Vannak az életben olyan jó dolgok és jó dealek, amik nem titkosak, de nincsenek nagy dobra verve, így különösen kedvesek. Mondok két példát. A háznak, amiben lakunk, az utcáról is elérhető udvarán áll egy óriási fügefa. Minden nyáron várom az augusztust, mert tudom, hogy rajtam kívül alig szed valaki a fáról, én viszont imádom a fügét, és oda […]
Vannak az életben olyan jó dolgok és jó dealek, amik nem titkosak, de nincsenek nagy dobra verve, így különösen kedvesek. Mondok két példát. A háznak, amiben lakunk, az utcáról is elérhető udvarán áll egy óriási fügefa. Minden nyáron várom az augusztust, mert tudom, hogy rajtam kívül alig szed valaki a fáról, én viszont imádom a fügét, és oda vagyok tőle, hogy az udvarról szüretelem.
Kicsit más, de mégsem: a nyáron egy napot családosan Salzburgban töltöttünk. Előző nap utánajártam, hol lehet parkolni, és kiderült, hogy a város több P+R parkolót is fenntart, ahol pár euró a napi parkolás, könnyen be lehet jutni a városba trolival, és az egész napos tömegközlekedés is benne van az árban. (Ráadásul a legjobb dolog a helyiek között betrolizni a városba.)
A Forbesban pár évente megjelenő egészségbiztosítási összefoglaló is ilyen jó dolog. Itt van a nyilvános térben, mégsem ismeri mindenki, aki viszont látja, olvassa, gyöngyszemet kap, és remélem, úgy örül neki, mint én a fügének és a parkolónak. Fekete Emese először 2016-ban készített egy összeállítást, majd 2019-ben, 2020-ban, 2022-ben és most, 2024-ben. Az alapinfókon túl, hogy hol, mit, mennyiért lehet kötni, és milyen piaci események, újdonságok vannak éppen, így már megvan az összehasonlítás lehetősége is. A biztosítások egyre drágulnak, mégis megéri, kérdés, kinek, hol és mennyiért. Részletek a 108. oldalon.
Reggelente a munkahelyemre érve, a recepciónál szép, színes fal fogadott. Rajta nyolc gondosan megfogalmazott érték mondta el, miért lesz itt jó nekem. Nem mondom, hogy mindegyiknél megdobbant a szívem, de volt köztük egy kedvencem. Itt a harmadik Forgó-csapat! Szeptembertől új négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon egy éven át. Nem azért, mert jó voltam benne, sokkal inkább, mert […]
Reggelente a munkahelyemre érve, a recepciónál szép, színes fal fogadott. Rajta nyolc gondosan megfogalmazott érték mondta el, miért lesz itt jó nekem. Nem mondom, hogy mindegyiknél megdobbant a szívem, de volt köztük egy kedvencem.
Itt a harmadik Forgó-csapat! Szeptembertől új négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon egy éven át.
Nem azért, mert jó voltam benne, sokkal inkább, mert nem. Pedig nagyon vágytam rá. „Merj különbözni”, hirdette. Leírás is volt hozzá, de nekem makacsul azt jelentette, hogy ne féljek. Kérdőjelezzek meg dolgokat, mondjam el a véleményem, gyomorgörcs nélkül. Pontosabban ennek ellenére is. Nehéz kanyar volt, nem így nőttem fel, nem ezt láttam magam körül. Vajon hány vezető küzdhet ugyanezzel?
Nagyot fordult a világ, amikor egy nagyobb terület vezetőjeként nemcsak több feladatért, de jóval több emberért lettem felelős. Hamar jött a jelzés, hogy itt a perfekcionizmus, a biztosra menés, a megfelelési kényszer nem játszik. Vagy csak olyan kompromisszumok árán, amilyeneket az én gyomrom már nem vesz be. Muszáj volt hát beleállni és jobban hinni magamban. Hiszen félelemből nem lehet vezetni.
De embereket motiválni sem. Nem működik, mert olyan súlyos mellékhatása van a kreativitásra, az őszinteségre, a problémamegoldásra vagy akár a kritikus gondolkodásra, amit egyetlen cég sem engedhet ma meg magának. Jó vezetőnek lenni sohasem volt sétagalopp, de ma nehezebbnek tűnik, mint valaha. Egyenes út a kiégéshez, ha valaki csak úgy sodródik az árral. Egyre növekvő nyomás alatt kell kevesebből többet elérniük, hozni a célokat, biztosítani az innovációt, motiválni a (helyi, virtuális és hibrid) csapataikat. Úgy, hogy közben teret adnak az egyéni véleményeknek, erősítik a sokszínűséget, befogadó környezetet teremtenek, és növelik a munkatársak elkötelezettségét. Rugalmasan, coacholva, fáradhatatlanul. Vajon hogy marad erejük a mai vezetőknek a fenti elváráscunami mellett gondolkodni, akár még újítani is? Megkérdőjelezni, egyet nem érteni, új megoldásokat javasolni? Időt szánni a csapataikra? Kevés ilyet látok, pedig fontos lenne. Nemcsak azért, mert emberibb környezetben jobb dolgozni, de azért is – tetszik vagy sem –, mert a tudásalapú gazdaságban jobban függünk csapatainktól, mint valaha. A csend sokba kerül.
Nincsenek jó passzban a vezetők, pedig a fejlesztésükben nincs hiány. Annak ellenére, hogy elképesztő pénzt, 366 milliárd dollárt ölünk globális szinten a képzésükbe (igen, nem ütöttem mellé, kb. Chile teljes GDP-jét!), a vezetők még mindig nem érzik magukat elkötelezettnek. Hetven százalék túlhajszoltnak, alulértékeltnek gondolja magát, nyolcvan százalék azt állítja, hogy nem produktív feladatokkal tölti az idejét, és riasztó, hogy kétharmad azt kívánja, bárcsak ne kellene emberekkel foglalkoznia. Ha ők így éreznek, hogyan éreznek vajon azok, akiket vezetnek?
Mit tudnak azok a vezetők, akiknek mégis megy? Egy 366 milliárd dolláros problémát nem lehet négyezer karakterben megoldani, biztos, hogy nem egyváltozós az egyenlet. Szívesen írnám, hogy majd jobb lesz, vagy hogy legalább az eszement tempó mérséklődik. De nem hiszem. Legfeljebb mi, vezetők tudunk tudatosan lassítani. Több nemet mondani, a telefont lenémítani, jobban fókuszálni, változtatni. Merni máshogyan csinálni.
Egyre többször jön szembe a slow productivity fogalma. Oximoronnak hangzik – lehet a lassú gyors? Ez a koncepció megkérdőjelezi azt a vállalati kultúrát, ahol a látszólagos elfoglaltság felülírja az értelmes, mély, koncentrált munkát, ahol a mindenre igent mondás a dicsőség jelképe, és ahol a hatékonyság mércéje a minőség helyett a mennyiség. Koncentrált figyelem, tudatos tempó, a minőség iránti megszállottság jellemzi, és eszköztárával talán egy lépéssel közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy visszanyerjük az időnket. Ezáltal talán az embereinkkel való kapcsolódásra is több idő jut.
A tények azt mutatják, hogy a régi módszerekkel nem megy, a vezetők – és beosztottjaik – jobban szenvednek, mint valaha. Talán tényleg itt az ideje, hogy egy jóval tudatosabb vezetés irányába váltsunk. Ahol a kevesebb több, és a lassú valóban lehet gyors.
A szerző szervezetfejlesztő, nemzetközi MindGym-facilitátor, korábbi IKEA-felsővezető.
Induljon a 2024/25-ös etap, októberben jön a következő szerző!
Az eredetileg videójátékokhoz tervezett félvezető-alkatrészek funkcióváltásával az Nvidia leuralta a mesterségesintelligencia-csipek piacát. Most egy nyolcéves kis startup, a Groq eleve célorientáltan MI-funkciókra tervezett csipekkel száll versenybe a világ egyik legtöbbre értékelt vállalatával.
A folytonosságban, a hagyományok őrzésében és a világ változásaihoz való éber igazodásban hisz Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a helyi vállalkozókkal való közvetlen kapcsolattartásban, a vállalkozásfejlesztés „házhoz vitelében” látja a kis- és középvállalkozások erősítésének, versenyképességük növelésének zálogát. Az elnök a területi kamarák, a helyi közösségek aktivitását mint értéket a jövőben még […]
Ki gondolná, hogy ennyien vannak, és már ekkorák? Persze nem mindegyik komplett kórház, sok a valamilyen speciális területtel foglalkozó, vagy csak járóbetegeket ellátó intézmény, de egyre több a magát klinikának valló vidéki szolgáltató is. Szaporodnak, mert tömeges igény van rájuk. Az ötven legnagyobb, és még öt trend a magánegészségügy piacán 2024-ben.
Európa egyik legjobban besétálható városa és egy különleges vidék, a hegyek és az óceán találkozása, híres konyhával és hűvös eleganciával. Bilbaóban és Baszkföldön kalandoztunk – az Audi új elektromos autójával.
Számos tényező gátolja, hogy magyar cégek az igazán nagy nyugati játékosokkal egy asztalhoz kerülhessenek. Ebben segíthet a hagyományos értékeket egy multi erőforrásaival vegyítő BH Group frissen megalapított magyar leánycége, amely bevett nyugati partnereinek keres Magyarországon új lehetőségeket. Több mint három évtized telt el a rendszerváltás óta, Magyarország és a magyar cégek pedig az uniós csatlakozással […]
