Először fordul elő, hogy a tíz legnagyobb magyar családi cég mindegyike százmilliárd forint feletti becsült értéket ér el listánkon. Már érződik a NER bő tízéves támogatása ezen a rangsoron is, leginkább abban, ahogy a Mészáros család elszakadt a mezőnytől. Van egy nagy visszatérő is.
Vezető szerkesztő: Zsiborás Gergő Szakmai vezető: Golovics Milán Cégértékelés és szócikkek: Duzsik Virág, Földes Igor, Pelyhe Balázs, valamint Golovics Milán és Zsiborás Gergő
A coviddal lezárult a páratlanul hosszú gazdasági fellendülés időszaka, ami alatt ráadásul a magyar gazdaság példátlanul hatalmas összegekhez jutott az EU-s támogatások formájában. Még így sem lenne indokolt, hogy a tíz évvel ezelőtt elindított, 25 szereplős családi listát kibővítsük, ugyanis kevés hazai szereplő zárkózott fel az élmezőnyhöz.
A legégetőbb kérdés: miért nincs több 77 Elektronika vagy Jász-Plasztik? Jól működő családi cégek bőven akadnak, de sokuk nem tudja áttörni az üvegplafont. 2010-ben vagy azután elindított cég egyáltalán nincs a listán. Akik pozícióban vannak, még nagyobbak lettek, de a generációváltás komoly feladat maradt a jellemzően a rendszerváltáskor elinduló vállalkozásoknál.
A Thummerer Pincészet legnagyobb sikere a díjnyertes borok mellett az, hogy máig a család kezében maradt és minden fontos pozícióban az alapító, Thummerer Vilmos leszármazottai dolgoznak. Így maradhatott meg az életfilozófia esszenciája: a német ősök munkaetikája és a tökéletes végeredményre való szinte megszállott törekvése. A perfekcionizmus eredménye pedig mintegy félezer érem, díj és kitüntetés, valamint […]
A Thummerer Pincészet legnagyobb sikere a díjnyertes borok mellett az, hogy máig a család kezében maradt és minden fontos pozícióban az alapító, Thummerer Vilmos leszármazottai dolgoznak. Így maradhatott meg az életfilozófia esszenciája: a német ősök munkaetikája és a tökéletes végeredményre való szinte megszállott törekvése. A perfekcionizmus eredménye pedig mintegy félezer érem, díj és kitüntetés, valamint két világbajnoki aranyérem – ezt a borcsomagot most akár meg is lehet rendelni.
„Nagyszüleim története igazán inspiráló, és úgy gondolom, hogy nemcsak a családunk, hanem az egész borászati közösség számára is. A pincészet alapjait 1984-ben rakták le, rendkívüli elszántsággal. Mára már 120 hektár területen termelünk szőlőt” – meséli Pulay Polett, aki a gazdasági ügyvezetést és a marketinget viszi a pincészetnél, és a család harmadik generációját képviseli. A pincészet több európai országban is jelen van boraival, de a Távol-Keletre és az idén Amerikába is exportáltak már – széles szortimentük könnyen talál célcsoportot az ország határain kívül is.
„Az innováció és a hagyományos borászati technikák ötvözése teszi lehetővé számunkra, hogy a piac igényeit is kielégítsük, ugyanakkor a saját elvárásainkkal is egyező borokat készítsünk” – mondja Polett, aki azért hangsúlyozza: a magyar piac mindig is a legfontosabb marad számukra, külföldi jelenlétük küldetése is elsősorban az, hogy a magyar borkultúra hírét vigyék. Erre a legalkalmasabb az Egri Borvidékről természetesen az Egri Bikavér, mely a Thummerer Pincészetnél Classicus, Superior és Grand Superior kategóriákban is elérhető, és amiről legutóbb a híres színész, Stanley Tucci is csak áradozni tudott a social mediában, magyarországi látogatása alkalmával.
Thummerer Tamás, a pincészet szőlésze és ügyvezetője maga is tapasztalta, mennyi áldozattal jár egy ilyen borászatot felépíteni. A hőskorban lakókocsiban, majd barlanglakásban lakott a szüleivel Noszvajon, ahol a borászat alapjait lerakták. „Mindig büszke voltam a szüleimre, de csak akkor kezdtem megérteni, milyen csodát vittek véghez önerejükből, amikor elkezdtem átvenni a termelés irányítását, és elkezdtem érezni a felelősséget és a döntéseim súlyát. Nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatos tanulásra, azt gondoljuk, hogy mindig lehet még egy hajszállal jobbat alkotni. Idén zöldítéssel kísérletezünk, hogy megtaláljuk minden dűlőnkben azt a növénytársítást, amely a leginkább segíti a szőlő egészséges fejlődését, és segíti a talajminőség javítását. Ezáltal is hozzátéve azt a pluszt, amitől különlegesek a boraink” – mondja.
Tamás felesége, Thummererné Nagy Elza 9 éve dolgozik a családi gazdaságban, szőlészként. Azt mondja, „abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a borászat és az összes szőlőterület is családi kézben maradt. A palackokon lévő címkéinket anyósom tervezte, a legidősebb gyerek, Éva karolta fel a vendéglátást, Ildikó, a középső gyerek pedig a pincészet szomszédságában egy lovastanyát hozott létre. A férjem, Tamás, a legkisebb gyermek, az ő feladata a szőlészet irányítása volt, de édesapja halála után tulajdonképpen ő vált a pincészet vezetőjévé is. A 120 hektáros szőlőterület Noszvaj, Szomolya, Novaj és Eger körül helyezkedik el, egyedül már nem lehetett kézben tartani mindent, így ma már együtt irányítjuk a szőlészetet. Időközben már a harmadik generáció is becsatlakozott a gazdaságba, Polettre a kereskedelmet érintő kérdésekben is lehet számítani, a teljes marketingünkért ő a felelős. Ede pedig a rendezvényekben segédkezik.”
Lamport József főborász már 20 éve dolgozik a pincészetnél, elkötelezett, magas színvonalú munkájának köszönhetően biztosítva van a borkészítés sikereinek fenntartása. A 40 éves évfordulós Világbajnoki borválogatás minden egyes tétele a pincészet védjegyét jelentő perfekcionizmus megtestesülése: maga a tökéletességre való törekvés.
Amerikai elnökválasztás, Ukrajna még mindig háborúban, sőt már Izrael is, kényes budapesti és uniós erőviszonyok. Közben újra infláció, beragadt kamatok, elcsúszó deficit. Vannak kérdéseink.
Kaáli Nagy Géza a magyar lombikkezelések atyja, harmincezer gyermek születhetett meg intézeteiben. Öt éve nagy ígéretekkel adta el intézményhálózatát az államnak, de ebből a távlatból úgy látja: nem került jó kezekbe a meddőségkezelés.
Az eredetileg videójátékokhoz tervezett félvezető-alkatrészek funkcióváltásával az Nvidia leuralta a mesterségesintelligencia-csipek piacát. Most egy nyolcéves kis startup, a Groq eleve célorientáltan MI-funkciókra tervezett csipekkel száll versenybe a világ egyik legtöbbre értékelt vállalatával.
Tomáš Čupr szerint életének fő műve a Rohlik. Nem is jár már boltba – jó, néha, ha Spanyolországból dolgozik. Tíz év alatt építette fel ötországos internetes bevásárlóbirodalmát tizenhétezer termékkel, és valami olyasmit is árul, amit a hagyományos üzletek nem igazán tudnak: időt.
Magyar webshopjuk, a Kifli.hu pár év alatt lett a legforgalmasabb online szupermarket Magyarországon, love brand lett a kiflis furgonokból és papírszatyrokból. A piacon bőven van tér a fejlődésre, cserébe komoly emberi áldozatokat követel a brutális terep.
A Rohlik kőkemény munkahely, a rendkívüli eredményekhez gigászi elvárások társulnak. Az alapító-ügyvezető szerint ha a cégnek annyi, mindenki szomorú marad a végén, ő pedig háborúsból békeidős főnökké szeretne válni. Az e-kereskedelem régiós fellegváráig, Prágáig mentem, hogy a bázisukon tegyem fel a harmincharmadik leggazdagabb cseh milliárdosnak a kemény kérdéseket is, legyen szó alkoholizmusról vagy toxikus munkakörnyezetről.
Equilor Wealth Office
2024 Szeptember Támogatói tartalom Equilor Wealth Office
Attól még, hogy valakinek sok befektetni való pénze van, nem biztos, hogy szeretne vagy tud állandóan befektetési döntéseket hozni. Az Equilor Wealth Office esetében erre nincs is szükség, mégis pontosan teljesülhetnek céljai. Magyarországon is egyre népszerűbbek a privátbanki szolgáltatások, azonban a 2022 szeptemberében útnak indított Equilor Wealth Office így is egyedülállónak számít a piacon. „Bátran […]