Nődokik, átlátható bérek, underground bandák. Róluk is szól a Forbes.hu.
Három fiatal nőgyógyász segíteni akar, és ehhez a rendelőn kívül a közösségi médiát is segítségül hívják. A Nődokik edukatív, informatív, néhol humoros, de mindenképpen közérthető videói rövid idő alatt értek el több százezres nézettséget, már több mint 110 ezer követőjük van az Instagramon és a TikTokon.
Céljuk annyi, hogy nőknek és férfiaknak is érthetővé tegyék a női test működését, elmagyarázzák a normális és a nem normális közti különbséget, és segítsenek, mikor érdemes orvoshoz fordulni. Közben meg persze jól is érzik magukat, hiszen kollégákból lett jóbarátok ők, valószínűleg akkor is együtt töltenének jó pár plusz órát munka után, ha nem lenne a Nődokik. Az, hogy együtt érzik jól magukat, nemcsak az interjún, a videóikból is átjön.
Egyelőre nem terveznek közös magánpraxist. Az állami szektorban dolgoznak mindhárman, közben kutatnak és tanítanak is. Minden idejüket kitölti a gyógyítás és a Nődokik, de gyakran érzik már fél év után is, hogy a közösségi médiás létezés kezd túlnőni rajtuk. Keresd az interjút a Forbes.hu-n! Kérdezett: Somogyi Szonja
Lakatos Péter, a Videoton társvezérigazgatója tavasszal lett a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke, és nagy erővel küzd azért, hogy egymás hibáztatása helyett a munkáltatók, a munkavállalók és a kormány együtt tegyenek a hatékonyság javulásáért, és ezzel a növekvő kereseteken át a jólét erősítéséért. Külön ráhajt a multikra, mert náluk lehet nemzetközi tapasztalatot szerezni, és anélkül nincs sikeres cégépítés.
Épp mielőtt beszélgetni kezdtünk, jött a javaslat vagy inkább igény a kormány részéről, hogy a minimálbér jöjjön fel gyorsan az átlagbér ötven százalékára. Mire gondolsz ilyenkor? Minden attól függ, hogy nő-e a hatékonyság. Ha igen, akkor mindenkinek az az érdeke, hogy növekedjenek a bérek, ha nem, akkor a szociális megközelítés kell előtérbe lépjen. Átlagbér, átlagalapbér, átlagjövedelem, átlag-rendszeresbér – van rengeteg olyan technikainak tűnő részletkérdés, ami végül sose részletkérdés. De ebbe nem mennék bele, mert erre vannak a bértárgyalások, ott pedig kompetens szakemberek beszélnek róla.
A legfontosabb szerintem, hogy van az uniós ajánlás a minimálbérről, ez pedig alapjában egy szociális indíttatású dolog, és éppen ezért helyes, hogy van, és illik is meghallgatni. De ha például Magyarországon borzasztó alacsony a minimálbér, és azt megemeljük – direkt hülyeséget mondok – ötven százalékkal, akkor mindenki azt mondja majd, hogy ő is többet akar keresni ennyivel, hiszen pont annyival ér ő többet a minimálbéresnél, mint amennyivel tavaly többet ért.
Tehát szerintem éretten külön kell választani a szociális és a makrogazdasági dolgokat, és hosszabb távon ceteris paribus kijelenthető, hogy a reálbérek alakulását rendszerszinten a hatékonyság növekedéséhez kell kötni. Ez vonatkozik a magánszféra vállalataira, illetve vezetőikre, a közszférára mint munkáltatóra, az államháztartásra és magukra a munkavállalókra is. És a hatékonyság nem úgy értelmezendő, bornírt módon, hogy mindenkinek gyorsabban jár a keze, mint a motollának.
Jól hangzik, de nálunk a hatékonyság nem igazán nő, ellenben a bérszint igen. Sőt, az egész fejlett világ küzd most a bérnyomással, a feszes munkaerőpiaccal, miközben a növekedési kilátások bizonytalanok. Az általad felsorolt valós jelenségek mögött rengeteg összetevő van, például a demográfia, a munkaerőpiaci helyzet, az attitűdök. Például elméletileg egy kevéssé eladósodott ország mondhatja, hogy csökkenti a munkaidőalapot (például harmincórás munkahét), magas adókkal emeli a közszolgáltatások színvonalát, bár fékezi a beruházási kedvet, de fölvesz egy csomó hitelt. Abból is lehet béreket növelni változatlan vagy akár csökkenő hatékonyság mellett. Sok dimenzió játszik, ha ezt kinyitod, a makrogazdaság összes paraméterét megnyitod. Mondhatod azt is, hogy semmi gond, akkor én itt jól elleszek, meg azt is mondhatod, hogy csökkented az állami szolgáltatások színvonalát, de több bért adsz. Rövid távon ezek egymásba konvertálhatóak.
A lényeg szerintem az, és remélem, hogy az MGYOSZ vezetésének a véleménye is az lesz, hogy itt a három oldalnak (munkaadók, munkavállalók, állam) vállvetve kell az ország hatékonyságán javítania.
Hogyan? És min múlott, hogy eddig nem ment? Mindenkinek el kellene végeznie a házi feladatát. Kapjuk már össze magunkat, és mérjük meg, miben léptünk előre, mit lehet elosztani. Ha megkérdezem bármelyik oldalt a háromból, mindig elmondhatná, hogy ő baromi jó, és a másik kettő az, amelyik pazarol, hülye, lusta. Nem invesztált, túl sokat visz haza osztalékban, vagy nem képezi magát, de tartja a markát, és persze az örökzöld, hogy stadionokat épít.
Mindenki tud mondani valami bántót a másikról, mert mindig találsz hibát a másik teljesítményében. Viszont azt is mindenki maga tudja a legjobban, hogy miben és mennyivel tud reálisan javulni. Mi, munkaadók már elfogadtuk, hogy közös érdek a jövedelememelkedés, a reálbérnövekedés, fogadja el minden oldal azt is, hogy az pedig a hatékonyság növekedéséből fog jönni.
Nyilván mindig van hullámzás, hogy mikor ki élvezi inkább a hatékonyságnövekedés előnyeit, de alapjában az a legfontosabb, hogy mindenkiben tudatosuljon: ez nem zéró összegű játék. Nem olyan, hogy csak akkor lesz nekem több, ha elveszem a másiktól, hanem ez egy potenciális win-win.
És ehhez mindenki fogadja el, hogy megvan a maga feladata. A munkaadóknak invesztálniuk kell emberi erőforrásba, eszközökbe és folyamatokba, a munkavállalóknak oda kell rakniuk magukat – és ez nem több munkaórát, vagy több fizikai erőfeszítést jelent, hanem nyitottságot a képzésre és összpontosítást.
A kormánynak meg persze okosan kell kormányoznia, azaz hatékonyan kell üzemeltetnie a nagy rendszereket, jól megtérülő beruházások mellett kell döntsön, és ha épp nem megy olyan jól a szekér, kevesebbet kell költsön nagyon hosszú távon megtérülő, illetve presztízsberuházásokra.
Előbb rakják oda magukat a dolgozók, azután jöhet a bérigény? Nem állítottam fel ilyen sorrendiséget. Legyen bérigény, mert az lenne a végcél, hogy az emberek nagyobb vásárlóerővel bírjanak, és boldogabbak, egészségesebbek legyenek. A munkaadói oldal nem mondhat olyan sztereotípiákat, hogy „dolgozz keményebben”, ez hülyeség. Főleg egy bértárgyaláson.
Szó se lehet róla, hogy természetesnek vegyük a munkavállalóktól a „mi örömmel dolgozunk több órát” attitűdöt. Szó se lehet róla, hogy „minket túlórára kényszerítenek”, ezt ma már minden reálisan gondolkodó munkáltató belátja. De azt igenis tudomásul kell vennünk, hogy mindig nyitottnak kell lennünk a képzésekre, jelentkeznünk kell rájuk, akár a szabadidőnkből is áldozni kell rá – akár középkorúan is –, hogy új tudásokat szerezzünk meg, kívánatosabbak legyünk a munkaerőpiacon. El kell fogadnunk, hogy a magasabb reálbérért bonyolultabb gépeket kell kezelnünk, és azokra sokkal több dimenzióban kell figyelnünk, mint egy kéziszerszám használatánál. Vagy a szolgáltatásban az élőerős biztonsági szolgálat helyett kevesebb ember figyeljen sok monitorra, a vendéglátásban vagy a fodrászatban dinamikus árazás legyen egyenletes terheléssel, és a munkavállaló a teljes műszak alatt lelkesen kezelje a „hülye kuncsaftokat”.
Céges oldalról mi lenne az ideális szemlélet? Nagyon hiányzik a Jeff Bezos-féle Day 1 mentalitás, mindenki inkább Day 2-val áll hozzá. Pedig egy cég addig tud fejlődni, amíg mindennap úgy mennek be a vezetők – és persze ezt átragasztják a kollégáikra –, mintha ma indították volna el a céget, és szaggatják az istrángokat. Ha már a vezetés is úgy megy be, hogy nagyon rendben vagyunk, csináljuk azt, amit tegnap is, az különösen az utóbbi évben – és várhatóan a következő években is – kevés. Általában is, most pedig hangsúlyosan, mert nem aranyévek látszanak az európai gazdaság számára.
A Videoton hányadik napnál tart? Valóban látom, hogy van igény rá, hogy elhiggyük, olyan menők vagyunk, olyan eredményeink vannak, hogy már nem kell mindig harapni, inkább jófejnek kell lenni. Valóban, ezzel a környezetemben is küzdök, szerencsére még nem húsz éve, és én igyekszem mindig úgy indítani a napot, mintha ma kezdtem volna el.
Hogy próbálod átvinni az üzenetet, és kik a célcsoport? Se néptribun nem vagyok, se pedig hordószónok. A gazdaság szereplőinek, a döntéshozóknak és a véleményvezéreknek akarok üzenni, és nekik kellene megérteniük, amit mondok, de személyiségem alapján sem, és a pozícióimból adódóan még kevésbé vagyok alkalmas rendszeres médiaszereplésre. De azt látom, hogy nem könnyű az eléréshez jó platformokat találni, ezért a vágyaimhoz képest sok megjelenést vállalok. És sokszor látom a nulla vagy minimális elérést, hatást.
De a MGYOSZ-on belül is nehéz jobban bevonni a tagokat, mondhatnám, hogy a Day 2 mentalitás a MGYOSZ-ra is igaz volt. De remélem, rövidesen kialakul egy legalább nyolc–tíz fős mag, amelyik a maga szakmájában véleményvezérként az MGYOSZ nevében is vállalja a rendszeres ismeretterjesztést és kommunikációt.
A kormányzattal együttműködve a specifikus részterületeken nem halad rosszul a szabályozásokkal kapcsolatos érdekvédelmi tevékenység, ezek fontos, izzadságos napi aprómunkák, és jól van, hogy ezek szakmai platformokon és nem sajtóban üzengetéssel zajlanak. De azt meg kell vallanom, hogy amikor távlati kérdésekről, trendekről, a globális folyamatok ránk vetülő középtávú hatásairól van szó, nem könnyű akárcsak nyolc–tíz meghatározó személyiséget rendszeresen beterelni egy szobába egy kötetlen latolgatásra, beszélgetésre. És tipikusan közülük is sokan a rendszerváltó generáció tagjai. Az ilyen jellegű közösségi munkának nem akkora a divatja, pedig ugyanúgy egyfajta visszajuttatás a társadalomnak, mint az adakozás.
A mostani kormány szereti hűséges kiszolgálószervezetekkel körbe venni magát. A MGYOSZ-nak milyen a hozzáállása ehhez? Bár szó szerint véve hibás az analógia, mert a kormányzattól a többi érdekképviseleti szervhez hasonlóan kapunk támogatást, a tiltott-tűrt-támogatott felosztásban középen van a helyünk, és ez a funkcióból adódik, nem az aktuális vélemények és rövid távú érdekek által meghatározott pozicionálás. A MGYOSZ mindig konstruktívan együttműködő, de megfelelő távolságot tartó szervezet akart lenni, nyilvánvalóan ez a hosszú távú túlélés, a hitelesség záloga.
Egy érdekvédelmi szervezetnek konstruktívan kell együttműködnie a mindenkori kormánnyal – ez az alapszabályunkban is benne van a rendszerváltáskori újjáalakulásunk óta –, különben nem tudja védeni azok érdekeit, akik a tagdíjat fizetik. Az az egyes számú célom, hogy majd úgy adjam át a szervezetet az utódomnak, hogy ez a pozicionálás megmaradt, minden egyéb erre épül.
Például a multik bevonása? Ez miért fontos? Létrejött a duális gazdaság, amit adottságnak kell tekinteni, nem minősíteném. Kialakult, mint ahogy a munkaalapú társadalom alapvetésére se mondhatok semmi rosszat. De ahhoz, hogy hosszú távon erőre kapjon a gazdaság, nemzetközileg sikeres, erős magyar szereplők kellenek, és ez nem megy egyik napról a másikra még az évtizedes rutinnal rendelkező és sikeres cégeknek sem.
És honnan lesznek nemzetközileg sikeres magyar vállalatok? Kell hozzá rengeteg tudás, kellenek nagy piacok. Ezeket triviálisan hol lehet szerezni? A nemzetközi vállalatok környékén. Mint partner, beszállító, alkalmazott stb. Abban a kormánynak hatalmas szerepe van, hogy ezek a nemzetközi vállalatok a legtöbb tudást adják át belföldön. Ebből a szempontból sajnos minden eddigi kormány alulteljesített.
Nem mondom, hogy könnyű dolguk van, hiszen a multik beruházás előtt lebegtetik a döntést, és igyekeznek minden kötöttséget elkerülni, és az adott pillanatban mindenkinek a szeme előtt az FDI, az építkezés, a rövid távú munkaerőpiaci löket lebeg. A hosszú távú előnyök (lesz-e sales és beszerzési szervezet Magyarországon, innen valósul-e meg a regionális terjeszkedés, lesz-e beszállítófejlesztési program konkrét elvárásokkal) kitárgyalása másodlagos.
A multik szerepéről Kornai Jánossal is sokat vitatkoztam – legnagyobb meglepetésemre és büszkeségemre megtisztelt bizalmával –, és még jóval a halála előtt a kettőnk közti korai véleménykülönbség közepére csúszott vissza az álláspontja. Korábban triviálisnak gondolta, hogy tulajdonképpen tök mindegy, kinek a tulajdonában vannak a vállalatok, ha hatékonyak, de később ő is belátta, hogy ez nem teljesen így van. Elfogadta, hogy a Bonafarm nem lenne OTP nélkül, hogy csak ezt a példát említsem. Én is azért veszek magyar állampapírt, mert jobban érzem a magyar gazdaság dinamikáját, mint akár az amerikait vagy az argentint, jobban tudom, mikor kell be- vagy kiszállnom, ha a helyzet úgy fordul.
A hazai partnerek előírása nem olyan egyszerű, az uniós alapelvek mentén nem lehet ilyen különbséget tenni a beszállítók között. Ez így van. Mégis szinte minden ország megoldja. Ezek valóban finom informális dolgok, üzenetek. Amin az MGYOSZ még elkezdett dolgozni, az az objektív adatokon nyugvó FDI-értékelés. Kiket foglalkoztatnak, milyen a bér, mit fejlesztenek, mennyi helyi beszállítójuk van, hány spinoff, illetve startup szakadt le róluk, hány volt üzemvezetőjük alapított céget a beszállításra, hány magyar kolléga futott be komoly nemzetközi karriert, hány hazai beszállítót vittek magukkal más piacokra, s a többi, de sokszor úgy tűnik, hogy ezeknek a kérdéseknek a feszegetésével sem vagyunk túl népszerűek.
Ha álmodhatnék, azt szeretném, ha a régió kormányai és munkaadói szövetségei egyfajta informális kartellel tárgyalnák ki ezeket a pozíciókat, és nem ezeknek a követeléseknek az elengedésében versenyeznének a befektetőknél.
A TE PÉNZED Feleslegesen ne fizess! A banknak és az államnak se Gergely Péter, a Biztosdöntés.hu alapítója
A védelmi hozzájárulásba csomagolt, jelentős pénzügyi tranzakciósilleték-emelés július 8-a óta ismert. A kormány ugyan mindenkit nyugtatgatott, hogy egyúttal azt is előírta, a bankok emiatt nem emelhetik a lakossági díjaikat, de azt elfelejtették hangsúlyozni, hogy ez a védelem – augusztus 1-jétől – csupán öt hónapig tart.
Ha egy bank díjat emel, azt hatvan nappal korábban nyilvánosságra kell hoznia, így már novemberben érdemes lesz figyelni az erről szóló híreket. Sőt, mivel a vállalkozásokat nem illeti meg ilyen védelem, ott sokkal hamarabb meg is jelenhetnek az új díjak (ahogy ezt a legtöbb bank már be is jelentette). Ezek pedig előrevetítik a jövő évi lakossági díjemeléseket is. A bank legfeljebb az inflációval drágíthat, kivéve, ha külső pénzügyi hatás éri őt, mint amilyen a tranzakciós illeték emelése. Amikor ezt bevezették, majd 2022-ben megemelték a felső határát, akkor is mindenki átvezette azt a díjaiban, kivétel nélkül, most is ez várható. Bár az illeték kötelezettje a bank, és nem a betétesei, aligha fogja bármelyik bank is a nyeresége terhére kifizetni a plusz sarcot.
2025 januárjától tehát az idei inflációval (mostani becsléssel körülbelül négy százalék) nőhetnek a banki díjak, és nem ez lesz az egyetlen plusz tétel. Az átutalásokat és a devizaváltásokat már az új, 0,45 százalékos, maximum húszezer forintos díjjal sújthatják (eddig 0,3 százalék, legfeljebb tízezer forint volt, a devizaváltásoknál nem volt illeték), a készpénzfelvételeket pedig 0,9 százalék (eddig 0,6) terhelheti. Mivel ötvenszázalékos emelésről van szó, és a tranzakciós díjak jelentős részét innentől az állami elvonás teszi ki, a banki díjak drágulása a jövő évi inflációs áremeléssel együtt kimagasló is lehet.
Mit lehet tenni? Novembertől a szokottnál jobban figyelni a híreket vagy körülnézni – akár a saját bankunknál – egy olcsóbb számlacsomagért. A bankváltás sem ördögtől való, lehet, hogy máshol kisebb díjakat találunk, nem beszélve az akár több tízezer forintos számlanyitási ajándékpénzekről. És ami még fontosabb: nem árt ismerni és tudatosan használni az olcsóbb banki megoldásokat és illetékmentes csatornákat. Csak pár régi-új tipp: költések utáni sms helyett ingyenes push üzenet beállítása, készpénzfelvételnél a kétszeres ingyenes ATM-használat havi 150 ezer forintig, azonnali átutalás indítása fizetési kérelemmel vagy QR-kóddal. Előbbi áprilistól, utóbbi szeptembertől kötelezően ingyenes minden banknál – egyelőre. Nem lenne meglepő, ha a nagy szolgáltatók (áram-, telekom cégek) tömeges fizetési kérelem küldéseit később díj terhelné, az állam által előírt ingyenesség csak a fogadott kérelmek után indított átutalásokra vonatkozik. De mint magánember ezt legalább érdemes kihasználni.
Tomáš Čupr szerint életének fő műve a Rohlik. Nem is jár már boltba – jó, néha, ha Spanyolországból dolgozik. Tíz év alatt építette fel ötországos internetes bevásárlóbirodalmát tizenhétezer termékkel, és valami olyasmit is árul, amit a hagyományos üzletek nem igazán tudnak: időt.
Magyar webshopjuk, a Kifli.hu pár év alatt lett a legforgalmasabb online szupermarket Magyarországon, love brand lett a kiflis furgonokból és papírszatyrokból. A piacon bőven van tér a fejlődésre, cserébe komoly emberi áldozatokat követel a brutális terep.
A Rohlik kőkemény munkahely, a rendkívüli eredményekhez gigászi elvárások társulnak. Az alapító-ügyvezető szerint ha a cégnek annyi, mindenki szomorú marad a végén, ő pedig háborúsból békeidős főnökké szeretne válni. Az e-kereskedelem régiós fellegváráig, Prágáig mentem, hogy a bázisukon tegyem fel a harmincharmadik leggazdagabb cseh milliárdosnak a kemény kérdéseket is, legyen szó alkoholizmusról vagy toxikus munkakörnyezetről.
Doktorits László a semmiből, szemtelenül fiatalon építette fel az ország egyik vezető távfelügyeletes cégét. És itt nem tervez megállni, sem szakmai fejlődés, sem cégépítés szempontjából. Az már önmagában szép teljesítmény, ha egy, a semmiből létrehozott magyar cég 11 év alatt itthon bizonyos tekintetben piacvezető közeli helyzetbe kerül, a régióban is szép pozíciókat ér el, megveti […]
Thummerer Pincészet
2024 Szeptember Támogatói tartalom Thummerer Pincészet
A Thummerer Pincészet legnagyobb sikere a díjnyertes borok mellett az, hogy máig a család kezében maradt és minden fontos pozícióban az alapító, Thummerer Vilmos leszármazottai dolgoznak. Így maradhatott meg az életfilozófia esszenciája: a német ősök munkaetikája és a tökéletes végeredményre való szinte megszállott törekvése. A perfekcionizmus eredménye pedig mintegy félezer érem, díj és kitüntetés, valamint […]