Európa egyik legjobban besétálható városa és egy különleges vidék, a hegyek és az óceán találkozása, híres konyhával és hűvös eleganciával. Bilbaóban és Baszkföldön kalandoztunk – az Audi új elektromos autójával.
Csöpög a kávé a karos eszpresszógépből. Sorban jönnek az új vendégek, inkább helyiek, de külföldiek is szép számmal. A belső tér egészen káprázatos: a századfordulós hirdetések, a mázas csempék, a mozaikok, a keleties, faragott fabetétek, az utolsó öntöttvas oszlop tetejéig kitalált részletek. Szinte csoda, hogy ez a sokat látott enteriőr ilyen épségben fennmaradt, miközben az ország története bőven tartogatott viharokat.
Bilbaóban, a Café Iruña bárpultjánál állok, és miközben a szorgalmasan dolgozó, fekete-fehérbe öltözött bárosok munkáját figyelem, elmosolyodom, hogy 1903 óta ugyanez történik a mindenkori kávégéppel. Legfeljebb a vendégek öltözéke változott, nem is keveset. Kint épp esik, ami nyáron sem ritka errefelé. Spanyolországról az ember az állandó hőségre és a nyári szárazságra asszociál, de ez itt Baszkföld, és az időjárás kiszámíthatóan szeszélyes, az éghajlatot pedig az Atlanti-óceán közelsége határozza meg.
Bilbao óvárosát az El Camino zarándokai is érintik.
Bilbao általános hangulata a 90-es évek elején nem sokban különbözött egy gyárbezárás utáni kelet-magyarországi városétól. Persze az évszázados óvárosi falakat és a gasztronómiát akkor sem vehette el tőlük senki, de munkanélküliség, kilátástalanság és szeparatisták jellemezték az erősen ipari jellegű várost. Barcelona után ez az ország második legiparosodottabb régiója. Egy biztos, a cool és a turistamágnes kifejezések sokáig messziről elkerülték.
Három év alatt két–háromszáz százalékkal is drágultak egyes egészségbiztosítási csomagok, ami mindennél jobban mutatja, hogy sokkal többen és sokkal többet használják őket. Friss összehasonlításunk új szereplőkkel, új árakkal, aktuális trükkökkel és egy szuperjúzer élményeivel.
Államiban otthonosan ismerős, magánban nem annyira tipikus várótermi jelenet, de megtörtént: rendelés papíron délután négyig, 15.55-kor doktor úr ajtaja becsuk, a nagy fagömb kulcstartó belülről csapódik az ajtónak, a váróban ülők hoppon maradva néznek az órájukra, aznapra ennyi volt. Van, aki bosszúsan hazakullog, az akkor huszonéves Sipos Csabának meg erős a trigger: ráguglizik, hogy egészségbiztosítás, és inkább vállalja, hogy három éven át extra utakkal, de mint a Medicover ügyfele jár Hajdúböszörményből Budapestre leszervezett és garantáltan megvalósuló vizsgálatokra és az évi rendes szűrésére.
„Maga mit csinál itt?” – ezt épp egy szűrés alkalmával szegezték neki, amikor még mindig csak huszonhét éves volt, magánorvosa praxisában nem voltak gyakoriak a fiatalok, pláne ha egészségesek. „A nullás igazolásomért jöttem – így Csaba, majd meg is kellett magyaráznia. – Ha az autómra vagy a NAV-ban kiadják, magamra is szeretném megkapni, hogy minden OK.” Az első évben mindent rendben is találtak, a másodikban viszont nullás igazolás helyett egy telefonhívás jött.
Sebestyén András és Sipos Csaba, a Grantis egyik arca és a cég társalapítója. A Millenáris Parkban beszélgettünk.
„Gyakorlatilag megmentették az életem” – értékeli ma. Hazafelé tartott Budapestről, amikor az autópályán hívta a belgyógyász, kérte, hogy húzódjon félre, majd a drogozik, alkoholizál, gyógyszerezi-e magát kérdéssor után odáig jutottak, hogy valószínűleg az akkor egy ideje szedett táplálékkiegészítőkkel van a baj. A limitek sokszorosán voltak a máj- és veseértékei, a belgyógyász már a dialízist, majd a transzplantációt vizionálta, és azonnali stopot írt elő. Fiatal szervezet lévén a két héttel későbbi kontroll azt mutatta, hogy szervei szerencsésen regenerálódtak, mindenesetre Csabának ez újabb megerősítés volt: nem hülyeség a szűrés, és megnyugtató, ha évente alaposabban a bőre alá néznek. Tizenhárom év elteltével ezt már nemcsak magának sulykolja, hanem a Grantis Zrt. tanácsadójaként magán- és céges ügyfelek százainak.
Ez most megéri? Aki nem olyan szerencsés, hogy a cége köt az összes dolgozójára, így rá is egy csoportos egészségbiztosítást, de amúgy tudatosan törődne magával, és már eljutott odáig, hogy egyáltalán biztosításon törje a fejét, annak általában az ár a legkritikusabb tényező. Elkezd sakkozni, hogy évente hányszor is szokott elmenni ilyen-olyan magánrendelésekre (alkalmanként durván harmincezer forintért), szűrésekre (50–150 ezer), vagy hogy volt-e például az elmúlt években olyan ügye, amire akár több millió forintot kellett hirtelen előrántania, mert gyorsabban vagy jobb körülmények között szerette volna megműtetni vagy gyógyíttatni magát.
„Ha már fizetek érte, igénybe is akarom venni, sőt többet szeretnék kivenni belőle, mint amennyit beletettem” – Sebestyén András, a Grantis társalapítója szerint ez az uralkodó nézet különösen az egyéni biztosítottak körében, akik tényleg maguk fizetik a díjat. Egyfelől jó jel, hisz egyre többen, egyre okosabban használják a biztosításukat, és ezzel vélhetően korábban kiszűrnek vagy megelőznek valami komolyabb bajt, másfelől meg is látszik az eredménye. Ahogy nő az igénybevétel (ami biztosítói szemüvegen át ugyanúgy a kárhányadot növeli, mint mondjuk egy lakástűz a lakásbiztosításokét), minden évben drágulnak a szerződések is, és több olyan biztosító is van, amelyik már kihátrált az egyéni egészségbiztosítások piacáról. Hiába emelik ugyanis a díjaikat, az általuk kifizetett összegek (leszervezett és megtérített szolgáltatások) még jobban nőnek, vagyis tisztán anyagi szempontból valójában ketten buknak az üzleten: a biztosítók és azok, akik nem járnak orvoshoz, és nem használják ki a szerződésüket. Ha utóbbiak ezt azért teszik, mert tényleg semmi bajuk, akkor persze az is jó hír, vigasztalja őket Sipos Csaba örökbecsű mondása: „Ez az ördög pénze, őt is etetni kell valamivel, de akkor legalább alszik, hadd aludjon!”
Amikor 2016 nyarán először összehasonlítottuk a kínálatot (majd 2019-ben, 2020-ban és legutóbb 2022-ben is megtettük), hét biztosító volt aktív, az árskála alja évi 32 ezer forint volt, a teteje szűk 400 ezer. Ha ma ránézünk a friss tarifákra, akkor a skála teteje évi kétmillió, vagy havi 180 ezer forint (az ábrán havi díjakat tüntettünk fel), igaz, utóbbival már bárhol a világon ellátják a pácienst sok százmillió forintos limiten belül. És közben szélesebb lett a mezőny. Direktben egyéni szerződést ugyan már nem mindenki köt (a magyar piac egyik legrégebbi szereplője, a Medicover sem), de akik kitartanak (a most Gránit néven futó korábbi Wáberer, valamint a Generali, az Union és a Medihelp), azok – árban és tartalomban – rendesen cizellálták csomagjaikat.
Pásztor Marina
Négy éve a nővérétől hallott először az egészségbiztosításokról, azóta kötött magára, az édesanyjára és a kislányára is, mindhárom szerződést az Unionnál. Eddig négyéves kislányának mandulaműtétjénél vették a legnagyobb hasznát, legfőképp azért, mert nem kellett kivárniuk a tizenegy hónapos várólistát (ennyi lett volna az állami Heim Pálban), hanem néhány hét elteltével mehettek a Róbert Magánkórházba. (Eredetileg ott is kellett volna várniuk három–négy hónapot, mert már magánban is egyre nagyobb a torlódás, de jött egy szerencsés lemondás.) Szerződésük téríti az egynapos sebészetet, különféle diagnosztikai vizsgálatokat és járóbeteg szakrendeléseket, de egyiket sem korlátlanul, így Marinának okosan kellett gazdálkodnia a keretekkel. Maga a műtét (410 ezer forint) épp belefért, de hogy a megelőző labort, az altatást és a későbbi kontrollokat se kelljen zsebből fizetniük – biztosítási tanácsadója javaslatára – előre írásban kérték a kórházat a számla tételes megbontására. Az aneszteziológusi konzultációt (37 ezer forint) és a későbbi kontrollokat így a járóbetegzsebből térítette a biztosító, míg a labort a kisértékű diagnosztikát fedező bugyorból. Kevésbé körültekintő páciens (kevésbé rutinos tanácsadóval) esetleg megelégszik egyetlen számlával a komplett beavatkozássorozatról, majd maga fizeti a műtéti keret túllépése okozta különbözetet. Marina – aki amikor nem babázik, az egyetemi szférában irodai munkát végez – közben a laboron még spórolt is a biztosítónak. Választott egy kifejezetten gyerekbarát helyet (Novák Hunor Kroki rendelőjét – róla szóló portrénk a 116. oldalon), ott harmadannyiba került a vérvétel, mint a Róbertben lett volna. És hogy mennyibe kerül a biztosítása? Bár drágult, mióta megkötötte, most is vállalhatónak érzi a havi összesen harmincezer forintot magára és kislányára, sőt épp azt várja, hogy időközben megszületett második gyereke is elérje a hat hónapos kort, és rá is köthessen egy szerződést.
Mellettük pedig sokkal aktívabbak lettek az egészségpénztárak, akik hagyományos szolgáltatásaikon túl (gyűjtik a megtakarításokat, amiket gyógyszerre vagy orvosra húszszázalékos adójóváírással bárki igénybe vehet) biztosítást is adnak a pénztári kockázatközösségnek. Ebben a körben az Alfa, a Groupama, a Generali, az Allianz, az Uniqa és a CIG Pannónia a partnerük. Akár pár száz forintos, tipikus beugró csomagok ezek, járóbeteg rendeléseket és szűréseket ne tőlük várjunk, de ritkábban előforduló és akkor viszont akár megterhelőbb egynapos műtétek vagy nagy értékű diagnosztika térítését igen. Veszteni nem nagyon lehet velük: ha azt a havi száz forintot nem a bevásárlókocsiban felejtjük, hanem erre adjuk, már jobban járunk.
Egymillió ember már jól csinálja Az egészségbiztosítások legtöbb előnyét nem az a húszezer ember élvezi, aki magára kötött egy szerződést, hanem az a 925 ezer dolgozó, akinek a cége van olyan jó fej, hogy megteszi helyette. Valójában ők húzzák az egész piacot, nem véletlen, hogy itt tíz biztosító aktív a magyar piacon. Az árazásuk viszont teljesen egyedi. A cégméret, a korösszetétel, a dolgozói igények, a biztosítás kihasználtságára vonatkozó korábbi statisztikák és még egy rakat peremfeltétel befolyásolják, hogy mi kerül bele egy csoportos ajánlatba, és mennyibe kerül, emiatt nehéz is olyan egzakt és transzparens táblázatot farigcsálni, mint az egyéni szerződéseknél. Az biztos, hogy munkavállalókra lebontva húsz–ötven százalékkal olcsóbban jön ki egy csomag, mintha ugyanazt mindenki egyedileg kötötte volna meg, és néhány elem miatt biztosan többet tud egy csoportos biztosítás az egyéninél. Itt ugyanis kockázatelbírálás (orvosi vizsgálat, egészségügyi nyilatkozat) nélkül is bátran és sokszor korlátlanul bevállalják a biztosítók, amit ott szinte sose vagy legfeljebb felárral. Biztosítják például a kórelőzményeket (meglévő betegségeket) és a családtagokat, és vállalják, hogy szerződéskötés után azonnal igénybe vehető minden szolgáltatás (nincs várakozási vagy türelmi idő). Ezenfelül alku tárgya, hogy a dolgozók beépíthessék extra igényeiket is, vagyis ki-ki a maga szükségleteire spécizze fel – ügyeleti ellátással, magánmentővel, a biztosítóval le nem szerződött orvosok számláinak utólagos térítésével stb. – a céges biztosítást.
Swicon
Markovics Mária
regionális HR-igazgató
A harmadik biztosítónál és a második alkusznál tart a Graphisoft Parkban székelő Swicongroup, négy éve próbálgatják, melyik az ideális biztosítási csomag 150–200 dolgozójuknak. Markovics Mária regionális HR-igazgató 2021-ben vitte át – a covid okozta sokk után viszonylag könnyen – a felsővezetésben, hogy bevezessék a juttatást. „Szerintem már akkor is későn” – mondja, holott nagyon sok versenytársukat megelőzték, és akkor még ki lehetett ezzel tűnni a piacon. Azóta azt tapasztalja, hogy egy céges egészségbiztosítás már alap elvárás. Induláskor ők maguk sem tudták igazán, mire van igényük a dolgozóiknak: szakrendelésekre, gyógytornára, dietetikusra, pszichológusra, vagy inkább diagnosztikára, esetleg nagyobb műtétek térítésére. Két évig az Uniqával, egy évig a Groupamával volt szerződésük, idén a CIG Pannónia biztosítja őket, a váltásokat a csomagok tartalma és az ára is motiválta. Ahogy egyre többen és egyre gyakrabban használták a biztosítást, úgy kezdte (volna) egyre jobban (egyik évben 85 százalékkal) emelni a díjat a biztosító – részben emiatt, és mert kitapasztalták az igényeket, a Swicon alkusza ilyenkor új ajánlatot hajtott fel. Mostanra letisztult, mi náluk a legnépszerűbb: korlátlan járóbeteg szakrendelés, mellé korlátlan labor- és nagyértékű diagnosztika. Ennek oltárán az évek alatt kivették például a gyógytornát a csomagból, és évi háromra korlátozták a külsős orvosi számlák befogadását (amikor nem a biztosítóval szerződött partnerhez megy a páciens). A dolgozói felmérések szerint ezzel most elégedettek.
Néhány konkrét ajánlatot megismerve minél nagyobb egy cég (nem ötven, nem is száz, hanem például ötszáz fős), annál olcsóbbra jön ki fejenként egy csoportos biztosítás, hiszen annál jobban kiegyenlítődnek az egészségügyi kockázatok. Na, meg az is, hogy adott cégen belül hány szuperjúzer akad, azaz hányan használják extra tudatosan és elszántan a biztosításukat, és hányan vannak, akik akár egyszer sem.
Céges körben is van már pár mumus mintázat: a budapesti fehérgalléros dolgozók, főleg ha IT-vonalon mozognak, és ne adj’ isten a Váci úti irodafolyosón székelnek, szinte garantáltan magasabb kárhányadot okoznak a biztosítóknak. Ismerünk olyan statisztikát, ahol a pesti központból éves átlagban 4,8-szor többször mennek el valamilyen ügyben orvoshoz a dolgozók, mint ugyanezen cég kelet-magyarországi telephelyéről, de mivel egy kockázatközösségben vannak, jó esetben ez pont vállalható a biztosítónak, és be is árazza (ha nem, egy év múlva majd árat emel).
Egy biztos, az egyéni adottságok és egészségi állapot mellett rengeteget számítanak a külső körülmények és impulzusok, akár az is, ha munkába menet vagy öt magánkórházat és rendelőkomplexumot hagy el a villamos. Ettől egy nem beteges, de tudatos felhasználó is többször kap ingerenciát, hogy munka előtt vagy után beugorjon valamilyen jogos panaszával, és nem felejti el kivizsgáltatni. Ezzel nagyon jót tesz magának és amúgy a cégének is (mert nem esik ki a munkából), csak a biztosító fogja a fejét. Ha mindenki leszervez csak néhány ilyen vizitet, már agyonvágták a kárhányadát.
Sztupovszki Péter
Sztupovszki Péter az Online IT Consultingnál – egy húszfős családi cégnél – rendszerinformatikus. Csoportos egészségbiztosításukat a Generalival kötötték (mellesleg Sipos Csabával), ő egyike azoknak a szuperjúzereknek, akik feladják a leckét a biztosítóknak. Pedig Péterrel csak úgy történnek a dolgok, és ő nem fél (ki)használni a biztosítását. Alig pár héttel azután, hogy két éve megkötötték a szerződést, véletlenül úgy belerúgott egy asztal lábába, hogy eltört az egyik ujja. A pihentetésen túl nem tudtak vele mit kezdeni, de legalább kapott a biztosítótól ötvenezer forintot – csonttörés esetére ez jár. A biztosítás első évében amúgy is aktívan figyelte magán a jeleket: kisebb-nagyobb panaszokkal volt fül-orr-gégésznél, urológusnál, gasztroenterológusnál, majd kolonoszkópián, egy év alatt hét-nyolc szakterületet látogatott meg, végül mindezt megfejelte egy porcleválás miatti térdműtéttel a hozzá tartozó MR és hasonló vizsgálatokkal. A műtétet a Swiss Clinicsben végezték, így az első évet végül úgy zárta, hogy több mint hatszázezer forintot költött rá a biztosítója. A második évben nem járkált magánrendelésekre, mert nem voltak különösebb panaszai, sokáig úgy tűnt, hogy az évi rendes menedzserszűrésen túl nem lesz, amivel rontja a statisztikát. Aztán egy nagyobb súly megemelésétől kiújult a lágyéksérve, így megint műtétre volt szüksége, ezúttal az Emineóban („klímás szobában, tévével, épp a foci-Eb ment”), így megint összehozott egy 1,2–1,3 milliós tételt. Péter egyébként sportos alkatú, ránézésre makkegészséges kora negyvenes.
Istvánkó Beáta a különleges kortárs képzőművészeti kiadványokra építette fel könyvesboltját, bevételéből pedig simán futtatott egy nonprofit galériát is. Az ISBN most költözik, és szélesebb profilban bizonyítja, hogy a kortárs művészet nem köldöknézős műfaj. Ferrarira azért még nem futja belőle.
„Ebből nem lesz biznisz!” – hangzott el a máig sokat idézett mondat Forrai Krisztától, amikor a Balaton-felvidéket járva Miklóssal megtalálták azt a helyet, ahol el tudták képzelni álmaik nyaralóját. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ő is belássa: ebből márpedig biznisz lesz, nem is akármilyen. A Casa Christa története elválaszthatatlan Kriszta és Miki történetétől. […]
Vannak az életben olyan jó dolgok és jó dealek, amik nem titkosak, de nincsenek nagy dobra verve, így különösen kedvesek. Mondok két példát. A háznak, amiben lakunk, az utcáról is elérhető udvarán áll egy óriási fügefa. Minden nyáron várom az augusztust, mert tudom, hogy rajtam kívül alig szed valaki a fáról, én viszont imádom a fügét, és oda […]
A folytonosságban, a hagyományok őrzésében és a világ változásaihoz való éber igazodásban hisz Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a helyi vállalkozókkal való közvetlen kapcsolattartásban, a vállalkozásfejlesztés „házhoz vitelében” látja a kis- és középvállalkozások erősítésének, versenyképességük növelésének zálogát. Az elnök a területi kamarák, a helyi közösségek aktivitását mint értéket a jövőben még […]
