1994. december 3-án a világ örökre megváltozott, de akkor még nem tudta senki. A Sony ezen a napon dobta piacra az első Playstation játékkonzolt, ami aztán harminc év alatt szép lassan maga alá gyűrte az egész iparágat. Harminc pontban meséljük el a konzolcsalád legendáját.
1. A Sony eredetileg nem is akart játékkonzolt, teljesen idegenül mozgott az akkoriban a Nintendo, a Sega és az Atari által uralt szektorban. A cég annak idején a Nintendónak fejlesztett külső CD-olvasót, csakhogy a Nintendo a megállapodást felrúgva végül a Sony akkori legnagyobb konkurensével, a Philipsszel állapodott meg. A Sony iszonyatosan felbőszült az áruláson, az izzó dühtől elvakítva úgy határoztak: kerül, amibe kerül, csak azért is saját gépet dobnak piacra. A többi már történelem.
2. A Sony–Nintendo-együttműködés alatt kétszáz prototípus készült a Nintendo Playstation projektnév alatt futó termékből. Közülük csupán egyetlen példány maradt meg.
3. Japánban az említett decemberi napon került boltokba az első Playstation, a világ többi részén majdnem egy évet kellett rá várni, az Egyesült Államokban és Európában is csak 1995 szeptemberében lett kapható a konzol. Őrjítő lehetett a várakozás! Ezt élelmes kereskedők ki is használták, Japánon kívül a szürke- és feketepiacon is megjelentek a konzol és a játékok, annak ellenére, hogy hiányzott a regionális támogatás, így például a garancia vagy a nyelvválasztás lehetősége.
Megszállottan követem az amerikai elnökválasztást, leginkább a New York Times online kiadásán és a podcastjain, kiegyensúlyozva némi Fox News-zal. Nem tudom levenni a szemem a telefonomról, ahogy a gigantikus választási gépezetek minden negyedik évben rekordokat döntő összegekből dübörögnek, hogy a végén pár emberi gesztus vagy botlás, egy-két mondat elbillentse jobbra vagy balra a választást. A tétet és izgalmakat fokozza, ha egy választás […]
Megszállottan követem az amerikai elnökválasztást, leginkább a New York Times online kiadásán és a podcastjain, kiegyensúlyozva némi Fox News-zal. Nem tudom levenni a szemem a telefonomról, ahogy a gigantikus választási gépezetek minden negyedik évben rekordokat döntő összegekből dübörögnek, hogy a végén pár emberi gesztus vagy botlás, egy-két mondat elbillentse jobbra vagy balra a választást.
A tétet és izgalmakat fokozza, ha egy választás tényleg történelminek látszik. Az például erős, hogy Trump volt kabinetfőnöke, az egykori tábornok John Kelly nevezi fasisztának a volt elnököt. Szimplán a jó ízlés és polgári kulturáltság elismerése miatt is jó lenne, ha nem egy mindenkire fittyet hányó agresszív nagydumás lenne az USA elnöke. Sőt, Közép-Európaiként azt se bánnám, ha az amerikai elnök jobb viszonyt ápolna a német kancellárral, mint az orosz elnökkel. Mindez egy héttel a magazin megjelenése után kiderül – ha nem lesz elhúzódó jogvita arról, hogy ki nyerte a választást.
Trump mindenesetre máris nyert. A nagy pénz abból jött össze, hogy bukott elnökként, aki azt sem fogadta el, hogy elvesztette a választásokat, tőzsdére vitte az egyáltalán nem nyereséges közösségimédia-cégét (Truth Social), és úton-útfélen márkázott terméket árul magáról, beleértve a mára talán legendássá vált Trump Bibliát is. Most írjam azt, hogy neki semmi se szent? Írtam. Nekünk ilyenkor jól jön az amerikai szerkesztőségből érkező exkluzív Trump-sztori a szintén történelmi exelnöki meggazdagodás részleteiről, ahol félmosollyal olvasom, hogy kb. olyan nekik Trump, mint nekünk a Hell, pereskednek.
Gazsi Zoltán másban utazik. Ő inkább jóban akar lenni mindenkivel, vagy legalább figyelmet és szeretetet kapni tőlük. Ennek gyökerét most fejti fel éppen, és mivel extrém nyílt és extrovertált, erről be is számol egy rövid személyes találkozó vagy éppen egy magazincikk keretében. Amit létrehozott, különleges: nem mint salátagyár-igazgató, hanem mint az egyik első magyar Linkedin-influenszer, aki pozitívabb, emberközpontúbb, optimistább hozzáállásra biztatja a magyar menedzsereket és csapataikat. Ilyen szempontból persze ő is amerikai, ahogy a mi márkánk is az.
Gazsi Zoltán szenvedélyes közösség- és hálózatépítő, abban hisz, hogy ha jó emberekkel veszed körül magad, vagy összekötöd őket, abból csupa jó dolog fog születni. Óriási gyermeki kíváncsisággal, végtelen spontaneitással mindenütt kapcsolódásokat keres, és tornádó üzemmódban mutatja, mennyivel jobb lenne a világ, ha a cégvezetők mind úgy gondolkodnának, mint ő – vagyis nem kizárólag a profitszerzésen járna az agyuk. Alapítványokat támogat, motivációs beszédeket tart, jó ügyekről és együttműködésekről posztol, időnként szinte zavarba ejtőn személyesen.
Bár főállásban tizenhét éve vezeti az eisberg salátaüzemet, ma már szinte többen ismerik mint afféle Linkedin-evangelistát. Amióta pedig rákbeteg lett, azt hirdeti: élj úgy, hogy ne kelljen drasztikus arculcsapás ahhoz,
hogy felnyíljon a szemed, és életmódot válts.
A Fekete pont című film megrázóan mutatja be a magyar iskolák sok generációnak ismerősen nyomasztó hangulatát. Egy jelenet különösen megmaradt bennem. Juci néni, a lelkes és kreatív fiatal tanár modern módszerekkel próbálja megszerettetni a gyerekekkel az irodalmat. Aztán jön az agresszív apa, aki a semmiből, fogadóóra előtt tör be az osztályterembe, és követeli, hogy Juci néni csak a kötelező verseket, […]
Egyetlen ügyféllel indult el a rendszerváltás után, ma negyedmillió embert etet, és a régió legnagyobb szereplője a közétkeztetésben a Delirest. Két éve a magyar ügyvezető és a pénzügyi igazgató kivásárolta az angolokat, és az új tulajdonosok most azon is dolgoznak, hogy rávezessék a fogyasztóikat az egészséges életmódra.
