A Youtube aranygenerációjából indult, még ma is az egyik legértékesebb influenszer (idei listánkon a tizenhatodik). Barni több tízmilliós vállalkozást húzott a tartalomgyártásra, és nem csinál titkot belőle, miért hasznos trendeket utánozni. Van, aki médiabirodalmat épít, ő inkább italmárkát akart, befektetett szorgalma napok alatt kifizetődött.
„Öt nap alatt megtérült.” Abosi Barna két éve Amerikában kóstolta meg Logan Paul és KSI közös sportitalmárkáját. A Prime nálunk is berobbant, a mániára itthon is szép számmal ülnek fel a tizenévesek, több ezer forintot sem sajnálnak (a szülők pénztárcájából) a rikító palackos löttyökért. „Vonzott, hogyan lehet terméket létrehozni. Ahol senki sem dirigál, hogyan beszéljek róla, vagy milyen színű pólóban.” Csinált is egy prémium árkategóriás márkát, majdnem tízmillió forintot tett a projektbe. Ez térült meg öt nap alatt.
Barni már tíz éve gyártja videóit. Nem leplezi, hogy ezen a piacon néha másolni kell, trendvideókkal kell kiszolgálni az algoritmust. Valami hasonlóba vágott a Quickkel is tengerentúli mintára. Több éve ígérgeti nyolcszázezer követőjének, hogy lassan tényleg piacra dobja üdítőmárkáját, videókban számolt be a fejlesztési folyamatról. Nem üdítőt főzni tanult meg, hanem minden mást, ami ahhoz kell, hogy üdítőt hozhasson létre és árulhasson, a koncepciótól a kóstoláson át a bevizsgálásig. Nehéz volt? Azt mondja, nyugodtan csillagozzam ki a szopás szót.
Pedig azt mondják Barniról, hogy youtubertől tényleg ritka az a türelem, érdeklődés, alázat, ahogyan beletanult a tőle idegen szakmába. „Ha valaki úgy állna be mögé, hogy értéket nem ad hozzá, persze kipukkad a lufi. Barni nem ilyen” – mondja Cserniczky Botond sörfőző, ő szállt be dobozba álmodni a projektet. Sörös lévén Barnival együtt kellett megtanulnia az üdítőipart. Új piac nyílt meg előtte, többen is keresik kézműves üdítőért, nemrég a Simon’s Burgernek is készített egyet. „Nem hittem, hogy ebben is lesz művészet, sőt a sörhöz képest sokkal nagyobb a vászon.”
„A jobb élethez való alanyi jog nem létezik. Azt mindenki magának teremti meg” – idéztük 2022. tavaszi Life különszámunk címlapsztorijában Náray Tamást. Ő így teremtette meg először, még mint divattervező. Részletek akkori portrénkból.
Tamás többgenerációs értelmiségi családba született, és le sem tagadhatja arisztokrata neveltetését. „Anyai nagyanyámnak báró volt az apja, akinek az anyja volt grófnő. Így lett a nagymamám bárónő, aki a losonci rabbi fiához ment hozzá.” Apja családja református, nála is vannak nemesi felmenők, és nagygazdák voltak a háború utáni időkig. Édesanyja szép karriert csinált, egy szocialista nagyvállalat vám- és devizagazdálkodási igazgatói posztjáig vitte, édesapja pedig keményen dolgozó mérnökember volt. „Én egyke vagyok, mert egy szerencsétlen véletlen folytán nem születhetett testvérem.”
Szülei ötvenkét évig éltek boldog házasságban, fiukat gyerekkorától szolid elegancia, nagypolgári miliő vette körül – persze a mindenben igényes szülők poroszos nevelési elveinek nem minden eleme volt a szabad alkotásra vágyó kamasz kedvére. Mindenesetre mára belátta: szüleinek tökéletesen igazuk volt például abban, hogy ragaszkodtak hozzá, fiuk az érettségi után külkereskedelmet tanuljon művészetek helyett. „Az első lépésben meghiúsult volna minden tervem, ha nem úgy történik, ahogy ők javasolták. Például el se kerülhettem volna Párizsba, ha nem beszélek franciául” – mondja ma már.
Epres Panni és az ikonikus Náray-kiskosztüm.
A piros mindig is Tamás egyik kedvenc színe volt.
A főiskola után – szülei nagy megnyugvására – közgazdaság-tudományt tanult az egyetemen, már ekkor a zsebében egy állásajánlattal az Artex külkereskedelmi vállalattól, ami a 80-as évek elején különös kiváltságnak számított. Fegyelmezett volt, vinni akarta valamire, és a céljaiért kész volt az áldozatokra. „Azt, hogy az lettem, aki ma vagyok, én a nőknek köszönhetem” – jelenti ki egyszer csak, miközben az Artexről mesél.
Merthogy ott volt Pop Kati, az artexes főnöke, aki beíratta a posztgraduális ipari formatervezői tanfolyamra, sőt még előtte az osztályfőnöke, aki visszavette a gimnáziumba, miután a túlzott igazságérzetéért és a szemtelenségéért kirúgták. Meg persze a francia Ted Lapidus művészeti vezetője, Arianne Nabarro, aki nagyon hamar felfedezte a tehetségét. „Annyiszor nyúltak a hónom alá nők, hogy meg kellene engem égetni, ha erről elfeledkeznék. Nők voltak a munkatársaim és a vásárlóim is, hát, lényegében az ő pénzükből épült a karrierem.”
Elég hosszú út vezetett a pesti belvárosi szalonig a divat, az esztétika iránt gyerekkorától érdeklődő Tamás életében. Majdhogynem abszurd történet, ahogyan a 80-as évek közép-európai export-import szcénájából az haute couture fellegvárába került. „Az igazgató elvtárs ki akart utazni Londonba” – vonja meg a vállát, ennyi a magyarázat. Az történt ugyanis, hogy felkérték egy nemzetközi pályázatra az egyik hazai textilcéget, ahol persze nem volt se saját kollekció, se kreatív, nyitott tervező. Tamás ekkor már végzős volt a posztgraduális iparművészeti képzésen, őt bízták hát meg, hogy szálljon be a projektbe.
A pályázat különdíjasaként Tamás a Ted Lapidus divatház ösztöndíjasa lehetett. Végigjárta a szamárlétrát, a pinceszinten dolgozó szabászsablon-másolótól a tervezőasszisztensi rangig. Párizsban mindig elmondták az ambiciózus fiataloknak, hogy minden utcasarkon negyven ugyanolyan tehetségű ember várja, hogy ők feladják, és a helyükre léphessenek. És hogy ne felejtsék el: Párizs nem a szomszédos kerületekből, hanem az egész világról válogat.
Mindenki, még az őt nyilvánvalóan hazaváró szülei is le akarták beszélni, amikor a rendszerváltás környékén a pozitív változásokat látva úgy döntött, hazajön Párizsból, mert előbb-utóbb saját brandet szeretne alapítani. „Meg is kaptam érte a megfelelő büntetést, hogy a könnyebb utat választottam. Mert azt hittem, hogy itthon könnyebb lesz” – nevet, és már nem érezni keserűséget a hangjában a hosszú idő távlatában nyilvánvaló tévedésnek nevezett lépés miatt. „Nem lennék az az ember, aki ma vagyok, szokták ezt mondani nagyon bölcsen, ha mindez nem történik meg velem.”
Miután hazatért Párizsból, ahol már a világ minden tájaira szóló divatbemutató-szervezésekkel bízták meg, itthon komoly gonddal elkészítette képes portfólióját, ám úgy néztek rá a ruhacégek vezetői, mint egy ufóra. Alázatosan beállt azért a honi korlátozott ízléssel és anyagi lehetőségekkel bíró áruházi és vállalati rendezvényszervezésbe, majd modelliskolát nyitott, és éveken át ő koreografálta a nagy nemzetközi luxuscégek – többek között a Boss, a Liska, a Joop, a Triumph, a Wolford vagy az Yves Saint Laurent – hazai divatshow-it is.
Kellett hat-hét év, mire vette a bátorságot, és 1996-ban első kollekciójával előrukkolt. Azonnal óriási siker lett. Teljesen új megközelítést, merész anyagtársításokat, friss vonalakat hozott – ezt a franciás sikket csak nemzetközi divatlapokból ismerhették addig az igényes öltözködésre vágyók. Onnantól húsz éven át évi négy kollekciót dobott piacra, közben megarendezvények koreográfusa volt, és színházi jelmezeket is tervezett. 2002-ben az Ybl-palotában nyitotta meg első szalonját, aztán 2010-ben már Spanyolországban, az USA-ban és Dubajban forgalmazták az általa tervezett ruhákat, 2011-ben pedig önálló szalont nyitott Berlinben.
Szinte a hazai kereskedelmi televíziózás kezdetétől, 1998-tól tizennégy éven át az RTL Klub tévécsatorna művészeti tanácsadója volt. „Tulajdonképpen véletlenül kerültem oda, mert a kezdő csapatot jól ismertem, és amikor szóltak nekik külföldről, hogy kell egy vezető stylist, aki megmondja, hogy a műsorvezető fekete muszlinban legyen vagy kékben, persze, hogy én jutottam eszükbe. Emlékszem, az elején még egymásról tépkedtük ott a zakókat, attól függően, hogy éppen kire milyen stílusú kellett.”
A bemutatókra sokszor külföldről is hazarepültek a Náray-modellek.
Ördög Nórával, az egyik modelljével 2012-ben.
Úgy 2006 körül már tudta, hogy neki „nem terem itt paszuly sem”. Az alaptörvény-módosítás, a melegek vegzálása végleg feldühítette. Az utolsó kollekció 2015–16-ban készült, de akkor már nem érezte azt az izgatottságot, vibrálást a színpadon a függöny mögött, a modellek bevonulásakor, amit korábban mindig. Ezt intő jelnek vette. „Félig nem lehet baszni” – válaszolja, amikor azt kérdezem, mi lett volna, ha egyszerűen lassít, netán kevesebb kollekciót dob piacra.
Április 1-jén szép csendben elindult egy fontos változás a bankszektorban, de mit számít ez, ha epret veszünk az útmenti bácsitól, ha szétdobjuk a vacsoraszámlát a haverok között, vagy sokmilliós autót vásárolunk? Mindennapi tippek az azonnali fizetési rendszert fejlesztő Giro Zrt. vezérétől.
Nemcsak a készpénz kopik ki a kezünkből, de a telefonos érintéses fizetésekkel elvileg már a bankkártya is kiiktatható lenne. Ez az egyik alapgondolata a Kevin nevű litván fintechnek. Ha átviszi, amit kitalált, úgy forradalmasítja a pénzforgalmat, hogy a mezei emberek szinte semmit se vesznek észre. Európai piacszerzésében és a kártya nélküli világ építésében az a magyar ex-topmenedzser is élen jár, aki az előző húsz évében pont egy globális kártyatársaság szekerét tolta.
Három nő, akik az anyaságot övező milliónyi kérdést már három éve személyesítik meg, figurázzák ki, és teszik társadalmi üggyé csatornáikon több tízezer követőnek. Három politizáló közéleti influenszer anya. A Nemakarokbeleszólni alapítói, Fancsikai Eszter, Bányai Judit és Tapasztó Orsi szervezőként, grafikusként és felszólalóként is alakították a tartalomgyártók százötvenezres februári demonstrációját. Az Odakint most szörnyek járnak nevű kiállással csaknem kétszázhúszmillió forintot gyűjtöttek az Utcáról Lakásba Egyesületnek, és ez csak a kezdet.