Írta: Árvai Eszter

Tavaly háromszor akartam felmondani” – mondta egy felsővezető ügyfelem. Nem panaszkodott. Csak kimondta. „A gyerekem már nem is kérdezi, mikor érek haza” – mondta egy másik. „Járok terápiára, de a kollégáim előtt úgy kell tennem, mintha minden rendben lenne” – vallotta be a harmadik.

Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Júniusban Nagy Szabolcs tér vissza!

Ők azok a vezetők, akikről azt hisszük: megcsinálták. Csillog a LinkedIn-profiljuk, és álomszerű a fizetésük. Akikről azt gondoljuk, hogy bírják. Közben fáradnak. És a csapatuk is. A Gallup 2024-es kutatása szerint világszerte a munkavállalók hetvenhét százaléka nem érzi magát elkötelezettnek – Magyarországon ezek a számok még rosszabbak.

Soha nem volt könnyű vezetni. De talán még soha nem volt ennyire emberpróbáló. Mert a vezetés ma már nemcsak stratégiáról és döntésekről szól, hanem arról is, hogyan tarts egyben embereket egy széteső világban. És közben persze magadat is.

A világ nem most lett bizonytalan. Mindig is az volt. Csak most már nem lehet nem észrevenni. Háborúk, klímaváltozás, gazdasági hullámvasút, polarizált társadalom, mesterséges intelligencia – egyszerre szakadt a nyakunkba. A kollégák fáradtak, szoronganak, kapaszkodót keresnek, és próbálnak normálisan működni egy abnormális világban. És így mennek be dolgozni.

Közben ugyanazok a hétfők, ugyanazok az értekezletek, ugyanazok a körök a hatékonyságról. Sokszor még mindig csak a teljesítményt nézzük – pedig lehet, hogy már annak is örülni kellene, hogy egyáltalán bejönnek reggel. Sokan tényleg csak túlélni próbálnak. Ha ezt vezető létedre nem veszed észre, először a figyelmüket veszted el. Aztán a bizalmukat. Végül őket. A kiégés, a „csendes felmondás” ma már mindennapi valóság.

A Harvard Business Review kapcsolódó vezetésnek (connected leadership) hívja, amit a mai munkavállalók valójában keresnek. Azt, hogy a vezetőjük emberként, teljes lényével és valódi figyelemmel legyen jelen – ne csak hivatalból. Ugyanakkor egy korábbi kutatásuk szerint a vezetők 68 százaléka nincs felkészülve arra az érzelmi munkára, amit a szerepük megkövetel. Amikor vezető lettél, nem szólt senki, hogy a legnehezebb helyzet nem az igazgatóság előtti prezentáció lesz. Hanem az, amikor valaki összeomlik a kávészünetben, és neked fogalmad sincs, mit csinálj vele. Hogy pszichológus is leszel, ingyen és képzés nélkül. Hogy nyugalmat sugározz, miközben belül magad is szorongsz. Hogy őszintén kapcsolódj, ami érzelmileg kimerítő, és sebezhetővé tesz. És ezt nem tanítják, nem szoktuk meg, nincs rá KPI (key performance indicator – a szerk.), de ma már nem lehet megúszni. Ez nem extra. Ez maga a vezetői munka.

A Randstad 2024-es kutatása szerint a munkavállalók 39 százaléka nem vágyik előléptetésre. A Z generáció több mint fele kifejezetten elutasítja a vezetői szerepet, mert túl stresszesnek és hálátlannak érzi, írta tavaly a Robert Walters nevű munkaerő-közvetítő cég. Nem a vezetői szereptől félnek, hanem az érzelmi terheléstől. Mert csapatot vezetni csak akkor lehet jól, ha akkor is ott vagy, amikor nehéz. Most az. Nem csoda, hogy egyre többen mondják: köszönik, de ebből most inkább nem kérnek. Te kinek mondod el, ha már te is fáradsz?

Ne ígérj stabilitást. Ígérj őszinteséget. 2025 van, senki sem hisz már a corporate bullshitben. Ha nem tudod, mi jön holnap, mondd ki. Ha bizonytalan vagy, vállald be. Meglepően jól működik, ha valaki végre nem játssza meg, hogy minden rendben van. A sebezhető vezető ma az új erős vezető. A mindent bírás mítosza tényleg halott. Azok tartják meg az embereiket, akik ki tudják mondani, ha valami nem megy. Nem gyengeség, ha vannak kétségeid – ez a belépő a bizalomhoz.

Ha a világ zűrös, teremts mikrobiztonságokat. Legalább a hétfő reggeli meeting legyen kiszámítható. Senki sem várja most tőled a nagy válaszokat – de az egyértelmű fókusz, a tiszta prioritások és egy kis elismerés már elég lehet, hogy valaki ne adja fel aznap. Nem kell, hogy mindenre tudd a választ, de jó, ha valakihez oda lehet menni, ha épp sok valami. A vezető dolga nem az, hogy megoldja – hanem hogy ne hagyja magára azt, aki nem bírja egyedül.

Mi lenne, ha a következő megbeszélésen nem a számokkal kezdenél, hanem egyetlen egyszerű kérdéssel: „Hogy vagytok ma?” Az empátia nem gyengeség. Hanem az új hatékonyság. A kapcsolódás lett a kulcs, nem a kontroll. Krízisben nem a karizma motivál, hanem az, hogy tényleg ott vagy-e, amikor számít.

A szerző szervezetfejlesztő, nemzetközi MindGym-coach, korábbi IKEA-felsővezető.

A Forgó tagjai: Árvai Eszter, Nagy Szabolcs, Halácsy Péter, Iglódi Csaba.