Ül velem szemben egy szerény, halk szavú ember, és kétszer két óra után sem tudom kiűzni magamból a kérdést, hogyan lesz valakiből az ő habitusával nagymenő vezető a nemzetközi pénzvilágban, vagy ami még meghökkentőbb, miniszterelnök Magyarországon. Semmi harsányság, lehengerlő lendület, csak józan mondatok, figyelő tekintet, intellektuális erő.
Bajnai Gordon sok éve alapvetően Londonban dolgozik, hétvégékre, ünnepekre és szabadságra jön haza a családjához, a civil életét Budapesten, a szakmait meg a világban sokfelé éli. Tíz éve kivonult a magyar közéletből, alig szólal meg, a magánéletéről szinte sosem beszél, a munkájával meg nem kérkedik, amúgy is túl összetett ahhoz, hogy könnyű legyen átlátni, mekkora karriert is fut ő külföldön. Holott kevés magyar menedzser jutott olyan magasra a globális pénzvilágban, mint ahol ma ő tart, és kevesen vesznek részt olyan volumenű tranzakciókban, mint amilyenekre neki ráhatása van.

„Az egy nagyon komoly állás, full komoly, full piaci” – írta le például Szendrői Gábor, a Concorde MB Partners egyik partnere, hol is helyezzem el Bajnai Gordon cégét a világtérképen. Ő azon kevesek egyike, akik valamelyest hasonló üzletágban mozognak, mint Bajnaiék. Pontosan tudja, hogy globális top pozícióban vannak a befektetési alapok tőkeközvetítésében, azt is, hogy a cég három ága közül az egyiket Bajnai vezeti, akit szerinte wallisos múltja és szakértői kormányzása miatt itthon érdemtelenül nem, de a szakmában nagyon is elismernek.

„Ha azt mondjuk, hogy Kapitány István a legmagasabbra jutott magyar menedzser a világban (a Shell globális alelnöke a bolygó összes Shell-kútjáért felel szintén londoni bázissal, és éppen pár hete jelentette be lemondását), akkor Gordon egy niche piacon ugyan, de ugyanazt érte el” – így Szendrői.

Maga a benchmark (Kapitány) meg azt mondja, bár más piacon mozognak, Bajnai London-szerte jól ismert és elismert szakember, üzleti körökben kiemelik nyugodt, objektív és professzionális megközelítését. „Nagyon jó nagykövete a professzionális, globális szinten versenyképes magyar menedzsertársadalomnak.”

A kettejük közti párhuzamok ebben nagyjából ki is merülnek. Kapitány nagyhangú, szívesen sztorizgató, vérbő ember (portréját lásd: Forbes, 2019/5), Bajnai tartózkodó, testbeszédét és mimikáját is szűken mérő alkat, és mint jó kapus, szelíd makacssággal, féltve őrzi a privátszféráját. Pedig egyébként társasági ember, éppen most küldött szét körülbelül kétszáz meghívót a közelgő bajai halászléfőző-népünnepélyre, és bőven szorult belé ambíció és határozottság is.

Máskülönben nem lett volna már huszonévesen vezérigazgató-helyettes a 90-es évek legendás brókercégénél (CA-IB), majd harmincas évei elején vezérigazgató (Wallis). Később sem jutott volna topmenedzseri pozíciókhoz Párizsban (Meridiam) és Londonban, továbbá nem lenne tagja olyan nemzetközi fórumoknak, ahol az európai vagy világpolitikát befolyásolják külügyminiszteri vagy akár kormányfői szinten. És főleg nem vállalt volna hálátlan csúcsszerepet a magyar államigazgatásban. Véletlenül és sodródásból aligha pottyannak ilyen feladatok bárkinek is az ölébe.

„Apámtól, nagyapámtól mindig azt hallottam, hogy »fiam, dolgod van a világban, megpróbálok neked több lehetőséget nyitni, mint egy átlagos vidéki gyereknek, de ezért többet is kell teljesítened«. Nekem ez a bajai drive, hogy ha megadatik, akkor többet kell tenned, hogy jobb legyen a világ, és többet is kell visszaadnod” – mondja az alapindíttatásról. Erre rakódik rá, hogy már gimnázium óta amúgy is sok minden érdekli, leginkább az, hogy hogyan lehet valamit jól csinálni, jobban csinálni, megcsinálni.

Ami pedig a habitusát illeti, bevallása szerint „mosolygós gyilkosnak” is emlegették az akkori MSZP-frakcióban, amikor például európai uniós fejlesztésekért felelős kormánybiztosként nagyon sok rosszul előkészített beruházást utasított vissza. „Abban hiszek, és ez nyilván a karakteremből is fakad, hogy alapvetően ésszel kell megoldani a dolgokat, racionálisan – mondja abban a ritka pár percben, amikor magáról beszél, és nem az őt mozgató ügyekről. – Sokszor kellett keményen tárgyalnom, nagy szervezeteket átalakítanom, és ehhez nehéz döntéseket meghoznom, ilyenkor van helyük a nagyon határozott mondatoknak. De nyugodtan, nem indulatból szoktam megtenni, és mindig meg is szoktam magyarázni a döntéseimet. Aztán ha valaki normális, akkor ezt belátja, aki meg nem normális, azzal úgysem érdemes dolgozni.”

Tizenkétbillió dollár
A Campbell Lutyens (CL) neve itthon nem sokat mond, a cég ugyanis Magyarországon, de még a régióban se nagyon aktív, az a piac, ahol mozog, nem jelentős errefelé. Épp ezért arra sincsenek rendesen bejáratott magyar szavaink, hogy pontosan mit csinál, holott a tőkepiacok egy jól meghatározott szeletén kimondottan aktív, és ott a világ legnagyobb független tanácsadó cége.

Ez a bizonyos szelet a private capital piac, a tőzsdén kívüli, alternatív intézményi tőkebefektetések területe. A definíció találós kérdésért kiált: mi az, ami nem állami, hanem magán, de nem tőzsdei, hanem zártkörű, és nem kockázati, de tőkebefektetés? Nagyjából ezek eredője a private capital, de ha szimplán magántőkének vagy magántőke-alapnak fordítjuk, akkor idehaza rögtön félremegyünk, és véletlenül még az elrejteni kívánt NER-vagyonok legdivatosabb megoldásához jutunk. Ne tegyük, ez itt más.

„Mondjuk inkább azt, hogy vállalatfelvásárlási alapok” – mondja röviden Bajnai Gordon, kik is az ő legfontosabb ügyfeleik, majd előkap egy spirálfüzetet, és – olvashatatlan betűkkel, de tiszta narrációval – felskiccel egy mátrix struktúrát. Tevékenységük a világnak azt a részét fedi le, ahol nagy nyugdíjalapok, szuverén alapok, biztosítók, tekintélyes családi alapítványok – körülbelül kétezer ilyen intézményi befektető – keresik a tőke helyét, durván tizenkétbillió (tizenkétezer milliárd) dollár (átszámítva 4,4 trillió forint) értékben.

Három eszközcsoportban alapvetően háromféle dolgot csinálnak, ezért adja magát a 3 × 3-as mátrix. Oszlopaiban az eszközosztályok: a private equity (vállalatfelvásárlási tőkére szakosodott) alapok, a private credit (magánhitel, azaz bankokon kívüli direkt hitelezési) alapok és a private infrastructure alapok vannak, utóbbiak az infrastruktúra tőzsdén kívüli finanszírozására specializálódtak.

Mindhárom eszközosztályban tipikusan háromféle szolgáltatást nyújtanak, ezek már a mátrix sorai. Tőkét közvetítenek, vagyis végigjárják az említett kétezer befektetőjüket, és értékesítik nekik az alapok valamelyikét. Tanácsot adnak és vevőt keresnek, ha valaki ki akar szállni egy jellemzően 10–25 éves zártvégű alapból, vagy meg akarja hosszabbítani egy alap futamidejét – ezt hívják secondarynek, itt egy másodpiaci üzletkötésről van szó. És végül fúziókat, felvásárlásokat, M&A tranzakciókat bonyolítanak le az alapok kezelőinek, ha részben vagy egészben eladnák a saját befektető cégüket.

Ha elmagyarázni nehézkes, egy-egy ilyen üzletet levezényelni végképp az. Ez nem olyan, mint a tőzsde, itt sokkal kisebb a likviditás, macerásabb és hosszabb – hónapokban, akár években mérhető – egy-egy tranzakció előkészítése és átfutása, ergo nagyobb a kockázat is, cserébe jobbak a hozamok, az ilyen alapok befektetői dollárban vagy euróban akár huszonöt százalék fölötti éves reálmegtérüléssel is számolhatnak.

Hogy néz ki ez a mindennapokban? A CL most globálisan 240 embert foglalkoztat New York, Chicago, Szingapúr, Hongkong, Melbourne, Tokió, Párizs, München, Dubaj és még jó néhány világváros irodáiban, csak Londonban 140-en ülnek. Központjuk ­Mayfairben van, illetve innen költöznek most néhány száz méterrel arrébb, mert éppen kinőtték az épületet, de maradnak London legpatinásabb negyedében. Ide jár be dolgozni hétfőtől péntekig Bajnai Gordon – a cég egyik partnere (résztulajdonos vezetője) – is. Itt olvas el naponta sok száz oldalt, és tartja fenn régi jó szokását, amire már egykori CA-IB-s kollégái is felfigyeltek: sosem iszik kávét, helyette manapság jázminteával tartja éberen magát.

Kollégáival sok-sok projektet futtatnak párhuzamosan, minden kategóriában tíz, húsz, harminc ügyfélnek keresik éppen a legjobb be- vagy kiszállót, és évi körülbelül hetven–nyolcvan tranzakciót igyekeznek nyélbe ütni. Indulásuk óta eddig legalább 250 milliárd dollár tőkét közvetítettek zárt körben, további 120 milliárd dollárnyi másodpiaci tranzakciót menedzseltek, és olyan jelentős iparági felvásárlásoknál voltak tanácsadók, mint például egy idén év eleji – az angolszász sajtóban széleskörűen és nagy lelkesedéssel tálalt – óriási felvásárlás: az amerikai General Atlantic és a brit Actis fúziója (a CL az Actis tanácsadója volt).

Ez ráadásul éppen egy infrastrukturális ügylet volt (mátrix, 3. oszlop), vagyis a cég azon üzletágát érintette, amit – a partneri státuszból fakadó szélesebb menedzsmentfeladatok mellett – 2019 óta Bajnai irányít. Ez most talán a legfontosabb területük, itt a legerősebb, 35–40 százalékos a globális részesedésük, és nagyon komoly ügyféllistájuk van, ami minden bizonnyal hozzájárult, hogy az iparág mérvadó londoni szaklapja és elemzőháza, az IJGlobal az elmúlt öt évben zsinórban a CL-t választotta a legjobb tőkeközvetítőnek a globális infrastruktúra-alapok területén.

Ügyfeleik a szektor nagyágyúi, olyan befektetésekben vannak benne, mint a világ jelentős repterei – a New York-i La Guardia, a londoni Gatwick, a Sydney vagy éppen madagaszkári repülőterek –, négy földrengésbiztos kórház Törökországban, TGV-vasutak Franciaországban és Olaszországban, szél- és naperőművek, tengeri és LNG-kikötők, szélessávú hálózatok, adatközpontok, elektromos töltőhálózatok világszerte és például a Suez víz- és szennyvíz szolgáltató csoport. 

Az egyedi projektek szintjén is óriási számok röpködnek. „A legnagyobb alap, amin most dolgozom, huszonötmilliárd dollár (9,2 billió forint) lesz, amikor majd meglesz. Név nélkül annyit mondhatok róla, hogy a világ vezető infrastruktúraalap-kezelőjének adunk tanácsot” – mondja Gordon, akiről Kalmár Péter azt tartja, már karrierje elején is szerette a jelentős, nagyhatású dealeket.

A szervezet- és vezetésfejlesztéssel foglalkozó szakembernek amúgy nem szokatlan, hogy valaki „úgy karizmatikus, hogy nem ő a legnagyobb hangú ember egy csapatban, szervezetben vagy közösségben”. Mint mondja, a szerénység és a visszafogottság nem jelent automatikusan introverziót. Neki speciel elég széles a merítése, ami a hazai topmenedzsereket és cégvezetőket illeti, és több mint harminc éve ismeri Bajnai Gordont. Ennek alapján is mondja, hogy már az egyetemi évek alatt is izgatták az ország ügyei, de szerinte legjobban mindig a befektetési banki szférában érezte otthon magát.

Hogy miért, arra egy lehetséges magyarázat, hogy itt elemzéssel, racionális megközelítéssel, felkészültséggel lehet igazán érvényesülni, márpedig ebben ő kimondottan erős. Aki látta tárgyalni, azt mondja, nincs olyan megbeszélés, amire ne készülne fel mindenki másnál jobban. „Mindig többet tud, mint aki az asztal túloldalán ül, és olyan a tárgyalástechnikája, hogy a végén a másik fél is elégedetten áll fel, és nem azért, mert kompromisszumot kötöttek, hanem mert úgy tárgyal.” Ezt egykori kabinetfőnöke, Schmidt-Hegedüs Dóra idézi fel a 2000-es évek közepéről, amikor Bajnai előbb az uniós pénzek felhasználását, majd a gazdasági tárcát, végül az egész kormányt irányította. Politikában és üzletben is kifizetődő tulajdonság ez.

Elmondása szerint mostani életében sokkal relevánsabb tudás az, amit nem a politikából, hanem az üzletből, korábbi menedzseri állásaiból hoz. Például eggyel korábbi munkahelyéről, a francia Meridiamból (amúgy ma a Campbell Lutyens ügyfele), ahol három évig Chief Operating Officer és az Investment Committee tagja volt, a cég akkor körülbelül ötvenelemű infrastruktúra-befektetésből álló portfólióját fogta össze.

De onnan is tud meríteni, amit még a 90-es évek második felében élt meg a CA-IB-ben. „Fantasztikus öt év volt az életemből, ha nem dolgoznék most a CL-nek, azt mondanám, az volt a legjobb csapat (Forbes, 2016/2), akivel valaha dolgoztam, elképesztő mennyiségű tehetség koncentrálódott egy nem túl nagy cégben.”

Ráadásul történelmi idők, a kialakuló magyar kapitalizmus legizgalmasabb évei voltak, akkor dőlt el, hogy a magántőke a magyar gazdaság tíz–húsz százalékáról hetven–nyolcvan százalékára nő, akkor történtek a legnagyobb tőzsdei bevezetések, jöttek az országba stratégiai és pénzügyi befektetők, épült ki a tőkepiac, és nyílt páratlanul gyors felemelkedés generációjának tagjai előtt. Öt évvel később már ő is egy széles portfólióval rendelkező cég első embere, és hát elég csak csipegetni a névsorból (Küllői Péter, Simor András, Nobilis Kristóf, Lantos Csaba, Báthory Balázs), kiből, mi lett, és akár nemzetközi vizeken is mit ért e
„Én legfeljebb a díszpinty voltam, a közelébe se jutottam annak, ahol ő tart” – mondja közülük Küllői Péter, holott tudatos, korai önnyugdíjazásáig (és persze amiatt is) sokan irigyelték pénzét, karrierjét, az egyik első példát arra, hogy magyar menedzser nemzetközileg is érvényesülhet (portréja itt: Forbes, 2023/6). Külföldi befektetőket magyarországi vállalatokkal összeboronáló Eurocorp nevű cégében ő volt egyébként az első főnöke Bajnai Gordonnak. Azontúl, hogy az egyetemről kikerülő fiúról azt látta, hogy „fantasztikusan dolgozott, és nagyon jól szintetizált”, megfogta benne, hogy sosem bullshitelt. Egyszer előfordult, hogy számon kellett kérnie Bajnain, miért nem csinált meg valamit időre. Mire ő azt mondta: „Elfelejtettem.”

Ha nincs a Eurocorp, lehet, hogy ma a Campbell Lutyens sincs Bajnai életében, John Campbell ugyanis már 92-ben Magyarországra jött, hogy segítsen Küllőiéknek összerakni egy magyarországi befektetési alapot. „Látott minket, nyeretlen kétéveseket, épp kijöttünk a közgázról, és semmit sem tudtunk a kapitalizmusról. És kivitt minket egymás után hat hétre Londonba, hogy megmutassa, milyen is a világ tőkepiaci fővárosa” – idézi fel most Gordon.
Első és meghatározó londoni útja volt ez, már felsőfokú nyelvvizsgával, de nulla helyismerettel egy bérelt szobában, és például azzal az élménnyel, hogy léteznek pénzügyi modellek számítógépen. „A mellettem levő asztalnál ült a mai vezérigazgató egy tetőtéri kis irodában, és tanította nekem a táblázatokat a Lotus 1-2-3 programban, az Excel elődjében. És Campbell néha körbeküldött a Citybe ügyvédi irodákhoz, befektetési bankokhoz, hogy meséljek Magyarországról, a kezdődő magyar kapitalizmusról, a magyar történelemről, gazdaságról.”
És bár először kéri, hogy ne, végül csak hagyja, hogy beleírjam, John Campbell már akkor megmondta… Egy ilyen kiselőadás után azzal fordult a többiekhez, hogy „bizony ebből a fiúból még miniszterelnök lesz”.

Gerincpróbáló idők
A bajai gyökerek minduntalan előjönnek. „Magyar vagyok, bajai vagyok, kapus vagyok, közgázos vagyok, európai vagyok. Nagyjából ezek az identitásaim, körülbelül így tudom magam meghatározni. És ebből Baja nagyon fontos szerepet játszik.” Odaköti a gyerekkora, az ottani gimnáziumból vannak máig a legközelebbi barátai, és vigye bármerre a sors, minden évben háromszor-négyszer eltölt ott hosszabb időt. A legjobb barátaival például tizennégy éves koruk óta minden nyáron lemennek négy napra a Dunára, esznek, isznak, halászlét főznek, kimennek motorcsó­nakkal a homokzátonyra, fejelnek a homokban, egyszóval több mint negyven éve bandáznak, egykor sátorban, ma már egy partmenti nyaralóban, ugyanaz a fiúcsapat.

Apropó, halászlé. Minden július második szombatján ez is fix pont az életében: a bajai halászléfőző fesztivál 96 óta kiadós népünnepély, nagyjából húszezres rendezvény. A város adja a helyet és a hagyományt, a helyiek meg életben tartják, ilyenkor minden (majdnem minden) bajai főz a főtéren, majdnem ezernyi bográcsban fő a lé, és ehhez népes vendégsereget hívnak.
A Gordon által meghívott kétszáznál több emberből évente 130-an, 140-en el is szoktak menni, hogy éppen milyen összetételben, az tanulságos lenyomata is a mindenkori viszonyoknak. Mindig van ugyanis, aki éppen úgy érzi, hogy nem mutatkozhat vele – „van, aki legalább felhív, hogy ne haragudjak, most olyan állásban van, hogy nem tud jönni” –, és van, aki mindennek ellenére mindig ott van, ha fontos pozíciókat is tölt be. „Ezt rezignált derűvel figyelem” – mondja.

Azokkal maximálisan empatikus, akiknél a NER-beli szerepvállalás a megélhetésről szól. („Az ilyen hosszú távra berendezkedő rendszerekben, mint a Kádár-rendszer vagy a Bach-korszak, mindig ez volt, boldogulni kellett.”) De aki hiúságból, vagy egyéni vagyonosodása végett vállal vezető szerepet a nemzeti érdek ellenében, azt elfogadhatatlannak tartja. Nem ítélkezik, senki fölött nem tör pálcát, de elkönyveli minimum karakterhibának.

„És legalább sokkal jobban megértem most az 50-es, 60-as, 70-es éveket, vagy a nagyapám által elmesélt 30-as, 40-es éveket is, mint amikor fiatalabb voltam. Érdeklődéssel nézem azt a kognitív disszonanciát is, amivel nagyon sok ismerősöm vagy akár volt barátom próbálja magának megmagyarázni, hogy miért visz vezető szerepet ebben a rendszerben. Ugyanúgy érvelnek, ahogy a régi reformkommunisták tették: ha nem én csinálnám, akkor sokkal rosszabb lenne. Csak most nincsenek itt a szovjet csapatok sem.”

Neki mindenesetre egyetlen porcikája se kívánja, hogy a mai magyar közélet irányításában részt vegyen, ezért nem is kesereg azon, hogy bár a világban oly sok fontos fórumon kikérik a véleményét, az ország ebből jó ideje semmit sem hasznosít. „Felnőtt ember tudja, hogy tetteinek, döntéseinek következményei vannak, én is tisztában voltam vele, hogy mi lesz annak a trade offja, hogy elvállalom a miniszterelnökséget – mondja másfél évtized távlatából. – Na jó, mindent azért nem láttam, de nem voltak jó érzéseim.”

Viszont ma is szívesen gondol vissza azokra az időkre, amikor többedmagával kinavigálták az országot egy csődközeli helyzetből, és arra, hogy azóta is megőrizte a függetlenségét. Még ha ennek az az ára, hogy az elmúlt tizenöt évben csak külföldön érvényesülhet, és ha azt szeretné, hogy a kisgyerekei Magyarországon járjanak iskolába (márpedig ezt szeretné), akkor ingáznia kell.

Nincs hiányérzete, és bár nehéznek látja Európa jövőjét és nagyon rossznak Magyarország helyzetét, nem lett depressziós. „Nagyon normális életet élek, márpedig egy jól végigélt élet talán a legnagyobb dolog, amit az ember megtehet abban az egy életben, ami megadatik neki.” Ehhez szerinte hozzátartozik, hogy mindenki szolgálja a hazáját, akár csak azzal, hogy rendben tartja a falusi udvarát, vagy ha megadatik neki, akkor rövid időre miniszterelnök legyen. „Ahogy hozzátartozik az is, hogy mindig tükörbe tudjon nézni, és hogy ne essen le arról az ívről, ami húszévesen neki felrajzoltatott a képességei és a lehetőségei által.”

Haza, szolgálat, tükör, ív – leírva nagy szavak, patetikus gondolatok, általa kimondva mégsem hatnak prédikációnak. Inkább egyszerű, analitikus gondolatfüzér halk tónusban előadva, baráti körben is időnként elővezeti. Egyszer például egy bajai pohárköszöntőben is beszélt arról a bizonyos ívről, mert egyre több kortársánál látta, hogy erkölcsileg, pénzügyileg, hiúságból vagy valami szenvedélybetegség miatt leestek róla, és nem tudtak, talán nem is akartak korrigálni. „Hát gerincpróbáló időkön mentünk keresztül az elmúlt harmincöt évben, amióta az egyetemről kijöttünk” – teszi hozzá.

Az ő normális életébe sok hobbi nem fér, de a focinak mindig megvolt a helye. Tizenegy évesen kezdte, tizenkettőtől negyvenhat éves koráig igazolt játékos volt előbb a Bajai SK-ban, az Érsekcsanádi TSZ SK-ban, aztán a 43. sz. Építőkben. Előbbi még NB II.-es volt, utóbbi jobbára a Budapest Bajnokságban szerepelt, de nem is ez volt a lényeg. Kapus volt, imádta csinálni, és innen is rengeteg barátot szerzett. Ma már ritkán lép pályára („múltkor összeálltunk a régi egyetemi Studium Generale-csapattal, és elkaptunk néhány fiatalabb generációt, mielőtt végelgyengültünk”), vagy a gyerekeivel játszik hetente a Fantasy Premier League-ben összeállított családi bajnokságban.

És persze elméleti síkon érdekli a sport, de úgy mélyen, rendesen, ahogy minden másba beleveti magát, egyre több szakirodalmat olvas a taktikáról, az edzők munkájáról, a játék felépítéséről is. Közben Londonban Arsenal-drukker, itthon pedig leginkább a Paksnak szurkol. „Nincs benne extra központi állami pénz, kizárólag magyar játékos játszik náluk, így is mindig az NB I. első felében vannak, és persze bajai az edző, a Bognár Gyuri.”