„Ennyi pénzből akár nyolc-tíz párizsi vagy bécsi éttermet nyithattunk volna” – mondják a magyar Simon’s Burger tulajdonosai, Tóth Máté és öccse, Simon. A fiúk gyerekkori álma minden Excel-táblát felülírt, és márciusban New York közepén nyitnak hamburgerezőt. Saját forrásból, befektető nélkül. Egyelőre egyik almárkájukat, a Smashyt viszik ki az Egyesült Államokba, és ha bejön, megalapozhatja a fő márka, a Simon’s Burger külföldi terjeszkedését.
Pár percenként furcsa suhogást hallok jobbról, a kanapé melletti üvegvitrin tetejéről. Már fél órája beszélgetünk Tóth Mátéval és Simonnal, a Simon’s Burger tulajdonosaival, de még mindig nem jöttem rá, mi lehet a hang. Megállítom az interjút, hogy rákérdezzek, és kiderül, hogy egy számláló, valós időben, kétpercenként frissül rajta a 2022 végi nyitás óta eladott Simon’s burgerek száma. „Nagyon inspiráló, ahogy kattog” – mondják. A számláló mellett hatalmas képernyő, rajta a tizennégy étterem forgalma.
„Néha már nekünk is puskáznunk kell, olyan sok van” – mondja Simon és a telefonjára pillant, miközben Mátéval éttermeiket sorolják. A terjeszkedés látványos: 2023 év végén négy, tavaly már tizennégy Simon’s volt, idén további hatot terveznek megnyitni. Idén év végére legalább húsz éttermük lesz, ezzel lefedik az egész országot. Pedig kezdetben sok kritikát kaptak, hogy ezt a terméket nem lehet eladni Budapesten kívül. „Mi nem ezt látjuk. Vidéken is a várakozásokon felüliek az eladásaink.”
A 2023-as, egymilliárd forintot megközelítő árbevételüket tavaly több mint triplájára növelték. A siker egyik titka, hogy a nyitás óta nem emeltek árat, és továbbra sem szeretnének, hiába szaladt meg az infláció az utóbbi években. „Ezt Máté úgysem fogja magától elmondani, de a beszállítóinkkal nagyon kedvező árakat tud kitárgyalni” – mondja Simon. Hamburgerárakban a McDonald’s mellé próbálnak majd idővel bemenni, jelenleg a kicsit drágább Burger Kinggel konkurálnak.
Mindig úgy gondoltam, hogy a fantázia nagyon fontos része az újságírásnak. Amikor az alanyaimmal beszéltem, elképzeltem, amit meséltek, belezoomoltam, és néha olyan részletekre akadtam, amik jó kérdésekhez, de még jobb sztorikhoz vezettek el. A Forbesnál az indulás óta fontos szempont, hogy átélhetően mondjunk el sztorikat. Ha a mi fantáziánk nem mozdul meg, a tiétek sem fog. Ami nekem munkaeszköz, […]
Mindig úgy gondoltam, hogy a fantázia nagyon fontos része az újságírásnak. Amikor az alanyaimmal beszéltem, elképzeltem, amit meséltek, belezoomoltam, és néha olyan részletekre akadtam, amik jó kérdésekhez, de még jobb sztorikhoz vezettek el. A Forbesnál az indulás óta fontos szempont, hogy átélhetően mondjunk el sztorikat. Ha a mi fantáziánk nem mozdul meg, a tiétek sem fog.
Ami nekem munkaeszköz, sok vállalkozónak az első lépés. Elképzelik, hogy. Sőt, ez a nulladik lépés. Bele sem gondolunk, de ahhoz, hogy valaki a semmiből valamit létrehozzon, bizony komoly képzelőerő kell. Herendi Gábor édesapjának rendelőjében sok ilyen ember megfordult, nem csoda, hogy a későbbi sikerfilmest elragadta a mozi világa. A képzelőerő fontos, de előbb-utóbb a valósággal is számolni kell.
A Vertigo Média alapítói is elképzeltek egy történetet maguknak, de amikor a valóság közbeszólt, volt bátorságuk – és intelligenciájuk – változtatni. (Ha valamit, hát ezt nagyon élvezem a munkánkban: hányszor, de hányszor láttam a Vertigo logóját a mozikban, most végre mögé nézünk, és micsoda sztorit találunk ott!) Jancsó Dávid is számot vet a valósággal, nem látja magát Oscar-díjasként. A brutalista vágója is sokat hozott otthonról, de G. Tóth Ilda portréjából kiderül, mi Jancsó és Jancsó között a különbség.
A lapzártában Vaszkó Iván is azt meséli, beszélgetésük közben maga elé képzelte Herendi gyerekkorát. Portréinterjújából és a Vertigo sztorijából kirajzolódik előttünk a mai magyar filmes piac – és annak valósága is: hogy a Futni mentem rekordja nem feltétlen garancia a további sikerekre, még kevésbé arra, hogy piaci alapon folytatása szülessen.
A Simon’s Burger alapítói is elképzelték, hogy lesz majd egyszer egy burgerezőjük Amerikában. Most leültek Kis Judittal, és itt is a Forbes-cikk: Manhattanben lesz hamburgerezőnk! Egyszerűen imádom. Nemcsak Amerika miatt igazi Forbes-sztori, hanem az íve és a valóban őrültségnek hangzó álom miatt is. Olyan üzlet ez, ami ha hosszabb távon esetleg mégsem jönne össze, már akkor is megérte. Az életünkre nem számolunk EBITDA-t.
A politikusok képzelőerejéről van bőven tapasztalatunk. Javier Milei elképzelt egy Argentínát, ami végre kilép egy száz éve lefele tartó spirálból. Interjújában sok a tanulságos mondat, még ha stílusa faragatlan is.
Fantázia nélkül sok alapfogalmunk nem létezne. Például olyan, politikailag erősen terhelt fogalmaink sem, mint a nemzet. A nemzet egy elképzelt közösség. Rajtunk áll, hogy mit látunk bele, elhisszük-e, hogy minden második tagja a vesztünkre tör. Áruló lenne a postás, a nővér vagy a szomszéd? Ők is ennek a közösségnek a részei – a fantáziának előbb-utóbb találkoznia kell a valósággal. Túl sokat foglalkozunk a másikkal, kezdjünk el foglalkozni egymással! Például úgy, hogy belenézünk, hogyan lesznek az elképzelt képekből valódi teljesítmények.
Híres filmes családba született, és bár szülei megpróbálták lebeszélni a szakmáról, Jancsó Dávid mára világhírnevet szerzett vágó. Mundruczó Kornél rendező fedezte fel a főiskolán, azóta több százmilliós utómunkás cége lett, most pedig A brutalista vágásáért Oscar-díjra jelölték.
(A díjkiosztót lapzártánk után tartják.)
Januárban a vezetői növekedés közössége, a Forbes Business Club első gálájával indítottuk az eseményszezont. Exkluzív vacsora és díjátadó keretében ünnepeltünk a Magyar Zene Házában, hogy együtt inspiráljuk és formáljuk a magyar üzleti életet.
Lassan egymilliárd forint forgalmú céggé nő a Futni mentem mögött álló Vertigo Média. A producerek kétszázmilliós hitellel vágtak bele a filmbe, és most Porsche helyett inkább újabb körre indulnak az üzleti modellel: függetlenül, valódi igényt követve, Herendi rendezésében csinálnak csajos vígjátékot. Megvan a siker receptje?
