Az űrszektorba áramló állami pénz és befolyás a fellendülő kutatás-fejlesztés mellett vicces jeleneteket is hozott. Ilyen volt például, amikor egy értekezleten szóba került, hogy milyen tárgyakat küldjenek fel az új magyar űrhajóssal, Kapu Tiborral a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az egyik résztvevő teljesen komolyan felvetette, hogy a gömböc tökéletes lenne, hiszen magyar találmány, magyar gyártmány. Csak hát az egyik szakmai résztvevő ironikusan megjegyezte: „A gravitációt meg majd dobozban küldik fel hozzá.”

A nagy kép
Nagyon izgalmas időszak zajlik az űrkutatásban. Most érnek az űrtechnológiák a tömegtermelési fázisba, ráadásul a visszatérő rakétafokozatoknak köszönhetően drasztikusan csökkentek a kilogrammra vetített startköltségek. Tehát minden korábbinál olcsóbban lehet például műholdat feljuttatni, és ezzel a lehetőséggel egyre többen élnek is, Kína például 2030-ig tizenötezer műholdat állítana pályára. Ezzel együtt felélénkült az égboltért folyó verseny, illetve elérhető közelségbe került a Hold. Egyre több ötlet születik, hogyan lehet kivitelezni egy állandó holdbázist, vagy hogyan lehetne kiaknázni a naprendszerben lévő erőforrásokat.

A gömböc az első olyan ismert homogén test, aminek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van. Ha leteszed az asztalra, a kettő között billeg. Az űrben, gravitáció híján, persze csak lebegne.

Az űr nemcsak technológiai értelemben problémás, de szabályozások terén is. Ferencz Orsolya űrkutatási miniszteri biztos úgy ragadta ezt meg nekem, hogy „jogilag vadnyugat zajlik a fejünk felett”. Ugyanis eddig egyetlen, mindenkire érvényes jogszabályt sem tud felmutatni az emberiség. Vannak egyezmények, de eleve kevesen írták alá őket, és a betartatásukra sincs módszer. Rengeteg a tisztázatlan terület, például az űrszemét, az űrforgalom vagy az űrfegyverek ügye, és egyelőre nincs egyetértés a jelenleg legerősebb szereplők között.

Mi a magyar űrstratégia?
Jelenleg három űrnagyhatalmat tartunk számon. Az Egyesült Államok és Oroszország mellett már Kínát is komolyan kell venni. Hármuknak van űrhajójuk és olyan rakétájuk, amivel emberes küldetést tudnak indítani a Föld köré. Vannak más komoly versenyzők is, India nagyon közel áll ahhoz, hogy saját űrhajója legyen, de az Arab-öböl országai is rengeteg pénzt öntenek űrkutatásba, és Izraelről se feledkezzünk meg, a közel-keleti eszkaláció közepette is önálló nemzeti holdprogramja van.

Ebben a sokszereplős játékban az Európai Űrügynökség (ESA) az első háromban sincs. Csakhogy a mi szövetségi rendszerünkben ez érhető el. Magyarország 2021-ben meghirdetett nemzeti űrstratégiája azért jött létre, hogy minél több magyar cég tudjon becsatlakozni az ESA munkájába. 2015-ben huszonhárom magyar vállalat volt az ESA regisztrált partnere, 2024-ben már 168. Az ESA a részt vevő országok befizetéseiből gazdálkodik, a pénzeket pályázatokkal osztják vissza a befizető országokban működő partnereknek.

2018-ig az ESA munkájában érdemi részvételünk nem volt, lényegében csak a kötelező tagdíjat fizettük be, a többi oda áramló forrás elhanyagolható volt. Hat éve kezdett el egyre több pénzt beletenni az állam, mostanra 25 millió euró fölé növelve az éves befizetést, ezzel együtt egyre több opcionális programterületre is elkezdődtek a befizetések, a telekommunikációtól a navigáción és a Föld-megfigyelésen át az emberes űrrepülésig.

Ezzel a magyar cégek jogot nyertek arra, hogy az előbbi területeken zajló programokban pályázzanak. Ha a pályázati sikerességet nézzük, látványos a javulás, 2020-ban még a befizetett összeg 46 százaléka jött vissza a magyar cégeken keresztül, mostanra ez az arány már 80 százalék körül jár, jövőre a várakozások már 90 százalékról szólnak, ez messze meghaladja a regionális átlagot. A magyar űrstratégia másik, kevesebbet hangoztatott célja, hogy azok a jól képzett szakemberek, akik például képesek műholdat tervezni, ne menjenek automatikusan külföldre.

Állami pénz, szigorú kontroll
Állami pénz nélkül a világon sehol sem képzelhető el űrkutatás, a magántőke bevonása még nagyon kezdetleges. Viszont az Egyesült Államok példáján látszik, hogy a magáncégek jelentős szerepet tudnak vállalni a technológiák fejlesztésében, gyártásában. Magyarország szempontjából ez még nem értelmezhető, aki itthon az űriparba tenné a pénzét, az nemzetközi befektetési térben mozog. Ezenfelül az űrkutatásban tevékenykedő magánvállalatok végső vásárlói továbbra is állami szervezetek, például az Elon Musk-féle SpaceX legnagyobb megrendelője a NASA. Ezen a ponton a kérdés úgy hangzik: jó-e, ha egy magánvállalat ennyire kritikus infrastruktúrát birtokol? Erre a magyar válasz az, hogy nem.

A szigorú állami felügyelet mellett érvelők leginkább azt hozzák fel, hogy az űrszektor tipikusan kettős felhasználású terület, vagyis ezeknek a technológiáknak egyszerre van civil és katonai felhasználásuk. Ráadásul ez a kettősség az orosz–ukrán háborúban tisztán látszik, gondoljunk csak az Ukrajna internetszolgáltatását biztosító Starlink műholdakra. Az ESA tudományos, békés célú szervezet, de mindenhol, ahol van űrprogram, folyik katonai fejlesztés is, így Magyarországon is. Bár az 1967-es nemzetközi űregyezmény kimondja, hogy az űrt nem szabad felfegyverezni, ezt minden fél rugalmasan kezeli – ahogyan egyik beszélgetőpartnerem fogalmazott, „egy távcső is lehet katonai célú”.

A NATO 2019-ben nyilvánította a világűrt műveleti területté. Magyarországon is zajlanak ilyen irányú – magáncégekhez kiszervezett – fejlesztések. Tehát az űrben keringő technológiák kulcsfontosságúak, a magyar álláspont szerint szükség van állami kontrolljukra. Ennek az eszköze például a 4iG, a tizenharmadik leggazdagabb magyar, Jászai Gellért érdekeltségébe tartozó, NER-közeli távközlési csúcsvállalat.

A 4iG idén vásárolta be magát a Remred űripari cégbe, együtt tették le Martonvásáron az első magyar űripari gyártóközpont alapkövét. Csakhogy a felvásárlás tipikusan stratégiai döntés volt, ugyanúgy, mint akár a 4iG és a német Rheinmetall közös, védelmi ipari cége. Ahová az állam rengeteg pénzt tol be, ott el is várja, hogy rálátása legyen a döntésekre és folyamatokra.
De egy műholdflotta nemcsak katonai szempontból kritikus, elég csak a kommunikációra, a mezőgazdaságra vagy a katasztrófavédelemre gondolni. Ezek a technológiák jó, ha az ország rendelkezésére állnak. És még jobb, ha nem mások döntésétől függ a hozzáférés.

Magyar égre magyar űrhajóst
A magyar űrstratégia kirakatprojektje a Hunor (Hungarian to Orbit) program. A cél, hogy magyar űrhajóst juttassunk a világűrbe. Bár lehet zászlóshajóprojektnek is nevezni, a megkérdezett szakemberek többsége leginkább nagyon drága marketingakciónak írja le, ami mögött nem szakmai, hanem politikai döntések állnak. A szakmán belül a kritikusok szerint a Hunor jelenlegi állapotában főként kommunikációs célokat szolgál, marketingnek viszont rendkívül drága, a programra 2025-ig már több mint 130 millió dollár forrást különített el a kormány.

Az űrutazás eredeti célja, hogy magyar kutatási projekteket, magyarok által fejlesztett és gyártott termékeket teszteljen, de egyre valószínűbb, hogy ez ebben a formában csak részlegesen fog megvalósulni. Szűkül a kutatásokra és kísérletekre fordítható időablak, az eredetileg harmincnaposra tervezett expedíció most úgy tűnik, végül rövidebb lesz. Balszerencsés esetben még az is előfordulhat, hogy tisztán a kutatásra és a kísérletekre összesen csak nyolc–kilenc nap jut. Ez sok kísérletre egyszerűen nem elég, például így nem derül ki, hogyan nő a paprika az űrben.

Ezenfelül a kutatási partnerekkel való szerződések is lassan haladnak, az érintett hazai egyetemeken pedig az ügy politikai vonatkozása miatt láthatóan nehezen hozzák meg a döntést az űrutazásra küldendő kutatásokról, hiszen ezeknek egyszerre kell szakmailag és PR szempontból is értékesnek lenniük. A harmadik ok, amiért nem tudni még, Kapu Tibor milyen feladatokkal tölti majd fent az idejét, hogy az űrben végzett kísérletekről végső soron az űrállomást üzemeltető nemzetközi bizottság dönt, vagyis hogy mit engednek be és milyen változtatásokat kérnek bennük.