A magyar gazdaság megszokott útvonalán haladt az első negyedévben: újra elnapolták a repülőrajtot, romlottak a kilátások. Donald Trump bónusznak elhozta az őrületet, a soha nem látott bizonytalanságot. A Forbes negyedéves makrogazdasági összefoglalója.

Az év eleje még feszült várakozással telt, senki sem tudhatta, hogy a visszatérő amerikai elnök mit gondol komolyan abból, amit kampányában beígért. Amint beiktatták, már látszott, hogy sok mindent, amit az első ciklusában még nem mert megtenni, most mindenképp megtesz, mégis meglepte a csak simán józanul gondolkodó világot azzal, hogy felrúgja a második világháború óta érvényes világrendet és kereskedelempolitikájában is a legdurvább (és Amerikának is kifejezetten káros) megoldások felé hajlik.

Az amerikai elnök környezetében is nagyon kevesen voltak, akik épeszű gondolatnak tartották, hogy minden országra kereskedelmi mérlegük alapján vessen ki akár brutális vámokat abban bízva, hogy ezzel majd egyensúlyba tudja hozni az amerikai behozatallal a kivitelt. Ez a lépés viszont már akkora piaci felfordulást okozott (a részvények érthető szakadása mellett az amerikai kötvénypiacról is elindultak kifelé a befektetők), hogy Trump meghátrált. Elhalasztotta a magas vámokat, időt nyert, de a bizonytalanság nem csökkent azzal kapcsolatban, hogy mit fog még bevállalni, meddig megy el, és ennek milyen hatása lesz.

Ami biztosnak látszik, hogy a feje tetejére állított világban a cégek leállnak a beruházásokkal. Senki sem tud tervezni, ha napról napra változnak a szabályok, ilyenkor mindenki biztonságra törekszik, a döntéseket elhalasztják. Az amerikai cégvezetők abban bíznak, hogy a piacok negatív reakciója és népszerűségének zuhanása hamarosan abba az irányba tereli az elnököt, hogy hagyjon fel az extrém gazdasági kísérletezgetéssel, és koncentráljon a nagyobb támogatottságú társadalompolitikai ügyekre.

A világ ma azt találgatja, hogy az Egyesült Államok elveszíti-e a legerősebb hatalom szerepét, és maradhat-e világvaluta a dollár. Az év első hónapjainak ármozgásai arra utalnak, hogy Trump Amerikájától elfordulnak a befektetők. A Wall Street látványosan alulteljesít, a dollár stabilan gyengül, menekülődevizának az eurót, a svájci frankot és a japán jent használják. Az amerikai eszközök többször is úgy viselkedtek, ahogy a feltörekvő piacok gyenge láncszemei szoktak: apró rossz hírre is nagy pénzkivonás, eladások a devizából és a kötvényekből is.

A politikai kommunikációs maszlagot mindig célszerű leválasztani a valós folyamatokról, de azt érdemes megemlíteni, hogy a negyedév végére arról még a magyar kormány mondókája is megváltozott, hogy mit hoz nekünk Trump. Sokáig ment a mantra, hogy aranykor kezdődik a magyar–amerikai kapcsolatokban, meg hogy majd a Trumppal kötendő kétoldalú megállapodások segítik a magyar gazdaság repülőrajtját, de áprilisra megjelentek az őszinte hangok is: a vámháború bizony negatív hatású lehet, legalábbis bizonytalanságot okoz. Magyarországnak amúgy is alig van mozgástere, az unióban közös kereskedelem- és vámpolitika működik. Trump ráadásul meg is erősítette, hogy nem lehetnek különmegállapodások országokkal, uniós szinten tárgyal a vámokról.

Az, hogy Trump országa érdekeivel ellentétben cselekszik, Európának kifejezetten kedvező lehet, hiszen a kiszámíthatóan unalmas megbízhatóság abszolúte felértékelődik, ha vele szemben az egyetlen személy által diktált totális őrület, csapkodás, bizonytalanság áll. Persze még nem látni, hogy Európa él-e ezzel az eséllyel, kis lépéseket azért már látni ebbe az irányba.

Látjuk, mivel álmodik a kormány
Mindenesetre ez az őrült bizonytalanság lehetőséget adott volna a magyar kormánynak, hogy világos és érthető magyarázattal visszatérjen a normális, őszi költségvetési tervezéshez, de nem tették meg. Tavaly csak azért, mert ősszel volt az amerikai választás, megvárták azt az idei költségvetés megalkotásával, de az volt a szabályt erősítő kivétel. Most, amikor két hónapra alig látni előre, elkészítették a 2026-os büdzsét.

Értelme semmi, át lesz írva sokszor, ahogy az ideit is átírták, de legalább vannak friss számok arról, hogy mivel tervez, vagy inkább mivel álmodik a magyar kormány. Repülőrajt ismét jövőre, a terv 4,1 százalékos GDP-növekedés, 3,6 százalékra visszaszoruló infláció és 3,7 százalékos hiánycél. Csakhogy ez az idei évre is hasonlóan indult, de most már a hiány a piaci várakozások szerint 4,5 százalék felett lesz, az infláció öt százalék körül, a növekedés pedig két százalék alatt.

A 26-os költségvetésből kiderül még, hogy a kormány úgy teremt magának mozgásteret, hogy ígéretével ellentétben nem vezeti ki az extraprofitadókat. Ez a bevételi oldalon természetesen segít, de a növekedést és az inflációt rontja. A cégek terheinek áthárítása emeli az árakat, ez csökkenti a keresletet. Az összevissza változó szabályozás elveszi a beruházási kedvet, ez is a növekedés ellen hat. A negyedévben bevezetett árrésstop hatása hasonló, a kiskereskedelmi cégek szigorításokkal, akár elbocsátásokkal reagálnak arra, hogy beleavatkoznak a piaci folyamatokba, és mesterségesen összenyomják az árrésüket.

Az utóbbi hónapok legnagyobb negatív meglepetése a februári inflációs adat volt, szerencsére a márciusi már jobb lett, de így is öt százalék környékére kúsztak fel az idei éves átlagos inflációs várakozások. A vergődő ipar sem küldött életjelet, továbbra is a covidmélypont körüli szintek jellemzőek, és még csak most jön a vámháború hatása.

Ami a pozitívumokat illeti, tavaly többször nagy értékben elmaradtak az áfabevételek a várakozásoktól, legalább ebben pozitív változást láttunk idén év elején. Egy darabig hasonló volt a helyzet a forinttal, az euróárfolyam 415 környékéről 390 körülre erősödött, amikor a piac elhitte, hogy közel a béke az orosz–ukrán háborúban, és az is jótékonyan hatott, hogy a pocsék inflációs adat nyomán a befektetők elkezdték kiárazni az idei kamatcsökkentéseket. Később aztán a békeremények halványulása és Trump elszabadulása visszavetette a forintot is, újra a 410-es régió lett az árcentrum április közepén.

Március elején megtörtént a váltás a jegybank élén, és egyelőre semmi jele, hogy a Varga Mihály vezette MNB lazább monetáris politikát merne folytatni, mint amit Matolcsy György idejében láttunk az utóbbi egy-két évben. Igaz, erre vonatkozó beszólogatásokat se kapott még a jegybank Nagy Márton gazdasági csúcsminisztertől. Érdekes párhuzam, hogy közben Trump viszont hangosan nekiesett Jerome Powell Fed-elnöknek (akit még előző ciklusában amúgy ő nevezett ki), de kamatcsökkentési követelésének és a jegybankelnök lelúzerezésének csak újabb vaskos tőzsdei áresés lett a következménye.

Továbbra is igen bizonytalan gazdasági helyzetben kell tehát lavíroznia a magyar gazdaságpolitikának, ráadásul még a Standard & Poor’s is küldött egy figyelmeztetést azzal, hogy negatív kilátást adott a magyar hitelminősítésnek – ha leminősítés követi, azzal bóvliba, befektetésre nem ajánlott kategóriába kerül az ország. Noha a hitelminősítések jelentősége jócskán csökkent a nagy pénzügyi válság óta, egy esetleges leminősítés megdrágíthatja az ország finanszírozását épp akkor, amikor nagyon úgy tűnik, hogy csökkenő népszerűsége miatt komoly választási osztogatást tervez a kormány.