Európa egyik legjobban besétálható városa és egy különleges vidék, a hegyek és az óceán találkozása, híres konyhával és hűvös eleganciával. Bilbaóban és Baszkföldön kalandoztunk – az Audi új elektromos autójával.
Csöpög a kávé a karos eszpresszógépből. Sorban jönnek az új vendégek, inkább helyiek, de külföldiek is szép számmal. A belső tér egészen káprázatos: a századfordulós hirdetések, a mázas csempék, a mozaikok, a keleties, faragott fabetétek, az utolsó öntöttvas oszlop tetejéig kitalált részletek. Szinte csoda, hogy ez a sokat látott enteriőr ilyen épségben fennmaradt, miközben az ország története bőven tartogatott viharokat.
Bilbaóban, a Café Iruña bárpultjánál állok, és miközben a szorgalmasan dolgozó, fekete-fehérbe öltözött bárosok munkáját figyelem, elmosolyodom, hogy 1903 óta ugyanez történik a mindenkori kávégéppel. Legfeljebb a vendégek öltözéke változott, nem is keveset. Kint épp esik, ami nyáron sem ritka errefelé. Spanyolországról az ember az állandó hőségre és a nyári szárazságra asszociál, de ez itt Baszkföld, és az időjárás kiszámíthatóan szeszélyes, az éghajlatot pedig az Atlanti-óceán közelsége határozza meg.
Bilbao óvárosát az El Camino zarándokai is érintik.
Bilbao óvárosát az El Camino zarándokai is érintik.
Bilbao általános hangulata a 90-es évek elején nem sokban különbözött egy gyárbezárás utáni kelet-magyarországi városétól. Persze az évszázados óvárosi falakat és a gasztronómiát akkor sem vehette el tőlük senki, de munkanélküliség, kilátástalanság és szeparatisták jellemezték az erősen ipari jellegű várost. Barcelona után ez az ország második legiparosodottabb régiója. Egy biztos, a cool és a turistamágnes kifejezések sokáig messziről elkerülték.
Egy jaguárdémon civileket formál át a bosszú angyalává – erről szól Fliegauf Bence filmje, amit a napokban forgattatok. Mit keres ebben egy pszichiáter?Ez nem a pszichiáterség miatt van. Sándor Palika rendező hívott egyszer egy párbajozó kis szerepre a Vándorszínészekben, azt mondta, azért, mert annyira őrült a fejem. A mostani filmben valóban egy pszichiáter-szakértőt kell eljátszanom, és az egyik jelenetben összekapok a riporterrel, […]
Egy jaguárdémon civileket formál át a bosszú angyalává – erről szól Fliegauf Bence filmje, amit a napokban forgattatok. Mit keres ebben egy pszichiáter? Ez nem a pszichiáterség miatt van. Sándor Palika rendező hívott egyszer egy párbajozó kis szerepre a Vándorszínészekben, azt mondta, azért, mert annyira őrült a fejem. A mostani filmben valóban egy pszichiáter-szakértőt kell eljátszanom, és az egyik jelenetben összekapok a riporterrel, akit Gulyás Marci alakít.
Azért is szeretek például filmezni, zenélni vagy előadni, mert a napi hét-nyolc óra terápiás munkában az én érdekeim és szükségleteim háttérbe kell, hogy szoruljanak. Néha hadd engedjem őket kicsit előre.
Lesz folytatása A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról című sikeres kötetednek? Nagyon sok elpazarolni való, tötymörgős idő kellene az íráshoz, nem lehet fél órákra leülni, és ez hiányzik. Téma pedig lenne bőven: hogyan bánunk egymással, jól vagy szadisztikusan, és mitől romlanak el a személyes kapcsolataink és a csoportjaink.
Nem deprimál, amit a közéletben látsz? Fenntartok egy kis helyet az optimizmusnak, valahol itt a bal pitvarban. Egyébként nagyon sok egyéni és családtörténeti komponense van, hogy valaki hogyan tud pozitív maradni. Az anyai nagyszüleim bajor hadifogságba kerültek egy kisgyerekkel és egy születendő gyerekkel, és vidáman, szinte standupolva tudtak arról mesélni, hogy a hadifogságban néha nem jutott amerikai csokoládé. Hogy egy nagyon híres szerzőt idézzek: legyünk bátorak!
Milyennek látod a magyar társadalom pszichés állapotát? Borzasztónak. Traumatizált országban élünk, ahol a jó dolgok nem tudnak tartósan fennmaradni. Mindig elő lehet húzni valami sérülést, az meg fogékonnyá tesz minket rá, hogy beletörődjünk helyzetekbe. Másrészt van egy kis szabadságharcos öntudatunk, amit egy-egy ügyes politikus arra irányít, amerre szeretne. Ott bujkál bennünk a lázadás, amit lehet akár a labancok, nyugat, akár kelet felé fordítani. Persze az autoriter rendszerek máshol sem állnak vesztésre.
Magyar Péter felbukkanása némi eufóriát okozott a társadalom egy részében. Ő afféle katalizátor, kicsit felszabadítja az optimizmusunk földdel teljesen megrakott sírját.
Nem bántottak még a véleményedért? Büszke feketelistás vagyok, egy csomó önkormányzat nem hív már például szerepelni. Volt, hogy hat nappal a műsor előtt kaptam egy levelet, hogy váratlan koncepcióváltás történt. Már szoktam szólni, ha felkérnek, hogy aludjanak rá, mert kellemetlen lesz utólag visszalépni.
Sokan felismernek az utcán? Igen, és általában kedvesek velem az emberek. Nemrég egy fesztiválon odajött hozzám valaki, hogy „itt állunk öten, és tudjuk, hogy ki vagy: fodrász!”. Negyedóra múlva megszólít egy lány, hogy nem jön rá, ki vagyok. Mondom: fodrász. Erre felkiált: „Tudtam!” Nagyon jól szórakoztam. Tehát érdemes sok pszichológiai és közéleti dologról beszélni évekig, mert akkor felismernek, hogy fodrász vagy.
Ki gondolná, hogy ennyien vannak, és már ekkorák? Persze nem mindegyik komplett kórház, sok a valamilyen speciális területtel foglalkozó, vagy csak járóbetegeket ellátó intézmény, de egyre több a magát klinikának valló vidéki szolgáltató is. Szaporodnak, mert tömeges igény van rájuk. Az ötven legnagyobb, és még öt trend a magánegészségügy piacán 2024-ben.
Pénz, technológia, énidő. Három fontos téma, és még sok másik is őszi eseményeinken. Így fest nálunk az év vége, friss infókért, jegyekért irány a Forbes.hu!
Kaáli Nagy Géza a magyar lombikkezelések atyja, harmincezer gyermek születhetett meg intézeteiben. Öt éve nagy ígéretekkel adta el intézményhálózatát az államnak, de ebből a távlatból úgy látja: nem került jó kezekbe a meddőségkezelés.
Vannak az életben olyan jó dolgok és jó dealek, amik nem titkosak, de nincsenek nagy dobra verve, így különösen kedvesek. Mondok két példát. A háznak, amiben lakunk, az utcáról is elérhető udvarán áll egy óriási fügefa. Minden nyáron várom az augusztust, mert tudom, hogy rajtam kívül alig szed valaki a fáról, én viszont imádom a fügét, és oda […]
„Ebből nem lesz biznisz!” – hangzott el a máig sokat idézett mondat Forrai Krisztától, amikor a Balaton-felvidéket járva Miklóssal megtalálták azt a helyet, ahol el tudták képzelni álmaik nyaralóját. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ő is belássa: ebből márpedig biznisz lesz, nem is akármilyen. A Casa Christa története elválaszthatatlan Kriszta és Miki történetétől. […]
Bilbao óvárosát az El Camino zarándokai is érintik.
