Oláh Anna éppen olyan, mint az általa megálmodott Anna Amélie divatmárka: szép, kifinomult, mint a táskái, laza és színes, mint a ruhakollekciója, titokzatos és szövevényes, mint a rajzai, amiken a vonalak kibogozhatatlanul kúszva-tekeredve állnak össze kerek történetekké falakon, textileken. Amint belépek az Irányi utcai üzletébe, azonnal behúz a kedvessége, nyitottsága, természetessége.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem bőr szakirányára járt. Anh Tuan vietnámi származású táskatervező volt a példaképe, el is szegődött hozzá gyakornoknak. Tőle tanulta az alázatot és azt, hogy egy fazon megtervezésekor minden milliméter számít, enélkül nem lesz igazán jó egy táska. Arról viszont semmi tudása nem volt, hogyan menedzselje magát, hogy külföldön érvényesüljön, a hazai márkák meg túl kicsik voltak ahhoz, hogy alkalmazzák.
„Elvégeztem az egyetemet, és választhattam, hogy a Mekibe megyek dolgozni, vagy márkát alapítok.” Húszévesen arról álmodott, hogy világszinten ismert márkát hozzon létre. Már látta maga előtt a Champs-Élysées-n az üzletét, a névválasztást is ehhez igazította: francia női neveket kombinálgatott a keresztnevével. Így született meg az Anna Amélie.

Örökölt egy lakást, párizsi hangulatú bemutatótermet képzelt bele, és nagyszabású nyitóeseményben gondolkodott. „Senki sem ismert, szétküldtük a meghívókat, és rettegtem, hogy egyetlen ember sem fog eljönni. Aztán betódultak több mint százan, és mindent eladtam.” Az esemény után hirtelen mindenki Anna Amélie táskát akart, ezért azonnal el kellett kezdenie dolgozni a megrendeléseken. Akkoriban azért még ad-hoc működött. Volt, hogy hirtelen indíttatásból elment két hónapra Brazíliába, aztán hazajött, és megint készített táskákat, amiket ismét elkapkodtak.