Kérdezett: Szalai Péter / Közreműködött: Ács Gábor

Simonyi Károly még sohasem mesélte el, hogyan disszidált Magyarországról. Amerikában Charles Simonyi a Word és az Excel atyja lett, pedig nem tűnt logikusnak, hogy épp Bill Gatesszel álljon össze.

Hogyan lesz a 60-as években Magyarországon egy középiskolásból egy URAL-2 számítógépre vigyázó éjjeliőr? Ez egy közismert történet a karrierje kezdetéről, de magyarázatért kiált.
A családommal rendszeresen jártunk ipari vásárokra. Mindig nagyon élveztem. A különféle targoncák, mozdonyok és hasonló masinák már ismerősök voltak, ám az egyik asztalon megláttam egy dobozt, amit nem tudtam hova tenni. Tizenöt éves voltam, ott és akkor találkoztam életemben először a számítógéppel. Azonnal elvarázsolt. Megszállottan szerettem volna tudni, mire való.

Szerencsére az egyetemen elméleti villamosságtant oktató fizikus édesapám néhány tanítványa akkoriban már dolgozott ilyen eszközökkel. Közülük Zsombok Zoltán elképesztően tehetséges mérnök volt. Hamar jó barátságba kerültem vele. Ő mutatott be az akkor egyébként már elavultnak számító Ural–2 számítógépnek. Szerelem volt első látásra. Ezután valóban előfordult, hogy én vigyáztam rá éjszakánként teljes titokban, úgy, hogy nem is mondtuk el senkinek.

De miért volt szükség rá, hogy egy gimnazista fiú őrködjön?
Ez még elektroncsöves gép volt, és a bekapcsolásakor előfordulhatott, hogy néhány körülményesen pótolható cső kiégett. Ennek elkerülésére az volt a legjobb módszer, ha ki sem kapcsolták, viszont felügyelet nélkül mégse merték hagyni a méregdrága, ritka berendezést éjjelre. Így kerültem a képbe, és örömmel vállaltam a feladatot. Még úgy is, hogy az Ural–2 egy állami intézet alagsorában lakott, ahol éjszakánként természetesen leoltották a lámpákat.

Én akkor még rettegtem a sötétben, de tudtam, hogy ezt az áldozatot meg kell hoznom, ha szeretnék kapcsolatban maradni a számítógéppel. Így egy kis extra gépidőhöz juthattam, ami óriási dolog volt, és mint kiderült, később ez a tapasztalat igen sokat segített az életben. Nemcsak azért, mert így sajátíthattam el a programozás alapjait, hanem azért is, mert megtanított rá, hogy a célok eléréshez muszáj áldozatokat hozni. Például, hogy tinédzser létemre elhagyjam Magyarországot és a családomat. 

Hogyan disszidált? Erről még sohasem beszélt nyilvánosan. 
Ez igaz, de már annyi idő eltelt, hogy talán senkinek sem lesz ebből problémája. Zsombok Zoltánék csoportja vásárolt egy fejlettebb dán számítógépet, és azt terveztük édesapámmal, hogy én kimegyek a gyártóhoz tanulmányútra, de onnan többé már nem térek vissza. Ezzel apám komoly kockázatot vállalt.
Azt a látszatot kellett kelteni, hogy eszem ágában sincs kint maradni, ezért ki sem váltottam a devizakeretem, szó szerint üres zsebbel hagytam el Magyarországot. Előtte sikerrel felvételiztem a Műegyetemre, ami óriási dolog volt, de ez is csak terelés volt, azért tettem, hogy elaltassam a hatóságok éberségét. Sokan gratuláltak a felvételihez, még többen irigyeltek, én meg magamban csak mosolyogtam.

 
Egyedül ment?
Teljesen egyedül. A disszidálásom után édesapámat retorziók érték, úgyhogy ő is nagy áldozatokat hozott értem. Az öcsémet sem avattuk be, ő eleinte örült, hiszen megkapta a szobámat, nem kellett osztozni a közös kincseinken, például a magnón. De később, amikor tudatosult benne, hogy az elválás visszafordíthatatlan, őt is megviselte. 

Mikor találkozott legközelebb a családjával? 
Két évtizeddel később. 1987-ben látogathattam először Magyarországra úgy, hogy biztosítottak róla, hogy már nem eshet bántódásom. Azt, hogy a disszidálás milyen hatással volt rám, jól jelzi, hogy húsz éven át volt egy visszatérő rémálmom: egyszer csak Magyarországon találom magam, és rádöbbenek, hogy elment az eszem, valahogy visszabotlottam, és most kezdhetek mindent elölről. És képzeljék, minden magyar disszidens, akivel beszéltem, ugyanezt élte át! A kinti magyaroknak volt egy közös, ugyanolyan rémálmuk. A rettegés, hogy akaratlanul hazatérnek. 

Magyar jelölésnek nevezte az egyik, máig használt programozói fejlesztését, illetve a magyar zászló is rajta volt az űrutazásain viselt szkafanderén. Mit jelentenek a magyar gyökerek? Egyfajta gondolkodásmódot, látásmódot, attitűdöt, humort vagy identitást?
Nagyon jó felsorolás, azt hiszem, hogy leginkább ezeket mind. A humort jó, hogy említette, mert az tényleg abszolút eredeti és nagyon fontos komponens. A közelmúltban találkoztam néhány régi magyar kollégámmal, barátommal, és pont arról beszélgettünk, hogy milyen nehéz olyan viccet találni, amin tudunk nevetni, de nem magyar. 

Dániában mi volt a feladata?
Programozó voltam egy elit csoportban, ott már nem kellett éjjel őrködnöm. Az ottani eszközök persze modernebbek voltak, mint az Ural–2, így ott is rengeteget tanulhattam. Ezek az ismeretek is nagyon jól jöttek néhány évvel később, amikor a Xerox fejlesztési laboratóriumában dolgoztam a Szilícium-völgyben, Palo Altóban, a legújabb személyi számítógépek mellett. Hiszen ott én voltam szinte az egyetlen, akinek három különböző komputer­generációval volt gyakorlati tapasztalata. 

Milyen volt a legendás Xerox PARC belülről? 
Döbbenetes, kreatív energiákat összefogó hely. Nem véletlen, hogy ott született meg a lézernyomtató, a grafikus kezelőfelületet használó szoftver, az egér felhasználóbarát verziója vagy az első WYSIWYG koncepcióra épülő szövegszerkesztő, a Bravo, aminek a megalkotását én vezettem.
Az már más kérdés, hogy a Xerox akkori vezetése ezt nem igazán értette. Néhányszor találkoztam velük, de érződött, hogy csak azzal vannak elfoglalva, hogyan lehet minél nagyobb pénzt csinálni a fénymásolásból és a dokumentumkezelésből. De nem látták a jövőt. Nem úgy, mint például Steve Jobs, aki nagyon érdeklődött a munkánk iránt, és néhány ötletet tőlünk vett át. Így például a már említett grafikus kezelőfelület később óriási sikert hozott az Apple-nek. 

Mindenesetre egyre inkább éreztem, hogy a Xeroxtól el kell jönni. Készítettem egy listát a számba jöhető cégekről, és úgy döntöttem, felkeresem őket. Rajta volt a listán a Microsoft is.

Miért nem az Apple-t, a Sinclairt vagy a korszak akkori legnagyobb sztárját, a Commodore-t választotta? Mi volt annyira vonzó az akkori Microsoftban?
Az összes többi vállalat a hardverre koncentrált, a Microsoft viszont, ahogy a neve is mutatja, a szoftvert állította a középpontba. Nekem pedig, programozó lévén, ez nagyon szimpatikus volt. 1980-ban találkoztam Steve Ballmerrel és Bill ­Gatesszel, és azonnal éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Fiatalok voltak, és vibrált bennük az energia. Ezt a Xerox vezetőinél például sohasem éreztem. 

Neve a Word és az Excel atyjaként vált leginkább ismertté, de konkrétan miért kapcsolja a világ Charles Simonyihoz ezeket a megkerülhetetlen szoftvereket?
Nem a semmiből jöttek, hiszen korábban is léteztek hasonló elven működő táblázatkezelő vagy szövegszerkesztő programok, például a Lotus vagy a már említett Bravo. De az tény, hogy én koordináltam a kifejlesztésüket, és én határoztam meg az időzítést. Én hoztam meg azokat a döntéseket, hogy mely funkciókra, területekre koncentráljuk az erőforrásokat. Tehát hogy milyenek legyenek az emberek elé kerülő szoftverek.

Ez komoly kockázattal járt, és ezt a rizikót én vállaltam. A Word és az Excel sikere nemcsak annak köszönhető, hogy épp jó időben jelentek meg, hanem leginkább annak, hogy a grafikus kezelőfelületnek és különféle extra funkcióknak hála – ezek különös hangsúlyt kaptak – a riválisok szoftvereinél jóval felhasználóbarátabbak voltak. 

A maga idejében a Bravo is forradalmian felhasználóbarát volt. Kimondhatjuk, hogy az elsők között ismerte fel, hogy a számítástechnika hamar tömegek hétköznapi használatába kerül, és nem csak egy szűk réteg kiváltsága lesz? 
Valóban ezt láttam, de ezzel nem voltam egyedül. Bill Gates döbbenetesen pontosan jósolta meg a hardverek és kijelzők fejlődését. Valamint azt, hogy ezzel párhuzamosan miként változhatnak az igények, szokások, illetve hogyan tágulhat a felhasználók köre. A vállalat többször megújult, és jelenleg is újjászületési fázisban van. És nemcsak követi, hanem diktálja is a mesterséges intelligencia térhódításával kapcsolatos trendeket. 

Ha a Microsoft szellemisége ennyire közel állt önhöz, miért hagyta el a céget az ezredforduló után?
Teljesen normális, hogy az ember néha úgy érzi, egy kicsit szabadabb akar lenni, kicsit a saját feje után akar menni. Ezért alapítottam meg az Intentional Software Corporationt. Érdekes elgondoláson alapult, de nem volt kellően sikeres. A cél az volt vele, hogy a programozói tudás helyett arra helyezzük a hangsúlyt, amit az emberek végeredményben kapni szeretnének. 

Ma már úgy gondolom, hogy megelőzte a korát, mert amit ott szerettünk volna megvalósítani, ahhoz a mesterséges intelligencia kellett volna, ami akkor még nem volt sehol. De azt sem mondanám, hogy teljesen tévúton jártunk, hiszen a Microsoft később felvásárolta az Intentional Software Corporationt, és így én is visszatértem a vállalathoz. 

Ez a fajta kísérletező kedv, az útkeresés vágya hajtotta az űrbe is?
Az emberek azt hiszik, hogy mindig arról álmodoztam, hogy űrhajós leszek. Ám ez lehetetlenség, sosem tűnt reálisnak, ezért nem is gondolkodtam vagy fantáziáltam róla. Azért mentem fel az űrbe, mert teljesen váratlanul lehetőség nyílt rá, én pedig megragadtam az alkalmat, kétszer is.

A Nemzetközi Űrállomáson dolgoztam, méréseket végeztem, de az is számított, hogy ezzel támogathattam az anyagi gondokkal küzdő orosz űrprogramot, ami Amerikának is érdeke volt. Emellett nagyon inspirált, hogy elvégezhetem a kiképzést, és hogy fenn láthatom egy letűnt kor régi műszereit és technológiáját működés közben. 

Már kicsit rákanyarodtunk a mesterséges intelligenciára, mit gondol, áthathatja a jövőben az emberi élet minden területét? 
Biztos vagyok benne, hogy be fog következni. Harmincöt évvel ezelőtt ezt az internetről sem sokan gondolták volna, ma pedig mindenhol ott van, és elképzelhetetlen nélküle az élet. Kapcsolódó apró érdekesség, hogy a mai internet elődje, az ARPANET durván száz gépből állt, és a Berkeley-ben annak idején, 1972-ben én voltam a felelőse. Ott állt egy gép, rajta egy cetli a nevemmel és egy telefonszámmal, engem kellett hívni, ha bármi gond volt.

De visszatérve a mesterséges intelligenciára: annak, hogy a Microsoft olyan átalakuláson megy át, amivel újradefiniálja magát, éppen az MI a fő oka. A vállalat óriási potenciált lát benne. Én magam most ezen a területen dolgozom, és a munkámhoz már most állandóan használom ezt a technológiát. A mesterséges intelligencia továbbfejlesztéséhez a mesterséges intelligenciát használjuk, de még hosszú út áll előttünk.

Akkor ezek szerint még hetvenhat évesen is aktív? 
Igen, abszolúte. Teljes állásban dolgozom, egy nemzetközi programozócsapatot vezetek. Nagyon izgalmas projekttel foglalkozunk, erről viszont most még sajnos nem mondhatok többet, de ígérem, hogy nemsokára már látni fogják az eredményét.

A Microsoft a közelmúltban mutatott be egy forradalminak kikiáltott kvantumcsipet. Számíthatunk a kvantumszámítógépek elterjedésére is a közeljövőben? 
Erre nagyon jó esélyt látok. A mesterséges intelligenciát teoretikus szempontból még mindig nem értjük, kicsit ugyanaz vele a helyzet, mint a termodinamika felfedezése előtt. Már tömegével léteztek működő gőzgépek, amikor az őket működtető törvényszerűségeket még nem tárták fel. A kvantummechanikára azonban ennek a fordítottja igaz. A 20. század elején olyan tudósok, mint Heisenberg, Schrödinger és Bohr tökéletesen kidolgozták és bizonyították a teóriát, jelenleg mérnöki megvalósítás a feladat, ami viszont csak idő kérdése.

Épp mostanában beszéltem a témáról a cég egyik mérnökével, aki megmagyarázta nekem a Microsoft közelmúltban bejelentett áttörésének részleteit.  A Majorana–1 csip segítségével olyan kvantumállapot érhető el, aminek létezését már az 1930-as években megjósolták, de a fizikai megvalósulására mostanáig kellett várni. Magabiztosan állíthatom, hogy a kvantumszámítógép kora hamarosan eljön, ez nem is lehet kérdés.

Budapest, Stanford, Űrállomás
Első fordítóprogramját még középiskolás éveiben írta meg. Érettségi után Budapestről Koppenhágába ment, és a A/S Regnecentralen nevű számítógépes vállalatnál kezdett. 1968-tól az Egyesült Államokban járt egyetemre, a Berkeley-n diplomázott, majd a Stanfordon doktorált.

A Xerox híres Palo Altó-i kutatóközpontjában fejlesztette ki a Bravo nevű, első WYSIWYG (what you see is what you get – „amit látsz, azt kapod”) típusú szövegszerkesztőt, ami forradalmasította a dokumentumszerkesztést. 1981-ben csatlakozott a Microsofthoz, irányítása és közreműködése mellett fejlesztették ki a Windows operációs rendszert, az Excel táblázatkezelőt, a Word szövegszerkesztőt, valamint számos más alkalmazást. 2002-ben elhagyta a céget, hogy üzlettársával, Gregor Kiczalesszel, a Brit Columbiai Egyetem professzorával megalapítsa az Intentional Software Corporationt. Tizenöt évvel később a Microsoft felvásárolta az ISC-t, így Simonyi visszatért legnagyobb sikerei helyszínére.
2007-ben és 2009-ben is járt a Nemzetközi Űrállomáson, ezzel ő lett a második magyar űrhajós, valamint az ötödik és a hetedik űrturista a világon. Első volt, és máig az egyetlen, aki kétszer is részt vett űrutazáson űrturistaként.

A Forbes 7,8 milliárd dollárra teszi a vagyonát, vagyis kétszer olyan gazdag, mint a magyar listavezető Mészáros Lőrinc. Aktív mecénás, különböző művészeti, tudományos és közművelődési kezdeményezéseket támogat, ehhez 2004-ben létrehozott egy alapítványt is.