Nem elsősorban üzleti orientációjú, hanem spirituális projekt, sok segítségből – ez a Hi Hekate. A páratlan szépségű, egyedi energiájú Káli-medence meditációs központjában mindenki elbújhat, hogy kibontsa magából, ami benne van, ami világra akar jönni. Sőt, elég pár óra Karsai Dina birtokán, és máris jönnek a libabőr meg a világmegváltó gondolatkezdemények.
A Káli-medence szívében, a tanúhegyek ölelésben a Bács-hegy tetején levő meditációs központ, a Hi Hekaté építészeti és belsőépítészeti értelemben is egyedi, de ha nem is lenne architektúrájában ennyire egyedülálló, azt is meg tudnánk bocsátani a lenyűgöző kilátás miatt. A tanúhegyek, a Gulács, a Tóti-hegy, a Csobánc, a Badacsony és Szent György-hegy őrzik a tájat – megtartanak, ha úgy tetszik. Percek, mire magadhoz térsz a látványtól. A kéthektáros területen három ház áll, mindegyik itt állt eredetileg is, Karsai Dina, a Hi Hekaté alapítója ezek tömegébe, a természet és az épített környezet eredeti arányába nem akart beavatkozni, érezhető, hogy a felújítás volt a célja. A legkisebb házikó, egy kőépület, a legrégebbi: az 1800-as években építhették, Dina ebben él. A hosszú ház a kommunális épület, ez ad helyet a látogatóknak, itt van a nagy konyha, valamint a közösségi tér és egy hálóterem, tizenketten szállhatnak meg benne. A födém egyik felét ennél az épületnél elbontották, így a kommunális nappali tágas légteret kapott, szinte templomszerű a hangulata.
Karsai Dinát megszólította ez a hely
A harmadik épület egykor pajta volt, ma meditációs terem, alvófülkével, külön fürdőszobával – itt zajlik minden spirituális esemény, tevékenység, ennek a térnek a tisztaságára szakrális szinten is nagy figyelmet fordítanak. Emellett a területhez tartozó erdőben idén májusban erdei kunyhó is épült, ami lehetőséget ad a természetes, de védett környezetben való elvonulásra. Nem messze tőle, a fák között körszínpad tűnik fel, itt táncolni, jógázni meditálni lehet. A cél ugyanaz volt, mint a házikóval: még jobban kapcsolódni a természethez. Ez a gondolat, vágy egyébként mindenhol ott van, az egész birtok úgy pihen, mintha része lenne a hegynek, mintha mindig itt lett volna. Ide azért jönnek az emberek, hogy kapcsolatba lépjenek a természettel és önmagukkal is. •••
Nem volt egyszerű felkészülni az interjúra, alig találtam információt a helyről, és az alapítójáról, Karsai Dináról is szinte csak egy inspiratív TED-előadást dobott ki a kereső. Azt mondja, ez nem véletlen, a zavartalanságot szeretné őrizni ezzel is. Az a tapasztalata, hogy akinek el kell ide jutnia, az ideér. Ide is érnek, még Dél-Afrikából is. A Hi Hekaté nem titkoltan nemzetközi platform, vagy ha úgy tetszik, globális helyszín, a workshopokon nagy számban vannak külföldi résztvevők is. 2019 augusztusában nyitottak, de voltak már itt a világ minden tájáról.
A Webshippy-alapítók online boltjaik példáján látták, mekkora gondot okozhat egy hirtelen jött nagyobb rendelés. Ráfordultak hát a logisztikára, és felhőalapú szoftvert fejlesztettek. Inkább tech startupnak tartják magukat, mintsem logisztikainak: a rendszerükbe automatikusan futnak be a partner webáruházak rendelései, amiket aztán külsős futárcégek visznek házhoz a vevőknek. A vírusválság most jól megdobta növekedésüket.
„Épp a kazánhelyiségben bujkálok. Itt van térerő, és nincs olyan hangzavar. Az irodák még nincsenek készen” – mondta Perényi András Webshippy-társalapító, miközben tompa fúrás, recsegés és ropogás hallatszott a vonal másik végén. Őszi első beszélgetésünkhöz ez rögtön megadta a közös hangot, mivel a szerkesztőségünk is azokban a napokban költözött új helyre. A Hajós utcai irodánkban épp hasonló volt a helyzet fúrás-recsegés, bútorhurcolászás terén.
A webshopok kiszervezett logisztikájára specializálódó négyéves startup idén kinőtte budapesti raktárát, és kiköltözött Fótra – kétezer négyzetméteres központját 7,5 ezer négyzetméteresre cserélte. A polcokon olyan cégek termékei sorakoznak, mint a Street Kitchen, a Helia-D, a Butlers, a Retro és a Fressnapf.
Ma már úgy is üzemeltethet valaki online áruházat, hogy egyáltalán nem találkozik a termékével, amit árul.
András és Vorobcsuk Zoltán, a Webshippy másik alapítója a startupszcénából és közös barátaikon keresztül régóta ismerték egymást. Mindketten tizennyolc éves koruk óta próbálkoztak vállalkozásépítéssel. Külön-külön túl voltak már egy-egy webshopon, amikor nekivágtak a logisztikának. A mai Webshippyt fél év közös munka után alapították 2016-ban, miután a saját példájukon is látták a fő problémákat. Például, hogy mekkora nehézségeket okoz az online áruházaknak egy hirtelen jött nagyobb rendelés, illetve, hogy hogyan érdemes szinkronizálni a különböző webshopmotorokat – a webáruházakat kiszolgáló számítógépes programokat – a számlázó és a futárcégek rendszerével.
Ő a Word, én az Excel „Egy webshop működése egyrészt abból áll, hogy milyen webshopmotort használok, ehhez kell egy erős IT-oldal. Utána pedig komoly marketing, ami arra válaszol, hogyan adom el a termékeket, és ezután jön talán a legnehezebb terület: hogyan szolgálom ki a vevőket. Ez a logisztika. Mi arra akartunk rájönni, hogyan lehet ez a folyamat egyszerűbb, automatizáltabb és gyorsabb” – mondja András, akinek első vállalkozása az Insomnia nevű reklámügynökség volt, amit kilenc évig vitt.
Perényi András és Vorobcsuk Zoltán az új raktárban
Az ötlet megszületése után különböző amerikai cégsztorikat vett mintának. Ezek digitális rendszerekkel operáltak, a teljes logisztikai folyamatot online menedzselték. „A legtöbb magyar szereplő ekkor még mindig manuálisan dolgozott. Naponta küldhettem volna nekik e-mailben a rendeléseimet.” Az alapítók a külföldi minták alapján felhőalapú logisztikai szoftvert fejlesztettek, hogy a webshopok rendeléseit automatikusan szinkronizálhassák rendszerükbe. A számlák is automatikusan készülnek el, és – beállítástól függően – a megrendelők e-mailben vagy a csomagban, kinyomtatva kapják meg őket. Az elérhető raktárkészlet a rendelés kiküldése után azonnal frissül az áruházakban, így a vásárlók mindig annyit tudnak rendelni a termékekből, amennyi tényleg rendelkezésre áll belőlük.
Andrásék digitális hátterüket mondják a legnagyobb előnyüknek, és inkább tartják a Webshippyt technológiai cégnek, mint logisztikainak. Legszámottevőbb költségük máig a bérköltség. Kezdetben András fejlesztette a szoftvert, ma ezen tizenöten dolgoznak. „Ő a Word, én az Excel – mondja Zoltán a jelenlegi feladatmegosztásról. – A marketingért, a fejlesztésért és az ügyvezetésért felel András, én a pénzügyekért, az értékesítésért és az operatív vezetésért, mert nem szeretek annyira rivaldafényben lenni.”
Az első 150 millió forintnyi Hiventures-befektetésüket 2018 januárjában kapták, ezzel a tőkealap-kezelőhöz került a cégük 27 százaléka. Az ismert angyalbefektető, Hild Imre tanácsadóként szállt be három százalékért cserébe, a maradék hetven százalékon András és Zoltán osztozik, közel egyenlő arányban, de még mindig András a többségi tulajdonos. Másfél évvel az első befektetés után az alapítók éltek a lehetőséggel, hogy lehívjanak egy üzletrésszé konvertálható tagi kölcsönt (convertible note), így újabb 150 millió forintos tőkeinjekciót kaptak a Hiventurestől. „Ennyire erős technológiára építő fulfilment cég rajtuk kívül Kelet-Európában nem nagyon van. Azt a filozófiát vallom, hogy ha a vállalkozónak elhiszem, amit mond, akkor majdnem mindegy, hogy milyen területtel foglalkozik, abban jó lesz – mondja Hild Imre. – A webshopjaikban annak idején felmerülő nehézségeket oldották meg a Webshippyvel. Ez mindig az egyik legjobb indulás egy startupnak. Ha a saját problémáját jól oldja meg, az másoknak is ugyanolyan fontos értékajánlat lesz.”
A raktárban nyolcszáz webáruház ötvenezer féle árucikke várja, hogy egy külsős futárcég házhoz vigye új gazdájának. A legtöbb ügyfelük magyar online áruház, amelyeknek a csomagjait a világon bárhová kiküldik, de a jövőben minél több külföldi partnert is szívesen behúznának. Zoltán szerint az új webshoptulajdonosoknak azért éri meg kiszervezni a logisztikájukat, mert ezzel drasztikusan csökkenteni tudják az indulási költségeket, a nagyobb vállalkozásoknak pedig azért, mert ha nem tesznek így, az akadályozhatja a skálázódást, és elviheti a fókuszt. „A velünk dolgozó cégek mind kereskedőcégek. Ha jól csinálják, előbb-utóbb kinövik a raktárukat. Ilyenkor dühítő, hogy nem is a fő tevékenység áll a skálázódás útjában.”
A Webshippy a termékek tárolásáért nem kér pénzt, rendelésenként számít fel csomagkezelési díjat. Azért, hogy ne használják a raktárukat ingyen tárolónak, helyhasználattól függően minimális heti rendelésszámot határoztak meg. Ma már úgy is üzemeltethet valaki online áruházat, hogy egyáltalán nem találkozik a termékével, amit árul.
Január: a szerződéskötések Black Friday-e „Egyáltalán nem örülök a vírusválságnak, de álszent sem akarok lenni. Az idei év jócskán előrehozta a növekedésünket. A kiküldött csomagszámokat nézve nálunk már márciusban elkezdődött a karácsony, és azóta is tart” – mondja Zoltán arról, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is megduplázták a kiküldött csomagjaik számát: ez ma már átlagosan havi 75 ezer.
Ahogy a Black Friday, a Glamour-napok és az ünnepek felpörgetik az online rendeléseket, úgy az ezt követő időszakok az új szerződések megszületését. „Amikor túl vannak a decemberi hajrán, a cégek sorra jönnek hozzánk januárban, hogy még egyszer ezt nem szeretnék maguk csinálni.” Egy nagyvállalat nagyjából fél év alatt tudja teljes mértékben kiszervezni a logisztikáját. A kisebb webshopoknak erre egy-két nap is elég.
A Butlers például három éve döntött a Webshippy mellett. „Azóta lecsökkent a kiszállítási idő, sokkal rugalmasabb szolgáltatást tudunk nyújtani. Ez a vírushelyzetben egyre fontosabb. Az online mögé nagyon gyors szoftver került, ami nekünk nem volt. Így már nem fordulhat elő, hogy eladunk valamit, ami nincs készleten. Megoldódott az emberi erőforrás kérdése is, mivel a Butlers forgalma nagyon szezonális” – mondja Scarbert Edina, a lakberendezési és dekortárgyak kereskedésével foglalkozó cég ügyvezetője.
Azt tudjuk, hogy ülünk valamin, ami nagyon értékes, és sok lehetőség van benne, de eddig még nem éltünk vele, mert mi magunk nem végzünk értékesítést. Az Amazon ezt azért tudja nagyon jól kihasználni, mert egyben maga is webáruház.
A magyarországi internetes kiskereskedelmi forgalom 2019-ben 17 százalékos növekedéssel érte el a 781 milliárd forintot, és 2020-ban ez az előrejelzések szerint 950 milliárd forint körül alakulhat. András szerint ezzel a magyar piac az eddigi tízéves lemaradásából nyolc évet hozhatott be. A Webshippy-alapítók azt mondják, még időben léptek a piacra, mert az új konkurenseknek egyre nagyobb indulási költségekkel kell szembenézniük. Ők viszont már jó alkupozíciót alakítottak ki a futárcégeknél, sőt a jelentős árukészlet miatt a raktárbérlésnél is. Zoltánék a versenytársak közt az Ilogisticet és a Complexpresst említik, de hangsúlyozzák, hogy a Webshippy főleg a digitális hátterére épít. Ezért is rukkoltak elő idén januárban egy új szolgáltatással. A Dropshippy nevű digitális piactérhez bárki csatlakozhat, akinek webshopja van, de saját termékei nincsenek. A Dropshippy-katalógusba a nagykereskedők a beszerzési árral és az ajánlott fogyasztói ár megjelölésével belistázhatják a termékeiket, ahonnan a webshopok összeválogathatják kínálatukat. 2020-at tesztévnek tekintik, de jövőre egyre inkább erre az új szolgáltatásra helyezik a fókuszt.
A Dropshippynél ugyanis tranzakciós jutalékot tesz a rendszer a nagykerárakra, míg a kiszervezett logisztikai szolgáltatás csak kiküldött csomagonként számláz csomagkezelési díjat. „Innentől nekünk az a fontos, hogy minél több olyan csomagot küldjünk ki, ami dropshippingelt terméket tartalmaz. Rajtunk keresztül történik az árubeszerzés, ezért miközben az egy csomagra eső árbevétel hatványozódik, addig a raktáron belüli költség egyáltalán nem nő.”
Növekedésüket azért némileg lassíthatják az új versenytársak, és az, hogyan tudnak majd a magyar webáruházakon túl nemzetközi partnereket is szerezni. „Sokan szeretnének erre a piacra belépni, és csomagolni mindenki tud, viszont hatékonyan üzemeltetni egy szoftvert már nehezebb. Nekünk meg ez a legnagyobb erősségünk” – ismerték fel, ezért a szoftverüket hamarosan licenc formájában tervezik a piacra dobni. Érdekes jövőbeli irány lehet, hogy mit kezdenek a rendszerükbe befutó adatvagyonnal. „Azt tudjuk, hogy ülünk valamin, ami nagyon értékes, és sok lehetőség van benne, de eddig még nem éltünk vele, mert mi magunk nem végzünk értékesítést. Az Amazon ezt azért tudja nagyon jól kihasználni, mert egyben maga is webáruház.” András szerint a Dropshippy platformján jól fog jönni, ha látják, milyen termékek iránt van kereslet, hiszen utána tudatosan az ezeket árusító beszállítókat igyekeznek majd behozni a rendszerbe.
A 2021-es évre már a levegőben van egy újabb befektetés, de erről az alapítók még nem árulnak el részleteket, és egy nagyobb, automatizációs beruházás is van a tervek között. Az exit körülbelül három–öt év múlva lehet aktuális. „Lehet még bőven cégértéket növelni.”
Dr. Petrohai Ágnes, az Álomarc klinika alapító orvosa szerint a minimál invazív, szikementes orvosesztétikai kezelések legfontosabb irányelve, hogy ne legyenek feltűnőek. „A lényeg, hogy a páciens önmagához képest fittebbnek, frissebbnek tűnjön, mintha csak egy hosszabb nyaralásról jött volna vissza” – mondja a szakember. Az általa használt orvosi minőségű hialuronsav kezelések természetes, hosszan tartó hatást biztosítanak, szike nélkül.
Egy amerikai út, valamint egy séf és egy étteremvezető találkozása kellett ahhoz, hogy egyre több magyar ismerje meg a gofritölcsérbe töltött csirkét. A bulinegyedben található Tölcsibe alapítói kezdettől a magyar vendégekre építettek, így eddig a vírusválság akadályait is sikeresen vették.
2020-ban sincs tuti mondat, nem lehet előhúzni egyetlen általános kártyát, ami az embert kisegítené a bajból, mondja Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus. Könyveiben leginkább azt tanítja, miként lehet az online és az offline világ között megtalálni azt az egyensúlyt, ami segíthet abban, hogy érzelmileg jól éljünk.