„Az a baja velem minden barátomnak, hogy ha elmegyünk külföldre múzeumba vagy színházba, ott is elkezdek ötletelni, dolgozni. Rögtön írok a marketingnek, hogy szevasztok, hadd barátkozzak! Egyszerűen nem áll le az agyam.”

Balogh Máté András, az Art Is Business Egyesület alapítója nemrég beautózta Németországot, tizennégy város negyvenöt múzeumát látogatta végig két hét alatt. „Magyarország képzőművészeti fronton egyáltalán nincs lemaradva, büszkén mondogattam a különböző múzeumokban, hogy ilyenünk meg olyanunk is van. Csak eladni nem igazán tudunk.”
Márpedig tisztában van vele, hogy ha a „legatyásodott” magyar kulturális helyzetben ma nem tudsz megfinanszíroztatni egy művészeti projektet, az két év múlva egyszerűen megszűnik. „Ma a legtöbb kulturális szereplő a túlélésért küzd, innoválni végképp nem tudnak.”

Kommunikációt és PR-t tanult az egyetemen, erőssége, hogy jól beszél, és megérti a pozíció mögött rejlő valódi vágyakat. A beszélőkéjével most sincs gond, másfél órán át bírja szinte egy levegővel mesélni, hogy mivel foglalkoznak. Van is annyi dolguk, hogy szócséplés nélkül is kell a felsorolásukhoz ennyi idő. Egyszerre mindig legalább hetven-nyolcvan projektet kell futtatni, hiszen sokáig tart, mire beérik valami, mondja.

„Gyakran kérdezik tőlünk, miért csinálunk annyi mindent egyszerre. Mert a keresletet és kínálatot egyszerre kell létrehoznunk. Ha ráveszem a céget, hogy jöjjön be a művészetbe, hiteles választékot kell neki kínálni színházi, klasszikus zenei, táncos vagy képzőművészeti projektekből. Közben a művészeket is nevelni kell, hogy értsék, miért van szükség piaci finanszírozásra.”

Első körben abban segít a cégeknek, hogy például igényes művészeti produkciókat hívjanak a rendezvényeikre. Ami nehéz, pár feles után az ötvenezres DJ-t is ugyanúgy élvezi a közönség – ehhez képest a magaskultúrát képviselő együttesek, például a kamarazenekarok inkább 150-200 ezer forintba kerülnek egy estére. „Ennyi járna a munkatársaknak” – mondja. A csúcs az, ha a vállalatot meg tudja győzni, hogy szponzor vagy mecénás legyen, ám ez legalább másfél-két év.
A PR alapjait a Trigránitnál tanulta meg, aztán másfél évig a Képzőművészeti Egyetem kommunikációját vitte. „Huszon­öt évesen kiálltam a hetvenéves professzorokból álló szenátus elé. Mindenki mosolygott. Szerintem azt gondolták, hadd csinálja ez a kisgyerek, amit akar” – nevet. Ott kezdett megismerkedni a képzőművészeti élet szereplőivel, ebből jött a komolyzene, a színház és a tánc világa.

Portfóliójába bekerült többek között a KaposFest zenei fesztivál, Orlai Tibor független színháza, a Budapest Art Week és az Art Market is. „Nagyon élveztem, hogyan lehet egyik projektből a másikba átvinni valamit. Mindig gyűlöltem, hogy a művészek elvannak a maguk kis buborékjában.” Frenák Pál kortárstánc-társulatát Rost Andrea operaénekessel szervezte közös előadásba az Erkelben, hozza fel mint személyes rekordot.

Itt van egy csodálatos világ, ami nem fog össze
Máté ott állt a Madách téren 2018 őszén, amikor a tao kivezetése miatt tüntettek. Elgondolkodott, hogyan lehet, hogy itt van egy csodálatos világ, a kultúráé, ahol mégsem fognak össze a szereplők. Egyenként elmesélték, ki mikor ment a minisztériumba lobbizni, de az fel sem merült, hogy együtt is megtehették volna.

Tíz év taotámogatás alatt szerinte végképp elhalt még a gondolat is, hogy piaci alapon is lehet kultúrával foglalkozni. Ekkor jött az ötlet: ha ilyen széles kapcsolatrendszert tud mozgatni a művészeti szcénában, már csak a vállalatit kell hozzátenni, hogy abból jó együttműködések születhessenek. És mi kell a topmenedzsereknek? Hát egy szép magazin, amiben ha szerepelhetnek, büszkék lesznek magukra, hogy támogatják a kultúrát. „Ez lényegében egójáték” – mondja Máté.

2019 februárjában ki is adta az Art Is Business első számát, majd ősszel az első díjat mecénásoknak, innovatív alkotói közösségeknek. A kickoffon megjelenő százötven-kétszáz vendég hetven-nyolcvan százaléka még a művészeti szférából jött, ma már ötezres a körülöttük lévő közösség, és az arány is megfordult. Tavaly felhívott harmincöt vezetőt, hogy mentoráljanak egy-egy művészeti csapatot, mindenki igent mondott.

Első partnerük az Oppenheim Ügyvédi Iroda volt, ők ma is szponzorálják az Art Is Business díjat. „2016-ban, az első novelláskötetemnél találkoztam Mátéval, figyelmes, érzékeny PR-esként ajánlották” – mondja Légrádi Gergely, az iroda partnere, az eSzínház alapítója. (Miniportré: 2024/5) Idővel utóbbira is kiterjedt az együttműködésük.

Amikor az Art Is Business ötletével megkereste őt Máté mint ügyvédet, talán naivnak gondolta volna a terveit, ha nem ismerte volna korábbról. „Imponált, hogy kitartó, nyugodt – folytatja Gergely. – Nem akar három hét alatt mindenhol ott lenni, hanem időt és teret hagy, hogy megvalósuljanak az elképzelései.”