@nemakarokbeleszolni
183 E követő

Változott valami az utóbbi két hónapban?
Tapasztó Orsi: A legnagyobb változás az, hogy kiléptünk az online térből. Hát, meg Judit épp most öregedett egy évet, de ezenkívül semmi.
Bányai Judit: De azt nem egy hónap alatt!
Fancsikai Eszter: Most lett huszonhét. Megérett rá. De arra vagy kíváncsi, hogy a tüntetés óta? Vagy hogy egyáltalán miért lett tüntetés?

Mindkettőre. Igaziból arra, hogy ki kell-e lépniük az influenszereknek a társadalmi térbe?
Eszter: Mi eddig is ott mozogtunk. Csak eddig online keretek között foglalkoztunk társadalmi ügyekkel. Ilyen, jelentősebb társadalmi szerepvállalásunk offline nem volt, de azért mind az oldalainkon, mind a közös videókban nagyon sokszor foglalkoztunk közügyekkel.
Judit: Persze, az más tészta, amikor előre tudunk agyalni a videókon, emiatt szerintem nagyon nagy ugrás volt a tüntetés. Azzal, hogy a lányok beszédet mondtak, azért szintet léptek. Az online térben könnyebbség, hogy ha valamit elcseszek, vagy máshogy akarok mondani, akkor máshogy hangsúlyozhatom, vagy újra felvehetem. Itt erre nem volt lehetőség. Pozitívan megdöbbentő volt látni, ahogyan ők készültek rá, illetve azt is, milyen fokozott felkészültséget kívánt tőlük ez az egész helyzet.
Judit, nem szólaltál fel, de te is benne voltál a szervezésben, a teljes grafikai háttér a te munkád. Tehát a kérdés mindhármatokhoz szól. Milyen a közélet alakítójává válni, és nem csak kommentálni?
Judit: Nyilván hatalmas felelősség. Offline sok szempontból jobban érezzük a súlyát, mint online. Persze, bármilyen közéleti témáról kommunikálva utóbbinál is hatalmas nyomás, hogy jó minőségben tedd, hogy tényleg elérjen oda az üzenet, ahova szeretnéd, ahogy azért is, mert az influenszernek azért bevételt hoz a követőbázisa, az elérése. Közügyekkel foglalkozni mindig kockázatos. Mi az elejétől úgy vagyunk vele, hogy ezer milliószor inkább kockáztatok, mint hogy befogjam a számat, és csak a vicces tartalmakat gyártsam.
Eszter: Ezt tudtuk, beleszámoltuk, és teljesen oké nekünk. De közben nagyon érdekes jelenség, ahogyan megmutatkozik vagy realizálódik ez a kockázat. Tök szuper, hogy ezzel a megmozdulással és a társadalmi ügy felkarolásával az influenszert mint szitokszót egy kicsit sikerült kirántani a posványból. Ugyanakkor nem fogjuk letagadni, hogy mi, szervezők, és akik ebbe beleálltunk, a többiekkel együtt mind vesztettünk egy csomó potenciális együttműködést.
Aki tehát úgy szeretne gondolni az influenszerre, ahogy eddig, annak ez nem feltétlenül jön be vagy fér bele. Sokszor hallottuk mostanában, hogy magánemberként támogat, vagy egyetért velünk valaki, de mint cég sajnos már nem teheti meg. Persze, nem lepett meg minket, de azért nehéz megélni, hogy tényleg így működik.

Volt konkrét ilyen eset vagy cég?
Orsi: Amikor meghirdettük a megmozdulást, még aznap, rá néhány órára visszavonták egy elég komoly együttműködésemet. Akkor éreztem meg a bőrömön, hogy a félelem mennyire átszövi a rendszert és az emberek életét, legyenek akár cégek döntéshozói, influenszerek vagy csak közügyekkel törődő magánszemélyek. A társadalom minden szintje érintve van.
Nem a pénzveszteségen van a hangsúly, de az előtt döbbentem ültem, hogy ha egy örökbefogadó anya beáll egy gyerekvédelemmel kapcsolatos, politikai pártoktól és ideológiáktól mentes ügybe, és ez a kiállása valódi emberi felháborodásból, nem pedig politikai állásfoglalásból fakad, az ennyire zavaró? Az félelemkeltő? Az rizikó? Az ilyen következményekkel jár? Ez szörnyű. Mert mi tényleg megtettünk mindent, hogy tudassuk: ez a megmozdulás minden elemében az emberi felháborodásunkról szól, nem arról, ki milyen színekben menetel, vagy ki milyen ideák mögé áll be az életében.

Azért ez súlyos társadalmi látlelet. Főleg arról kaptunk képet, hogy jelenleg milyen viszonyok uralkodnak Magyarországon, és milyen gondolatok dúlnak az emberek fejében. Valahol megértő tudok lenni azzal, hogy létezik ez a félelem, mégis borzasztó szembesülni vele.

Nem érdekes, hogy a profilotokon kezdettől a prüdéria és az álszentségek leleplezésével álltatok bele ügyekbe, de most influenszerként mégis ezzel szembesültök?
Judit: Eléggé megmosolyogtat, hogy amíg anyasággal kapcsolatos dolgokkal élcelődünk, és ott tartunk görbe tükröt, addig jók vagyunk, viccesek, szerethetők. Amíg a nők az asztaluknál maradnak, minden oké. Onnantól, hogy bármilyen közéleti, politikai dologról véleményt formálsz, már inkább maradj csöndben, neked erről ne legyen véleményed! Ezt a hisztit ne, köszönjük szépen, menjél vissza az anyaságról vicceskedni!

Korábban sem éreztem, hogy ne politizálnátok, vagy ne karolnátok fel társadalmi ügyeket az örökbefogadási szabályoktól a homofób törvényekig, sorolhatnám. Mennyire változtat ez az ügy a témáitokon?
Eszter: Pont azon gondolkodtam, hogy az első Novák Katalin-os videóm – before it was cool – mi volt, ha nem politikai állásfoglalás? A tüntetés előtt is láttuk valahogy a világot, és nem nagy meglepetés, hogy azóta is látjuk valahogy, online témáinkat ez aligha változtatja meg. Ez nem úgy megy, hogy az ember végigveszi, milyen következményei lesznek, ha erről vagy arról beszél. Hanem vannak témák, történések, mondatok, amik véleményalkotásra késztetnek. Az szuper, hogy még sosem fordult elő hármunk között, hogy ilyen ügyben valamelyikünk vétózott volna.

Mindig konszenzusos döntést hoztok a témáitokról?
Eszter: Nem többségi szavazás van, hanem mind a hármunknak oké kell, hogy legyen, tök mindegy, hogy az adott videót ki csinálta. Ha valakinek nem oké, akkor nem megy ki – amire szerintem nem volt még példa. Annak az alapját, hogy 2020 óta így működünk, az adja, hogy egyszerűen mind a hármunknál ugyanaz a pillanat szokta elhozni a közléskényszert, és ugyanazok az ügyek váltanak ki belőlünk valamit.

Negyed- vagy félévente minimum van olyan közügy is, amire azt mondjuk, hogy gyártunk róla online tartalmat. Nekem mindig furcsa, hogy milyen reakciók jönnek. „Úristen, de bátrak vagytok!” „De szuper, hogy ezt ki meritek mondani.” Egyszerűen nem is értem, hogyan lehetne másképp. Vagy mondom a véleményem, vagy nem mondom.

Igen, de azért egy százötvenezres tüntetés megszervezése nagy ugrás még akkor is, ha százezrek néznek meg egy videót. Az online térből való kilépéshez, mint mondjátok, a NER tizennegyedik évében azért mégiscsak bátorság kell, nem?
Eszter: Egyszerűen nem lehet közéleti kérdésekbe félig beleállni. Amikor más influenszereknél vagy épp cégeknél azt látom, hogy konzum-közéletieskednek, az szerintem sokkal visszatetszőbb, mint ha tudják rólam, hogy igenis van véleményem. Ha úgy csinálnék, mintha mondanék valamit, de azért semmi ne legyen benne, amin fogást lehet találni, nehogy ártson nekem, sokkal gázabb lenne.

A tüntetésnél is téma volt, hogy ki áll bele, ki nem, ki csak kicsit, ki meg szügyig. Az egésznek lett egy olyan felhangja, mintha az, aki ebbe nem állt bele, a gyerekek mellett sem állna ki.
Orsi: Rögzítsük: ezt nem mi mondtuk, és nem is értünk vele egyet. Ugyanakkor tény, hogy aki kifejezte támogatását a megmozdulás mellett, attól joggal vártuk el azt is, hogy megszólítsa azokat a felelősöket, akik az elégtelen gyermekvédelmi rendszer ellen is érdemben tehetnek. Ha te abba már nem állsz bele, hogy a kormányt felszólítsuk, hogy eddig és ne tovább, akkor valójában nem csinálsz semmit, csak sajnálkozol.

Megviselt titeket az elmúlt időszak?
Eszter: Engem az visel meg, hogy milyen könnyen lehet az emberek fókuszát elvinni a valódi társadalmi kérdésekről és problémákról. Az zavar, hogy tudjuk, milyen fontos kérdésről, gyerekekről, az ő biztonságukról van szó, amit – nincs jobb szó – lealjasítanak a pártpolitikával és a bulvárral. És emiatt felmerül bennem: ezen a szinten van-e nekünk bármi keresnivalónk és bármilyen eszközünk, hogy visszatereljük a figyelmet arra, ami fontos?
Az visel meg, hogy az emberek figyelme olyan könnyen terelhető el a Mónika show irányába, hogy az már tényleg megkérdőjelezi az erőfeszítéseket, miközben sem a kegyelmi döntés ügye, sem a gyerekvédelmi rendszer ügye, sem a később megérkezett Magyar Péter súlyos állításai vagy hangfelvételei se kaptak magyarázatot, nincsenek érdemi következmények. Ez sokszor megkérdőjelezi, hogy mi heteken át és hetek óta azon gondolkozunk, vajon eleget tettünk, teszünk-e, és hogyan, mit tehetnénk még, hogy legalább gyermekvédelmi rendszer ügyében változás következzen. De el kell süssem: egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.

Orsi: Ez a bulvárosítás azért működik most, mert az országban tíz–húsz éve nem történik semmi. Érdemben nem beszélhetünk politikáról, nincsen ellenpont, nincs ellenvélemény. Az emberek nem mernek kimozdulni az utcára, a kanapéról mondja mindenki az igazát. Most meg néhány hét leforgása alatt sok minden történt, ami nyilván felbolygatta az idegeket, és természetes, hogy mindenki odakapja a fejét.

Nemcsak a valódi tömegrendezvényekre, amiket a mi megmozdulásunk indított be, hanem arra a mozira is, ami most minden politikai oldalon beindult. Ez természetesen elviszi a fókuszt. Persze, mi is nézzük ezeket a mozikat, de közben – ahogy Eszter is mondta – azon gondolkozunk, tudunk-e tenni olyasmit, ami az emberek figyelmét visszatereli az eredeti, a lényeges társadalmi ügyre.

Ezek szerint van valamiféle mozgalmi tervetek?
Orsi: Annyit elmondhatunk, hogy természetesen ez nem ennyi volt. Rengeteg levelet és üzenetet kaptunk, főleg, amíg Magyar Péter színre nem lépett, és hála istennek, egyelőre levette rólunk a nyomást, hogy mi induljunk el ezen az úton. Az, hogy nem alapítunk pártot, még nem azt jelenti, hogy minket innentől az ügy nem érdekel. Gőzerővel agyalunk, mit lehetne tenni, csak azért nem mondok erről többet, mert még nincs teljesen kikristályosodva az utunk.

Eszter: Sokáig hittem azt, és éltem úgy, hogy hülye vagyok a politikához. Szerintem ezzel sokak gondolatát hangosítom ki. Az elmúlt napokban jöttem rá arra, hogy valójában a politika hülye hozzám. Ez kicsit olyan, mint amikor az ember egyszer csak rájön, hogy a szülei nem tökéletesek. Persze, azt tudtuk mindig, hogy a politikusok nem tökéletesek, de azért valahol azt is gondoltuk, hogy hát hol jövünk mi a politikához, ahhoz mi nem értünk! Aztán az elmúlt hetek történései felébresztettek minket.

Van törésvonal közéleti és politikamentes influenszerek között? Ha igen, lehet ezen ide-oda járkálni?
Orsi: Szerintem abszolút. Ugyanúgy csinálok „hogyan takaríts fenntarthatóan” Youtube-videót vagy second hand ruhavásárlásról szólót, mert nekem ez is fontos, ez is hozzátesz bizonyos ügyekhez, például a környezetvédelemhez, ami meg szintén politika. Ez nyilván másik liga, és nem tagadom, jelenleg akár a Nemakarokbeleszólnin sem könnyű kifigurázni a tökéletes anyuka karakterét.
Eszter: Viszont mi azokat sem akarjuk cserben hagyni, akik meg ezt szeretik, meg emiatt követnek minket.
Orsi: Persze, és ér is több mindenről beszélni. De ez egy komoly tanulási folyamat nekünk is, hogy hogyan lehet több lapot tartani egyszerre a kezünkben. Ez most még egy tudatosodásos állapot, és az összes érintett tartalomgyártó közül mi vagyunk talán leginkább kitéve ennek, pontosan az alaptémáink miatt. Ez is egy önismereti út: hogyan jutunk el odáig, hogy békében legyünk a különböző közéleti szerepeinkkel? Persze, majd megugorjuk, hiszen mindig megugorjuk, ráadásul közben még élő beszélgetéseket is csinálunk, ahol közönség előtt is ugyanezekről a témákról lesz szó.

Ez az Idén NEM szülünk! című estetek, a második alkalom május közepén lesz. Mennyire fogtok reflektálni az elmúlt néhány hétre?
Judit: Kicsit sírva vigad a magyar, vagy röhögünk a nyomorunkon történet. Komoly témákról beszélgetünk, de nem egy ilyen zabszem a seggünkben típusú kerekasztalon. Nem véletlenül Elek Peti humoristát kértük meg, hogy próbáljon meg minket koordinálni meg a témánál tartani, mert azért mi el tudunk kalandozni.

Az első két ilyen est már Nemakarokbelszólni-turnét ígér?
Eszter: Megfordult a fejünkben, tervezünk is ősszel vidékre menni. Éppen azért ez a címe, mert 2020 októbere óta van a Nemakarokbeleszólni-oldal, amikor Juditnak és nekem még nem is egészen egyéves gyerekeink voltak, azóta pedig született még kettő. Tényleg ámokfutás, ami történik az elmúlt három és fél évben velünk, és ez a beszélgetéssorozat az első hosszabb távú elköteleződésünk. Idén nem szülünk, úgyhogy végre tudunk valamennyire arra koncentrálni, hogy alakítsuk, ami történik, és nem csak megtörténnek velünk a dolgok.