Mark Zuckerberg szinte minden volt már: fiatal zseni, gyíkember, progresszív cégvezető, botrányember, laza milliárdos, ketrecharcos Trump-támogató. Az azonban nem változott, hogy a világ legnagyobb közösségimédia-platformjai az ő kezében futnak össze, és felfoghatatlan mennyiségű adathoz fér hozzá. Mark Zuckerberg 2017. március 9-én a Facebook-oldalán jelenti be, hogy felesége várandós második kislányukkal. Posztjának lényege: a világnak nagyon fontos, hogy minél több […]
Mark Zuckerberg szinte minden volt már: fiatal zseni, gyíkember, progresszív cégvezető, botrányember, laza milliárdos, ketrecharcos Trump-támogató. Az azonban nem változott, hogy a világ legnagyobb közösségimédia-platformjai az ő kezében futnak össze, és felfoghatatlan mennyiségű adathoz fér hozzá.
Mark Zuckerberg 2017. március 9-én a Facebook-oldalán jelenti be, hogy felesége várandós második kislányukkal. Posztjának lényege: a világnak nagyon fontos, hogy minél több erős női karakter színesítse, ezért párjával arra fognak törekedni, hogy ilyen értékek mentén neveljék fel gyermekeiket. Korábban Zuckerberg volt az egyik első cégvezető az Egyesült Államokban, aki úgy döntött, apaként is gyermekgondozási szabadságra megy.
2025. január 10.: Zuckerberg a szélsőjobbos podcastsztár, Joe Rogan vendége. A milliárdos arról beszél, hogy több maszkulin energiára van szükség a vállalati kultúrában. Zuckerberg szerint az utóbbi években rengeteg céget „kiheréltek” annak érdekében, hogy inkluzívabbak legyenek. Hozzáteszi, az olyan kultúrának, ahol jobban értékelik az agressziót, megvannak a pozitívumai. Egy ember. Nyolc év különbség. Két nagyon más vélemény. Mi történt Zuckerberggel? Mitől látja ma máshogy a világot?
Írta: Modla Zsuzsanna Miért nem válik automatikusan minden gyerekből adakozó felnőtt, miközben ott lapul mindenkiben az ehhez szükséges érzékenység? Indul a House of Giving, céljuk megmutatni minden szülőnek, pedagógusnak, hogyan ösztönözhetik a gyerekeket az adás, a kedvesség, az együttérzés kultúrájára. Lara B. Aknin pszichológus és kollégái kísérletükben azt vizsgálták, mit éreznek az alig kétéves gyerekek, amikor adnak, és […]
Írta: Modla Zsuzsanna
Miért nem válik automatikusan minden gyerekből adakozó felnőtt, miközben ott lapul mindenkiben az ehhez szükséges érzékenység? Indul a House of Giving, céljuk megmutatni minden szülőnek, pedagógusnak, hogyan ösztönözhetik a gyerekeket az adás, a kedvesség, az együttérzés kultúrájára.
Lara B. Aknin pszichológus és kollégái kísérletükben azt vizsgálták, mit éreznek az alig kétéves gyerekek, amikor adnak, és mit, amikor kapnak. A huszonkét hónapos kicsiket a kutatók három különböző helyzetben figyelték meg: először édességet kaptak, majd azt látták, hogy a kísérletvezető ad egy darabot egy plüssmajomnak, végül maguk is odaadhatták a cukorkájukat a majomnak – egyszer úgy, hogy egy extra darabot adtak oda, aztán pedig a magukét osztották meg a játékkal.
A kutatók a gyermekek arckifejezését és reakcióit elemezve arra jutottak, hogy boldogabbak voltak, amikor adhattak, mint amikor kaptak, és különösen nagy örömöt mutattak, amikor a saját cukorkájukról mondtak le a plüssmajom javára. A kísérlet tanulsága, hogy a másokért való cselekvés nem csupán tanult kötelesség, hanem örömöt okozó, velünk született hajlam is.
A kérdés így talán leginkább az, hogy mit kezd ezzel a család, az iskola, a társadalom. Képesek vagyunk-e úgy formálni a környezetet, hogy ez a természetes készség kibontakozhasson, és valóban a felnőtt élet része maradjon? És ha ez az érzékenység valóban bennünk van, miért nem válik minden gyerekből adakozó felnőtt?
A két válasz összefügg. Egyebek mellett ugyanis pontosan azért nem lesz mindannyiunkból altruista felnőtt – mások javát, jólétét, jogos érdekeit még áldozatok árán is előmozdító, önzetlen ember –, mert ha minta híján az ösztön nem kap megerősítést, nem válik tanult viselkedéssé. Vagyis a szülő, az iskola és a társadalom felelőssége, hogy viselkedésével megerősítse és ápolja ezt a természetes proszociális – a közösséget szem előtt tartó – érzékenységünket.
Amint arra Albert Bandura szociális tanuláselméletében rámutatott, a gyermekek nem pusztán tapasztalataikból tanulnak, hanem mások viselkedését megfigyelve és lemásolva sajátítanak el viselkedésmintákat. Az a kisgyerek, aki látja, hogy a szülei pénzt adnak a rászorulónak, vagy éppen idejüket áldozzák mások megsegítésére – ételt osztanak egy hajléktalanszállón, részt vesznek egy közösségi program megszervezésében –, illetve azt tapasztalja, hogy a tanára a születésnapjára kapott csokival megkínálja a kollégáit, vagy részt vesz egy iskolai adománygyűjtés megszervezésében, olyan mintát lát, ami az adást, a másokkal való törődést a mindennapok természetes gyakorlataként értelmezi.
A minta ragadós jellege tehát az ok, amiért már kisgyermekkorban fontos modellezni a filantrópiát mind családi szinten, mind intézményesen. Ha az együttérző viselkedést nem erősíti meg a környezet, ha a gyerek azt látja, hogy a világ a versengésre, önérvényesítésre, sikerhajszára épül, könnyen megtanulja, hogy a segítés „naivitás”, a törődés „gyengeség”. A társas érzékenység így nem bontakozik ki – vagy ami még rosszabb, szégyellni valóvá válik.
Ez a szemlélet ráadásul a digitális világban különösen könnyen kap támogatást, hiszen a figyelemért való verseny az önérvényesítést jutalmazza, és az egyénközpontú szemléletet fokozza. Az algoritmusok ritkán helyezik előtérbe a csendes gondoskodást, annál inkább a látványos sikert és a provokatív véleményt.
Miért nem ez a norma? Amint a fent megidézett kísérlet is mutatja, adni tehát természetes örömforrás, de egyben túl is mutat a pillanatnyi jóérzésen, hiszen a segítségnyújtás erősíti az önbizalmat, és megerősíti a kompetenciaérzést is. A segítés élményét megtapasztaló gyerek nemcsak boldogabb, hanem erősebb is, mert önmaga értékét nem pusztán a teljesítmény vagy a külső elismerés által méri, hanem azon keresztül is, hogy tud adni – időt, figyelmet, törődést. Ez az élmény segíti őt hozzá, hogy olyan felnőtté válhasson, aki nemcsak passzívan szemléli a világot, de aktívan alakítja is.
Felmerülhet: ha a proszociális érzékenység ilyen hasznos, miért nem ez a norma? Részben azért nem, mert a kultúra formálja, mit tekintünk értékesnek.
Ha egy társadalom az egyéni teljesítményt többre tartja a másokért és a közösségért való felelősségvállalásnál, kevésbé alakul ki a filantrópia normája: így nem válik belső értékké, legjobb esetben is kötelesség marad csupán. Pedig a másokért és a közért cselekvés a társadalmi együttélés szempontjából kritikusan fontos. Azokban a közösségekben, ahol az egocentrikus „én” szociocentrikus „mi”-vé válik, ahol a segítés megbecsült norma, ott erősebb a bizalom, és kevésbé uralkodik igazságtalanság és kirekesztettség. Ott, ahol az együttérzés és az adás kultúrája fontos, ahol a társadalom minden tagja egyformán számíthat a másikra, az emberek kevésbé magányosak és kiszolgáltatottak, mert a világ nem versenytársakból, hanem szövetségesekből áll.
Ahogy arra Roy Baumeister amerikai szociálpszichológus – meg előtte sokan mások, így például Arisztotelész – is rámutatott, a boldog élet nem pusztán a kellemes élmények halmozásából fakad. Az önmagunkon túlmutató – azaz a közös jóhoz hozzájáruló – tevékenységek mélyebb értelemérzést adnak, és hosszú távon erősítik az élettel való elégedettséget. A másokhoz fordulás tehát nem csupán az egyén szintjén értékes, hanem társadalmi tőke is. A demokrácia építése és védelme szempontjából pedig különösen fontos, hogy képesek legyünk a közösség érdekeit szem előtt tartani.
Az, hogy a proszociális viselkedés magától értetődő vagy csak ritka kivétel egy társadalomban, azon múlik, hogy mi valamennyien, a társadalom tagjai, milyen kultúrában akarunk élni, hol szeretnénk felnevelni gyermekeinket, és ehhez milyen társadalmi légkört teremtünk közösen. A társadalmi felelősségvállalás tanulható és tanítandó. A jövő adakozóit ma neveljük. Igyekezzünk olyan embereket nevelni, akik képesek úgy emelkedni, hogy másokat emelnek.
A House of Giving célja az adományozás kultúrájának tudatos nevelése. Első lépésként szülőknek és pedagógusoknak szóló Giving Guide-ot készítettek – segítséget ahhoz, hogy a gyerekek már egészen fiatalon megtapasztalhassák az adás örömét, felelősségét és közösségformáló erejét otthon és az iskolában egyaránt. A House of Giving hivatalosan május 12-én indul, a Guide is akkor lesz elérhető a szervezet honlapján: houseofgiving.hu
A magyar gazdaság megszokott útvonalán haladt az első negyedévben: újra elnapolták a repülőrajtot, romlottak a kilátások. Donald Trump bónusznak elhozta az őrületet, a soha nem látott bizonytalanságot. A Forbes negyedéves makrogazdasági összefoglalója. Az év eleje még feszült várakozással telt, senki sem tudhatta, hogy a visszatérő amerikai elnök mit gondol komolyan abból, amit kampányában beígért. Amint beiktatták, már látszott, hogy sok mindent, […]
Pörög, kreatív, nagyra nőtt, és még magyar is. Amelyik márka kimarad, lemarad: követhető példák az itthoni TikTokról. Balazs Kicks868 ezer követő16 millió lájk„A népszerűséghez inkább a TikTok tett hozzá” – ezt a kiskörúti cipőkirály,Pachert Balázs mondta még 2023-ban a Forbes Flow-n. Másfél milliárd forintos, sok százezer követős sneakerbirodalmának mérete magáért beszél. Instagramját 2019 nyarán indította el, és mint […]
Írta: Árvai Eszter Tavaly háromszor akartam felmondani” – mondta egy felsővezető ügyfelem. Nem panaszkodott. Csak kimondta. „A gyerekem már nem is kérdezi, mikor érek haza” – mondta egy másik. „Járok terápiára, de a kollégáim előtt úgy kell tennem, mintha minden rendben lenne” – vallotta be a harmadik. Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Júniusban Nagy Szabolcs tér […]
Írta: William Baldwin / Fordította: Zsadon Béla MICHAEL TAYLOR virológus önkéntes munkával segít a rákbetegeknek.Egészségügyi részvényekből válogat. „Még nem vettem észre, hogy túl sok jót tettek volna a színleg a köz javára üzletelők” – mondta Adam Smith. A Simplify Health Care tőzsdén kereskedett alappal (ETF-fel) lehet, hogy kivételt tett volna. Az alap 0,5 százalékos díjbevételét, a költségek levonása után, egy az […]
A Limelight munkáit elnézve nehéz nem arra gondolni, hogy az alapítók, Dávid István és Vicsek Viktor pszilocibingombás omlettel indítják a napot. Pedig történetük nem erről szól, hanem arról, hogyan jutottak el vetítéseikkel az underground bulikról az összes kontinensre.Mint a fényművészet úttörői húsz éve a világ élvonalához tartoznak. „Sokszor előfordult, hogy a potenciális külföldi megrendelő nagyon komoly csapatot meg céget vizionált […]