Tomáš Čupr szerint életének fő műve a Rohlik. Nem is jár már boltba – jó, néha, ha Spanyolországból dolgozik. Tíz év alatt építette fel ötországos internetes bevásárlóbirodalmát tizenhétezer termékkel, és valami olyasmit is árul, amit a hagyományos üzletek nem igazán tudnak: időt.
Magyar webshopjuk, a Kifli.hu pár év alatt lett a legforgalmasabb online szupermarket Magyarországon, love brand lett a kiflis furgonokból és papírszatyrokból. A piacon bőven van tér a fejlődésre, cserébe komoly emberi áldozatokat követel a brutális terep.
A Rohlik kőkemény munkahely, a rendkívüli eredményekhez gigászi elvárások társulnak. Az alapító-ügyvezető szerint ha a cégnek annyi, mindenki szomorú marad a végén, ő pedig háborúsból békeidős főnökké szeretne válni. Az e-kereskedelem régiós fellegváráig, Prágáig mentem, hogy a bázisukon tegyem fel a harmincharmadik leggazdagabb cseh milliárdosnak a kemény kérdéseket is, legyen szó alkoholizmusról vagy toxikus munkakörnyezetről.
Azt mondják rólad: „Olyan, mint azok az olimpiai rúdugrók, akik két ugrás között a padon alszanak.” Láttak céges napon beszélni, a szünetekben tényleg ledőlsz aludni. Szerintük ilyenkor kikapcsol az agyad, enélkül kiégnél. Így működsz? Ki kell kapcsolj két hegyi beszéd között? Nem mondanám, hogy kell. De gyakran dolgozom késő este, és van két gyerekem, miattuk korán kell kelnem. Ebéd után sokszor power nappel pihenek rá a délutánra, visszatölt energiával akkor, amikor a legtöbben már pont elfáradnak.
A gyerekek sokat változtattak azon a híresen agilis természeteden? Nem azzal büszkélkedtél nekünk pár éve, hogy csak fél 8-kor kelsz a kicsivel együtt? Az új jövevény, a kisfiam most lett tíz hónapos, kicsit ismét felforgatta az életünket. Mindkét gyermekemtől érettebb lettem, lenyugodtam, máshogy tekintek dolgokra, addig csak munka, munka, munka volt. Megtanultam, hogy az élet többről szól.
Mi az ára, ha valaki Tom Čupr? Mit áldoztál fel érte? Talán a magánéletemet? Már olyan értelemben, hogy ez a harmadik cégem, mindenki a személyemhez köti, és ezt nyilván használtam is a márka felépítésére. Jól ismerik az arcom.
Attól még, hogy valakinek sok befektetni való pénze van, nem biztos, hogy szeretne vagy tud állandóan befektetési döntéseket hozni. Az Equilor Wealth Office esetében erre nincs is szükség, mégis pontosan teljesülhetnek céljai. Magyarországon is egyre népszerűbbek a privátbanki szolgáltatások, azonban a 2022 szeptemberében útnak indított Equilor Wealth Office így is egyedülállónak számít a piacon. „Bátran […]
Attól még, hogy valakinek sok befektetni való pénze van, nem biztos, hogy szeretne vagy tud állandóan befektetési döntéseket hozni. Az Equilor Wealth Office esetében erre nincs is szükség, mégis pontosan teljesülhetnek céljai.
Magyarországon is egyre népszerűbbek a privátbanki szolgáltatások, azonban a 2022 szeptemberében útnak indított Equilor Wealth Office így is egyedülállónak számít a piacon. „Bátran mondhatom, hogy egy nagyon dinamikus fejlődésen vagyunk túl. Megalkottunk egy olyan új termékstruktúrát, kiszolgálási modellt, amelyre nem igazán létezett minta Magyarországon. Mára bebizonyosodott, hogy az első hazai Wealth Office hiánypótló vagyonkezelési alternatívát nyújt a hagyományos private banking kiszolgálási modellek helyett, ahol nem csak a befektetési döntések súlyát vesszük le partnereink válláról, ezzel időt és energiát nyerve, hanem az eredményorientált megközelítéssel a befektető és a szolgáltató érdekei itt állnak a legközelebb” – fogalmaz Dobó István, az Equilor Wealth Office igazgatója.
Diszkrecionális portfóliómenedzsment
Miben különbözik a Wealth Office kínálta szolgáltatás más, hazánkban elérhető hasonló szolgáltatásoktól? Az egyik fontos szempont a kényelem. „A legtöbbször befektetési tanácsadási ágról dolgoznak a privátbanki szektorban, és ez azt jelenti, hogy a befektetőnek különböző termékeket kínálnak, odaraknak elé brosúrákat: itt van ilyen kötvény, olyan alap, amolyan ETF, válasszon” – fejti ki Dobó István. Csakhogy a legtöbb befektető nem rendelkezik ehhez elegendő szaktudással, vagy ha mégis, akkor sem biztos, hogy szeretne időt szánni arra, hogy meghozza ezeket a döntéseket.
Ehhez képest az Equilor Wealth Office-nál a felelősséget leveszik az ügyfél – vagy ahogy ők inkább szeretik nevezni, a partner – válláról. „Létrehozunk egy egyedi befektetési politikát minden partnerünk számára, amelynek alapján tőkepiaci szakmai csapatunk végzi a befektető portfóliójának kezelését, neki tehát nem kell állandóan döntéseket hoznia, befektetési ajánlatokat mérlegelnie – magyarázza Dobó István.
Ez az egyedi módon, az ügyfélre szabott megközelítés egy személyes beszélgetés során áll össze, aminek eredményeképp közösen határozzuk meg a célokat és a kockázatvállalási hajlandóságot. Így pontosan nyilvánvalóvá válhat a partner szándéka, miszerint mondjuk semmiképpen sem szeretne például egy adott szektorba fektetni.”
Magas jutalékok helyett sikerdíj
A Wealth Office egyedi informatikai rendszere nemcsak figyeli, hanem garantálja is, hogy ettől az „iránytűtől” ne lehessen eltérni, mivel a rendszer egyszerűen nem enged végrehajtani olyan tranzakciókat, amelyek nem férnek bele a meghatározott befektetési politikába. A partnerük tehát nyugodt lehet, hogy minden az ő elvárásai szerint történik.
A Wealth Office sikerdíj-orientált megközelítésének célja a legmagasabb befektetési eredmény elérése, így más privátbanki szolgáltatásoktól eltérően a tranzakciós költségek minimalizálására törekszenek. „Mi valóban egy hajóban evezünk a partnereinkkel. A célunk az, hogy egy rendkívül kényelmes megoldással a legmagasabb eredményt érjék el partnereink, hiszen a sikerdíj alkalmazása erre ösztönöz minket is. A sikerdíj alkalmazásának másik előnye a költséghatékonyság, ezért a piacon elérhető legjobb termékeket a legjobb áron szerezzük be” – mutat rá Dobó István.
Béres Csepp és gumivitamin, lócitrom és családi alkotmány, veszteségek és napelem-beruházás. Interjú apával és fiával egy magyar családi cég
második generációváltásáról.
Számos tényező gátolja, hogy magyar cégek az igazán nagy nyugati játékosokkal egy asztalhoz kerülhessenek. Ebben segíthet a hagyományos értékeket egy multi erőforrásaival vegyítő BH Group frissen megalapított magyar leánycége, amely bevett nyugati partnereinek keres Magyarországon új lehetőségeket. Több mint három évtized telt el a rendszerváltás óta, Magyarország és a magyar cégek pedig az uniós csatlakozással […]
Egy jaguárdémon civileket formál át a bosszú angyalává – erről szól Fliegauf Bence filmje, amit a napokban forgattatok. Mit keres ebben egy pszichiáter?Ez nem a pszichiáterség miatt van. Sándor Palika rendező hívott egyszer egy párbajozó kis szerepre a Vándorszínészekben, azt mondta, azért, mert annyira őrült a fejem. A mostani filmben valóban egy pszichiáter-szakértőt kell eljátszanom, és az egyik jelenetben összekapok a riporterrel, […]