El kell fogadni, hogy kamaszkorban mindenki az identitását keresi, szeretné megtudni, hogy ki ő,
miben jó, miben nem. Ezen agyal, és közben rendszerint áthágja a szabályokat, feszegeti a határokat,
mondja Szücs Szilvi kamaszmediátor. Szerinte a szülő igenis mindig a legjobbat akarja, tehát nem kell hibáztatnia magát, ha hirtelen megromlott a kommunikáció a tizenéves gyerekével. Érdemes leülni
és közösen elfogadható szabályokat, kereteket lefektetni.
Az Anyapara oldaladon azt írod: „hiszem, hogy kamasszal élni öröm”. Azért jellemzően nem ezt a mondatot hallod, gondolom, a kamaszmediációra jelentkező szülőktől. Akivel én találkozom, az nyilván valamiféle probléma miatt jön, úgyhogy itt erős a kontraszelekció. Másrészt viszont az Anyapara olvasóitól rengeteg pozitív komment érkezik, hogy náluk jól zajlik a kommunikáció szülő és kamasz közt.
Amikor valaki azzal keres meg, hogy mennyire nehéz lett a kapcsolata a gyermekével, akkor azt látom a legnagyobb problémának, hogy emiatt elkezdi hibáztatni magát. Fontos, hogy legyen önreflexiója, de mindig elmondom, hogy ne azon gondolkodjon, mit rontott el. Ehelyett próbálja meg ugyanazt a történetet a gyereke szemszögéből elképzelni. Tanulható és fontos, hogy ő mégiscsak tudjon felnőtt létére mentalizálni, látni a kamaszt valamennyire belülről, magát pedig kívülről. Semmiképp se érezze azt, hogy bárki is őt hibáztatja, miközben mindent megtett azért, hogy ne úgy kommunikáljon, mint annak idején az ő szülei.
Az segít, ha megnyugtatod, hogy nem ő a hibás? Igen, alapvetően már ez is segít. Szoktam házi feladatot adni: érdemes a konfliktusos helyzeteket alaposan megfigyelniük, hogy a szülők rájöjjenek, bizonyos események milyen automatikus negatív gondolatokat hoznak ki belőlük, mikor és mitől jön az idegesség, a szívdobogás, és ilyenkor hogyan viselkednek. Éppen ez a kognitív viselkedésterápia lényege, hogy ez a gondolat-érzés-viselkedés hármas hogyan megy körbe. Tipikus példa, amikor valaki annyira nem bízik a gyerekében, hogy ha a kamasz nem veszi fel a telefont, pánikba esve hívogatja, amíg el nem éri. Automatikusam azt gondolja, biztos valami katasztrófa történt a gyerekkel.
Írta: Ránky Anna Félénken jött oda hozzám egy vagyonátörökítésről szóló konferencián az előadásom után. Átlagos beszélgetésre számítottam. A szokásos kérdések helyett – melyik a jobb megoldás a családi cég vagyonának az átadására, a vagyonkezelő alapítvány vagy a bizalmi vagyonkezelés –, egy mondat hangzott csak el csupán. „Végre megtaláltam önöket.” Legközelebb az irodában találkoztunk. A családjáról beszélt: a lányában csalódott, a veje rossz irányba […]
Írta: Ránky Anna
Félénken jött oda hozzám egy vagyonátörökítésről szóló konferencián az előadásom után. Átlagos beszélgetésre számítottam. A szokásos kérdések helyett – melyik a jobb megoldás a családi cég vagyonának az átadására, a vagyonkezelő alapítvány vagy a bizalmi vagyonkezelés –, egy mondat hangzott csak el csupán. „Végre megtaláltam önöket.”
Legközelebb az irodában találkoztunk. A családjáról beszélt: a lányában csalódott, a veje rossz irányba viszi a dolgokat, mi lesz, ha elválnak, a veje majd biztosan jön egy követeléssel, ki kell zárni ezt előre, a cég, de a vagyon sem kerülhet veszélybe. Aztán a fiáról mesélt, benne talán bízhat, de ő is kiszámíthatatlan. Egyszer már átvette a cégvezetést, jól is mentek a dolgok, aztán jött egy új nő, és a fia közölte, hogy akkor ő most elmegy fél évre, mert kiégett, átadná az ügyvezetést. Hogy lehet ezekben a gyerekekben így megbízni? A feleségről nem sok szó esett – a céges kérdésekbe nem szól bele.
Ültem a tárgyalóban, élesen besütött a nap, és arra gondoltam, hogy ez az ember a lelke mélyén retteg, és ezt nincs kivel megosztania. Mindene megvan, családja, pénze, vagyona, és fél, hogy ami egész életében hajtotta és vitte előre – a családjáról való gondoskodás, a szerettei biztonsága –, kudarcos vállalkozás lehet a végén. Az élete végén. És most erős lesz, mint eddig mindig, nem hagyja, hogy egy esetleges hülyeség veszélybe sodorja egész addigi életének munkáját.
Ahogy mesélni kezdtem arról, hogy mi ezen dolgozunk, csak más módon, de hasonló, sőt talán jobb végeredménnyel, enyhült a feszültsége. Szépen lassan megértette, hogy miről beszélünk. El lehet végezni a feladatot erőből, egyoldalúan, a családtagok bevonása nélkül is. Bemegy az ügyvédhez, gyorsan végrendelkezik, vagy pár nap alatt létrehoznak egy családi vagyonkezelőt, ahová a családi céget és a vagyont is be lehet tenni, így biztosan nem tudják majd a gyerekek elherdálni a vagyont, hiszen hozzá sem férnek. Ha azonban a családjáról hosszú távon szeretne gondoskodni, azt célravezetőbb velük végiggondolni. Szeretetből, gondoltam, de nem mondtam ki hangosan.
Micsoda? Hát ezekkel nem lehet semmit! Hogy gondoljuk mi, hogy vagyonkezelésről beszéljen velük, amikor az egyik felelőtlen, a másik megbízhatatlan? Nehéz pár perc következett. Hallgattuk, hogy már hányszor próbálta, de semmire sem jutott, mindenre volt valami kifogás, majd a végén megkapta, hogy akármit is mondanak, úgyis az lesz, amit ő kitalál. Tényleg így van? – kérdeztük. Erre elnevette magát: hát igen, így van.
Ebben a pillanatban tudtuk, hogy van remény, talán most megérti, miért lenne kulcskérdés, hogy életében először ne egyedül, erőből oldja meg a problémát, hanem a családdal. A cég helyett a családról kezdtünk el beszélni vele. Elmondtuk, hogy ha kíváncsi a családtagjainak véleményére, abban szívesen segítünk. Ha családi alkotmány készül, azzal is el szoktunk jutni a megoldáshoz, csak más úton, és közben a családi kapcsolatok is javulnak.
Megteheti, hogy egyoldalúan dönt a cég és a vagyon sorsáról, arról, hogy melyik gyerek mit kap, és mit nem kap, a vagyon és a cég biztonságban lesz. De mi lesz a családi kapcsolatokkal? Hogyan fog ezután beszélgetni a lányával? Mi lesz, ha nem viszi majd át az unokát? Mikor és mennyit tud még a fiával együtt lenni? Hogyan tölti el az idejét a feleségével?
Így nehezen. Nehéz úgy érezni a szeretetet, a gondoskodást, hogy valaki a fejem fölött döntött, még akkor is, ha az anyagilag kedvező. Ha nem hallgatnak meg, nem kíváncsiak a véleményemre, az elképzeléseimre, terveimre. Ha nélkülem döntenek a jövőmről.
Ekkor már eltűnt a félelem az arcáról. Két óra után felállt, és tudtam, hogy királyként szeretne egyszer eltávozni e világról, és mindent meg fog tenni, hogy a családja is ezt érezze majd. Rászánja magát a legnehezebb lépésre, hogy a családdal együtt döntsön cége és vagyona sorsáról.
Huszonhét éves, pár éve még az egyetemen ült, nemrég százmillió dollár körülire becsültük cége, az MI-videókat gyártó Colossyan értékét. Rohamtempóban építkeznek, közben Kovács Dominik legdominánsabb tulajdonsága, a maximalizmusa adja legnagyobb sikereiket és nehézségeiket is.
Vannak a bulvárdefiníciók és vannak a tudományosak, utóbbiak szerint egy generáció nem attól születik meg, hogy letelt újabb húsz év, hanem kifejlődik, mert ugyanazt a sorsformáló élményt élte át, és ettől egyformán változott meg az identitása. De miért nincs covidgeneráció? Szabó Andreának van válasza, és mellé rengeteg adata arról is, hogyan látja a világot a rendszerváltás generációja és a rendszerváltás válságának generációja.
Az egyetem nem látta meg a fantáziát Divós Ferenc műszerében, az erdészek pedig eleinte kétkedéssel figyelték a fákat méregető fiatal fizikust. A Fakopp viszont bizonyította, hogy életet menthet, mivel időben diagnosztizálni tudja, ha egy fa beteg, és a város közepén kidőlni készül. Ma már világsiker, a családi cégben pedig megjelent a második generáció.