Szimler Bálint filmrendező, Szalai Tamás üzletember és három társuk független filmfinanszírozási rendszert indítanak. Bevonnák a nemzetközi filmes produkciókhoz kapcsolódó magyarországi szolgáltatókat, hogy az összedobott pénzből minden évben elkészüljön legalább egy nagyjátékfilm.
Írta: H. Tóth Judit
Szimler Bálint 2024 elején még javában dolgozott Fekete pont című filmjén, közben egyfolytában azon pörgött, hogyan lehetne azt a szakmai összefogást továbbvinni és fenntartható rendszerré formálni, aminek segítségével az ő filmje elkészülhetett. Az állami finanszírozás nélkül létrejött Fekete pont költségvetését tíz produkciós cég és tizenkilenc producer rakta össze, ami szinte példátlan gyakorlat az eddigi magyarországi filmkészítésben.
„Nappal forgattam – mondja –, vágtam a filmemet, éjszaka meg pofátlanul telefonálgattam, producereket fűztem, pénzt tarháltam. Már nem magamnak, nekem már megvolt a szükséges összeg, hanem annak a közös ügynek gyűjtöttem, hogy legyen független filmfinanszírozás Magyarországon.”
Írta: Árvai Eszter Élénken emlékszem arra az év végi vacsorára. Az újonnan kinevezett vezetőnk elegáns díszdobozt adott át nekünk. Örömmel, kíváncsian bontogattam. Meglepődtem: a dobozban büdzsén felüli ajándék lapult, a legújabb Airpods. Örülhettem volna is neki, de az azt követő mondata hidegzuhanyként ért. „Azért kapjátok, hogy mindig elérhetők legyetek. Always on!” – kacsintott. Azonnal belém hasított: de hát nem […]
Írta: Árvai Eszter
Élénken emlékszem arra az év végi vacsorára. Az újonnan kinevezett vezetőnk elegáns díszdobozt adott át nekünk. Örömmel, kíváncsian bontogattam. Meglepődtem: a dobozban büdzsén felüli ajándék lapult, a legújabb Airpods. Örülhettem volna is neki, de az azt követő mondata hidegzuhanyként ért. „Azért kapjátok, hogy mindig elérhetők legyetek. Always on!” – kacsintott. Azonnal belém hasított: de hát nem akarok always on lenni!
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Februárban Nagy Szabolcs tér vissza!
Utólag visszagondolva ez volt az első kristálytiszta felismerésem, hogy itt valami nagyon nem oké. Nem telt el sok idő, mire valóban szembe mertem nézni azzal a kérdéssel, hogy a sikeresnek nevezett felszín alatt kellő tudatossággal irányítom-e az életem? A siker mindenkinek mást jelent, én magamnak sajnos sohasem fogalmaztam meg kellő alapossággal. Dolgoztam keményen, ahogy azt tanultam, és még akkor sem ébredtem fel, amikor a hozzám legközelebb állóktól ilyesmit hallottam: „Eszter, tudsz te másról is beszélni, mint a munkád? Tanulj már meg lassítani picit!” Lehet, te is hallottál már hasonlót.
Az igazi probléma ott kezdődik, amikor a karrierünk válik az identitásunk alapjává. Nem véletlen, hogy a szakirodalom külön kifejezést hozott létre – work enmeshment –, ami különbözik a talán jobban ismert workaholismtől. A két fogalom összefonódhat, de más leckéket ad fel. A workaholic megszállottan, a szükségesnél jóval többet dolgozik, az élet más aspektusait – az egészséget, a hobbit vagy éppen az emberi kapcsolatokat – elhanyagolja. Egyfajta belső késztetés, hogy szüntelenül dolgozzunk, szinte bűntudatunk van, ha nem munkával töltjük az időt. A work enmeshment, azaz amikor a személyes identitásunk összemosódik a szakmaival, talán még kíméletlenebb. Ebben az esetben az önértékelésünk függ a munkahelyi teljesítményünktől, a karrierünk sikerétől vagy akár a vezetőnk elismerésétől. Rendkívül sebezhetők leszünk olyan változásokkal szemben, mint például a munkahely elvesztése, egy új vezető jövetele, de akár a cég stratégiájának a megváltozása is jelentős érzelmi feszültséget okozhat. Ilyenkor nemcsak a munkánk változik meg, hanem az énünk is veszélybe kerül.
Mindkettő alattomos. Ha nincs hobbink, nincs magánéletünk, esetleg egy megoldatlan problémától próbálunk menekülni, könnyen belecsúszhatunk. Sokszor csak akkor látjuk be, hogy változtatni kell, amikor már a testünk jelez. Léteznek rendszerek, amik gyorsítósávon tesznek minket ilyen pályára. Munkakultúrák, ahol a túlóra dicsőség. A családtól jövő – kimondott vagy kimondatlan – nyomás, ahol a karrier jelenti az elismerés alapját. És hát a státusz által biztosított jólét csábítását se becsüljük alá. Ha benned is felmerül a gyanú, először kérdezd meg magadtól: milyen gyakran gondolok irodán kívül a munkámra? Van hobbim? Tudok úgy beszélgetni másokkal, hogy a munka ne szűrődjön be újra és újra? Kapok erre visszacsatolást? Egyáltalán, meghallom őket?
Arthur Brooks harvardi társadalomtudós szerint sokszor a munkamániát próbáljuk kezelni, holott szerinte nem ez a probléma gyökere, ez csak a sikerfüggőség mellékterméke. A siker hajszolása dopamint vált ki, ami csak megerősíti bennünk, hogy igen, muszáj még keményebben dolgozni, még jobban hajtani a sikert. Az állandó hajsza, mint Brooks fogalmaz, „sikergéppé” változtat minket, olyan személyiséggé, amiben az önértékelésünk az eredményeinkre csökken. Karrierünk jelentős szerepet játszik az identitásunk, a társadalmi státuszunk alakításában, ez tagadhatatlan. De ha valahol azt kapod vissza, hogy „ha szereted a munkádat, az nem munka”, vagy ha már több időt töltesz a munkahelyeden, mint a családoddal, és még a személyes értékeidet is feladod, csakhogy megfelelj a munkahelyi normáknak, ott bizony érdemes gyanút fogni. Bármily családias is a légkör, a munkahelyünk nem a családunk.
Ki lehet lépni ebből a körből. Tudom, mert átéltem. Eleinte teljes talajvesztésnek tűnhet, de vissza kell vennünk az irányítást az időnk felett, újra kapcsolódni kell a barátokhoz, a munkán túli világhoz. És a legfontosabb: tisztázni kell, mi az, ami igazán számít az életünkben. A munkához és a sikerhez fűződő megszállottság újradefiniálásért kiált. Ahhoz azonban, hogy változtassunk, meg kell tanulnunk különválasztani a munkát attól, kik vagyunk valójában, és újra kell gondolnunk, mi jelenti számunkra a valódi sikert. Az, ami az életünk minden területén egyensúlyt hoz.
Az Airpods egy polcon hever a padláson. Nem használom. Szimbólummá vált, hogy amit akkor zsigerileg éreztem, ma már legyen tudatos. Jobban meghúzom a határaimat. És te?
A szerző vezetőfejlesztő, nemzetközi MindGym-coach, korábbi IKEA-felsővezető.
A Forgó tagjai: Árvai Eszter, Nagy Szabolcs, Halácsy Péter, Iglódi Csaba.
Nem azért ragadt meg Budapesten, mert küzdős ember, Magyarországot más miatt szereti. Indulás a Kaukázusból, landolás egy csúnya őszi napon még éppen a rendszerváltás előtt, disznóbulik Ankarában és minőségi matracokra épített üzlet. Zaim Haluk huszonötéves biznisze és egy új bútormárka, amit már ikerlányai visznek.
Átvették a vezetést a népszerűségi listán az abszolút hozamú alapok, és biztos komoly pénzbeáramlásra számíthatnak az állampapírból átcsoportosítás idején is. Hogyan működnek, és csinálnak pénzt a legjobb magyar portfóliómenedzserek? Bemutatjuk az elmúlt időszak sztáralapjait és kezelőiket.
Kiváló frissítőt kortyolgatva ülsz a forró vízben, egyik irányba fordulva, közvetlenül feletted havas erdős hegyoldalt bámulsz, a másikba a fjord túloldalán nagy kopasz hegyvonulatot, oldalában mint pici pöttyök csúsznak lefelé a síelők a lefekvéshez készülődő nap fényében. Csodás, „életem végéig itt maradnék” érzés, aztán pár órával később már azt nem hiszed el, hogy majdnem pont feletted táncol az északi fény. […]
Carl Kostyálnak a svéd, a német és az olasz az anyanyelve, bár édesapja magyar volt. Felmenői között a neves Sotheby’s aukciósház egyik fejével Carl is a művészeti vonalat vitte tovább: Londonban, Stockholmban és Milánóban van galériája. És nagyon jó szeme a fiatal tehetségek megtalálásához. Közben nem feledkezett el olyan zseniális magyar festőkről sem, mint Maurer Dóra vagy Bak Imre.
