Svájc felé görgetik a hólabdát.

A Kevin tőkebevonásai (USD)
2021. január:
1,83 millió
2021. október:
10 millió
2022. május:
65 millió

Befektetők: Accel (amerikai), Eurazeo (francia), Speedinvest (osztrák), OTB Ventures (holland), OpenOcean (finn), Elevator Ventures (osztrák), Uniqa Ventures (osztrák), Global PayTech Ventures (amerikai), Illusian Family Office (finn), Harry Stebbings (brit), Ilkka Paananen (finn), Amitabh Jhawar (indiai), Henry McGovern (amerikai), Javier Perez (mexikói)
Forrás: Tracxn.com

A TE PÉNZED

Írta: Ács Gábor

Furcsa átalakulást látni a magyar lakossági állampapírok népszerűségi ranglistáján. Az még a befektetők részéről racionális döntés, hogy elpártoltak a lebutított inflációkövető Prémium Magyar Állampapírtól (PMÁP), a hároméves futamidejű Fix papír élre törése is könnyen magyarázható. Meglepő viszont az Egyéves Magyar Állampapír népszerűsége és a Bónusz papír népszerűtlensége.

Az április végét megelőző öt hétben a Fixből 120 milliárd forintnyit adott el az adósságkezelő, az Egyévesből 77 milliárdnyit, a PMÁP pedig még verte a Bónuszt 49, illetve 40 milliárdos eladással. Látványos ugyanakkor az összes papírt érintő visszaeső értékesítés hétről hétre. Márciusban még voltak nagyobb kamatfizetések, a beérkező pénzek mintegy felét azonban a befektetők már nem lakossági állampapírba fektették vissza.

Az Egyéves ezüstérme azért fura, mert az ő futamidején indulva a Bónusz és a mezei diszkontkincstárjegyek is simán megverik, utóbbiaknál az idő előtti eladás is kisebb költséggel jár. A hároméves, évi fix hét százalékot fizető, negyedévente kamatot fizető papír pedig azért lehet népszerű, mert kitartó általános várakozás, hogy a következő két évben az infláció tovább mérséklődik, vele pedig a kamatszint is csökken. Az elmúlt hónapokban ugyanakkor mérséklődtek a kamatcsökkentési várakozások, és ez a hozamversenyben a Bónusz papíroknak kedvez.

Ha nem indul be markáns hozamcsökkenés az állampapírpiacon jövőre, a hároméves diszkontkincstárjegy-hozam felett 1,5, majd három és öt év között 2,5 százalékos prémiumot fizető Bónusz papírok lehetnek a nyerők három–öt éves távon is, de az idei évet is valószínűleg megnyerik. A hároméves papír frissen kialakult, július végéig érvényes kamata évi 8,13 százalék, az ötévesnél május végén jön a következő kamatforduló, de ott is a nyolc százalék feletti kamat fennmaradása valószínűsíthető.

Ha a két legvonzóbb papírra, tehát a Fixre és a Bónuszra koncentrálunk, két–három éves időtávon azon dől el köztük a verseny, hogy mennyire csökkennek az utóbbi kamatát meghatározó dkj-hozamok. Hároméves időtávon nagyjából az kellene a Fix győzelméhez, hogy a ma 6,8 százalék körül mozgó dkj-hozam átlagban 5,4 százalék alá csökkenjen. Ugyanez a határ öt évre már (mivel a Bónusz prémiuma három év után 2,5 százalékra nő) öt százalék alatt van – igaz, ötéves fix lakossági papír jelenleg nincs, viszont 6,90 százalék körüli hozam mellett lehet kapni fix kamatozású „mezei” államkötvényeket.