Írta: Ránky Anna

Félénken jött oda hozzám egy vagyon­átörökítésről szóló konferencián az előadásom után. Átlagos beszélgetésre számítottam. A szokásos kérdések helyett – melyik a jobb megoldás a családi cég vagyonának az átadására, a vagyonkezelő alapítvány vagy a bizalmi vagyonkezelés –, egy mondat hangzott csak el csupán. „Végre megtaláltam önöket.”

Legközelebb az irodában találkoztunk. A családjáról beszélt: a lányában csalódott, a veje rossz irányba viszi a dolgokat, mi lesz, ha elválnak, a veje majd biztosan jön egy követeléssel, ki kell zárni ezt előre, a cég, de a vagyon sem kerülhet veszélybe. Aztán a fiáról mesélt, benne talán bízhat, de ő is kiszámíthatatlan. Egyszer már átvette a cégvezetést, jól is mentek a dolgok, aztán jött egy új nő, és a fia közölte, hogy akkor ő most elmegy fél évre, mert kiégett, átadná az ügyvezetést. Hogy lehet ezekben a gyerekekben így megbízni? A feleségről nem sok szó esett – a céges kérdésekbe nem szól bele.

Ültem a tárgyalóban, élesen besütött a nap, és arra gondoltam, hogy ez az ember a lelke mélyén retteg, és ezt nincs kivel megosztania. Mindene megvan, családja, pénze, vagyona, és fél, hogy ami egész életében hajtotta és vitte előre – a családjáról való gondoskodás, a szerettei biztonsága –, kudarcos vállalkozás lehet a végén. Az élete végén. És most erős lesz, mint eddig mindig, nem hagyja, hogy egy esetleges hülyeség veszélybe sodorja egész addigi életének munkáját.

Ahogy mesélni kezdtem arról, hogy mi ezen dolgozunk, csak más módon, de hasonló, sőt talán jobb végeredménnyel, enyhült a feszültsége. Szépen lassan megértette, hogy miről beszélünk. El lehet végezni a feladatot erőből, egyoldalúan, a családtagok bevonása nélkül is. Bemegy az ügyvédhez, gyorsan végrendelkezik, vagy pár nap alatt létrehoznak egy családi vagyonkezelőt, ahová a családi céget és a vagyont is be lehet tenni, így biztosan nem tudják majd a gyerekek elherdálni a vagyont, hiszen hozzá sem férnek. Ha azonban a családjáról hosszú távon szeretne gondoskodni, azt célravezetőbb velük végiggondolni. Szeretetből, gondoltam, de nem mondtam ki hangosan.

Micsoda? Hát ezekkel nem lehet semmit! Hogy gondoljuk mi, hogy vagyonkezelésről beszéljen velük, amikor az egyik felelőtlen, a másik megbízhatatlan? Nehéz pár perc következett. Hallgattuk, hogy már hányszor próbálta, de semmire sem jutott, mindenre volt valami kifogás, majd a végén megkapta, hogy akármit is mondanak, úgyis az lesz, amit ő kitalál. Tényleg így van? – kérdeztük. Erre elnevette magát: hát igen, így van.

Ebben a pillanatban tudtuk, hogy van remény, talán most megérti, miért lenne kulcskérdés, hogy életében először ne egyedül, erőből oldja meg a problémát, hanem a családdal. A cég helyett a családról kezdtünk el beszélni vele. Elmondtuk, hogy ha kíváncsi a családtagjainak véleményére, abban szívesen segítünk. Ha családi alkotmány készül, azzal is el szoktunk jutni a megoldáshoz, csak más úton, és közben a családi kapcsolatok is javulnak.

Megteheti, hogy egyoldalúan dönt a cég és a vagyon sorsáról, arról, hogy melyik gyerek mit kap, és mit nem kap, a vagyon és a cég biztonságban lesz. De mi lesz a családi kapcsolatokkal? Hogyan fog ezután beszélgetni a lányával? Mi lesz, ha nem viszi majd át az unokát? Mikor és mennyit tud még a fiával együtt lenni? Hogyan tölti el az idejét a feleségével?

Így nehezen. Nehéz úgy érezni a szeretetet, a gondoskodást, hogy valaki a fejem fölött döntött, még akkor is, ha az anyagilag kedvező. Ha nem hallgatnak meg, nem kíváncsiak a véleményemre, az elképzeléseimre, terveimre. Ha nélkülem döntenek a jövőmről.

Ekkor már eltűnt a félelem az arcáról. Két óra után felállt, és tudtam, hogy királyként szeretne egyszer eltávozni e világról, és mindent meg fog tenni, hogy a családja is ezt érezze majd. Rászánja magát a legnehezebb lépésre, hogy a családdal együtt döntsön cége és vagyona sorsáról.