Vágó Réka volt a 2000-es évek elején az első magyar egyedicipő-dizájner, aki önálló márkát alapított. Vagány esküvői és balerinacipői ma is messziről beazonosíthatók, és közben már vagy harmincezer Batz × Rekavago lábbeli (és több tízezer más céggel közös cipő és táska) is rohangál az utcákon. A külföldi terjeszkedésre is tett egy kísérletet kockázati tőkével, de egyelőre maradt […]
Vágó Réka volt a 2000-es évek elején az első magyar egyedicipő-dizájner, aki önálló márkát alapított. Vagány esküvői és balerinacipői ma is messziről beazonosíthatók, és közben már vagy harmincezer Batz × Rekavago lábbeli (és több tízezer más céggel közös cipő és táska) is rohangál az utcákon. A külföldi terjeszkedésre is tett egy kísérletet kockázati tőkével, de egyelőre maradt a belföldi piac, ahol leginkább ilyesfajta kollabokkal lehet igazán üzletileg is releváns egy magyar tervező.
„A magassarkú nálam felkiáltójel, egyfajta statement. Akkor viselem, ha valahol elő kell adnom magam, vagy úgy érzem, nem vesznek komolyan. De hétköznap, amikor dolgozom, szeretem érezni a földet a lábam alatt” – mondja Vágó Réka. Maga tervezte lapossarkúban ül velem szemben a budai kávézóban, egyszínű zakóban, pólóban és vászonnadrágban. Lazán elegáns, és folyton mosolyog.Persze a kollekciója is árulkodik személyes preferenciáiról: hétköznapi cipői messziről is kényelmesnek látszanak, azt mondja, nála ez mindig a legfontosabb szempont volt. Már csak azért is, mert gyerekkorában balettozott, majd sokáig társastáncolt. „Nemrég kérdezte tőlem valaki, hogy mikor jönnek már a bizniszmagassarkúak, mert ő egyszerűen nem tud másban dolgozni. És abszolút megértem. Van az a pozíció, ahol nem hordhat az ember laposat. Úgyhogy jönnek” – nevet.
Aztán azon elmélkedünk együtt, hogy melyik város igazán magassarkúbarát. Mert Budapest nem az, már csak a terepviszonyai miatt sem – értünk egyet az egyik legmeredekebb macskaköves utca szomszédságában. „A hely ritmusától is függ, így New York sem az – mondja Réka. – Milánó viszont abszolúte, az olaszokhoz amúgy is jobban passzol a magassarkú.”
Lehúzós és jó helyekről, a balatoni gasztronómia rákfenéjéről és az országos médiát szezonálisan leuraló lángosárakról beszélgettünk a karcos véleményéről híres mesterszakáccsal, Németh Tamással. Idén is horroráron lesz a parton a lángos?Minden szezon előtt megy a hiszti, hogy drága a Balaton, pláne a balatoni lángos. Ezt minden évben végigröhögjük a séftársaimmal és a vendéglátósokkal. Minden másnak megy fel az ára. Három–négy év alatt konkrétan a felére […]
Lehúzós és jó helyekről, a balatoni gasztronómia rákfenéjéről és az országos médiát szezonálisan leuraló lángosárakról beszélgettünk a karcos véleményéről híres mesterszakáccsal, Németh Tamással.
Idén is horroráron lesz a parton a lángos? Minden szezon előtt megy a hiszti, hogy drága a Balaton, pláne a balatoni lángos. Ezt minden évben végigröhögjük a séftársaimmal és a vendéglátósokkal. Minden másnak megy fel az ára. Három–négy év alatt konkrétan a felére esett vissza a pénzünk vásárlóértéke, ugye a fizetésünké is. Most mit várnak, hogy ugyanannyiért adjak mindent, mint tavaly?
Értem, de mégis, mennyibe kell kerülnie egy tisztességes lángosnak? Figyelj, végigjártam a témát. Szemrebbenés nélkül el lehet vinni négy–ötszáz forintos nyersanyagértékig, ha házi tejföllel csinálod, normális minőségű sajttal, nem ócska lisztből, jó minőségű olajban sütve. Aztán lemész a partra, és nyilván a pálmazsírban sült, szirszar lisztekből összerakott valamiket látod növényi sajttal. Nincs pariban azzal, amit én csináltam, de van rajta profit.
Ha összeszámolod a vendéglátás adóterheit – az áfától a mindenfajta járulékokig –, a bérek adóterheit, a bérleti díjakat, a rezsit, a végén azért más a képlet. Senkinek sem tartanak a fejéhez pisztolyt, hogy egyél lángost a strandon. Ugyanakkor én sem értek mindenkivel egyet, mert tényleg nagy tud lenni a szórás. Tegnap Boglár központjában 1600 forintért ettünk sajtos-tejfölös lángost, és nagyon penge volt. De tavaly pár száz méterrel odébb 2800 forintért is ettünk lángost. Azt már zsebmetszésnek hívom.
Aki csak idetéved, honnan fogja tudni, hol lesz lehúzás? Ez olyan, mint hogy a siófoki Petőfi sétányra nem megyek le enni. Ugyanez megvan Tihanyban és Szigligeten is. A frekventált turistahelyeken meg fognak vágni, a világban ez mindenhol erről szól. Olaszországban is ugyanezek a turistacsapdák vannak a parton. Kotta ugyanaz az étlap az antipasztitól a rántott tengeri herkentyűn át a minősíthetetlen pizzákig, ott is eggyel hátrébb mész.
Korábban mondtad, hogy a pandémia nagyon betett a balatoni vendéglátásnak, elsöpört éttermeket és beszállítókat egyaránt. Mostanra helyreállt, vagy kialakult az új rend? Az ilyen tisztítótűz volt. Szerintem ez az év is az lesz. Nem annyira durva, de hullanak majd ki. Nem lett jobb a helyzet tavalyhoz képest, nagyon elszálltak az alapanyagárak és a rezsi is. Mindenki azt hitte, hogy mérséklődni fognak, de egyre csak drágul minden. Ha megnézed az alapanyagárakat, tavalyhoz képest szerintem egy húsz százalék már bőséggel van rajtuk, de lehet, keveset mondok. Most 2000–2500 forintos kilóáron tudsz normális csirkemellet venni. Lehet kapni 1600–1700-ért is, de az kienged magából kilónként húsz–harminc deka vizet.
Ehhez jön hozzá, hogy nagyon sok szakember a covid alatt otthagyta a vendéglátást. Ők rájöttek, hogy vannak munkák, ahol nem kell este tízig bent lenni a konyhán, zsírgőzben dolgozni, és van hétvégéd meg szabad időd.
Ezek nagyjából az egész országra igazak. Van szerinted kimondottan Balaton-specifikus probléma? Egyszer tavalyelőtt végigmentem rajtuk, és elég ideges lettem. Magyarországon vagyunk, vannak tipikusan magyar vagy magyarosnak mondott ételek. Aznap éppen töltött paprikát akartam enni. Felültem a motorra, végigmentem Fenyvestől Földvárig, és nem volt sehol. A csárdák étlapján volt minden, lazac roston, gírosztál, hamburger, olasz tészták, de töltött paprika sehol.
Már tíz–tizenöt éve próbálunk kijönni ebből, van egy felfelé ívelő folyamat, de alapvetően tisztességes középkategóriás éttermekből kellene több, nem 1500 forintos menüzőkből meg fancy, csipeszes helyekből.
Hogy mondjunk valami szépet is: itt, a déli parton hol érdemes szerinted enni? Van három-négy étterem, amit tényleg nagyra tartok. A Port Balatonmáriafürdőn Berki Zsolt barátommal, nézed az ételeit, és leesik az állad. Itt van Balatonlellén a Vitorlás és a Kedvesem, ezek fancy helyek, de vannak a jó értelemben vett parasztéttermek is, ahol azt kapod a pénzedért, amit vársz, ilyen például a Majthényi Présház vagy a kishegyi Kiscsárda. Vagy ott van például Siófokon az Egy Csipet Nápoly, szerintem a Dunántúl legjobb pizzériája, de talán az országé is. Ezekre a helyekre mindig elmegyek, és próbálok ötleteket lopkodni.
Már kétéves üzleti közösségünk, a Forbes Business Club, a hely, ahol lehet önazonosnak lenni és fejlődni. Szülinapi bulit tartottunk a Tribe Budapest Stadiumban.
Az élboly a globális piacon versenyez, de a feltörekvők közül többen már induláskor, lendületből nekimennek Amerikának. Az utóbbi két év gigaexitek és bomba befektetési hírek helyett a csendes építkezésről szólt (többnyire), és meg is lett az eredménye. Fontos trend az is, hogy több exitált alapító fordítja vissza új projektbe korábban megszerzett tudását, tőkéjét és kapcsolatrendszerét. Így néz ki egy fiatal […]
Nemesfém tokok, tourbillon és percütő komplikáció. Az idei Watches and Wonders luxusújdonságai. Míg a gazdaság legtöbb területét mostanában visszafogottság jellemzi, az óraipar szereplői a svájci – japán és német – lankák virágzó bűvöletében töretlenül és zavartalan élik idilli hétköznapjaikat. A 2022 óta minden tavasszal Genfben megrendezett Watches and Wonders az óraipar legfontosabb rendezvénye. Itt leplezik le az aktuális újdonságokat, […]
Tarifák. Elnöki rendeletek. A mocsár leszívása. Mindezt másnapra. Sok milliárd dolláros állami adományok bezúzása túlzó, felesleges inklúzióra hivatkozva. A DOGE kezei között elbocsátott, majd újra felvett alkalmazottak. Várható áremelkedések, és persze tőzsdei értékelések a pincében. Donald Trump nemrég telibe trafálta a gyógyszergyártást. Még az is lehet, hogy ez végül pont a betegek hasznára válik. A felvetés meglepő, hiszen az Egyesült […]
Összeállította: Katherine Love / Fordította: Zsadon Béla EcuadorA Banco Guayaquil ifjú vezetőjét mutatják be. Az évszázados pénzintézet az ország negyedik legnagyobb bankja. A negyvenéves Guillermo Lasso Alcivar tizennyolc éve állt munkába, és az a vezérigazgatói főmotívuma, hogy „rendes dolgokat kell rendkívül jól csinálni”. A Banco Guayaquil eszközállománya 2024-re elérte a 8,7 milliárd dollárt, 2865 alkalmazottja és 2,5 millió ügyfele van. […]