1994. december 3-án a világ örökre megváltozott, de akkor még nem tudta senki. A Sony ezen a napon dobta piacra az első Playstation játékkonzolt, ami aztán harminc év alatt szép lassan maga alá gyűrte az egész iparágat. Harminc pontban meséljük el a konzolcsalád legendáját.
1. A Sony eredetileg nem is akart játékkonzolt, teljesen idegenül mozgott az akkoriban a Nintendo, a Sega és az Atari által uralt szektorban. A cég annak idején a Nintendónak fejlesztett külső CD-olvasót, csakhogy a Nintendo a megállapodást felrúgva végül a Sony akkori legnagyobb konkurensével, a Philipsszel állapodott meg. A Sony iszonyatosan felbőszült az áruláson, az izzó dühtől elvakítva úgy határoztak: kerül, amibe kerül, csak azért is saját gépet dobnak piacra. A többi már történelem.
2. A Sony–Nintendo-együttműködés alatt kétszáz prototípus készült a Nintendo Playstation projektnév alatt futó termékből. Közülük csupán egyetlen példány maradt meg.
3. Japánban az említett decemberi napon került boltokba az első Playstation, a világ többi részén majdnem egy évet kellett rá várni, az Egyesült Államokban és Európában is csak 1995 szeptemberében lett kapható a konzol. Őrjítő lehetett a várakozás! Ezt élelmes kereskedők ki is használták, Japánon kívül a szürke- és feketepiacon is megjelentek a konzol és a játékok, annak ellenére, hogy hiányzott a regionális támogatás, így például a garancia vagy a nyelvválasztás lehetősége.
Horváth Tibor renitens volt már a főiskolán is, aztán a maga művészi eszközeivel évekig előszeretettel kritizálta az aktuális hatalmi viszonyokat – pártállástól függetlenül. Végül annyira megelégelte a magyarországi közállapotokat, hogy Berlinbe költözött, és elment kiállításépítőnek. Esténként azért rajzolgatott, a covid alatt pedig elkezdett vicces faragványokat készíteni és fotózni. Zöldségből és gyümölcsből.
„Jött a Járvány, ő meg beszorult otthonra, és azzal kellett dolgoznia, amit a konyhában talált. Vagyis zöldségekkel és gyümölcsökkel.” Szily László újságíró így nyitotta meg szeptember végén Horváth Tibor Ehető legjobb című pécsi kiállítását – meg persze még sokkal viccesebben, bázisdemokrata trash arttal, beaperolspriccezett káderfeleségekkel és teknősön rágott lyukkal. A tizedik éve Berlinben élő képzőművészt társadalomkritikus, botrányos műalkotásiról lehetett ismerni korábban, most igazi összművészeti tárlatot hozott össze a Művészetek és Irodalom Házában. A gyümölcs- és zöldségfaragványairól készült fotóiból hatvankilenccel körberakott egy öt méter átmérőjű asztalt, és miközben a sötét kiállítótérben szól a zene, mindig egy-egy képre esik a fény. Arra, amelyik az éppen lejátszott zenei hangnak felel meg.
A demokrácia perselye „Minek?” Lényegében ezt az egyszerű, cinikus kérdést tette fel magának Tibor, amikor 2013-ban úgy döntött, végleg Berlinben marad. Merthogy úgy érezte, a magyar közéletben ő már rákérdezett mindenre, amire csak lehetett, ám reménytelen szélmalomharcot vívott. Feladta azt a szokását, hogy a maga eszközeivel kritizálja, kigúnyolja a magyarországi társadalmi és hatalmi viszonyokat – mindegy, hogy éppen milyen kormány volt hatalmon.
Készített például műalkotást The Prime Minister of Hungary címmel: a fekvő ládába egy résen benyúlva meg lehetett simogatni a benne fekvő, életnagyságú Orbán Viktort. Nem alaptalan provokáció volt, az inspirálta, hogy korábban a Vakok Intézetében gipszbe öntötték a miniszterelnök arcmását, hogy a vakok tapintásukkal megismerhessék a vonásait – és a fej még mesélt is magáról.
Az utolsó magyarországi éveiben Tibor már annyira renitens pozíciót töltött be, hogy az őt néhány évig képviselő acb Galériából is kilépett. Pedig a galériával eljutottak többek között Hongkongba is, ahol egy nagy nemzetközi ingatlanbefektető megvásárolta a kifordított bankautomatát ábrázoló, A demokrácia perselye című installációját. „Egy nagy fémlemez volt, rajta bedobóval érmének és papírpénznek, ha felesleged van, bedobhasd, akinek pedig kell a pénz, az lehajolhat érte, és felveheti” – mondja Tibor.
Egy másik, porcelánból készült kedvencét Rotterdamban adták el egy washingtoni ügyvédnek, aki mellesleg Marcel Duchamp botrányos, 3,6 millió dolláros vécécsészéjének egyik darabját is birtokolja (összesen hét van belőle a világon) – sőt használja is. Tibor felvásárolt több ezer porcelán nippet, és összeragasztotta huszonöt centi magas betűkké, a betűk a For Export Only szöveget adják ki, három és fél méter hosszan. Vevője több ezer dollárt fizetett érte, és egy Andy Warhol-alkotás alá rakta ki a fürdőszobájába.
Only (2013)
Több ezer porcelán nippből készült, több ezer dollárért kelt el. The Prime Minister of Hungary (2012)
A ládába egy résen benyúlva meg lehetett simogatni a benne fekvő, életnagyságú Orbán Viktort.
Nem lehet a két csávót szétszedni „Furcsa széllökések sodortak a művészi pálya felé, és már a főiskolán feszegettem a határokat” – meséli Tibor, amikor kéthetes pesti látogatásán leülünk beszélgetni. Összekötött, félhosszú hajával, szemüvegével és kötött pulcsijában pont úgy néz ki, mint aki a berlini undergroundból konszolidált, középkorú értelmiségi figurává érett. Szinte várom, hogy németül szólaljon meg. Jól kitárgyaljuk a Fekete pont című filmet, a kirepülő gyerekeket, a gyökér nélküli külföldi létet és a 90-es évekbeli dunaújvárosi művészeti szcénát, aztán elmeséli, hogyan lett a szülővárosa olyan, amilyen. „Amikor az idetelepített iparhoz felhúzták a sok lakóházat, nem volt elég lakossága a városnak, így leköltöztették az amnesztiával elengedett kisstílű bűnözőket, a tolvajoktól a prostituáltakig, és még azt is megtervezték, hogy mondjuk száz emberre hány művész jusson.”
Tibor egészen az érettségi évéig nem is hallott a Képzőművészeti Főiskola (ma Egyetem) létezéséről, a felvételi előtti utolsó fél-háromnegyed évben kezdett Kaszás Tamás barátjával mindenféle anyagból műalkotásokat készíteni. „Aztán pofátlanul csoportként, vagyis egy helyre ketten jelentkeztünk intermédiára, abban az időben az volt a legnépszerűbb szak – nemcsak a Képzőn, hanem egész Magyarországon is.
Mindkettejüket fel kell venni, nem lehet a két csávót szétszedni – így állt ki mellettük a felvételin az egyik tanár, Szentjóby Tamás. „Vidéki srácként elkezdtem asszimilálódni a művészvilághoz egy végtelen cinikus tanszéken” – nevet Tibor. Félév végi vizsgamunkái rendre megúszásnak tűntek. Volt, hogy begyűjtötte a tanszéken talált különféle tiltótáblákat (ne kapcsold ki, ne nyiss be, ne nyúlj hozzá), és kirakta a bizottság elé a húsz–harminc A4-es papírt, azzal a magyarázattal: ez a legszabadszelleműbb tanszék, paradox, hogy mégis tele tiltótáblával. Ki akarták rúgni, de ez csak olaj volt a tűzre.
Az övé lett a világ legrövidebb diplomavédése is. „Tisztelt Vizsgabizottság! Diplomamunkám a világ legrövidebb diplomavédése kategóriában indul Guinness világrekord-kísérletként. Kérem, ehhez járuljanak hozzá, és kérdés nélkül fogadják el ezt az eseményt a munkámnak. Köszönöm.” Kérését végül egy közepessel díjazták. „Aznap nyolckor született meg a fiam, én meg tízre mentem vizsgázni, de eltitkoltam, nem akartam, hogy részrehajlók legyenek” – nevet. Gyorsan sikerült betagozódnia a művészeti életbe, a társadalom- és rendszerkritika volt a munkái fókuszában. „Nem nagyon kerestem kompromisszumokat” – von vállat. Például amikor 2008-ban Hiller István kulturális miniszter jelentős összeget adott Kovács Gábor bankár kortárs művészeti gyűjteményének gyarapítására, ő körkérdést tett fel Derkovits-ösztöndíjas kollégáinak, hogy hajlandók lennének-e műveket eladni a Kogartnak. A többség nemmel felelt. Egy-két művész személyes sértésnek érezte, hogy miért nyúlkál a zsebükben. Pedig csak a szisztéma működésére akarta felhívni a figyelmet, mondja.
A 2000-es évek második felében a magyar gyűjtők is megszerették, vásárolt tőle például Gattyán György az egykori il Bacio di Stile luxusáruházába, sőt Bajnai Gordonnak is van Tibortól egy I Talpra Magyar feliratú különleges faéke. „Aztán jött a Fidesz, és tudtam, hogy úthenger szabadul az országra, ami mindent le fog taposni.” Azért hozzáteszi, már 2008–2009 körül érezte az előszelét, hogy valami el fog romolni.
Jobbik taxi és turul Ekkoriban hívták meg Sepsiszentgyörgyre is kiállítani. Három művészbarátjával (Antal Balázzsal, Farkas Rolanddal és Radics Márkkal) a szélsőjobbos nyomulást tematizálták. Az NKA támogatása pont arra volt elég, hogy Jobbik Taxival levitették magukat, és közben meginterjúvolták a sofőrt. „Kiderült, hogy egyáltalán nem érdekli a politika, azért lett jobbikos, mert Brassóból jött Magyarországra, de a tájszólása és a származása miatt egyetlen közösség sem fogadta be, csak a szélsőjobbosok.”
Tiborék a taxisinterjú videófelvétele mellé botrányos kiállítást rendeztek Sepsiszentgyörgyön, mondták is nekik, hogy vissza ne merjenek jönni jó pár évig, mert nagy baj lesz. „Csináltunk egy fiktív pályázatot a turulra és egyéb hívószavakra – mondja –, és magunk küldtünk be rá pályaműveket, el is bíráltuk, aztán kiállítottuk őket.”
Amikor 2013-ban Berlinbe ment három hónapra művészeti ösztöndíjjal egy nemzetközi műteremházba, egy hónap után érezte, hogy ez az ő városa. Az exbarátnőjével összepakoltak, és kiköltöztek. „Amikor a fiam kisebb volt, vele és az édesanyjával gyakran jártunk ott, egy berlini haverommal cseréltünk néha egy-egy hónapra lakást, és megszerettem a várost. 2013-ban már ruhaként magamra tudtam húzni Berlint, éreztem, hogy pont az én méretem. Iszonyú jók ott a vibe-ok, az emberek, és könnyű szabadon élni. Bármit csinálhatsz, ha mások személyiségi jogait tiszteletben tartod. Valamennyire az itthoni rendszer kárvallottja vagyok, hiszen nem akartam elmenni, szeretem Magyarországot.”
Az első években még követte az itthoni eseményeket, de egyre kevésbé. „Sokszor volt, hogy a fiam kiabált: »apa, már megint Orbán Viktor hangja szól a konyhából, ne csináld, hiszen Berlinben élünk!«” Két év után ugyanis az akkor tizenkét éves fiát is kiköltöztette magához. „Addigra a magyarországi iskolarendszer összeomlóban volt, így ő ott érettségizett tavalyelőtt, és már Dániában tanul.” Azért, hogy ezt megengedhesse magának, Tibor úgy döntött, felad a főállású művészléttel, és inkább egzisztenciát teremt. „Elmentem kiállításokat építeni múzeumokba és galériákba, szóval a művészeti közegben azért benne maradtam.”
Az első nyolc évben működtettek Charlottenburgban egy száz négyzetméteres, povvera nevű open space-t művészeknek, szigorúan nonprofit alapon. „Bárki jöhetett, akár zenész, akár költő vagy kiállító művész, az volt a policynk, hogy soha nem akarunk rajta keresni, csak jöjjön ki nullszaldóra. Akinek volt pénze, az fizetett, és ez elég volt a rezsire, plusz az események büféjéből is jött bevétel.” Aztán a covid után már nem nyitottak újra.
A művészet az maradt Tibornak, hogy esténként rajzolt, kis skicceket készített – eleinte csak az asztalfióknak. Persze megint a társadalomkritika, a kapitalizmus, a multik ténykedése volt a fő topik. „Aztán az egyik ilyen kis rajzot bekereteztem, hogy ajándékba adjam, és onnantól elkezdtem kereteket gyűjteni, minden képnek teljesen másmilyent, bolhapiacokon, dizájnboltokban, de még a kínaiból és az IKEA-ból is van egy-kettő, hiszen az is más, mint a többi.”
Az Obst and Gemüse sorozatból.
Szívesen várt rutinfeladat Azt mondja, úgy öt év után picit azért megunta a rajzolgatást, és más médiumot keresett. Éppen ekkor jött a covid, és a bezártságban sokaknál előtérbe került az egészséges életmód – Tibornál pedig a zöldségekből, gyümölcsökből farigcsálás. Aztán lefotózta ezeket az alkotásokat, így készült el az Obst und Gemüse sorozat, 15 × 15 centis printekből, amiket az Instagramon árusít adseries művésznéven. „Szívesen várt rutinfeladattá vált” – mondja.
Szily Laci szerint Tibornál még a zöldségek és gyümölcsök sem azok, aminek esetleg látszanak. „Hiszen lássuk be, mi boríthatott ki jobban egy úgynevezett magyar embert az elmúlt két évben, mint a zöldségfélék elképesztő áremelkedése. Egy édeskömény-faragvány Berlinben talán bázisdemokrata trash artként értelmezhető, 2024 Magyarországán azonban inkább olyan, mint egy jádeszobor.” Tibor nem tervez galériás jelenlétet, inkább webshopon árusít, és mindinkább ebből akar megélni. A fotókból hamarosan tapétát és csempét is készít, és azt mondja, azért jó a végtelen példányszámban eladható fotó, hogy ne csak a gazdagok terepe legyen a műtárgyvásárlás. „Egy nagy fuck you az egész művészi színtérnek” – ezt gondolják Tibor mostani ténykedéséről művész kollégái. „Belefáradt a szélmalomharcba, és egyszerűen hátat fordított az elitista képzőművészeti életnek” – így Gáldi Vinkó Andrea fotóművész, a kiállítás kurátora. Szerinte nagy bátorságra vall eltávolodni onnan, hogy a legjobb budapesti galériákban voltak kiállítva az alkotásai, és gazdag gyűjtők vásárolták őket, odáig, hogy végtelen példányban, harminc euróért árulja a képeit. Ráadásul pimaszul reflektál velük a klímaszorongásra és az inflációra. „Sőt a női egyenjogúságra is, ha belegondolunk, hogy sok nő képzőművész utal arra a munkáiban, hogy ők a konyhaasztalnál dolgoznak, míg a férfiak a műtermükben reprezentálnak. Ő ezzel a sztereotípiával is leszámol.”
Azóta, hogy Tibor elköltözött, a pécsi a harmadik itthoni kiállítása. „Úgy kezdődött, hogy egy barátom fia mutatta az apjának az Insta-profilomat a vasárnapi ebédnél, a haverom meg felkiáltott, hogy hiszen ő ismer engem. És gondolta, ha a képeim képesek generációs gap átugrására, akkor érdemes kiállításon is mutogatni őket.”
A luxusipar az egyik legkülönösebb logikájú iparág: minél kevesebbet adsz el, annál értékesebb a céged, minél többet kell várni a termékedre, annál jobban nő az árfolyamod, és minél régebbi egy luxusholmi, annál többet fizetnek érte a másodpiacon. Orbók Ilonával, az ország nagybetűs luxusipar-szakértőjével a Forbes Money Summit színpadán beszélgettünk. Íme, hat fontos tanulság.Mennyi pénzről beszélünk?
1500 milliárd euró. Ekkora a globális luxusipar mérete, nagyjából ennyit költenek a világon a fogyasztók luxusipari termékekre, szolgáltatásokra vagy részvényekre. A vásárlók, befektetők számát 400 millióra becsülik, de a vagyonfelhalmozás nagyon koncentrált: hat–nyolcmillióan vannak, akik a teljes iparági árbevétel negyven százalékát adják. Vagyonuk válságálló, többségük leginkább termékekbe fektet: órát, táskát, ékszert, autót, műtárgyakat vásárol, vagy luxusutazásokra, luxuséttermekre költ.
Az iparág sajátossága, hogy részvényekben és árucikkekben egyaránt többszörözhető a vagyon, ami pedig magát a luxuscégek értékelését illeti, kimagasló iparági szorzók jellemzők. Míg más ágazatokban az EBITDA egy számjegyű felszorzásával dolgoznak a vagyonbecslők, itt nem ritka, hogy harminc–negyvenszeres szorzót használnak.
Hol van a luxusvilág központja?
Földrajzilag is erős a koncentráció: a luxusmárkák nyolcvan–kilencven százaléka Franciaországból és Olaszországból származik, a maradék tíz-húsz százalékon Svájc, Amerika és Ázsia osztozik.
Nagy konglomerátumok uralják a piacot, a három legnagyobb szereplő az LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton, a Kering csoport és a Richemont. Mindegyik cégcsoport több tucatnyi márkát tömörít, cégértékük öszesen több száz milliárd euróra rúg.
A luxus luxusa
Ha egyetlen márkát (monobrandet) kell megnevezni, mint a luxus luxusát, az egyértelműen az Hermés. Ennek a cégnek az értékelésénél tényleg negyvenszeres az iparági szorzó, az Hermés ugyanis kizárólag a luxuspiramis tetejére, a már emlegetett hat–nyolcmillió topfogyasztóra fogad.
Tipikusan az a márka, ami nemcsak mint részvény lehet jó befektetés, hanem például a táskáival is nagy profitra lehet szert tenni. „Tíz perc alatt háromszoros hasznot realizálhatsz” – mondja Orbók Ilona, ám ez kevesek kiváltsága. Termékeinél nagyon magas a belépési küszöb (női táskáknál mondjuk négy–tízezer dollár, 1,5–3,7 millió forint), és rendkívül nehezen is lehet hozzájuk jutni.
A paradoxonok világa
A luxusipar logikája teljesen más, mint bármely más ágazaté. „Hol van az, hogy úgy kell nagyobb árbevételt elérned, hogy kevesebbet adsz el? Hol van még olyan, hogy minél régebbi a termék, annál értékesebb?” – teszi fel a költői kérdéseket Orbók Ilona.
A luxuscikkeknél teljesen általános, hogy akár többéves várólisták vannak, így például az az alapszabály sem állja meg a helyét, hogy az autószalonból kigördülő autó rögtön a felét éri csupán. A Ferrari legújabb városi terepjárójához például hiába lenne meg a pénzed, roppant nehéz újonnan hozzájutni, ezért van az, hogy egy használt luxusautó még több pénzbe kerül, mint az új.
De az órák, táskák, ékszerek másodpiacán sem ritka az új árak többszöröse, kérdés, befektetésnek ez már mennyire éri meg. „Az értékét valószínűleg őrzi – mondja Ilona –, de igazán nagy értéknövekedés akkor következik be, ha elsőként tudsz hozzájutni ezekhez a termékekhez.”
Mit mutat a tőzsde?
Érdemes ránézni a három legnagyobb piaci szereplő árfolyamára. A párizsi tőzsdén jegyzett LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton az utóbbi öt évben hatvan százalékot emelkedett, grafikonja – az iparági sztenderdekhez képest – viszonylag stabil. Az ugyancsak Párizsban forgó Kering csoport közben 514-ről 234 euróra, gyakorlatilag a felére esett, és ha csak az elmúlt évet nézzük, akkor is majdnem lefeleződött. A zürichi tőzsdén forgó Richemont megint csak 69 százalékos pluszban van ötéves távlatban (és az elmúlt éve is plusz húsz százalék), ha meg még ráadásképpen megnézzük az Hermés grafikonját is, ott egyenesen 216 százalékos felívelést látunk, vagyis több mint megháromszorozódott a részvények értéke.
Ebből azt lehet leszűrni, hogy a nem a legfelső, legszűkebb, legvagyonosabb réteget, hanem az úgynevezett aspiráló fogyasztókat megcélzó cégek erősen ingadozó árfolyammal mozognak. Az ő fogyasztóik évente csak egyszer-kétszer vásárolnak luxuscikkeket, gazdasági válságok, bizonytalanságok, a geopolitikai kockázatból fakadó negatív kilátások idején lejjebb adják. Olyankor (és ez van egy ideje most) már nem a luxus-, hanem a prémium szegmensben vásárolnak – ez látszik például a Kering csoport árfolyamán.
Azoknak viszont, akik arra a bizonyos hat–nyolcmillió emberre, a csúcsok csúcsfogyasztóira lőnek, nagyon jól és stabilan nagyon jól megy válságoktól, inflációtól vagy háborús aggodalmaktól függetlenül.
Honnan tudod, hogy nem hamis?
A hamisított luxustermékek piacát is mérik, mert mérhetően nagy: négymilliárd euróra becsülik. És nemcsak gagyi replikák vannak, hanem az eredetihez megszólalásig hasonló utánzatok, ráadásul drágák is, körülbelül az eredeti felébe kerülnek. Ennek a biznisznek Kínában van a központja, és már arra is vannak szakosodott cégek, akik bevizsgálják a luxustermékeket. Igaz, megvásárlás után.
Nagyon körültekintőnek kell tehát lenni, ha nem első kézből (márkaboltból, gyártótól) vásáról valaki, és nagyon utána kell nézni az egyes márkák sajátosságainak. Ilona egyik bennfentes intelme: „Ha egy Hermés táskát úgy hirdetnek, hogy van hozzá certifikát és garancia, az egész biztos, hogy hamisított. Az Hermés sosem ad ki ilyet.” Mennyi pénzről beszélünk?
1500 milliárd euró. Ekkora a globális luxusipar mérete, nagyjából ennyit költenek a világon a fogyasztók luxusipari termékekre, szolgáltatásokra vagy részvényekre. A vásárlók, befektetők számát 400 millióra becsülik, de a vagyonfelhalmozás nagyon koncentrált: hat–nyolcmillióan vannak, akik a teljes iparági árbevétel negyven százalékát adják. Vagyonuk válságálló, többségük leginkább termékekbe fektet: órát, táskát, ékszert, autót, műtárgyakat vásárol, vagy luxusutazásokra, luxuséttermekre költ.
Az iparág sajátossága, hogy részvényekben és árucikkekben egyaránt többszörözhető a vagyon, ami pedig magát a luxuscégek értékelését illeti, kimagasló iparági szorzók jellemzők. Míg más ágazatokban az EBITDA egy számjegyű felszorzásával dolgoznak a vagyonbecslők, itt nem ritka, hogy harminc–negyvenszeres szorzót használnak.
Hol van a luxusvilág központja?
Földrajzilag is erős a koncentráció: a luxusmárkák nyolcvan–kilencven százaléka Franciaországból és Olaszországból származik, a maradék tíz-húsz százalékon Svájc, Amerika és Ázsia osztozik.
Nagy konglomerátumok uralják a piacot, a három legnagyobb szereplő az LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton, a Kering csoport és a Richemont. Mindegyik cégcsoport több tucatnyi márkát tömörít, cégértékük öszesen több száz milliárd euróra rúg.
A luxus luxusa
Ha egyetlen márkát (monobrandet) kell megnevezni, mint a luxus luxusát, az egyértelműen az Hermés. Ennek a cégnek az értékelésénél tényleg negyvenszeres az iparági szorzó, az Hermés ugyanis kizárólag a luxuspiramis tetejére, a már emlegetett hat–nyolcmillió topfogyasztóra fogad.
Tipikusan az a márka, ami nemcsak mint részvény lehet jó befektetés, hanem például a táskáival is nagy profitra lehet szert tenni. „Tíz perc alatt háromszoros hasznot realizálhatsz” – mondja Orbók Ilona, ám ez kevesek kiváltsága. Termékeinél nagyon magas a belépési küszöb (női táskáknál mondjuk négy–tízezer dollár, 1,5–3,7 millió forint), és rendkívül nehezen is lehet hozzájuk jutni.
A paradoxonok világa
A luxusipar logikája teljesen más, mint bármely más ágazaté. „Hol van az, hogy úgy kell nagyobb árbevételt elérned, hogy kevesebbet adsz el? Hol van még olyan, hogy minél régebbi a termék, annál értékesebb?” – teszi fel a költői kérdéseket Orbók Ilona.
A luxuscikkeknél teljesen általános, hogy akár többéves várólisták vannak, így például az az alapszabály sem állja meg a helyét, hogy az autószalonból kigördülő autó rögtön a felét éri csupán. A Ferrari legújabb városi terepjárójához például hiába lenne meg a pénzed, roppant nehéz újonnan hozzájutni, ezért van az, hogy egy használt luxusautó még több pénzbe kerül, mint az új.
De az órák, táskák, ékszerek másodpiacán sem ritka az új árak többszöröse, kérdés, befektetésnek ez már mennyire éri meg. „Az értékét valószínűleg őrzi – mondja Ilona –, de igazán nagy értéknövekedés akkor következik be, ha elsőként tudsz hozzájutni ezekhez a termékekhez.”
Mit mutat a tőzsde?
Érdemes ránézni a három legnagyobb piaci szereplő árfolyamára. A párizsi tőzsdén jegyzett LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton az utóbbi öt évben hatvan százalékot emelkedett, grafikonja – az iparági sztenderdekhez képest – viszonylag stabil. Az ugyancsak Párizsban forgó Kering csoport közben 514-ről 234 euróra, gyakorlatilag a felére esett, és ha csak az elmúlt évet nézzük, akkor is majdnem lefeleződött. A zürichi tőzsdén forgó Richemont megint csak 69 százalékos pluszban van ötéves távlatban (és az elmúlt éve is plusz húsz százalék), ha meg még ráadásképpen megnézzük az Hermés grafikonját is, ott egyenesen 216 százalékos felívelést látunk, vagyis több mint megháromszorozódott a részvények értéke.
Ebből azt lehet leszűrni, hogy a nem a legfelső, legszűkebb, legvagyonosabb réteget, hanem az úgynevezett aspiráló fogyasztókat megcélzó cégek erősen ingadozó árfolyammal mozognak. Az ő fogyasztóik évente csak egyszer-kétszer vásárolnak luxuscikkeket, gazdasági válságok, bizonytalanságok, a geopolitikai kockázatból fakadó negatív kilátások idején lejjebb adják. Olyankor (és ez van egy ideje most) már nem a luxus-, hanem a prémium szegmensben vásárolnak – ez látszik például a Kering csoport árfolyamán.
Azoknak viszont, akik arra a bizonyos hat–nyolcmillió emberre, a csúcsok csúcsfogyasztóira lőnek, nagyon jól és stabilan nagyon jól megy válságoktól, inflációtól vagy háborús aggodalmaktól függetlenül.
Honnan tudod, hogy nem hamis?
A hamisított luxustermékek piacát is mérik, mert mérhetően nagy: négymilliárd euróra becsülik. És nemcsak gagyi replikák vannak, hanem az eredetihez megszólalásig hasonló utánzatok, ráadásul drágák is, körülbelül az eredeti felébe kerülnek. Ennek a biznisznek Kínában van a központja, és már arra is vannak szakosodott cégek, akik bevizsgálják a luxustermékeket. Igaz, megvásárlás után.
Nagyon körültekintőnek kell tehát lenni, ha nem első kézből (márkaboltból, gyártótól) vásáról valaki, és nagyon utána kell nézni az egyes márkák sajátosságainak. Ilona egyik bennfentes intelme: „Ha egy Hermés táskát úgy hirdetnek, hogy van hozzá certifikát és garancia, az egész biztos, hogy hamisított. Az Hermés sosem ad ki ilyet.”
Hermán Benedek megbukott anatómiából. Természetesen appot fejlesztett rá: mesterséges intelligencia, tanulókártyák, felugró értesítések – és voilà, máris évfolyamelső lett! Tizenötezren használják a Voovo nevű tanulóalkalmazást, de még csak a négyes-ötös tanulók, a csapat most demokratizálni akarja a módszert. Friss befektetéssel a zsebükben több egyetemet is megcéloznak világszerte.
A digitális technológia világában ritkák az igazán korszakalkotó innovációk. Katarína Dörnerová, a SWEET.TV igazgatója megosztotta meglátásait a harmadik évezred hirdetési technológiáiról, a Smart TV képernyőkön megjelenő vásárlásra alkalmas (shoppable) hirdetésekről és a streaming felület franchise-ról. A SWEET.TV Group az elmúlt néhány évben gyors ütemű növekedésen és terjeszkedésen ment keresztül. Hogy sikerült ezt elérni? Cégünk sikeresen […]
