Vágó Réka volt a 2000-es évek elején az első magyar egyedicipő-dizájner, aki önálló márkát alapított. Vagány esküvői és balerinacipői ma is messziről beazonosíthatók, és közben már vagy harmincezer Batz × Rekavago lábbeli (és több tízezer más céggel közös cipő és táska) is rohangál az utcákon. A külföldi terjeszkedésre is tett egy kísérletet kockázati tőkével, de egyelőre maradt […]
Vágó Réka volt a 2000-es évek elején az első magyar egyedicipő-dizájner, aki önálló márkát alapított. Vagány esküvői és balerinacipői ma is messziről beazonosíthatók, és közben már vagy harmincezer Batz × Rekavago lábbeli (és több tízezer más céggel közös cipő és táska) is rohangál az utcákon. A külföldi terjeszkedésre is tett egy kísérletet kockázati tőkével, de egyelőre maradt a belföldi piac, ahol leginkább ilyesfajta kollabokkal lehet igazán üzletileg is releváns egy magyar tervező.
„A magassarkú nálam felkiáltójel, egyfajta statement. Akkor viselem, ha valahol elő kell adnom magam, vagy úgy érzem, nem vesznek komolyan. De hétköznap, amikor dolgozom, szeretem érezni a földet a lábam alatt” – mondja Vágó Réka. Maga tervezte lapossarkúban ül velem szemben a budai kávézóban, egyszínű zakóban, pólóban és vászonnadrágban. Lazán elegáns, és folyton mosolyog.Persze a kollekciója is árulkodik személyes preferenciáiról: hétköznapi cipői messziről is kényelmesnek látszanak, azt mondja, nála ez mindig a legfontosabb szempont volt. Már csak azért is, mert gyerekkorában balettozott, majd sokáig társastáncolt. „Nemrég kérdezte tőlem valaki, hogy mikor jönnek már a bizniszmagassarkúak, mert ő egyszerűen nem tud másban dolgozni. És abszolút megértem. Van az a pozíció, ahol nem hordhat az ember laposat. Úgyhogy jönnek” – nevet.
Aztán azon elmélkedünk együtt, hogy melyik város igazán magassarkúbarát. Mert Budapest nem az, már csak a terepviszonyai miatt sem – értünk egyet az egyik legmeredekebb macskaköves utca szomszédságában. „A hely ritmusától is függ, így New York sem az – mondja Réka. – Milánó viszont abszolúte, az olaszokhoz amúgy is jobban passzol a magassarkú.”
Vonattal, autóval és biciklivel is mentem már Bécsbe és Pozsonyba, hajóval eddig még nem. Ezen sürgősen változtatni kellett, ezért tavasszal két éjszakára beköltöztem egy dunai szállodahajóra. A dunai folyamjárók a budapesti városkép részei, eddig mégsem utaztam ilyen hajón. Pedig mániákusan szeretem a hajózást, felfújható csónak, vitorlás, nagyhajó – szinte mindegy is, csak vízen legyek. Nem kellett kétszer […]
Vonattal, autóval és biciklivel is mentem már Bécsbe és Pozsonyba, hajóval eddig még nem. Ezen sürgősen változtatni kellett, ezért tavasszal két éjszakára beköltöztem egy dunai szállodahajóra.
A dunai folyamjárók a budapesti városkép részei, eddig mégsem utaztam ilyen hajón. Pedig mániákusan szeretem a hajózást, felfújható csónak, vitorlás, nagyhajó – szinte mindegy is, csak vízen legyek. Nem kellett kétszer mondani, amikor meghívást kaptam egy tipikus folyamjáró hajó dunai útjára, igaz, csak egy rövid szakaszára. Az ausztrál hátterű Scenic Cruises, illetve egyik almárkája, az Emerald Waterways története több évtizeddel ezelőtt, egy buszos céggel indult, mára a világ minden részén szerveznek hajós utakat, óceáni utaktól a hagyományos folyami utazásokig.
Elsőre talán meglepő lehet, de utóbbiak a drágábbak, mivel egy folyami hajó körülbelül 180–200 embert képes szállítani, míg az óceánjáró akár tízszer annyi utast is. Utastársaim között volt holland, izlandi, német és osztrák is, mind rutinos hajózó, és bár az életkort tekintve lefelé lógtam ki, egyáltalán nem én voltam a legfiatalabb.
A Budapesttől Pozsonyig, majd Bécsig tartó út legszebb látnivalói, Vác, a Dunakanyar, Visegrád és Esztergom az út éjszakai szakaszára estek, de a táj mégis nagyon különleges volt. A Wachaut leszámítva az osztrák partszakaszok ugyanis jóval szabályozottabbak, kevésbé maradt meg a közvetlen kapcsolat a természet és a folyó között, Nyugat-Európa nagy folyóiról nem is beszélve. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, amilyen a mi viszonyunk a pusztához: sokszor nem értjük pontosan, hogy miért érdekes ez egy külföldinek, de mivel nincs se pusztájuk, és hasonló folyóból sem maradt meg sok, ezért nekik mindenképp kuriózum a vadregényes folyópart.
Ahogy reggel a sík víztükörbe belehasít a hajó, és az ébredező tájban előbukkannak a kócsagok, más vízimadarak, vagy egy nagy csobbanást látok egy kiugró hal után, az tényleg beleég az ember emlékezetébe. A szobák ablakai hatalmasak, azt pedig gyakorlatilag lehetetlen megszokni, hogy bármikor feltűnhet a szemünk sarkában egy elúszó kacsa, egy motorcsónak vagy a Rubikon 23 nevű uszály: egyszóval a kilátás mindig mozgalmas.
Az út maga körülbelül másfél nap Budapesttől Bécsig. Beszállás után nincs kötött program, csak este, amikor folklóresttel egybekötött vacsorán vesznek részt az utasok. Ez körülbelül olyan, amilyennek elképzeljük: jó nagy, zsíros fatálak, pálinka és társai. A hajó este fél 10 felé indul el, a Müpával szemben lévő kikötőből.
A Dunakanyart elhagyva, hajnalra érünk Komárom alá, majd délelőtt a Szigetköz vadregényes partjai mellett hajózunk, így jutunk el a bősi zsilipekig, és kora délután kötünk ki Pozsonyban. Itt vezetett túrán lehet a várossal ismerkedni, majd vacsora és zenés est a hajón, és ismét este 10 óra körül indulunk tovább Bécsbe. Nem a Handelskai vagy a szemben magasodó toronyházak miatt szeretjük a várost, de közel van a Práter, és a legközelebbi metrómegállóig is csak pár percet kell sétálni.
Két-két és fél nap alatt nyilván nem lehet túl sok következtetést levonni, de ezeket az utakat alapvetően a kényelmet kedvelőknek ajánlom. Nem kell vesződni a szállodai és éttermi foglalásokkal, parkolással, de még a biciklibérléssel sem. A Budapest–Bécs-utat nem árulják, ezt az eseményt kivételesen utazási irodáknak és a sajtónak tartották, ezért pontos árat sem lehet mondani hozzá, általában hosszabb, hat–nyolc napos utakra lehet befizetni a Dunán.
Akárhogy is, nem olcsó mulatság, de az árban benne van a szállás és a kvázi teljes ellátás is (alkohol csak az ebédhez vagy a vacsorához). Az érintett városokat nem egy ilyen túrán fogjuk mélyen megismerni, a fakultatív programok sora alapvetően az idősebb korosztályra van kitalálva, cserébe néhány napig a folyó látványán kívül nem kell sok mindennel törődnünk.
Magazint készíteni 2025-ben, pláne Magyarországon, nemcsak élmény, de kiváltág is. Tudatosítom magamban, amikor tudom. Nagyon sok projekten dolgozunk, jön az első podcastunk, a júliusi szám is nagyon izgalmas lesz, és online is rengeteg újdonsággal készülünk a nyárra. Amikor ez a beköszöntő készül, mégis inkább belemenekülök a magazinkészítésbe. Jólesik. A szokásosnál talán tovább el is időzök a 60-as években egy állami […]
David Žefran nem tipikus fine dining alapanyagokból főz Michelin-csillagos fogásokat. A szlovéniai Milka séfje még a nagyanyjától tanulta a savanyítást, igaz, azért elment megnézni a dániai Nomát is, mielőtt belevágott az étteremnyitásba. Nem dobnak ki semmit, mindent felhasználnak, még a pisztráng szálkáját is. David Žefran séf lecsíp egy fenyőrügyet. A szlovéniai Kranjska Gora erdejében járunk, még hósapkás csúcsok között, a Jasna-tó partján. […]
Az élelmiszeripar az üvegházhatású gázok egyik legnagyobb kibocsátója, a Föld összes kibocsátásának körülbelül egyharmadáért felelős. De nagyjából negyven százalékban egyéni ökológiai lábnyomunk mérete is azon múlik, mit és hogyan eszünk. Fejenkénti napi élelmiszer-szükségletünk előállításához átlagosan3500 litervizet használnak fel.Évente1,05 milliárd tonnaélelmiszerhulladék keletkezikvilágszerte.Az elpazarolt élelmiszer vízlábnyoma130 Balatonvizének mennyiségével egyenlő. (Leegyszerűsítve azt mutatja, hogy hány liter vízre van szükség egységnyi […]
Már kétéves üzleti közösségünk, a Forbes Business Club, a hely, ahol lehet önazonosnak lenni és fejlődni. Szülinapi bulit tartottunk a Tribe Budapest Stadiumban.
Összeállította: Katherine Love / Fordította: Zsadon Béla EcuadorA Banco Guayaquil ifjú vezetőjét mutatják be. Az évszázados pénzintézet az ország negyedik legnagyobb bankja. A negyvenéves Guillermo Lasso Alcivar tizennyolc éve állt munkába, és az a vezérigazgatói főmotívuma, hogy „rendes dolgokat kell rendkívül jól csinálni”. A Banco Guayaquil eszközállománya 2024-re elérte a 8,7 milliárd dollárt, 2865 alkalmazottja és 2,5 millió ügyfele van. […]
Bálint Boglárka mosólapját már vagy 35 ezren használják, és a becslések szerint a Magyarországon fejlesztett és gyártott újfajta tisztítószerrel idén tíz tonna műanyagot spórolnak meg. „Ha van egy elképzelésem, akarok valamit, olyan nincs, hogy nem sikerül. Addig megyek, míg megtalálom a megoldást” – mondja Bálint Boglárka. Művészeti középiskolás évei alatt még biztosan nem gondolta, hogy egyszer majd mosószergyártó […]