Vonattal, autóval és biciklivel is mentem már Bécsbe és Pozsonyba, hajóval eddig még nem. Ezen sürgősen változtatni kellett, ezért tavasszal két éjszakára beköltöztem egy dunai szállodahajóra.

A dunai folyamjárók a budapesti városkép részei, eddig mégsem utaztam ilyen hajón. Pedig mániákusan szeretem a hajózást, felfújható csónak, vitorlás, nagyhajó – szinte mindegy is, csak vízen legyek. Nem kellett kétszer mondani, amikor meghívást kaptam egy tipikus folyamjáró hajó dunai útjára, igaz, csak egy rövid szakaszára. Az ausztrál hátterű Scenic Cruises, illetve egyik almárkája, az Emerald Waterways története több évtizeddel ezelőtt, egy buszos céggel indult, mára a világ minden részén szerveznek hajós utakat, óceáni utaktól a hagyományos folyami utazásokig.

Elsőre talán meglepő lehet, de utóbbiak a drágábbak, mivel egy folyami hajó körülbelül 180–200 embert képes szállítani, míg az óceánjáró akár tízszer annyi utast is. Utastársaim között volt holland, izlandi, német és osztrák is, mind rutinos hajózó, és bár az életkort tekintve lefelé lógtam ki, egyáltalán nem én voltam a legfiatalabb.

A Budapesttől Pozsonyig, majd Bécsig tartó út legszebb látnivalói, Vác, a Dunakanyar, Visegrád és Esztergom az út éjszakai szakaszára estek, de a táj mégis nagyon különleges volt. A Wachaut leszámítva az osztrák partszakaszok ugyanis jóval szabályozottabbak, kevésbé maradt meg a közvetlen kapcsolat a természet és a folyó között, Nyugat-Európa nagy folyóiról nem is beszélve. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, amilyen a mi viszonyunk a pusztához: sokszor nem értjük pontosan, hogy miért érdekes ez egy külföldinek, de mivel nincs se pusztájuk, és hasonló folyóból sem maradt meg sok, ezért nekik mindenképp kuriózum a vadregényes folyópart. 

Ahogy reggel a sík víztükörbe belehasít a hajó, és az ébredező tájban előbukkannak a kócsagok, más vízimadarak, vagy egy nagy csobbanást látok egy kiugró hal után, az tényleg beleég az ember emlékezetébe. A szobák ablakai hatalmasak, azt pedig gyakorlatilag lehetetlen megszokni, hogy bármikor feltűnhet a szemünk sarkában egy elúszó kacsa, egy motorcsónak vagy a Rubikon 23 nevű uszály: egyszóval a kilátás mindig mozgalmas.

Az út maga körülbelül másfél nap Budapesttől Bécsig. Beszállás után nincs kötött program, csak este, amikor folklóresttel egybekötött vacsorán vesznek részt az utasok. Ez körülbelül olyan, amilyennek elképzeljük: jó nagy, zsíros fatálak, pálinka és társai. A hajó este fél 10 felé indul el, a Müpával szemben lévő kikötőből.

A Dunakanyart elhagyva, hajnalra érünk Komárom alá, majd délelőtt a Szigetköz vadregényes partjai mellett hajózunk, így jutunk el a bősi zsilipekig, és kora délután kötünk ki Pozsonyban. Itt vezetett túrán lehet a várossal ismerkedni, majd vacsora és zenés est a hajón, és ismét este 10 óra körül indulunk tovább Bécsbe. Nem a Handelskai vagy a szemben magasodó toronyházak miatt szeretjük a várost, de közel van a Práter, és a legközelebbi metrómegállóig is csak pár percet kell sétálni.

Két-két és fél nap alatt nyilván nem lehet túl sok következtetést levonni, de ezeket az utakat alapvetően a kényelmet kedvelőknek ajánlom. Nem kell vesződni a szállodai és éttermi foglalásokkal, parkolással, de még a biciklibérléssel sem. A Budapest–Bécs-utat nem árulják, ezt az eseményt kivételesen utazási irodáknak és a sajtónak tartották, ezért pontos árat sem lehet mondani hozzá, általában hosszabb, hat–nyolc napos utakra lehet befizetni a Dunán.

Akárhogy is, nem olcsó mulatság, de az árban benne van a szállás és a kvázi teljes ellátás is (alkohol csak az ebédhez vagy a vacsorához). Az érintett városokat nem egy ilyen túrán fogjuk mélyen megismerni, a fakultatív programok sora alapvetően az idősebb korosztályra van kitalálva, cserébe néhány napig a folyó látványán kívül nem kell sok mindennel törődnünk.